Run for rights - Pride run

Három év után először nem tudtam elmenni a pride-ra. Annak tudatában, hogy ez volt az első olyan pride, ami nem a kordonok között vonult, még szomorúbb vagyok, de már azelőtt szállást foglaltam arra a hétvégre Zebegényben, hogy kiderült volna a felvonulás dátuma. Hjaj, majd jövőre. 

Ezért is éreztem fontosnak, hogy legalább a Run for rights futócsoport által szervezett Pride Runra elmenjek. Hogy mi is ez a futócsoport? Legegyszerűbb, ha bemásolom a hitvallásukat:

hisszük, hogy mindenkinek egyenlő jogúnak kell lennie magyarországon – de még nem ez a realitás. nem számít, hogy kinek születtél, az számit hogy hogyan viszonyulsz a környezeted felé. célunk, hogy egy nyitottabb es elfogadóbb közösséget formáljunk egy olyan világban ahol az emberek egyenlők. központi értékünk a nyitottság, sokszínűség és egyenlőség. a futás az, amit szeretünk csinálni: összeköt minket, erőt és örömöt ad. éppen ezért a futást választottuk eszközül, amin keresztül felhívjuk a figyelmet arra, hogy tudatosan kell figyelnünk egymásra. küzdünk azért, hogy egy élhetőbb és szabadabb világot hozzunk létre saját magunk és az utánunk következő generációk számára. fuss velünk egy jobb jövőért és az egyenlő jogokért.

Teljes mértékben azonosulni tudok ezekkel az értékekkel. Körülbelül havonta egy futásra gyűlik össze a csapat, és bárki becsatlakozhat. Minccel beregisztráltunk a július 2-i Pride Runra, és reggel 10-re a gyülekezési ponton voltunk. Nehéz lett volna eltéveszteni a nagy szivárványszín zászlót. Kaptunk matricát, amit a pólónkra vagy a bőrünkre ragaszthattunk, ezzel jelezve, hogy a futásra jöttünk. Meglepően sokan eljöttek, voltak futók mindenféle korosztályból, magyarok és külföldiek vegyesen. Szeretem, amikor egy általam is támogatott ügyben sokféle velem hasonszőrű emberrel találkozok. És mindenk mosolygós volt. :) 

Bemelegítés. forrás: https://www.facebook.com/runforrightshungary/

Kint volt az Echo TV, láttam is, ahogy valakit éppen interjúvolnak, én igyekeztem láthatatlanná válni előlük. Nem szeretek kamerás embereknek nyilatkozni, sose jut eszembe semmi frappáns. Kíváncsi lettem volna, mit hoznak ki az eseményből, már láttam magam előtt a hírt, hogy buzisimogatók lepték el a Margitszigetet, de végül semmi nyomát nem láttam annak, hogy leadták volna az anyagot.

Fél 11-kor a szervezők rövid beszédet mondtak. Arról beszéltek, hogy miért is vagyunk itt, mi a célja a futásnak, plusz egy-két technikai infó. Utána közösen bemelegítettünk, majd elindult az örömfutás. Itt nincs időmérés, nem is az a cél. A lényeg, hogy a maga mondján mindenki kifejezze a támogatását egy számára fontos érték iránt. Nekem szimpatikus, hogy ezt futással is ki lehet fejezni. 

Nem is nagyon igyekeztem megerőltetni magam, egy laza edzésnek fogtam fel a futás részét. Miután beértem, magamhoz vettem egy flakon vizet, aztán közösen nyújtottunk. Támogattam egy kis adománnyal a Pride-ot, kaptam is szép szivárványszín karkötőt. Csináltunk pár képet, pihentünk, majd megindultunk hazafelé. 

Nekem szimpatikus ez a kezdeményezés, hogy összekötjük a futást valami elérendő, támogatandó céllal. Jó volt ott lenni, jó volt együtt futni, örülök, hogy nem hagytam ki. 

Jövőre remélhetőleg a pride-on is kint leszek megint.  

Ilyen sokan futottunk :O forrás: https://www.facebook.com/runforrightshungary/

pride 2016

Nem igazán volt kérdés, idén részt veszek-e a pride-on, zsinórban ez a harmadik, amin voltam. Emlékszem, 2014-ben még mennyire feszengtem és féltem, hogy megvernek, 2015-ben csodajó jó, idén pedig még foxot is rá tudtam venni, hogy ha már egyszer ő is ilyen liberális meg elfogadó, akkor jöjjön már el velem.Most már eljutottam oda, hogy prájdolni tök alap meg átlagos dolog számomra, egy szemernyi félelem nincs bennem, és rosszul érezném magam, ha kihagynám.

A szokásos csapat verődött össze idén is, a ruházatunkban se sok változás volt felfedezhető. Én megint a love&tolerate pónis pólóban mentem, jövőre próbálok már kreatívabb lenni. Egyrészt unalmas vagyok, másrészt nem a legideálisabb fekete pólóban sétálni a tűző napon kilométereket. 

Színes, lufis tömeg

Ezúttal a Hősök tere volt a gyülekezési helyszín. Érkezéskor azon csodálkoztam, milyen sok ismerősbe futok bele - eddig ez egyáltalán nem volt jellemző. Mintha nem lenne már ciki prájdolni. Egyébként mindenhol a szokásos bulihangulat uralkodott, kamionokból dübörgő zene, szivárványos zászlók (most nem kaptunk sajnos, a tavalyit meg nem vittem magammal gondolván, úgyis szerzünk), lufik, színes ruhák, vidám emberek. A vonulás viszont meglepően rövid volt. Két éve alig bírtam bevánszorogni a Dózsa György útra, most simán besétáltam a Kossuth térre, alig fáradtam el.

Sajnos idén is voltak kordonok, de úgy tűnik, egészen feleslegesnek bizonyultak: nem történt semmi attrocitás. Annyira semmi, hogy azokon a szakaszokon, ahol az utca embere elérhető távolságba került a kordon túloldalán, ott is csak szemlélődő turisták, átlagemberek álltak, ökölrázó, mocskosbuzizó homofóbok sehol. Az ablakokból idén is integettek a lakók, az éttermek dolgozói az ajtókban nézelődtek és fotóztak. Tényleg olyan békés volt minden, hogy totál feleslegesnek éreztem a kordonokat. A szervezők már most is nélkülük akarták megtartani a rendezvényt, de a rendőrség nem ment bele. Őszintén remélem, hogy jövőre kordonok nélkül bulizhatunk. Totál nem fair, hogy békés, szivárványos embereket kerítés közé kell zárni, de gárdistákat, rasszistákat, homofóbokat simán látni a városban masírozni, amikor épp valamelyik fasiszta megemlékezésüket tartják. 

A Kossuth téren koncert várt minket, majd beszéd, de a tavalyi piknikhangulat sokkal több embert tartott ott a végállomás helyszínén. Egy ideig mi is pihengettünk, nézelődtünk, hallgattuk a zenét, aztán beültünk egy közeli helyre meginni egy sört/limonádét. Éppen még a kerítésen belül maradtunk, de pont odaláttam a kordonra. Tök rossz volt azt nézni, hogy egy rakás ki- vagy éppen befele igyekvő embert fordítottak vissza a kerítéstől, merthogy ott se ki, se be nem lehetett menni. Még ha heil hiterező verőlegények próbáltak volna bejutni, akkor oké, de miért kellett úgy "őrizni" minket.... Tényleg bízom benne, hogy jövőre nem lesz kordon.  

Összességében most nem adott akkora löketet a pride, a tavalyi sokkal katartikusabb volt. Sokan voltunk, jó volt a hangulat, de túl hamar értünk a Parlamenthez. Jó volt látni, ahogy egynemű párok sétálnak kézen fogva felszabadultan, olyan jó lenne, ha ez mindennapos lenne és nem kéne félniük. Egyszer talán eljutunk odaáig, én bizakodó vagyok. :) 

Szivárványos körmök, pónival.

best pride ever

Kissé szomorkásan vettem tudomásul, hogy bár rollerrel érkeztem, azt az Oktogontól a Tabánig tolnom kell majd, mert a szervezők nem szeretnék, hogy guruljak. Aztán igen hamar rájöttem, hogy ha akartam volna, se tudtam volna gurulni, olyan sokan voltunk.

Viszonylag spontán jött a gondolat, hogy prájdoljak: bár tavaly jól éreztem magam, a kordonok, a bezártság adott egy olyan alaphangulatot, ami miatt idén nem terveztem kimenni. Aztán végül péntek este, mikor már láttam, hogy ismerősök szervezkednek, rájöttem, hogy balfaszság lenne kihagyni egy kis kényelmetlenség miatt. Plusz olyanok a jelenlegi állapotok kis hazánkban, hogy mindenképpen ott kell lennem megmutatni, hogy nem csak homofób nyomoroncok alkotják ezt az országot. 

Természetesen én értem oda utolsónak a társaságból, a többieket már noszogatták, hogy menjenek beljebb, mert ahol álltak, az kevésbé biztonságos. Mivel viszonylag korán érkeztünk, meg is ijedtem, milyen gyorsan az első kamionokhoz értünk, bővében voltunk a helynek, féltem, hogy kevesen leszünk, de ez a félelmem teljesen alaptalan volt. Mivel majd kitikkadtunk a hőségben, indulás előtt betértünk egy zsúfolásig telt pubba, ahol elszürcsöltünk egy somersbyt/kávét/sört, a nyitóbeszédet is onnan hallgattunk. Szóba elegyedett velem egy szőke külföldi lány, aki nem értette, mi ez a hatalmas rendőri készültség, de sokáig nem magyarázhattam neki, mert lassan indult a menet, mi is kivonultunk. Induláskor sikerült a menet legelejére keverednünk, azóta láttam is pár fotót, amin pont ennek okán rajta vagyunk.

A tavalyi pride is jó élmény volt, de az idei túltett rajta. Nem történt semmi attrocitás, egyedül a Várkert Bazár környékén hallottunk sípoló homofóbokat, de látni nem láttuk őket. Olyan volt az egész, mint egy szép nagy vidám fesztivál, ebben nem különbözött a tavalyitól: mindenki mosolygott, táncolt, integetett, borzasztó jó érzés volt. Idén nem is éreztem magam tüntetőnek, mert ez nem tüntetés, ez egy kis fesztivál, ahol az emberek összejönnek megmutatni, hogy aki nem heteró, az is ugyanolyan értékes ember és ugyanúgy joga van szeretni, szeretve lenni, és nem normális az, hogy nem foghatja meg az utcán a párja kezét. Idén is a "love and tolerate" feliratú twilight sparkle-ös póló volt rajtam, egy kislánynál sikereket is értem el vele, szóval már megérte. :D Idén egyébként valahogy elmaradt az a nyomasztó bezártság-érzés, ami tavaly kissé megkeserítette a vonulást. Tudtam, hogy most se gondolhatom meg magam menet közben, de fel sem merült bennem, hogy korábban lelépjek. Olyan szép és jó volt minden. :) Na meg az útvonal is sokkal változatosabb volt a tavalyinál, a Lánchídon átprájdolni mekkora menőség már. Igaz viszont, hogy kevesebb emberrel találkoztunk az útvonal miatt, tavaly sokan integettek, buliztak a házak ablakaiban, most alig jártunk olyan helyen, ahol lakóházak álltak.

A Tabánon tényleg piknikhangulat volt. Leültünk mi is, meghallgattuk a záróbeszédeket, kicsit még hesszeltünk, aztán indultunk haza. Rég érzetem magam ennyire felszabadultan, nekem tényleg hatalmas élmény volt az idei pride. Egy napra Budapest egy szép és vidám hely lett.

(Az meg már csak lolfaktor, hogy Csaba pár órára index címlapsztár lett, ahogy a fejem negyede is.)

elsőprájdozó

Én már nagyon-nagyon rég el akartam menni Pride-ra, de soha senki nem akart eljönni velem, egyedül meg annyira nem móka, ezért is örvendtem meg nagyon, hogy idén végre találtam egy hozzám hasonlóan kíváncsi társat, akivel jól megnéztük a felvonulást és nagyon nyitottnak éreztük magunkat.

Nem mondom, kicsit feszengtem, amikor a megbeszélt találkahelyen, a Jászain várakoztam fekete twilight sparkle-ös, love&tolerate feliratú pólóban (és eszembe jutott, hogy fox ezt magától hordja és szarik az egész világra, én meg egyszer felveszem és hülyén érzem magam, mekkora gáz vagyok). Ahogy közeledtünk a beengedő ponthoz, megütötte a fülemet egy kis mocskosbuzizás, amit igyekeztem ignorálni és reméltem, hogy jóóó messze verik a nyálukat az ellentüntetők. Belépésnél bele kellett kortyolnunk a vizünkbe, bizonyítva, hogy az valóban víz, aztán mehettünk utunkra a kordonok között. Azonnal kaptunk szivárványos zászlót, és elindultunk a tömegben körbenézni. Merthogy tömeg volt. És nem lehet általánosítani, kiscsaládtól babástul kezdve fiatal meleg és heteró párokon át nagymamáig-nagypapáig volt ott mindenféle korosztály. Ja és állatok, leginkább kutyák szivárványos nyakörvvel. És mindenki lelkes volt, vidám és mosolygós.

Időben érkeztünk, hogy ne maradjunk le semmiről, a szervezők is ezt kérték. Azzal viszont nem számoltunk, hogy a menet majdnem 40 perces késéssel indul csak el. 40fok, forróság, tűző nap, kevés árnyék, annyira nem volt ideális. Egy szavam sem lehet, mert kaptunk ingyen kávét, ami nagyon jól esett, és várakozás közben is partihangulat volt.

Aki ismer, tudja, mennyire imádok vonulni, tüntetni, dolgokért kiállni (erről jut eszembe az ENFP humor szekció egyik képe, amin egy transzparens látható a következő szöveggel: "Mentsük meg....(az ügy)". valahogy így, valahogy így van ez). Amikor megindult a menet, megint azt éreztem, mint a diáktüntiken: igen, jó ügyért állok ki, és itt egy rakás ember, akik úgy gondolkodnak, mint én, én ide tartozom és jó arc vagyok és ők is azok, és most jól megmutatjuk, milyen sokan vagyunk és majd megváltozik a világ. Annyival okosabb vagyok már, hogy tudjam, nem sok minden változik, vagy leginkább semmi, de a közösségi érzés jó, és iszonyat jó azt látni, hogy öreg nénik integetnek lelkesen az ablakokból. 

Az Oktogonon megálltunk egy időre. Később olvastam a híreket az ellentüntetőről, aki a második kamionra felmászott, ott és akkor mi erről semmit nem tudtunk, a nyitottak vagyunk kamionról annyit mondtak, hogy kisebb forgalmi akadály adódott. Pár perc várakozás után bevonultunk az Oktogonra, ahol elengedték a színes lufikat a kis üzenetekkel. Nekünk nem sikerült szereznünk, de már nézni is elég volt, nagyon szép látvány volt.

Az Andrássyn haladva szinte kettészakadt a menet, a harmadik kamion a többiekhez képest lemaradva tolta a bulit. Megközelítettük a második kamiont, ami végül a hírekbe is belekerült a tetején őrjöngő arc miatt. Megnéztük a transzparenseket, és úgy döntöttünk, igyekszünk elhatárolódni a vonulás ezen részétől, mert a papruhában táncoló buzi és a faszos nagymagyarország azért nem a legjobb módja a tolerancia és elfogadás közvetítésének.

Én nem is értem egyébként, ennyi gyaloglás után emberek hogy voltak képesek ugrálni és partizni. A Hősök teréhez közeledve nekem már fájt a lábam, és rá kellett jönnünk kis társammal, hogy ez nem az a felvonulás, ahonnan akkor lépsz le, amikor akarsz, mert körbe vagy kordonozva, és a rendőrök sehol nem engednek ki. Mindkettőnknek dolga volt még este, így az az eshetőség, hogy a Városligetben meg kell várnunk a beszédeket, és csak akkor megyünk haza, amikor valaki végre úgy dönt, egyáltalán nem volt szimpi. Végül a Dózsán tudtunk kilógni pár másik szemfüles emberrel együtt. A balhé a Hősök tere felőli oldalon volt, ahol megintcsak ellentüntetők próbáltak bejutni, az Ajtósi felőli oldalon szó nélkül kiengedtek a rendőrök, és a kordon mögött álldogálók is leginkább turistáknak és kíváncsiskodóknak tűntek csupán. Semmi attrocitás nem ért minket, bár kicsit rossz belegondolni, milyen nyugodtan sétáltunk át a szivárványos zászlócskákkal a ligeten, miközben a homofóbok ott keringtek a környéken.

Összességében én nagyon örülök, hogy ott voltam, jó buli volt és jól éreztem magam. Ami beárnyékolja az egészet, az a bezártság érzete, és a szomorúság, hogy 2014-ben Magyarországon még mindig vannak olyan agresszív és ostoba csoportok, akik miatt több ezer embernek kordonoktól védve kell kiállnia a nyitottság és elfogadás mellett.