tranbär

Ahhaha, megvan az új kedvenc kajám: a vörös áfonya. Hát van ennél finomabb gyümölcs? Ma húsgolyókat ebédeltem, kis tálkában adtak hozzá áfonyát, zseniális volt a húshoz! Vettem vörös áfonyás gyümölcslevet, annyira finom, hogy hazafelé tele fogom tömni vele a bőröndömet. 

Svéd húsgolyó vörös áfonyával

Reggel sikeresen kinyomtam az ébresztőmet, és akkor ébredtem, amikor már ott kellett volna lenni a tréningen. Még jó, hogy közel van az épület, negyed órát késtem csak, és még el se kezdték. Tréning után voltam futni a konditeremben, majd szaunáztam egy órát. Hamar hozzá tudnék szokni ehhez az életvitelhez. 

Ooszlán még mindig nincs meg, de már riasztották a mosószolgálatot, ahova az ágyneműhuzatokat viszik, hogy nézzenek körül. Kezdek becsavarodni a tehetetlen várakozástól. Ráadásul reggel a recepciós megkérdezte a szobaasszonyokat, és azt mondták, az ágyon hagyták a plüssömet. Ha az ágyon hagyták volna, nem lennék két napja idegben. Már százszor felforgattam a szobát, egyszerűen nincs itt. Az esti recepcióslány viszont tökre együttérző, látom rajta, hogy sajnálja és reméli megkerül. Én is nagyon remélem. 

Stockholm, baby

Ezt a bejegyzést már a hotelből írom. Fárasztó dolog Budapestről eljutni Stockholmba. A repülés eseménymentes volt, időben kiért mindenki a reptérre, a gép kb. 2 óra alatt gond nélkül megérkezett a skavstai reptérre - egyedül annyi para volt, hogy gyenge látási viszonyok között landoltunk. Én ebből annyit érzékeltem, hogy felhő, felhő, felhő, majd hirtelen kifutópálya és leszálltunk. A másfél órásnak induló buszút a reptérről egyre hosszabbodott, ahogy közeledtünk Stockholm felé, de szűk két óra alatt beértünk. Ha valaki azt hinné, ezzel az utazás véget ért, az téved: a buszpályaudvarról metróval jutottunk el Kistába, ami már az agglomeráció része. Nem hangzik bonyolultnak, de az összes metróvonal összefut az állomáson, ahol felszálltunk, és mire megtaláltuk a megfelelő vágányt, megszakadtunk a bőröndöktől - mozgólépcső ugyanis csak felfelé van, lefelé nem. :O Sebaj, túléltem, legalább erősödik a karom. 

A hotel eléggé wow. Saját szoba két és fél hétre, nem is akármilyen! Itten lehet csekkolni, ha valakit érdekel. Elsőre nagyon sterilnek tűnt, meg fura, hogy akkor én most itt fogok lakni, de most, hogy kipakoltam, kezd otthonos lenni.  A közelben van egy nagy bevásárlóközpont, voltunk is már ott kajálni meg boltban, és letudtuk az első "csapatépítő" iszogatást is. Eléggé megkönnyíti a száraz novemberem utolsó napjait, hogy antibiotikumot kellett szednem az elmúlt napokban. A konstans fejfájás, hőemelkedés és takonykór, ami vele járt, annyira nem volt kellemes. Szerencsére mára múlt el a fejfájás, amiért nagyon hálás vagyok, nem lett volna jó úgy repülni. Most este is alkoholmentes almacidert kortyoltam, nem hiányzott a házi pálesz, amit a többiek ittak. :D Viszont vettem egy doboz finn sört, arra kíváncsi vagyok. 

Eddig sokat nem láttam a környezetemből, hiszen sötétben érkeztünk. Sötét van, hideg, jeges szél fúj, és van némi hó is mutatóba. És nincsenek függönyök az ablakokon. Ellenben szép karácsonyi dekoráció van szinte minden ablakban. És égősorokkal feldíszített fenyőfák az utcákon. 

Szóval a svédországi kaland elkezdődött, holnaptól tréning az itteni csapattal. Izgi, izgi. 

nyár van

azt se tudom, miről írjak, annyi minden történik állandóan.

Élvezem, hogy nincs suli, van időm szocializálódni. Olyan jó egy hideg sör társaságában üldögélni a kamarában és kibeszélni az élet nagy dolgait. Vagy a Margitszigeten sétálni anyával és sógorral este fél 9kor fagyiárus után kajtatva. (az egyetlen jó dolog az EB-ben, hogy még a fagyiárusok is az osztrák-magyart nézték és a meccs végén vidáman kiadták még a fagyit) Egy jó vacsora a pizzapariban vagy kettő, ahol ott a fél család, nahát, ritka az ilyen. Szűretlen Dudák a kolibüfében, ahol egy régi ismerőssel találkozva random belefutok sógorba és húgba. (Annak azért örülök, hogy anno én mutattam nekik a helyet és azóta ők is visszajárnak.) És csapatépülés Szentendrén, sárkányhajóval, sörrel, jó hangulattal. (Beleszerelmesedtem a hajózákázásba, a Duna mesés, a víz kellemesen hűvös, olyan jó lenne elmenni valamikor kenuzni barátokkal!) Péntek esti zárásként a csapatépítő után még ihb-ra is eljutottam, éljenek a rég nem látott barátok és a hajnalig beszélgetés. :) 

Btw elég megdöbbentő megtudni, hogy a régi munkahelyemen nem változott semmi, és ha ott dolgoznék, még mindig bsznának véglegesíteni és december végéig tartó határozott idejű szerződéssel hitegetnének. Gyakorlatilag két évet dolgoznék ott úgy, hogy nem képesek egy határozatlan idejű szerződést adni, nevetséges. Jajjj de jó, hogy dobbantottam. :) Első munkahelynek jó volt, lehetőséget is láttam benne egészen addig, amíg le nem fokoztak adatrögzítőnek. Ami szintén elég méltatlan, pláne hogy előtte arról volt szó, milyen király munkaerő vagyok. No mindegy, tán meg kéne becsülni a jó munkaerőt, mert még meglép olyan helyre, ahol megbecsülik a munkáját és esetleg még jó fizetést is kap.

De hagyjuk is a munkát. Pár óra és color run, este szabadtéri színház Alföldi rendezésében, holnap Velencei tó. Jaj, és még a múlt heti lillafüredi kirándulásunkról is lógok képes beszámolóval. ^_^ Nyár. <3 

Új első pontja lett a bakancslistámnak, vesztemre elkezdtem beszálmolókat olvasgatni Peruról, és kitaláltam, hogy én az inka ösvényt be akarom járni és eljutni Machu Picchuba. Vesztemre azt is megnéztem, mennyi egy repjegy és mennyi egy ilyen túra: csak az odaútra nem találtam 400ezer alatt repülőjegyet. Meh. Azt hiszem, nem mostanában indulok. De el fogok jutni, ez nem is kérdés!

induljon a hétvége

Végre, végre úgy tűnik, hogy jó lesz ez a hétvége. Mostanában mindig nagyon várom őket, aztán gyakran nem úgy sülnek el, ahogy tervezem őket.

Múlt hétvégén otthon voltam, de az is olyan felemásra sikeredett. Túl hamar vissza kellett jönnöm, a kellemes teraszon sörözést elmosta az eső, a pizzériába nem fértünk be, a csatlakozást nem értük el, szakadó esőben sétáltunk haza éjszaka, és a terepfutásomat is halasztanom kellett a kiszámíthatatlan időjárás miatt. Szóval meh.

A hétköznapok nyugodtan telnek, készülök a portfóliómmal, a vizsgaremekem gyakorlatilag 98%-on áll, még egy-két dolgot akarok csiszolni rajta, plusz kell egy prezentáció a tervezési és elkészítési fázisokról. Lassan nekiállok a szóbeli tételeknek, dzsí, hát elég fura, hogy lassan két évvel az egyetem befejezése után tételeket kell tanulnom. Nem különösebben tartok a vizsgától, de mindenesetre jó lesz túlesni rajta.

Lassacskán lejár a próbaidőm is, még pár hét van hátra.

A tánccal haladok, csak ne fájna állandóan a bal karom.

A héten megnéztem a sajtófotó kiállítást.

Beugrottam forrócsokizni – banános forrócsoki, nyamm.

Ja és hétfőn biciklivel jöttem dolgozni.

Péntek van, mindjárt hivatalosan is hétvége. Indításként ma este egy jó sörözés a lányokkal, holnap pedig irány Várpalota és csapatás az Alfafeszten. 

newjob

Köszönöm a drukkot, most így a harmadik munkanapom után ki merem jelenteni, hogy sikerült, el tudtam jönni előző helyről - nem volt egyszerű menet, és ha rájuk várok, esélyes, hogy még most is ott csücsülnék. (Óriási mázli, hogy elmentem ihb-ra és másnap tudtam ajánlani embert a helyemre.) Felvettek az új helyre, és el is kezdtem dolgozni. Illetve betanulni, tréningelődni. 

Hát huh, most már tudom, hogy van a kulturális sokknak munkahelyi változata. Az előző helyen lazán ment a kezdés, full új csapat tagja voltam, mind akkor ismerkedtünk a munkahellyel, a munkakörrel, egymással, végül jó kis csapat alakult ki, akikkel ma is szívesen tartom a kapcsolatot. Most bekerültem egy kész csapatba, összeszokott emberekkel, amin kissé megszeppentem, pedig számíthattam volna rá. És minden olyan más, tök mások a szabályok, a szokások, bele kell még rázódnom. A mai nap után már úgy érzem, hogy nagyon is jó lesz ez, menni fog, kezdek akklimatizálódni, a kollégák és a várható feladatok is szimpatikusak, fasza lesz ez. Szakmailag (és fizetésileg) is előrelépés, úgyhogy továbbra is elég izgatott vagyok és várom, hogy konkrét feladatokat kapjak. És nagyon remélem, hogy beválok és elégedettek lesznek, és hogy én is hasznos tagja leszek a csapatnak. Végre úgy érzem, hogy igazi munkám van. (A call centerről tudtam, hogy átmeneti, ahogy az adatrögzítésről is. A panaszkezelést csináltam volna szívesen, de nem hagyták.)

És tele van az infopark ismerősökkel. ^_^ És ma rollerral mentem haza, kerek fél óra volt az út. Bkv-val 45 perc. Már azt is tervezem, hogy mikor megyek bringával vagy kezdem a napot egy jó futással munkába menet. Csupa jóság. :)

8!

És igen, megvan a 8 km! A múlt heti szerencsétlenkedés után kellemes időben, kényelmesen futottam le a távot. Belegondolva nagyon durva, hogy ilyen sokat egyhuzamban most életemben először sikerült futnom, és nem haltam bele. Most azért érzem a lábaim, de nem volt olyan szenvedős edzés, mint a múlt heti. Úgy tűnik, nagyon sokat számít az időjárás is, a szembeszél nem kifejezetten előnyös. Ami kicsit zavar, hogy mostanában kimondottan forgalmas a margiszigeti futópálya. Olyan jó volt januárban futkározni, amikor alig volt kint valaki! Nyugodtan tudtam a saját tempómban haladni, most sokszor érzem magam csigalassúnak, miközben ezren megelőznek. 

8 km után

Elajándékoztam a kontaktlencse folyadékomat, és a mai nappal búcsút intettem a kontaktlencsének. Műtét előtt egy hétig nem lehet hordani - keddig még várhattam volna, de úgy vagyok vele, hogy holnap suliba meg munkába jó lesz a szemüveg is. Az egyetlen, ami fáj a lelkemnek, hogy MTT farsangon is szemüvegben leszek. Rendkívül autentikus jane austen korabeli lány leszek. 

Tegnap pedagógustüntetésen voltam. Másfél órát áztunk a szakadó esőben, mára meg is fájdult a torkom, de megérte. Rengetegen voltak, jók voltak a beszédek, és megintcsak azt éreztem, hogy egy jó ügy mellett állok ki. Egyébként meg elképesztően elkeserítő, ami ma a közoktatásban történik. Valamennyire az okj miatt érintett vagyok, még ha minimálisan is, de már az is elég durva, amit az én sulimmal művelnek. Őszintén hálás vagyok érte, hogy nem most vagyok általános vagy középiskolás, és el nem tudom képzelni, mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik most azok. Milyen felnőttek lehetnek így, hogy ellehetetlenítik a boldogulásukat már gyerekkorukban? Elkeserítő, de tényleg. 

Ami napok óta izgalomban tart, az nagy királyság lenne, ha összejönne. Pár nap, és kiderül. Ha pozitív választ kapok, akkor ihajcsuhaj de jó munkám lesz! Szurkoljatok plíz! :)

emancipált futó konyhatündér

7 km-nél tartok futás terén. A mai futás abból a szempontból volt csalódás, hogy ennél több nem sikerült. Valójában még bőven benne vagyok az ütemtervemben, de szerettem volna felülmúlni. Múlt héten is ugyanennyit futottam, annyi, hogy most egy minimálisan jobb eredménnyel, de majd' megdöglöttem. Bár úgy tűnt, igazi futóidő van, nagyon fújt a szél a szigeten, bármelyik oldalon is tartottam éppen. Feltételezem, ez is nagyban befolyásolta az eredményemet, plusz emellett túl is öltöztem, úgyhogy melegem is volt. (megjegyzés magamnak: 10 foknál már nem kell három réteg ruha.) Már 5 km után erősen szenvedtem, sőt, igazából végig nem esett jól a futás. Mire elértem a 7km-t, fájt minden lépés. Az oldalam nem szúrt konkrétan, de éreztem, hogy nyomás alatt áll az érintett terület és bármikor bedurranhat, és akkor vége. Amire mégis büszke vagyok, az az, hogy még ilyen körülmények között is teljesítettem legalább a múlt heti távot, és bár jólesett volna, nem álltam meg. Meg az vigasztal, amit egy futós blogon olvastam: a rossz futás is jobb, mint a semmilyen futás. 

Szokásos futósszelfi

Ma beindult a konyhatündér üzemmód nálam, főztem hagymalevest és rakott krumplit. ÉN! És finom lett mindkettő. Nyamm. Továbbra sem fogok rendszeresen főzni, de meguntam a kajarendelést, mert az is olyan, hogy a bejáratott helyekről eszünk, általában ugyanazt, és hiába finom, egy idő után unalmas. És holnap a munkahelyemen se kell ebédet vennem, jessz! 

Hagymaleves. Benne pirított kenyér és sajt.

A jénait karácsonyra kaptam és imádom!

Tegnap elvittem foxot randizni az Altairba. Olyan csodálatosan chilles volt fent fetrengeni a puha szőnyegen, finom teát szürcsölni, marlenkát eszegetni és csak úgy lenni és beszélgetni. Az meg pláne király, hogy én vittem a pasimat és nem ő engem, én találtam ki a helyszínt, és én is fizettem. Úgy meg tudják nyugtatni az ilyen dolgok a lelkemet, és tényleg egyenlőnek tudom érezni magam. Attól sajnos még odébb vagyok, hogy mindenféle segítség nélkül egyedül megálljak a magam lábán anyagi szempontból, de dolgozom rajta. Mostanában például szombatonként túlórázom, de keresek jobban fizető állást. 

A másik, amiatt ráfeküdtem a túlórára, az a hamarosan történő szemműtétem. Múlt hétvégén voltam kivizsgáláson, ahol megállapították, hogy teljesen rendben van a szemem azt leszámítva, hogy szarul látok, és egyébként műthető vagyok. Szóval pár hét, és szemüveg nélkül jobban fogok látni, mint valaha. :)  (úgy legyen.) Nem félek a műtéttől, már nagyon várom. Részletfizetéssel még én is be tudom vállalni. Majd beszámolok róla részletesen. Egyébként az olcsóbb verziójú PRK műtétet fogják rajtam végezni, ennek az a hátránya, hogy egy hétig pihenni kell utána, fél évig szemcseppezni, és főleg az elején nagyon sok kontrollra vissza kell menni. Nyilván van másik eljárás, ahol egy napot kell csak pihenni és hetet szemcseppezni, de az dupla ennyibe is kerül. A végeredmény ugyanaz, úgyhogy nem burzsujkodok.

vegyes

pozitívságok:

• Amikor napsütéses reggeleken átrollerezek az Árpád hídon, és látom a távolban a felszálló ködöt.  

• Az iroda ablakából a színes falevelektől tarka Margit-sziget. Sötétedés után pedig a fényektől aranyszínű Duna, háttérben a Margit híddal. (És ne kalandozzon el állandóan az ember figyelme adatrögzítés közben.)

• Amikor összeülünk a barátaimmal sörözni, vagy ahogy tegnap tettük, Disney-t nézni és megbeszéljük az élet nagy gondjait. Olyan hálás tudok lenni, hogy ilyen szuper lányokat mondhatok a barátaimnak. <3 

• Adtam vért. Igaz, hogy elsősorban a plusz egy szabadnap motivált, amit a cég ilyenkor a vért adó dolgozóinak biztosít, de rendkívül büszke vagyok magamra. Olyannyira, hogy tervezem, máskor is lecsapoltatom a véremet. Kevésbé félelmetes és borzalmas dolog, mint hittem. Ráadásul a vércsoportomat is tudom most már teljesen biztosra.
• December végéig hosszabbítottak a szerződésemen. Jéjj, lesz pénzem karácsonyi ajándékokra!
• Már nagyban gondolkodom ajándékötleteken. Az első darabok már beszerzés alatt állnak. Ennyire időben sosem álltam neki ajándékokat venni.
• Amikor sikerül egy mozdulatsort szépen megcsinálnom rúdtáncon és az edzőlány megdicsér. Merthogy elkezdtem rúdtáncolni, és imádom! Végre találtam a roller mellé még egy sportot, amit igazán élvezek - még akkor is, ha eddig nem telt el úgy óra, hogy ne szerezzek valamilyen apró sérülést: két hete a csuklómat égettem meg, most pedig a térdeimen ékeskedik egy-egy hatalmas lila folt. Simán megéri.
• KÖMT után úgy döntöttem, tényleg összeszedem magam és nyitottabb leszek, mert megy az nekem, csak kicsit meg kell erőltetnem magam. Az eredmény önmagáért beszél, rég beszélgettem ilyen sok emberrel ilyen jókat.
• Hamarosan utazunk: két hét múlva vár London, karácsony előtt pedig Prága! ^_^

Negatívságok:

• Olyan munkakörbe kerültem, amit enyhén megalázónak érzek. Konkrétan azt csinálom, amit egyetem alatt diákmunkásként: adminisztratív munkatárs lettem. Aki csinált ilyet, tudja, miről beszélek: számítógépbe adatokat pötyögni, postát bontani meg lefűzni bárki tud. Enyhén visszalépés a panaszkezelés után.
  
•  Nem gyakoroltam eleget a programozást, és most úgy érzem, le vagyok maradva. Nehéz időt szakítani rá, és most nagyon kemény időszak lesz, míg ledolgozom a lemaradást.
• Ha már idő: ez az, amivel állandóan gondban vagyok. Heti 5 munkanap, heti 3 nap iskola, a maradék két estém megoszlik a barátnőzés és az edzés között. Gyakorlatilag nincs egy olyan estém a hétköznapokon, amikor munka után hazamegyek pihenni. Szó se róla, a barátaimmal lenni abszolút a pihenés kategória, és az edzést is én akartam, de fárasztó ez az életmód. Néha kicsit irigy vagyok azokra a munkatársaimra, akik munkaidő után hazamennek, de tudom, hogy ha én is ezt csinálnám, borzasztóan unatkoznék. (Tudom, mert ez volt őszi szünetben is. Szétuntam magam.)
• Házimunka és annak megosztása. Azt hiszem, lefutunk még néhány kört, mire beáll a kívánt egyensúly.
•  Néha olyan komoly dolgokról beszélgetünk a barátaimmal, amik megrémisztenek: tényleg abban a korban vagyunk már, amikor mindenki férjhez megy, szül, autót és lakást vásárol? Annyira picinek érzem én még ezekhez magam...
• Marina lemondta a decemberi koncertjét, és március 3-án, egy csütörtöki napon lesz a pótlás. Miééééééért? Olyan csodálatos lett volna a születésnapon előestjén, szombaton Marina and the Diamonds-ra bulizni. A csütörtök este annyira lutri.  

Az mindenesetre biztos, hogy a negatívságok nem tudják felülírni a pozitívságokat, úgyhogy alapvetően jó minden. :)

újabb életmorzsák

Huh, ez egy igen húzós év lesz. Mármint tanév. Meg még egy kicsivel utána. Szóval olyan jövő ilyenkorig. 

Továbbra is a világ egyik legjobb lépésének tartom, hogy tavaly jelentkeztem esti okj-ra és elkezdtem megismerkedni a kiadványszerkesztéssel, valamint (ezt a szót azóta használom rendszeresen, amióta panaszkezelő vagyok) a programozással. És wow, egy évet már elvégeztem! Tegyük hozzá, borzasztó gyorsan eltelt ez az egy év, amitől mindig sokkot kapok és rettegek, hogy egy kicsit nem figyelek oda, és huss, ősz hajú nyugdíjas leszek.

Tehát májusban kiadványszerkesztős vizsga, október-novemberben szoftveres. Addig meg kéne tanulni rendesen programozni, megírni egy szakdogát, összeállítani egy portfóliót és egy mestermunkát, tételeket tanulni és sokat gyakorolni. Eközben pénzt keresni, hamarosan valószínűleg munkát is, szociális életet élni, a lakással foglalkozni. Hálistennek munkahely továbbra is tolerálja, hogy heti kétszer korábban lelépek, másik két napon ledolgozom, pénteken meg szerencsére hamarabb végzünk és simán odaérek órára. Mert igen, péntek este programozunk. Nincs is erre remekebb időpont. 

Tegnap volt az első programozás az új tanévben, elkezdtünk C#-ozni. Eléggé érződött, hogy gyakorlatilag tavaly december óta nem volt programozós óránk, akkor is Java, a nyári gyakorlat (aminek az 1/3-án tudtam ott lenni) pedig nem segített túl sokat. Panaszkodtam is foxnak, hogy szerintem elég nagy alaptudás hiányzik, nálam legalábbis biztosan, amit nem nagyon akarnak megtanítani az iskolában. Most már muszáj lesz keményen ráfeküdni a témára, mert jelenleg nagyon nem látom, hogyan lesz ebből sikeres vizsga jövő ősszel. Úgyhogy gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni. 

Azt viszont továbbra is nagyon élvezem, hogy gondolkodnom kell. Bölcsészként az ember inkább elmélkedik a dolgok mikéntjén, a programozás pedig a problémák körüljárásáról és a legoptimálisabb megoldások megtalálásáról szól. Teljeses más. Szinte bizsereg az agyam, amikor kódokat pötyögök. 

Munka. Egyre kevésbé vagyok motivált. Leszámítva azt, hogy jelenleg munkaidőben sincs túl sok dolgunk, kezdem azt érezni, hogy a fizu, amit kapok, egyszerűen kevés. Egy ideje már a cégnél vagyok, gyűjtöttem tapasztalatot, szerintem a munkaerőpiacon nőtt az értékem (remélem), most már ideje lenne legalább pár tizessel többet keresni. Plusz az állandó bizonytalanság a határozott idejű szerződések miatt kikészít. Tessék már eldönteni, hogy vagyok-e olyan jó munkaerő, akit érdemes megtartani hosszútávon, és maradok. Jó, kaptam ajánlatot határozatlan idejű szerződésre, az tény - a call centerben. Csak hát nincs az az isten, hogy én visszamenjek telefonálni. Nemnemnem. 

Ami még sok időmbe telt mostanában, az a meghívógyár. Merthogy a húgomék egy hónap múlva esküdnek, a meghívók elkészítése pedig az én feladatom lett. Nyilván megint alulértékeltem a szükséges időt és humán erőforrást. És nem kalkuláltam bele azt sem, hogy a vőlegény hirtelen elkezdi magát érdekeltnek érezni a meghívók elkészültében, megkritizálja az anyagát, a szövegezést, a felhasznált eszközöket, mindent. :D Néhány újratervezés után a héten elkészültek a homemade meghívók, tegnap postára adtam őket, el se hiszem! A legjobb mégiscsak az volt, amikor kedd este összeültünk az ifjú párral és Bogival, és nekiálltunk kivágni a mintát (mert természetesen minta kell, és megterveztem a legnehezebben kivágható, ívekkel teli mintát). Jó volt, mert a húgomék is megtapasztalták, hogy ez bizony meló, és az nem úgy van, hogy sittysutty csinálok nekik mintapéldányokat, amiket csak úgy vissza lehet dobni újratervezésre. :D Bogi meg egy vágómester, olyan csudaszépen kivágta a mintát, hogy csak na. Nélküle nem hogy éjfélre, másnap reggelre se végzünk. 

Egyébként azt érzem, hogy a sok esküvő, és főleg a húgoméké pont ellentétes hatást ér el nálam, mint az várható lenne: nem kapok kedvet hozzá egyáltalán. Nem hiányzik az a rengeteg szervezés, idegeskedés, ami ezzel jár. Az anyagiakat meg inkább ne is említsük. Szép és jó dolog az esküvő, de szerintem én még nagyon ráérek vele.  

Ilyen csudálatos meghívókat készítettünk.

szerződéshosszabbítás

Túléltem a második nagy leépítést a cégnél. Azért erre büszke vagyok.

(Nyilván legjobb lenne, ha végre felajánlanának egy határozatlan idejű szerződést, de már az is megnyugtató, hogy november végéig nem nagyon tudják kitenni a szűrömet. Karácsonyi ajándékokra még tuti lesz pénzem.)

fiatalfelnőtt

Elég menő volt a kis kolléganőimmel beülni koktélozni egyet péntek délután, meló után és "szakmázni". Az van, hogy ha az ember elkezd valahol dolgozni, időnként baráti társaságban is elkezdi ontani magából a munkahelyi történéseket, és arról hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy a barátokat 1. valószínűleg egyáltalán nem érdekli, 2. nem ebben élnek minden nap, nekik ez tök ismeretlen terület. Nincs is jobb, mint egy kellemes koktélt szürcsölve szörnyülködni az elszámolás és forintosítás rejtelmein, majd megfűszerezni némi magánéleti színvallással. (Én vagyok az a lány, aki borzasztóan védi a magánéletét. Mesélek róla, persze, de mértékkel.)

A szombati esküvő egyrészt dawww, másrészt omg, belegondolva pár éve tuti nem gondoltam volna, hogy ezen az eseményen én ott leszek, harmadrészt egy napra elkapott a házasodnék-fíling. Jó játék elszórakozni a variációkkal, ahogy nevet változtatnék, elképzelni a lakodalmat, a programot, mit csinálnék máshogy, milyen zene szólna, hova mennénk nászútra. Fellángolásról van szó, most már úgy vagyok vele, hogy ej, ráérünk arra még, most okosan akarom csinálni és nem elkapkodni és elrontani a dolgokat, haladjunk szépen lassan, akkor tuti nem lesz baj.

Egyébként a buli előtti dekorálás rendkívül feltöltött, egész este büszkén nézegettem a fényfüzéreket, még akkor is, ha hajnalra a sok nyújtózkodástól úgy beragadt valami a hátamban, hogy sírni tudtam volna. Kóspallag viszont egy nagyon cuki hely, még ha az éjszakai vonatozás már csak nyűg volt, akkor is.

Vasárnaptól pedig nyaralunk. Az első igazi felnőtt nyaralásom lesz ez, juhú, de jó lesz. :)

sohatöbbetnempanaszkodomamunkámra

Ma túléltem egy bombariadót és egy csoportos leépítést.

Asszem most bontok egy sört.

beteges

Kint kánikula, elképesztő napsütés, igazi, meleg későtavaszi nap, bent köhögés, orrfújás, gyógyalvás. Miafaszvangyerekek, hát én nem szoktam beteg lenni, egy évben max készer: egy pár napos orrfújás és rossz közérzet télen, egy tavasz elején. Idén már másodszor kapott el a nátha, voltam egy hét betegszabin is, többet nem akarok, mert eléggé meglátszik a csekélyke fizetésemen. Pénteken full taknyosan tájékoztattam az ügyfeleket (freudi: majdnem betegeket írtam), isten áldja a MUTE gombot - míg az ügyfél beszél, nyugodtan kiköhögheted magad. 

Pedig tegnap megérkezett a rollerem is. Úgy terveztem, hogy majd átsuhanok a frissen vett szerzeményemmel hazafelé a városon. Suhantam volna, ám a baszottnagy dobozát nem kalkuláltam bele, elég kényelmetlen volt így a hazaút, nem igazán uraltam a járművet, csak reménykedtem, hogy nem borulok fel. 

Azt is terveztem, hogy ma furok egy kört a szigeten, ha már beneveztem jövő heti minicittára (2,5 km). Este meg sörözni mentünk volna. A hangsúly a "volná"-n van. Ma pedig muszáj lesz még elszenvednünk magunkat nagybevásárolni, mert holnap ugye nem lehet, a háztartás meg kifosztva. Kösssz, Viktor! 

Közben ezer dolgom lenne természetesen. 

Nyááááá, legyen már vége a betegségnek!

Olyan vagyok, mint az ovis, akit először engednek sok gyerek közé, aztán folyton beteg, mert ehhez nincs hozzászokva az immunrendszere. Azóta vagyok ilyen beteges, mióta napi 8 és fél órákra össze vagyok zárva 30 emberrel. Fel kell turbóznom az ellenállóképességemet, mert ez nem állapot.

taplóságok

Megvolt az első ügyfél, aki megríkatott. 

Nyilván ha gyakorlottabb lennék és találkoztam volna már paraszt ügyféllel, fel se vettem volna, de túl jó sorom van, elkényeztetődtem a sok kedves telefonáló között. 

Nyilván az én kurva anyámat, hogy a büntetőkamat mint olyan létezik, meg azért is, ha ilyen-olyan oknál fogva él vele bank. Az is az én saram természetesen, hogy nem képes az adós írott szöveget értelmezni. Arról már ne is beszéljünk, hogy a másik kolléga miatt is én vagyok a hibás. Az elszámolással kapcsolatos jogszabályokat is bizonyára én találtam ki, és mellesleg dögöljek meg, hogy betartom a belső szabályzatot. A világ nagy bánatára nem születtem robotnak, a memóriám a hadarva előadott zagyva szöveget nem képes szóról szóra eltárolni és utólag előhozni. Az ügyfélszolgálatra meg alap, hogy csak inkompetens idiótákat vesznek fel, mindenki úgy jár a legjobban. És természetesen a felsorolt összes problémát megoldja, ha többek között név szerint ellenem is panaszt ad be a kedves ügyfél, miközben nem hagyja, hogy segítsek. A tuti módszer pedig az MNB-vel való fenyegetőzés, ahol szintén név szerint ellenem fog panaszt benyújtani. Sok sikert hozzá.  (Kár, hogy valószínűleg pofán fogják röhögni.)

Egy ilyen húszperces tortúra után jobbnak láttam elvonulni a mosdóba bőgni és kiadni a feszültséget. Mert nem vagyok ahhoz szokva, hogy ilyen rosszindulatú, korlátolt nyomoroncok az összes kudarcukat és frusztrációjukat az én nyakamba zúdítják, mintha tehetnék bármelyikről is. Meg én nem is értem, hogyan gondolhatja valaki, hogy ha faszparaszt módra beszél az ügyintézővel, aki próbálná megoldani a problémáját vagy legalább elmagyarázni, mi miért történik, annak lesz bármi eredménye. Végülis lett, egész nap fos kedvem volt emiatt, és nem voltam képes olyan lelkesen felvenni a telefont, mint eddig. 

Valahol sajnálom ezt az embert, mert elég szar élete lehet így, ilyen értékrenddel, de valójában mélységesen megvetem. A legjobban azt sajnálom, hogy nem tudtam kivédeni a negatívságát és hatással volt rám. Annyi jó van az egészben, hogy találkoztam már ilyennel is. Legközelebb kevésbé érint majd meg egy paraszt ügyfél. Ámen.

hétköznapifeminizmus

Biztos én vagyok a fasz, de rettenetesen zavar, hogy a munkahelyemen  elfogadott a jóindulatú szexizmus. Ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy állandóan, értsd ÁLLANDÓAN előreengednek a liftnél, tartják az ajtót, még ha totál messze vagyok is, néhányan pedig attól függetlenül kezétcsókolomoznak, hogy a tegezés az általánosan elfogadott a cégnél.  

Valószínűleg sok kolléganőmnek ezzel nincsen semmi baja, mert ez a "tisztelet jele" (persze...), személy szerint én borzasztóan utálom. Basszák rám az ajtót, furakodjanak elém, de ne kapjak már megkülönböztetett figyelmet csak azért, mert történetesen nincs farkam. Nem tud nem eszembe jutni az este, amikor melegbuliban voltam, na ott mindenki leszarta, hogy nő vagyok. Olyan jó volt.

farsang előtt

Elkezdtem dolgozni, aztán elfelejtettem blogolni. 

A munka továbbra is jó, a környezet és az emberek királyak, az unalom viszont sokszor döglesztő. Számítottunk rá, hogy a hívások márciusig még nem indulnak be igazán, de mikor kedden három hívást fogadtam egész nap, az meglehetősen kiakasztó volt. Van már egy rakás rejtvényújságom, A Dűne istencsászárát hétfő óta már több mint a feléig elolvastam, chatelek, beszélgetek, és megörülök, ha nagyritkán megcsörrent a telefonom. Egészen furcsa, mennyire féltem attól, ha vonalba kerülünk, de sokkal kevésbé para, és a kedves hangon tájékoztatás nekem eddig is ment. LEP-en én lepődtem meg, mennyire kényszerét éreztem, hogy a reigsztrációs pultnál kedves legyek és hatékony, és minden fontos infót el akartam mondani az alatt a fél perc alatt, amíg előttem álltak az emberek. Természetesen az első hívásom előtt/alatt/után vadul remegett a kezem, szinte azt se tudtam, mit csinálok, azóta egész jól belejöttem. Nyilván más lesz, ha sok hívásunk lesz, az megint más kihívás. 

Farsang. Azért is keltem ma is korán, mert van még dolgom dögivel. Apróságok csupán, de el kell intézni: nyomtatni, összeállítani, összevágni, gyorsan megvenni. Szervezői szemmel teljesen máshogy tekintek a ma estére, mint az eddigi farsangokra, várom is, meg túl is akarok lenni rajta. És remélem, hogy minden flottul megy majd. Azt már elhatároztam, hogy farsang után kicsit megpihenek a szervezésben. Amit már elvállaltam, azt csinálom, de új feladatot nem vállalok kis ideig. Kacérkodtam a tavaszi talival, hogy ha valaki megszervezi, besegíthetnék, de nem. Néha már így is kifacsart szivacsnak érzem magam munka és suli mellett. Kell pár hét/hónap pihi. (Aztán valaki megkeres, hogy szerveznék-e, és igent fogok mondani. Így megy ez. :D )

Emlékszem, a tavalyi farsang mennyire krípi és idegölő volt. Én nem mertem Foxhoz odamenni, ő láthatóan került engem, aztán másnap hivatalosan is összejöttünk. :) Utólag nem is értem, ezt hogy sikerült így alakítanunk, de basszus, most már tényleg egy éve lesz, hogy hivatalosan is együtt vagyunk. Wow.

végre dolgozom

Hát az van, hogy eddig eléggé imádom a munkahelyem. Tele voltam félelmekkel az első nap előtt, de olyan nyugodt a légkör, olyan kedves és jófej mindenki, annyira az a cél, hogy a munka mellett jól is érezzük magunkat, hogy egy pillanat alatt elmúlt minden kétség.

Oktatással kezdtünk, az elhúzódik jövő hét végéig, utána állunk vonalba. Kétségtelen, hogy itthon is kell tanulnom, hogy minden szükséges infó a fejemben legyen, de alapvetően sok dolgot már az oktatás alatt megtanultam, úgy érzem, menni fog ez. (Tartok tőle, hogy ettől függetlenül simán csak olyanokat kérdeznek majd az ügyfelek, amiről fogalmam sincs.) 

Az meg elképesztően pozitív, hogy rugalmasak és olyan beosztást kaptam, amivel be tudok járni iskolába is. Nagyon-nagyon hálás vagyok ezért, több csoporttársam szívódott már fel, mert nem tud bejárni munka mellett órára. A héten már kipróbáltam, milyen munka után órára menni: hát igencsak húzós, de túlélhető. Meg ha az ember azt mantrázza magának, hogy most ezt azért csinálom, hogy később jobb legyen, és meggyőzi magát, hogy ő éppen jelenleg egy hős, akkor már ki lehet bírni. :) Egyébként úgy mentem be számítógépes képalkotásra, hogy elalszom és nem bírom, aztán elkezdtünk a photoshoppal ismerkedni, ami egészen fellelkesített és fel is ébredtem azonnal. 

Eddig úgy tűnik, valamennyi szociális élet is belefér a hétköznapokba azokon a napokon, amikor éppen nem órára rohanok. Vannak hetek, amikor ez elég sovány: páros héten három, páratlan héten két szabad este. Arra talán elég, hogy a barátaim ne felejtsenek el teljesen. :)

Az irodai kilátás meg... ^_^

Telefonos kisasszony

Nem tudom, melyik kegyetlen HR-es találta ki azt a játékot, hogy az interjú másnapján hívjuk fel a delikvenst, hogy fel van véve, aztán jelezzük, hogy most három hét csend következik, aztán utána újra keresni fogunk. Nagyon örültem, hogy úgy búcsúztathattam az óévet, hogy tudtam, január végétől lesz munkám, de idegölő volt ez a három hét, amíg újra felhívtak. Persze tudtam (/reméltem), hogy így fog történni, hiszen megmondták, de nem nehéz belelovalnia magát az embernek a kétségekbe, hogy mi van, ha meggondolták magukat, vagy elfelejtenek hívni vagy csak poén volt az egész és elvesztegettem egy újabb hónapot. 

Szerencsére nem így történt, tegnap reggel hívott egy ismeretlen szám, hogy még mindig úgy vagyok-e vele, hogy elfogadom a felkínált pozíciót. Hát naná! Hétfőn szerződést írunk, kezdődik az oktatás, az már munkanapnak számít.

Nem ez lesz az álommunkám, ráadásul csak fél évig biztos, de én nagyon boldog vagyok. A fizetés első munkához képest egész okés - kevesebb, mint amire azt mondtam júniusban, hogy az alatt én nem dolgozok, de beláttam, hogy a világ nem úgy működik, ahogy én képzeltem. És lesz ez több is, csak valahol el kell kezdeni. Már most jóval többet fogok keresni, mint amennyiből egyetem alatt éltem, ami szintlépés.

Amire pedig totál büszke vagyok, hogy önerőből, egyedül találtam munkát. Igaz, beletelt fél évbe, de nem ajánlott be senki, nem valaki valakijeként kerültem be, hanem azért, mert úgy gondolták, hogy jó leszek erre a feladatra. Nincs azzal baj, ha valaki megmozgatja a kapcsolati tőkéit, de szerettem volna enélkül boldogulni. És sikerült. Jééééj.

Hétfőtől telefonos kisasszony leszek. 

munkanélküli

Aki volt már munkanélküli, átérzi.

Én meg lassan szétrohadok belülről, mert tök jó, hogy önkéntesen ihb-t szervezek, de az havi nettó fél óra munka, a tk kissé több, de az sem vesz el egész napokat az életemből. Az új iskolát élvezem, de egyelőre ott se kell halálra tanulnom magam. Szóval boltba járok, meg a főgázhoz, szerelőt intézek, mosok, rendben tartom a lakást, elmegyek sörözni, és azt érzem, hogy kurvára sehova nem tart az életem, mert a második körnél legkésőbb rájönnek a munkáltatók, hogy ja, ez még tanulni is akar munka mellett, akkor mégse vesszük fel. (Ez így még nem lett soha kimondva konkrétan, de sejtem, hogy nagy hátrány, hogy heti minimum kétszer én 4nél tovább nem tudok bent lenni a munkahelyen, mert vagyok akkora fasz, hogy képezni akarom magam. Én bunkó pöcs.)

Azt mondják az emberek, hogy ne adjam fel, de elég nehéz tartanom a lelket saját magamban, mert csak azt kapom, hogy erre se vagyok elég, erre meg túl sok vagyok, és nem tudom, hol az arany középút. Most már ott tartok, hogy tesztelőnek jelentkeztem, mert oly mindegy, jelentkezhetnék miniszterelnöknek is, az esélyek hasonlóak. Szóval én már tényleg nagyon el vagyok keseredve, és borzasztó hálás vagyok a barátomnak, mert nélküle már rég haza kellett volna költöznöm vidékre, de kezdem azt érezni, hogy visszaélek a jóindulatával, mert hiába támogat mindenféle szempontból, csak meresztem a seggem itthon, és még mindig kurvára nincs munkám.

Tényleg kezdem elhinni, hogy ennyire szar vagyok. Nincs semmi specifikus tudásom, amim meg van, az kevés. Hiába mondják a barátnőim, hogy a bölcsész értékes, egyelőre azt látom, hogy a lófaszt. Ha nem beszélek legalább két nyelvet felsőfokon plusz jogsi, akkor nem.

Inkább elásom magam jó mélyre. Ott legalább nem más pénzét költöm.

(A zene független a poszttól, ne keressetek összefüggést, mert nincs.)

dat moment

amikor elmész az állásinterjúra, ahol a veled szemben ülő férfiember arról győzköd, hogy te igazából újságíró akarsz lenni, mert az önéletrajzodban minden jel erre mutat, és súlyosbító tényező, hogy kiadványszerkesztő+szoftverfejlesztő tanfolyamra kezdtél el járni. És tuti csak ugródeszkának használnád ezt a munkahelyet, lelépnél, amint jobb ajánlatot kapsz. (Ki nem?) 

Igazából azt nem értem, miért hívtak be személyes elbeszélgetésre, ha ez az alapfelvetés? (Nyilván, hogy meggyőzzem őket az ellenkezőjéről, biztos valami fordított pszichológia van a dologban.)

Summa summarum: szerintem megint buktam egy álláslehetőséget. Csak ha ide túlképzett vagyok, tényleg nem tudom, mi felel meg a végzettségemnek. És oda miért nem vettek már fel?