2017. március 30., csütörtök

sLOVEnia day 02

Már a tó felé vezető hegyi utakon csak bámultam kifelé az autóból, és ámultam az alpesi kis falvakon, annyira elképesztően gyönyörűek voltak! Gyorsan zubogó hegyi patakok felett autóztunk át, sokkal szívderítőbbek, mint az itthoni sárszínű vizek. 

Ezt a túrát néztük ki: 11 km, a képek alapján gyönyörű, a leírás alapján közepesen nehéz. Na igen. Azzal nem számoltunk, hogy az alpesi falvak 550 m-en vannak, a túra kiindulópontja viszont 1054-nél kezdődik. Az utolsó falut magunk mögött hagyva elindultunk a Triglav Nemzeti Park szűk erdei útján. Meredek volt az út, néha dobbant is a szívem, ahogy lepillantottam az út melletti szakadékba. Na még akkor hogy dobogott, amikor az út elkezdett havas-jeges lenni, és a kerék csak kapart, és elakadtunk a jégen. Enyhe halálfélelemben éltem át, ahogy többszöri felfelé irányuló próbálkozás után Kincső visszatolatott a kanyarba, és egy szélesebb szakaszon megfordult. (A hátsó ülésről totál nem látszott, milyen sok hely van a megfordulásra. Én csak azt láttam, hogy mindjárt lezuhanunk.) Bármennyire szerettük volna, nem tudtunk feljutni a túra indulópontjához, úgyhogy újraterveztük a programot. Egy rövid sétát azért tettünk a magaslati erdőben, ha már odáig felmentünk.
Ilyen szép helyen se nagyon jártam még
Legurultunk a legközelebbi faluig, és a parkolóból még kisétáltunk egy rétre fotózni.
A háttér lehetne egy festmény is
Elképesztően gyönyörű.
Panoráma
Elhatároztuk, hogy körbesétáljuk a tavat. Ezek a szlovén tavak elsőre tűnnek egy bizonyos méretűnek, de csak menet közben derül ki, hogy amúgy sokkal nagyobbak. Nem sejtettük, hogy csak a tó körüli karika kb. 10 km. És még egy vízesést is kinéztük a tóparttól 3 km-re. 
Bohinji-tó
A Bohinji-tó Szlovénia legnagyobb tava. Gleccserek formálták, és a legmélyebb pontján 45 m mély. 
Hogy lehet valami ilyen szép?
Nagyobb a bledi tónál, és szerencsére a turisták által kevésbé ismert. Találkoztunk más kirándulókkal, de sokkal csendesebb és nyugodtabb volt a környék a bledinél. Ide azért jön az ember, hogy tényleg a természetben legyen. 
A túlpart
Másfél-két óra alatt értünk át a tó másik oldalára. Útközben egyszer megpihentünk, nem rohantunk. Az ösvény leginkább murvás-kavicsos, néhány szakaszon erdei földes, egy helyen sziklás. Fenyőfák sorakoznak az út mellett, helyenként víz csordogál le a hegyről. Igazi hegyvidék. 

Megtaláltuk a Savica (Száva) vízeséshez vezető utat. 3 km-t ballagtunk az erdőn át. Az induláskor még oly távolinak tűnő hegyek elérhető közelségbe kerültek. Ahogy közeledtünk, egyre erősebb vízcsobogást hallottunk. A vízesésből lezúduló patak erős sodrású, és igen hangos. Talán meglepő, hogy a vízesés fizetős: 3 euró per kopf. Egy kis fabódé áll a bejáratnál, ahonnan kiépített lépcsősor vezet a meredek sziklafalig. Azt hinné az ember, hogy nem kell sokat lépcsőzni, aha, hát persze. Azt hiszem, edzettnek mondhatom magam, de a végére én is elfáradtam. A látvány viszont megér minden fáradságot. 
Savica vízesés
A víz 70 m magasból zúdul alá. A vízesés a Száva egyik forrása - a víz a Bohinji-tóba folyik, onnan eljut Bledig, majd Horvárországon és Szerbián át folyik bele a Dunába, 
A másik irány
A vízeséstől a fenti kilátás tárult elénk. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire elképesztően hihetetlenül kibaszott szépséges Szlovénia.
Csoportkép
Visszasétáltunk a tóhoz, és mivel belátható időn belül a sötétedés várt ránk, kénytelenek voltunk elindulni vissza a kocsihoz. Szerettünk volna felmenni a Vogel hegyre a felvonóval, nagyon jókat olvastam róla és állítólag gyönyörű a kilátás, de nem maradt rá idő. :( Még egy dolog, ami miatt vissza kell menni, De amúgy is van a tó körül egy rakás látnivaló, úgyhogy ebből visszatérés lesz. :D 

Út
A tó déli oldalán sétáltunk visszafelé jó 5 km-t. Nem közvetlenül a víz mellett mentünk, de így is ráláttunk. 
Útakadály
Hazudnék, ha azt állítanám, nem fáradtunk el. Én már eléggé vonszoltam magam a végére, és szerintem ezzel nem voltam egyedül. 
Zlatorog szobra
A kecskeszobornál tartottunk egy pár perces pihenőt az utolsó párszáz méter előtt. 
Keresztelő János templom
A Keresztelő János templom a 11. századból származik, román és gótikus stílusjegyek keverednek benne. Bemenni nem tudtunk, zárva volt a kapu. Innen már nem volt messze az autó. 

A hostelben még főztünk spagettit, és megterveztük a másnapi terveinket. Olyan fáradtak voltunk, hogy seperc alatt elaludtunk, én legalábbis tuti. Az se zavart, hogy alig volt még este 10. 

2017. március 26., vasárnap

sLOVEnia day 01

Én tényleg nem gondoltam volna, hogy ez a kicsi ország, aminek a fővárosának a nevének a kiejtésével általános iskolában olyan sokat szórakoztunk, az ilyen elképesztően gyönyörű. Eddig úgy voltam Szlovéniával, hogy jaja, van valami szomszédos ország lent a csücsökben, Ausztria meg Horvátország között, és kb. ennyi. Múlt héten szerencsére sokat okosodtam a témában, foxszal és Kincsővel meghosszabbítottuk a március 15-ös munkaszüneti napot egy hosszú hétvégére, és élőben láttam, hogyan néz ki ez a tüneményes ország. 

Reggel 9 előtt indultunk Budapestről kocsival. Balatonfenyvesen megálltunk egy lábnyújtóztató kis sétára a tóparton. A határon megállás nélkül áthaladtunk, a következő célpont Maribor volt.

Maribor

Maribor a Dráva partján fekszik, és bár nem látszik, de Szlovénia második legnagyobb városa a maga 114.300 lakosával. Egyetemváros, és 2012-ben Európa Kulturális Fővárosa volt. Első említése 1164-re tehető, és sokáig a Habsburg Birodalom része volt. A legközelebbi nagyváros egyébként a 60 km-re fekvő Graz.
A Stari Most (Öreghíd) az óvárossal
Az óvárost nem nehéz megtalálni: a folyó egyik oldalán az óváros, a másikon az új részek találhatók. A történelmi városrész hasonlít is a grazira, hasonló falfestéssel ott is találkoztam, mint ami a lenti képen található. Itt a grazi fal: katt.
Festett házfal
A maribori kastély épületében helytörténeti múzeum működik. A 15. század végén épült barokk stílusban. Funkciója az északi városfal védelmének erősítése volt.
Kastély
Nem kellett sokáig sétálnunk, hogy egy szimpatikus fagyizót találjunk. Elfelejtettük, hogy ez nem Magyarország, itt nem spórolnak a gombóccal, úgyhogy sikerült akkora adagot kapnunk, ami kiváltotta az ebédet. 
Két gombóc ebéd
A kis utcákon kanyarogva hamar elértük a főteret és a városházát. 
Városháza
Az épületet 1515-ben húzták fel. Vicces a stílusváltozásainak históriája: késő gótikus stílusban épült, majd 50 évvel később átépítették reneszánszra. A 19. században klasszikus stílusra újították fel, végül visszakapta eredeti formáját. Az erkély a reneszánsz átépítés során került az épületre. Innen mondott Hitler 1941-ben beszédet a város német lakosainak. 
Keresztelő János temploma oldalról
És szemből
A városházától csupán pár perc séta a Keresztelő János templom. Ez is tobzódik a stílusokban: az eredeti román stílusú épület később gótikus, majd barokk elemekkel gazdagodott. 
Templombelső
A világ leindokolatlanabb templomajtaja tartozik az épülethez: a nehéznek tűnő, klasszik templomi ajtó AUTOMATA! Eléggé meglepődtem, amikor nyúltunk a kilincs után, és az elkezdett eltávolodni, az ajtó pedig magától kitárult. Tök jó, hogy haladnak a korral, de elég félelmetes. 
Öreg szőlő
A helyszínen még nem vettem észre, de sikerült lefotóznom az Öreg szőlőt. (A kép kattintásra nagyobbodik) A világosabb sárga épület előtt körbekerítve látható a szőlő, aminek indái a házfalon lévő farácsokra fut fel. A szőlőtőke több mint 400 éves, hivatalos rekorder a szőlőtőkék között. Az ebből a szőlőből készült bort protokollajándékként adják tovább, és oltványokat is szoktak ajándékozni. Magyarországon Tihanyban és Keszthelyen is található oltvány az Öreg szőlőből. :O  
Folyópart
A Dráva partja nagyon nyugis, a víz tele van kacsákkal és hattyúkkal. 
Kávézóvá alakított bástya
Séta utána visszaszálltunk az autóba, és folytattuk utunkat Bled felé. Már maga a táj is csodaszép volt odafelé, a havas hegyek egyre közeledtek.

Bled

Épp sötétedni kezdett, mikor Bledbe értünk. Leparkoltunk a szállás előtt, és becsekkolás előtt tettünk egy kört a tó körül. Eredetileg csak egy kicsit akartunk sétálni, de úgy belelendültünk, hogy egy karika lett belőle.

Bled már a kőkorszak idején lakott volt, első írásos említése 1004-ből származik. A híres tavat gleccser vájta ki, a közepén található sziget Szlovénia egyetlen szigete. És egyszerűen gyönyörű.
Tó a szigettel
Séta közben besötétedett. Nem csoda, a tó körüli út 6 km. Mikor elindultunk, nem látszott, hogy ilyen sok.
Esti fények a túlpartról
Az éjszakai túra után becuccoltunk a szállásra. A Castle 1004 Hostelben szálltunk meg egy négyágyas szobában hárman. Szerencsére végig egyedül maradtunk, nem kaptunk szobatársat. A hostel nagyon cuki, nyugodt szívvel tudom ajánlani. A szoba tiszta volt, a közös konyha jól felszerelt, a zuhanyzó és a wc-k tök korrektek, és a személyzet is segítőkész. Olyan jó tippeket kaptunk a környék felfedezésére, hogy az előzetes terveinkkel ellentétben a következő napot nem Bledben, hanem a Bohinji-tónál készültünk túrázással tölteni. Pesze az is kalandosan alakult, de ezt még nem sejtettük, amikor egy jó pizza után az utazástól kifáradva bedőltünk ágyainkba. De ez már egy másik történet, amit hamarosan elmesélek.

2017. március 14., kedd

XI. Reguly Antal Emléktúra, 22 km

Újabb túrabeszámoló következik, ezúttal a Bakonyból. Március 11-én az Ösvénytaposó Baráti Társaság Reguly emléktúráján vettünk részt, a 22 km-es távon. A két budai hegységes túra után szerettünk volna egy Zirc környéki kirándulást is, kell a változatosság. Korábban olyannyira nem foglalkoztam teljesítménytúrázással, hogy nem is tudtam, hogy már tíz éve szervezik ezt a túrát a szűkebb értelemben vett szülőföldemen, ráadásul a falu mellett halad el az útvonala. Sose vettem észre, hallani se nagyon hallottam róla. Most is a facebookon jött szembe az esemény (és még szidják emberek a közösségi médiát), szimpatikus volt a leírás, gyorsan elő is jelentkeztem. 

Négyen készültünk a sétára: húg, sógor, Dave és én. Ismerve a határainkat nem mertük a 35 km-es távot bevállalni - jövőre viszont jó lenne. Mert naná, hogy lesz jövőre! 

Úgy gondoltuk, hogy elég kemények vagyunk, úgyhogy azzal kezdtük, hogy besétáltunk Zircre buszozás helyett, ami circa 2,5 km-el megdobta a távot. Konkrétan elsétáltunk az első ellenőrző pont mellett, elgyalogoltunk a rajtig, ami a Reguly Múzeum épületében volt, majd vissza az első EP-hez. :D 
forrás: http://osvenytaposo.hu
Egyébként nagyon tetszett, hogy a "versenyközpont" egy szép, igényes épületben volt, ahol van például WC. A kápolnás túránkon megmondták, hogy az erdő lesz a mosdónk, mert a Szépjuhásznéban elromlott. Azért nem mindegy. 
Ismerős környék
Pózolj sörrel - csak belekortyoltam, meginni nem mertem. 
Szóval útnak indultunk az itinerrel felszerelkezve. Az első szakasz igazi jutalomjáték volt, számtalanszor megjártuk már a Porva-Csesznekre vezető utat, rá se pillantottunk az útleírásra. Erős szél fújt, hűvös volt, az ég borult, aminek annyira nem örültünk (Isti haza is szaladt kesztyűért és sapkáért). Hóvirággal borított domboldalak között sétáltunk, nagyon szép volt. Mindig eszembe jut, hogy gyerekkoromban minden tavasszal elvonatoztunk Porva-Csesznekre. Szedtünk egy rakás hóvirágot, aminek egy részét a nagyszülőknek ajándékoztuk, a többit pedig a szobáinkba raktunk illatozni. Jajj nagyon jó illatuk volt és nagyon szépek voltak. Meg persze ez a hagyomány jó buli volt, de aztán védett növény lett a hóvirág. Sic transit. 
Hóvirág
Ezúttal nem becsültük alá a túrát, a 6 órás szintidő miatt igyekeztünk tempósan haladni. 2 óra alatt értük el a vasúti megállót, itt volt a második EP. Pecsételő ember nem volt, egy ellenőrző kérdésre kellett felírni a választ az itinerre. Nagyon boldog voltam, hogy a porva-cseszneki büfé mögött újra üzemel wc. Igaz, hogy egy esővizes tartályból kell vödörbe folyatni a vizet és azzal leöblíteni, de a semminél mindenképpen sokkal jobb, és az elmúlt években nem volt egyáltalán. Megkönnyebbülve folytattunk utunkat Porva felé. 
Vándorok
Porva-Csesznekről korábban csak Borzavárra sétáltunk el, Porvára még sosem, úgyhogy elkezdődött az ismeretlen útszakasz. Volt benne meglepetés. Domboldalon haladtunk egy keskeny ösvényen. A zöld sávot követtük, ami egy helyen úgy tűnt, eltűnik, alig találtuk meg. A jelzést viselő fa mellett dőlt ki egy vastag matuzsálem az útra, mászva tudtuk csak megkerülni, és szem elöl tévesztettük az ösvényt. Persze visszataláltunk, de addigra Isti elcsúszott, és mindenki az életéért küzdve bukdácsolt le a sáros, csúszós meredeken. Hamarosan emelkedni kezdett az út, és hosszan másztunk felfelé a sárban, itt már Dave is bukott egyet. A dombra felérve rossz irányba kanyarodtunk, de viszonylag  hamar rájöttünk, hogy elvétettük az utat. Visszamenni nem akartunk, mert újabb dagonyát hagytunk magunk mögött, réten és kukoricamezőn vágtunk inkább át, hogy visszataláljunk a helyes útra. Sikerült, és még időt se sokat veszítettünk. 
Porva
Porvára érve örültünk, hogy végre biztosan jó helyen járunk. A helyi kocsmában volt a kövezkező ellenőrzés: a pecsét mellé méretes és finom pogácsát, valamint italkupont kaptunk. A kupont beváltottuk egy-egy sörre, jól esett a pogácsa mellé. Extragyorsan betoltuk a kaját/piát, mivel Nóra megint felvette a túranáci szerepet, aki egy hajcsár, és meggyőződése, hogy lassúak vagyunk és nem érünk be szintidő alatt - ergo sietni kell. 
Homokfal Porva felé
Időnk még volt bőven - jó, nem lazázáshoz, de egy értelmes tempót tartva nem volt kérdés, beérünk-e időben. Lehetett valami a sörben, mert új lendületet kaptunk, úgy éreztem, több az energiám. Borzavárra meglepően hamar odaértünk, a két falu meglehetősen közel terül el egymáshoz. Onnan már csak a Pintér-hegyet kellett megmászni, amitől kicsit tartottunk, mert azt hallottuk, hogy még a tapasztalt túrázókat is megizzasztja, de alaptalan volt a félelmünk. Megizzadtunk, persze, de nem volt különösen nehéz terep. Emelkedett, de nem vészesen. 
Erdő
Tettünk egy kitérőt az utolsó EP-hez a cél előtt, ez a Fiatalító-forrás mellett volt. Onnan már csak 2 km volt hátra, meg is nyugodott mindenki, hogy innen már sima ügy, még több mint egy óránk volt beérni. 
Kilátás
Nem rohanva, kényelmesen, de azért tempósan tettük meg az utolsó szakaszt. Öt és fél óra alatt teljesítettük a távot. A célban megkaptuk a jól megérdemelt kitűzőt és oklevelet, és teleettük magunkat zsíros kenyérrel. Sose eszek zsíros kenyeret, csak túrák után, de olyankor mindig nagyon jólesik. 
Kitűző
Összességében egy nagyon jó túra volt ez: nehéz, de teljesíthető. A szervezés kiváló volt. Nem sok szervezett túrán vettem részt, de ez volt eddig a legjobban szervezett. A Bakony még mindig csodás, a társaság király, mint mindig. Azt hiszem, igen hamar elkezdtünk ráfüggeni a teljesítménytúrázásra, mert már a következőt tervezzük. Annyira jó! A Reguly túra kapcsán pedig a cél jövőre a 35 km. 

2017. március 5., vasárnap

shatter me, Lindsey!

Hétfőn Lindsey Stirling koncerten voltunk, és mindenképpen írni akartam róla.

Viszonylag hirtelen felindulásból történt a jegyvásárlás. Előző héten belefutottam a facebook eseménybe, amire korábban feliratkoztam. Megtárgyaltuk foxszal, hogy el kéne menni, csak meg kéne nézni Lindsey-t. Én szoktam hallgatni a zenéjét, de nem rendszeresen, fox se követte dalról dalra a pályafutását, nem voltunk kifejezetten nagy fanok, de éreztük, hogy hiba lenne kihagyni. Azóta igazi fangirl és fanboy lettünk. 

Elcsíptünk kettőt az utolsó jegyekből, és hétfőn kapunyitásra ott voltunk a Papp László Sportarénában. Ülőhelyünk volt a fenti lelátón (állót nem is árultak), ami bár baromi kényelmetlen volt kevés hellyel, de a színpadra kifejezetten jól ráláttunk. Igaz, hogy az arcokat még az én sasszememmel se tudtam kivenni, de annyira nem is volt fontos. Kezdés előtt perecet nyammogtunk, és pedig ittam egy sört. Szerintem egy kezemen meg tudnám számolni, hányan söröztek ezen a koncerten. Nem mondom, hogy kiskösztümben, kiöltözve érkeztek az emberek, de arra is volt példa. Szokatlan is volt úgy koncerte menni, hogy nem löknek fel már a bejáratnál részeg tinédzserek, nem vágnak elém piára szomjazó pacákok a büfésorban, és mindenki kulturáltan bír viselkedni. Szokatlan, de nagyon megnyugtató volt. Bárcsak minden koncert ilyen lenne! 

Elkortyoltam a sörömet, de többre nem is vágytam, ez pont az az esemény volt, amit józanul kell élvezni. A több mint félóra késés miatt eleinte morogtam kicsit magamban, de később az élmény teljesen kárpótolt. Amikor megjelenik a színpadon egy kicsi, törékeny csajszi hegedűvel, és mosolyogva, energiabombaként végigugrál és táncol egy estét, akkor nem tudsz nem boldog és lelkes lenni. 

Valaki azt írta, hogy érzelmi hullámvasút volt az este - tökéletesen egyetértek. Először elámulsz a látványon, a minimalista, mégis hangulatos showelemeken, a táncosokon, Lindsey energikusságán, lubickolsz az élményben. Megdobban a szíved, mikor Lindsey megkérdezi, ki jár először a koncertjén, és "welcome to the family" felkiáltással köszönti az újoncokat. Rajongsz, amikor előkap egy gyerekhegedűt, és elkezdi a Harry Potter főcímet eljátszani. Elolvad a szíved, hogy nem egyszer magyarul szólal meg, és azon is csak mosolyogni tudsz, amikor szeretlek helyet szereleket mond. Majd amikor elmeséli, hogyan kezdtek el együtt dolgozni egy dalon a legjobb barátjával, Gavival, amit soha nem tudtak együtt befejezni, mert Gavi meghalt, de Lindsey végül befejezte egyedül, és rádömlik az a rengeteg érzelem a dalból, legszívesebben hangosan bőgnél. Amikor megtudod, hogy az apukája is meghalt egy hónapja, akkor már üvöltenél és odaszaladnál és legszívesebben megölelgetnéd. Látod, hogy Lindsey szomorú, nagyon mélyen, de azt is, hogy erős a hite, és tudja, hogy találkoznak még. Te meg ottmaradsz az összetört szíveddel. 
De aztán lassan felszáradsz a bánatból, ahogy Lindsey is újra táncra perdül. Kis mazsorettlányok szaladgálnak a színpadon, Lindseyt szétfűrészelik, aztán egy üres üvegdobozból ugrik elő. Újra lendületes, és te is újra ámulsz. Bőszen bólogatsz, mikor elmeséli, hogyan szedte össze magát az első szakmai kudarcok után, és arra biztat, bármi is az álmod, ne add fel. 

Lindsey Stirling egy szerethető, hiteles, emberi művész. Csodálod, de nem a piedesztrál magaslataiba próbálsz feltekintgetni. Olyan lány, akit a legjobb barátodként tudsz elképzelni, aki sikereinek együtt tudtok örülni. Nem rejtegeti az érzéseit, és nem fél felszólalni, ha úgy érzi, azzal segíthet másokon. Nincs elszállva a hírnévtől, emlékszik, honnan jött, és a világ legtermészetesebb dolgaként veszi, hogy bemutatja a színpadi személyzetét is. Szomorkodsz, mikor a koncert végetér, mert bármeddig képes lennél nézni és hallgatni ezt a csodálatos embert.

Varázslatos este volt. Örülök, hogy a részese lehettem. 

2017. március 4., szombat

Széchenyi-hegyről Széchenyi-hegyre, 20 km túra

A Föld alatti futás másnapján, február 26-án indultunk el a következő teljesítménytúránkon. Ezúttal Nóra húgom, fox és én vágtunk bele a kalandba. A futás után a lábamban kellemetlen érzés bizsergett, nem tesz jót a betonon szaladgálás. Nóra keveset aludt, nekem a lábam fájt, remek kombináció egy hosszú sétához. :D 

A Stabil Sport Egyesület túrája a Széchenyi-hegyen indult a Gyermekvasút végállomásáról. A Városmajorig bringáztam, a többiek villamosoztak, onnan pedig fogaskerekűvel közelítettük meg a rajtot.  Online elő lehetett nevezni, így olcsóbb volt a nevezés, 1300 helyett 1100 HUF-ot fizettem. Az itiner nagyon menő volt, vastag papírra nyomtatták, és nem kellett attól félnem, hogy elszakítom vagy elázik.
Az útvonal
A túra 20 km-es, a szintkülönbség 1144 m. 8 óránk lett volna a teljesítésre, de kicsit elszüttyögtük az indulást. A 7 km-es és a 20 km-es távon is délután 5-re kellett visszaérkezni. Mi fél 11-kor indultunk el, ami azt jelentette, hogy már csak 6 és fél óránk maradt teljesíteni a távot. Mivel a táv 2,5 km-el rövidebb az előző hetinél, és a szintkülönbség is kisebb, úgy számoltuk, hogy még így is kényelmes tempóban, lazán beérünk 5-re. Haha. Hahaha.
Tündér-szikla, kilátás
Az első két ellenőrző pontra simán eljutottunk, hiszen ez a szakasz megegyezett az egy héttel korábbi túra egy részével.
Túratesó - még vidáman
mutasd a térképet, akkor látszik, hogy túrázunk
Elsétáltunk a Tündér-sziklához, ahol felvéstük a kihelyezett kódot az itinerre, aztán leereszkedtünk a Szépjuhásznéhoz, ahol pecsétet kaptunk és cukorkát. Kicsit komolyabb frissítésre számítottam, nem is készültem annyi kajával pont azért, mert az előző túrán egy csomó megmaradt és úgyis kapunk enni. Mindegy, éhen nem haltunk. 
Makkosmária
Olyan gyorsan tettük meg a túra harmadát, hogy már olyan vad számítgatások is átfutottak a fejemen, hogy még 4 előtt is beérhetünk. Nem rohantunk, de nem is tudtunk volna, mert ahogy elhagytuk a második EP-t, Nóra térde elkezdett nagyon fájni. Kicsit kétségessé vált, be tudja-e fejezni egyáltalán a túrát , de kitartott, nem akarta feladni. Alapvetően nem lassította az addigi tempót, de gyorsítani se tudtunk. Pláne, hogy akkor volt rosszabb a térdének, ha lefele mentünk, és meglehetősen sokat mentünk lefelé. Az amúgy is aggasztó, amikor tudod, hogy amit lefelé haladsz, legalább annyit vissza is kell majd másznod. És kezdődött a dagonya is. Azt megállapítottuk, hogy még mindig jobb sárban túrázni, mint jégen. 
Szikla
Makkosmáriánál a kód felírása után megebédeltük a szendvicseinket és pihentünk kicsit. A kezdeti lendület kicsit elkopott. Nóra a sálammal kötözte be a térdét, hogy tartsa valami és könnyebben tudjon lépni vele. Már megtettük az út felét, és még mindig jól álltunk az idővel. A következő km-eket eszméletlen dagonyában tettük meg: sáros erdei út, természetesen emelkedve. Néhol elbizonytalanodtunk, a turistajelek nem mindenhol egyértelműek, de nem tévedtünk el. Aztán egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy alattunk van Budaörs, és azon a dombon sétálunk, amit a buszból szoktunk látni, amikor utazunk vidékről Budapestre. 
Némi dagonya
Budaörs
Most, hogy felértünk a hegytetőre, indulhattunk is lefele az Irhás árokba. Ez volt a nap mélypontja. Meredeken lejtő erdei úton bukdácsoltunk, majd a házak közé kiérve elvétettük az utat, kavarogtunk, nehezen találtunk vissza a túraútra, és azt vettük észre, hogy bár elértük a következő EP-t, de már 3/4 4 van, és 3 és fél km vár ránk fel a hegyre.
Ha Rambó ezt látta volna :) Van saját utcája :O
Itt kezdődött az igazi erőltetett menet. A hegymászás előtt még egy csúszós, meredek domboldalon le kellett másznunk. Ott elgondolkoztam, hogy nem véletlenül iratták alá velünk, hogy a túrán saját felelősségre veszünk részt. Az út egy keskeny ösvény volt, a végére el is veszett a sárban, úgy kecmeregtünk le egy nem éppen bizalomgerjesztő hídhoz, miközben fox mögött valami végiggörgött és lezuhant a domb oldalán. Tök biztonságos volt, tényleg.

Innentől már csak a hegyet kellett megmásznunk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt nehéz és fárasztó, de felértünk. A célban már nagyban pakolták el a holmikat, már az autóból kaptuk meg az oklevelet és kitűzőt, ekkor volt 3/4 5, szóval 6 és negyed óra alatt értünk be. A túraszervező mondta, hogy negyed 6-ig még várnak, mert vannak még a túrán résztvevők. Ergo kicsit akár késhettünk is volna, de ez így szép, beértünk időben.
Amikor a tájat fotóznád, de a pasid azt hiszi, az ő szenvedéseit akarod megörökíteni, és kissé aggresszívan reagál
És a tanulság: sose becsüld le a túrát! Elbíztuk magunkat a kezdeti gyors haladás után, és nem számoltunk vele, mennyire húzós lesz a túra második fele. Legközelebb jobban áttanulmányozom a szinttérképet és ahhoz mértem tervezem meg a stratégiát - mert érdemes felkészülni, hol lehet kicsit lazítani és hol kell belehúzni. Ennek a kalandnak jó vége lett, Nóra egy hős, hogy fájós lábbal is végigcsinálta, de rosszul is elsülhetett volna. 

Már nagyon várom a következőt. :) 

2017. március 1., szerda

BBU Föld alatti futás 7 km (február 25)

A Föld Alatti Futás is olyan móka, amit nem érdemes kihagyni. Szeretem az ilyen futós rendezvényeket, ahol a sport nem csak verseny és teljesítmény, hanem van mellette valami extra, amitől tényleg szórakozássá válik a futás. Ez a rendezvény elég sok extrát hozzátett a mozgás öröméhez, a kőbányai pincerendszerbe olyan show-t varázsoltak, amit kár lett volna kihagyni.

A 7 km-es Minimaraton futamra neveztem, ami délben indult. 11 körül már a helyszínen voltam, a versenyközpont a Kőbányai Gyermek és Ifjúsági Szabadidő Központ volt. Nem voltam még BBU-s eseményen, így kicsit tartottam tőle, milyen szervezés vár, de alapvetően kellemesen csalódtam. Gond nélkül megkaptam a rajtcsomagom, volt öltöző, ruhatár, chipes időmérés, érem, ahogy illik. Az egészségfelmérős asztalnál mérettem testzsírszázalékot, mert már régóta kíváncsi voltam rá. Vicces volt, hogy az egészségügyis nő valamit nagyon elnézett a táblázatban, mert az egyébként bőven az egészséges kategóriába eső eredményemre azt mondta, hogy ez már az elhízott. Otthon leellenőriztem, mert azért na, van rajtam felesleg, de nem ennyi. A BMI-m természetesen magas, de már megszoktam, hogy mióta sportolok, hiába nézek ki sokkal értelmesebben, a kilók nem mennek le. Szeretem azt gondolni, hogy átalakultak izommá, és reménykedem, hogy ez tényleg így van.

Dél előtt nem sokkal kezdődött a bemelegítés, majd pontban 12-kor indult az első szakasz. Ötvenesével indítottak minket, hogy ne legyen torlódás, én a 4-5. hullámmal rajtoltam. Azt már az elején éreztem, hogy nem lesz ez annyira laza futás, mint amire számítottam, valahogy lélekben nem készültem fel kellően. Zavart, hogy nem tudom, mennyit futottam, mert nem voltak km jelző táblák. (Ez mindig nyomasztó.) És fújt a szél. És az első párszáz méter után indokolatlan emelkedő következett, amire nem számítottam. Aztán sík szakasz, lejtő, majd újra emelkedő. Fúúúúúú. Aztán megint sík, és egy hosszú-hosszú lejtmenetben értük el a pincerendszer fölé épült gyártelepet. Fura volt régi gyárépületek között macskakövön futni. 3,5 km-nél volt egy frissítés, utána kezdődött az izgi rész, a pince.
Ez még a verseny eleje, azért nincs olyan döglött fejem.

Ha egy mondatban kéne összefoglalnom, akkor annyit írnék, hogy baromi jó volt! Teremről teremre haladtunk, és tele volt a pince látványosságokkal: fényfestések, lendületes zene, táncosok, hangulatos dekoráció, tényleg nagyon ötletes és látványos volt. A padló viszont csúszott, volt is versenyző, akit a mentő vitt el lábtöréssel. Láttam a lehelletem, de nem fáztam, kellemes volt a hűvös odalent. A végén egyszer-kétszer erőt kellett gyűjtenem és sétálnom pár lépést. Tényleg nagyon zavar, ha nem tudom, mennyi van még hátra, nem tudom rendesen beosztani az erőm olyankor. Lent a pincében majdnem 2,5 km-t töltöttünk, úgyhogy csak tippelni tudtam, mikor jutok a kijárathoz. 

Mikor kiértem, megcsapott a kinti hőmérséklet, és nem esett jól. Rajt előtt még fáztam, haha. Fáradtnak éreztem magam, és az hajtott, hogy egy előttem futó társaság említette, hogy már csak 600 m van hátra. Hohó, akkor mindjárt vége! Utolsó erőmmel bezúztam a célba. 48 perc 39 m alatt lett meg a 7 km. Hát nem egy világbajnok eredmény, de az élmény a lényeg és a mozgás. Megkaptam az érmem, nagyon cuki. :)
Pincebejáratos érem.
Futás után belegondoltam, hogy a félmaratonisták ezt a távot még kétszer lefutják, és pfff, mit képzelek én, hogy félmaratont fogok futni, mikor egy kör után kipurcanok. Van még hova fejlődni.

Jó élmény volt, szívesen mennék máskor is.

Itt lehet nézni képeket, milyen is volt a pince a fényjátékokkal.