Svájc: Lauterbrunnen, Birg, Schildhorn

A második kalandunkat kicsit távolabbra terveztük, mert ezúttal autós segítséget is kaptunk: L. egy Svájcban élő barátja csatlakozott hozzánk. Sokat gondolkodtunk, hova is lenne jó menni, a  Lauterbrunnen és a Schilthorn lett az úticél. Szívesen felmentünk volna a Jungfraura, Svájc egyik leghíresebb és legszebb hegyére, de 200 frank (kb. 63.000 HUF) lett volna a retúr jegy a hegyi vonatra, ami felvisz. A svájci kollégák is azt mondták, hogy ez az a hegy, amire csak a turisták járnak, mert még a helyiek is sokallják az árát. Én hajlandó vagyok élményekre sok pénzt elverni, de ezt még én is nagyon erősnek éreztem. 

Éppen áthaladtunk a kifutópályán

Tettünk egy kis kitérőt a Meiringen katonai reptér felé. Ez egy jelenleg is használt reptér, aminek az az érdekessége, hogy keresztbe halad rajta a közút. Ha már arra jártunk, át is hajtottunk rajta, de nem volt éppen repülőforgalom, és a repülőmúzeum is zárva volt. 

Brienzersee

Megálltunk még egy kis svájci faluban, Brienzben. Ez a kis település a neolitikum óta lakott hely, kelták, rómaiak, majd alemannok éltek itt. A turizmus mellett a fafaragás a fő bevételi forrásuk, 1862 óta létezik a brienzi fafaragó iskola. Ez megmagyarázza a sok faragott szobrot a tó partján.

Brienz

A tóparti sétányt az I. világháború alatt építették, ezen sétáltunk végig mi is.

Svájci cica!

A legnagyobb élmény mégis egy helyi macska volt, akit volt szerencsém megsimogatni.

Brienzersee és faragott szobrok

Lauterbrunnenbe Interlakenen keresztül jutottunk el, egyre szűkülő utakon. Különösen kíváncsi voltam a falura és a völgyre, hiszen Tolkien is járt erre 19 évesen, és akkora hatással volt rá a táj, hogy erről mintázta Völgyzugolyt, a környező hegyekről pedig a Ködhegységhez kapott ihletet. Egyik levelében említi, hogy Bilbó útja Völgyzugolyból a Ködhegység túloldalára az ő 1911-es svájci kalandjain alapszik, és konkrétan Celebdilnek nevezi a Silberhornt (The Letters of J.R.R Tolkien, 306. levél). Most is gyöngyörű a völgy, de sokkal érintetlenebb lehetett a táj Tolkien ottjártakor, irigylem is ezért.

Lauterbrunnent először 1240-ben említették írott forrásban, de találtak itt római korból származó pénzérmét is. A 13. században a völgy a wädenswilli báró birtokában volt, majd eladta az interlakeni apátságnak. 1300 körül walsereket, egy délnémet dielektust beszélő népcsoportot telepítettek a völgybe, akik viszonylagos függetlenségben éltek az apátságtól. A 16. században Lauterbrunnen és környéke sikertelenül lázadt fel a környéken terjedő protestáns reformáció ellen, Bern letörte a lázadást, és a település a  reformáció helyi központjává vált. A század végén nyíltak meg a környék első vasbányái. A 17. században akkor volt a szegénység a falubeliek között, hogy sokan Amerikába emigráltak. A 18. század végén kezdték hegymászók felfedezni a környéket, és a 19. században beindult a turizmus: hotelek, felvonók, hegyi vasutak épültek a vendégek igényeinek kiszolgálására. A két világháború alatt és között a turizmus visszaesett, de a II. világháború után újra fellendült. Ma kb. 2300 lakosa van.   

A völgy a felvonóból

A faluban nem sokat időztünk, azonnal a hegyek felé indultunk. A parkolóból, ahol az autót hagytuk, ingyenes busz vitt a felvonóhoz. 

Havas táj bámulása a vonaton (Fotó: E.)

A felvonóból egy hegyi vasútra szálltunk át, aminek a végállomása Mürren település volt. 

Kilátás Mürrenből

Mürren 1638 méteren fekszik tengerszint fölött. Egy igazi, mesebeli alpesi falu olyan házakkal, amiket makettként szokott látni az ember karácsonyi vásárokban. 

Mürren és a hegyek

A következő felvonóhoz át kellett sétálni a falun, amit egyáltalán nem bántunk, a látvány végig nagyon szép volt.

A Birg oldalából

A sílift a Birg csúcsra vitt, ami 2677 m magas, de nem ez volt az utunk vége.

Birg

A Birg azért izgalmas, mert átlátszó üvegpadlón lehet sétálni a hegy oldalában.

Para!

A látvány tényleg elképesztő, de baromi félelmetes volt, amikor lenéztem, és sziklákat láttam a talpam alatt. Ráadásul az üveg csúszott is, úgyhogy inkább a mellette lévő betonon mentem.

Már itt is kicsit para volt lenézni

Nem vagyok tériszonyos, de ahogy egyre idősebb leszek, azt veszem észre, hogy időnként megszédülök a nagyon magas helyeken. 

Schilhorn a síliftből

Mire a Schilthornra indultunk, megérkeztek a felhők hóval és széllel. Aggódva figyeltük, ahogy a hegycsúcs eltűnik a felhők mögött. Amikor felértünk, a kilátóból nem sokat láttunk, csak a környező csúcsokat. Előző nap többször rápillantottam az élő webcamerára, akkor ragyogó idő volt és messze el lehetett látni. Nem volt szerencsénk.

A Schilthorn teraszáról - a távolabbi kilátóba nem lehetett kimenni

Míg ott voltunk, a havazás és a szél egyre erősödött, míg végül olyan ítéletidő kerekedett, hogy pár lépésre tudtunk csak a bejárattól eltávolodni, mert a szélben nem lehetett haladni egyáltalán.

Szakad a hó, kilátás nuku

A Schilthorn 2970 m magas, és arról híres, hogy itt forgatták az 1969-es Őfelsége titkosszolgálatában című James Bond filmet. Már a 19. században felmerült, hogy a Schilthorn csúcsát könnyen elérhetővé kéne tenni, de csak a '60-as évekre tartott ott a technika, hogy ez meg is valósuljon. 1967-re készült el a világ leghosszabb kábelvasútja a Stechelbergtől a Schilthornig. Ez még nem volt minden, mert elhatározták, hogy a csúcson megépítik a világ első körbeforgó éttermét.

Makett a filmből

És itt jön képbe a James Bond film. A film készítői a helyszínkeresés során még félkész állapotban találtak rá az étteremre, de annyira megtetszett nekik a helyszín, hogy beszálltak az építésbe, hogy itt forgathassanak. 1969-ben a Piz Gloria étterem megnyitott, és a mai napig nagyon népszerű hely.

Még a mosdó is Bond

Az épület első szintjén egy James Bond kiállítást néztünk végig, és több helyen is vetítettek részleteket a filmből. Megnéztük a finálé akciójelenetet, szerintem ennyi bőven elég is volt ebből a filmből. :D Van egyébként magyar vonatkozása is, Catherine Schell magyar származású színésznő egy magyar lányt játszott benne. (Ő volt az Alfa holdbázisban Maya is, de azt hiszem, ezt a sorozatot elég kevesen ismerik ma már.)

A forgó étterem a teraszról

Az ajándékboltban is körülnéztünk, az egyik eladó meglepetésünkre magyar volt.

A köd mögött a Jungfrau

A körbeforgó csodaétteremben megebédeltünk, én rösztit ettem, és nagyon elégedett voltam vele. Evés közben a panorámában gyönyörködtünk, nagyon tetszett, hogy minden irányból beláttuk a tájat. Az étterem 45 perc alatt tesz meg egy teljes kört, és nagyon vicces, mert az épület közepe, ahol a konyha is van, az áll, az asztalok viszont folyamatosan mozognak.   

Kisütütt a nap pár percre

Az utolsó felvonók egyikével mentünk le a csúcsról. Addigra annyira felerősödött a szél, hogy a kocsit betontömbökkel egyensúlyozták ki. Elindulni is sokára sikerült, a vezetőnk sokáig ügyködött valamin, persze nem mondta el, mi a gond, így mindenki csak egyre idegesebb lett.

Újra Mürrenben

Végül gond nélkül visszajutottunk Mürrenbe.

Imádom ezeket a házakat

A reggel még havasa utak helyén latyakot találtunk csak.

Útban a vonathoz

Lauterbrunnenben kezdett besötétedni, mire visszaértünk.

Lauterbrunnen templom, a háttérben a vízesés

Nagyon sajnálom, hogy nem volt időnk rendesen körülnézni ott. A felvonótól az autóig sétáltunk, szóval kicsit nézelődni, de a vízeséshez nem mentünk például közel. Nagyon szeretnék egyszer visszamenni ide, bőven el lehetne tölteni itt pár napot. 

Nagyon élveztem a svájci kiruccanást. Mi is elég programot szerveztünk magunknak, de a kollégák se hagytak minket unatkozni. Két project eventen is voltam, egyszer VR-ozni mentünk el, majd pizzázni, a másikon eisstockschiessenelni, ami olyasmi, mint a curling. És persze jó volt személyesen is találkozni olyan kollégákkal, akikkel eddig csak cseten vagy szkájpon beszéltünk. 

Zirc és vidéke

A legjobb mégis az volt, amikor a hazaúton megláttam a repülőből Zircet. A gépen monitoron követhettük, merre járunk éppen, és amikor a Balatontól északra repültünk, elkezdtem nagyon figyelni. Először a bakonybéli radarállomás jellegzetes gömbjét vettem észre, Zircen pedig éppen a ciszterci apátságra esett a nap fénye, azonnal felismertem. Azóta is mindig belelkesülök ezen a képen: rajta van a gyerekkorom. Kicsit azt is érzem, hogy bezárult a kör: gyerekként az udvarról néztem a csillogó fémtesteket a levegőben, most én néztem le fentről az udvarunkra. 

Svájc: Hoch-Ybrig

Másfél éve jártam utoljára Svájcban, amikor a projekttel két hetet töltöttünk Zürichben. Ideje volt már egy újabb látogatásnak a svájci kollágáknál, erre január utolsó hetében lett lehetőségünk. Az utazást úgy szerveztük, hogy szombat reggel indultunk, és csak a következő hét vasárnapján jöttünk haza, így mindkét hétvégén egy-egy teljes napunk maradt kirándulni. 

Január 25-én a reggeli Swiss járattal mentünk Zürichbe. Ablak mellett ültem, de a nagy ködben nem sokat lehetett látni. Leszállás előtt bukkant csak elő egy-egy magasabb domb a ködréteg alól, az viszont nagyon szép látvány volt. 

Ködfelhő

Négyen utaztunk, ebből hárman laktunk céges apartmanban, egy kolléganő pedig hotelban. Ezúttal a cég másik apartmanjába kerültem, ami lepukkantabb állapotú, mint ahol másfél éve laktam. A legnagyobb hátránya, hogy papírvékonyak a falak, a padló pedig rettenetesen recseg: a felső szomszédról mindig pontosan tudtam, hogy a lakása melyik pontján mászkál. Egy hétig persze ki lehet bírni, de nem értem, hogyan bírnak mások életvitelszerűen ott lakni. 

Ködös Zürich

Kipakoltunk, boltba mentünk, megebédeltünk, utána mentünk a belvárosba egy portugál kollégával és svájci barátjával találkozni. A terv az volt, hogy megiszunk egy sört. Haha. Én annyira, de annyira naiv vagyok még harmincévesen is, hogy az borzasztó.

Zürichben klasszikus értelemben vett kocsma nem sok van, inkább éttermek és kávézók a jellemzőek, és azokban is kevés a hely. Sokáig keresgéltünk, míg egy tapasozóba egy órára beülhettünk, utána már foglalt volt az asztal. Végül találtunk egy rockkocsmát, az Ebrietas Bart ami nagyon tetszett: volt bőven hely, jó volt a zene, és a sör is finom volt. Itt kezdődött a lejtmenet, a sok "még egy sör belefér" hazugsága. :D Amikor már azt éreztem, tényleg el kéne indulni, hogy másnap legyen esélyünk szalonképesen kirándulni, megjelent egy már Svájcban dolgozó magyar kolléga, és letett elénk néhány korsó sört az asztalra. Az átszámítva kb. 2600 Ft-os sört nem utasítja vissza az ember lánya, és egyébként is volt kedvem maradni - csak tudtam, hogy okosabb lenne hazamenni aludni. Tök jó este volt ez izgalmas beszélgetésekkel, de a végén már rosszul voltam a sok sörtől, és komoly kétségeim támadtak a másnapi koránkelés kapcsán. 

Hoch-Ybrig térképe (Forrás: https://www.hoch-ybrig.ch/fileadmin/Dateien/Winter/Teasers/PanoramakarteWinter.pdf)

Vasárnap 8:43-kor indult a vonatunk, és reggel meg voltam róla győződve, hogy egyedül megyek a Hoch-Ybrigre. Már nagyban készülődtem, mikor E. is felkelt, a vasútállomáson pedig L. várt minket menetkészen. Kissé kókadozva, de készen álltunk a "hegymászásra". Weglosenbe csak átszállással lehet eljutni Zürichből, Wädenswillben egy másik vonatra kellett átszállnunk, Einsiedelnben pedig buszra. A busz végállomásától felvonó visz a Hoch-Ybrig síparadicsomba.

Panoráma

A felvonó Seeblibe vitt minket, innen lehetett további síliftekbe szállni. Azt tapasztaltuk, ami már sorbanállás közben is gyanús volt: mi voltunk az egyetlenek, akik síléc vagy snowboard nélkül érkeztünk. A Sternen állomásra, és egyben a sípálya tetejére vivő felvonóról csak néztük a számunkra elképesztően meredeknek tűnő pályán lesikló embereket. Főleg a gyerekeken csodálkoztunk akik félelmet nem ismerve száguldottak a hegyoldalban. 

Felvonó és hegyek

Fentről remek kilátás tárult elénk, de a térképen jelölt túrautat alig találtuk meg. A sípályán is át kellett vágnunk, ami nem volt egyszerű feladat, de egyikünket se ütötték el. A gyalogút egy hókotróval letolt széles sáv volt, amin a szomszédos felvonóig tudtunk átsétálni. Ahhoz, hogy igazán jó rálátásunk legyen a környező hegyekre, egyszer letértünk a "kijelölt" útról, és mások lábnyomaiban haladtunk - illetve bukdácsoltunk, mert néha combközépig süppedtünk a hóban. A kilátásért persze megérte ez a kis kényelmetlenség. 

Az út

Miközben visszakecmeregtünk az útra, néha azon aggódtam, hogy teljesen eltűnök a hó alatt, de erre végül nem került sor. Hiába volt vízálló a bakancsom, a bokámnál egy csomó hó belement. Az, hogy nedves, egy dolog, de nagyon hideg is volt, brrr.

Még hegyek

A Wilde Mää étteremhez a sípályán vezetett az út. Próbáltunk a pálya szélén menni, minél kevésbé zavarva a síelőket. A hütte bejáratához is alig tudtunk lejutni; mehettünk volna a hirtelen meredekké váló sípályán, de inkább megkerültünk az épületet, és a domboldalon csúszkáltunk le. Odaérve elterültünk a nyugágyakon, és elégedetten bámultuk a tájat.

Hülye kéztartás, nyugágyban hesszelés

A hütte teraszán megebédeltünk, és egy gyógysör is lecsúszott. A terv az volt, hogy az ottani felvonóval megyünk le. Gyanús volt, hogy senki nem utazik lefele, de betudtuk annak, hogy mindenki síelni jön fel, miért is menne bárki is lefele? Felmásztunk a felvonóhoz, és kiderült, hogy nem véletlenül nem ült be senki lefelé: ez a felvonó csak felfelé használható. Mehettünk vissza a másik felvonóhoz.

Zöld és fehér

Azért nem volt értelmetlen idáig eljönnünk, mert más szögből tárunk elénk a panoráma.

Zürichsee a végtelen köd alatt

Visszasétáltunk a Sternenhez, már rutinosan tapostuk a havat. Sikerült lelibegnünk Seebli állomásra, de még nem akartunk visszamenni Weglosenbe. A térkép szerint volt a közelben egy tó, azt indultunk megnézni, amikor észrevettük, hogy akad még itt másik felvonó is. Mivel az 55 CHF-es napijegyben az összes felvonó használata benne volt, elhatároztuk, hogy azzal is felmegyünk.

Felirat hozzáadása

Ez a felvonó a Spirstockra vitt, és hosszabb utat járt be, mint az előző. Alattunk nem sípálya, hanem egy havas völgy és fenyveserdő terült el. Láttunk egy-két elvetemült síelőt, akik letértek a kijelölt pályáról, és erre siklottak.

Kereszt a távolban

Fent észrevettük, hogy ezt a csúcsot nézegettük az előző felvonótól, hogy milyen barátságosnak néz ki az ottani hütte. Innen ráláttunk a Zürichseet teljesen beborító ködre. Láttunk egy kis kápolnát is, de csak a sípályán keresztül tudtuk volna megközelíteni, ami esélytelen küldetés volt. Szerettem volna közelről megnézni, de valószínűleg nem úsztam volna meg esés, elcsúszás, gurulás vagy baleset nélkül. 

Szent Vendel kápolna

Kicsit aggódtunk, hogy a felvonó kétirányú-e, de szerencsére vissza tudtunk libegni.

Tó és hegyek

Megtaláltuk a tavat is, amit teljesen jég borított, és tele volt lékhorgászokkal. Körbesétáltuk a ragyogó napsütésben.

Fagyott lék

Több felvonót nem találtunk, és bár nem sokat sétáltunk, mégis kezdtük fáradtnak érezni magunkat, úgyhogy visszamentünk a Seebli felvonóhoz, ami visszavitt Weglosenbe.

Kilátás Seebliból, itt libegtünk

A buszon majdnem elaludtunk, és a vonaton is elég csendes volt a társaság. Éjszaka a vékony falak ellenére jól aludtam.

Landhausmuseum, Zürich

Az utolsó svájci napon még beiktattam egy múzeumlátogatást, mielőtt indultam volna a reptérre. Szerencsére a Landhausmuseum, azaz a svájci nemzeti múzeum 10 perc sétára volt a szállástól.

Torony

Az épületet 1898-ban építették, és egy várkastély hatását kelti. A múzeum állandó kiállításain a svájci történelemről lehet okososágokat megtudni, és nagy mázlimra pont sikerült elcsípnem a World Press Photo kiállítás zárónapját. 

Belső udvar

Arra azért büszke vagyok, hogy németül kértem a jegyet, és amikor az egyik kiállításon nem értettem az egyik interaktív gépezet működését, a segítségemre siető teremőr lány kérdésére, hogy németül megfelel-e a magyarázat, igennel válaszoltam. A feliratokat is igyekeztem németül olvasni, de egy idő után visszatértem az angolra, mert még most is ott szótáraznék.

Kocsi

Kicsit elveszve éreztem magam az elején, valahogy nagyon in medias res kezdésnek éreztem az első termet, ahol könyveket, okleveleket és régi térképeket lehetett megnézni. Ahhoz, hogy az ország történelmét bemutató, őskorral kezdődő kiállításig eljussak, át kellett még vágnom egy divattal és ruhákkal meg szőnyegekkel foglalkozó tárlaton.

Újkőkori cölöpházas idők leletei, mögötte a vetítés

A történelmi rész eleje tényleg izgalmas volt: nagyon tetszett, hogy néhány vitrinbe helyezett tárgy mögötti vászonra egy gombnyomásra vetítést lehetett indítani, ami bemutatta, mire is használták vagy minek a része volt az adott régészeti emlék. Látszik, hogy ez egy modern múzeum, gyakran lehetett érintős kijelzőn infókat szerezni a kiállított tárgyakról. A fenti képen például az látható, milyen tárgyakat találtak a cölöpházas újkőkori időkből, és így azért elég jól el lehet képzelni az akkori viszonyokat.

Díszes kályha

A középkortól kezdve viszont elvesztettem az érdeklődésemet. Fáj bevallani, mert amúgy szeretem a múzeumokat,  de nem tudott lekötni: templomi, vallásos kincsek, vázák, szobrocskák, könyvnyomtatás bemutatása, ugrálás a világháborúk között, valahogy nem volt átmenet, nem állt össze a nagy kép, aminek Svájcnak kéne lennie. A legőszintébbek és érdekesebbek talán a híres be- és kivándorlókat bemutató rész és a nők szavazójogának világviszonylagban fájón kései, 1971-es bevezetéséről szóló szakasz voltak. Ja és még valami: a kötött és plüss hústermékeket tartalmazó hentespult a svájci étkezési szokásokat bemutató kiállításon.

Itt minden plüss vagy kötött, kivéve a nagy röfi

Azóta is bánom, hogy nem vettem meg a plüss kolbászkát a múzeum shopjában.

Nyamm, nyamm

Megnéztem még a már említett World Press Photo kiállítást, brutális volt, mint mindig, nem úsztam meg száraz szemekkel. Budapestre szeptember 20-án érkezik, menjetek, nézzétek meg, de szólok előre, hogy fájni fog.

Viszlát! 

Kényelmesen végeztem a múzeumban, nem kellett kapkodnom a reptérre menet.

Felhők és táj

Nagyon hamar eltelt az a két hét Zürichben, már most olyan az egész, mintha egy álom lett volna csak. Maradtam volna még, és visszamennék szívesen bármikor.