Pilis-tető körút

Terveztem szeptember első hétvégéjére úgy túrát, amire több barátomat is meghívtam, de végül hárman vágtunk neki: Eszti, fox meg én. Abból a szempontból nem is baj a kis létszám, hogy viszonylag gyors tempóban tudtunk haladni, ugyanis annyira nem volt könnyű a terep. Erről az útvonalról beszélek. 

Busszal mentünk Pilisszentkeresztig, ahol az első dilemmánkba futottunk: a kék csíkkal jelzett vonalon kellett volna haladnunk Dobogókőig, de a faluban ezek a jelzések át voltak húzva. Ettől elbizonytalanodtunk, fogalmunk nem volt, mi lehet az oka, járhatatlan az út arra vagy mi, úgyhogy kerestünk egy másik szimpatikus utat, ami a piros csík lett. 

Hogy is mondjam, Dobogókőre fel kell mászni. Kb. 4 km volt ez a szakasz, de folyamatosan emelkedett. Ha véletlenül éppen lejtett, akkor is csak azért, hogy utána még magasabbra kelljen felkapaszkodni. Hol köves, hol földes úton haladtunk. Volt egy szakasz még az elején, ahol egy köves vízmosás helyén indultunk el, majd mikor gyanússá vált, hogy ez nem lehet az út, mert fura irányba halad, akkor vettük észre rövid keresgélés után, hogy egyébként a turistaút pár méterrel odébb, velünk párhuzamosan halad. Emberpróbáló egy rész volt, de ahogy felértünk, tudtuk, hogy megérte. 

Dunakanyar Dobogókőről

A Rezső-kilátónál - kb. 500 méterre a nagykilátótól - megebédeltünk (és megvártuk foxot, aki aktívan pokémonozott). 

Rezső-kilátó

Még Zebegényt is láttuk

A zöld kereszten mentünk tovább a Két-bükkfa-nyeregig. Ez annyira nem volt tipikus túraút, kétszer is kereszteztük a betonutat, ami nagyrészt párhuzamosan haladt velünk, az autók és motorok hangja odahallatszott, és egy buszmegállóba és parkolóba értünk ki. Kicsit elbizonytalanodtunk, merre is kéne továbbmenni, annyira nem voltak egyértelműek a parkolónál a jelzések, de végül megtaláltuk a zöld kereszt megfelelő szakaszát. Innen a Mária-padig lejtett az út - sejtettük, hogy meglesz még ennek a böjtje. :D Vízmosásos, köves úton sétáltunk, esős időben biztos nem szívesen próbálnék meg felfele haladni rajta. 

Az Ördöglyuk barlangnál megállapítottuk, hogy ha Isti ott lenne, már bemászott volna. :D Korláttal elkerített lyukról van szó, elég mélynek is tűnt, nem lehet csak úgy lemászni. Egyébként ez egy inaktív víznyelő, és 111 m mély. :O Sok denevér lakik benne az internet szerint.

Szopláki-ördöglyuk

A következő látnivaló, ami utunkba került, a "Döme halála" nevet viselő pont volt, ahol kereszt áll egy szerencsétlenül járt erdőmérnök emlékére. Már akkor rákerestünk gyorsan a neten, mi is ez a morbid név, bemásolom a magyarázatot.

Az ötvenes évek végén az Országos Erdőrendezőség a szegedi születésű Pápai Domokos földmérő mérnököt bízta meg a léniák kitűzésével. A munkához Pilisszentkeresztről vettek fel iskolából éppen kimaradt 16-17 éves fiúkat. 1957. október 4-én délután már sietett volna a mérnök az autóbuszhoz. Odakiáltott hát az egyik legénynek: „Dobjál ide egy kitűző rudat!” A srác a bokros, nehezen átlátható nyiladék túloldaláról, mint egy gerelyt, a hang irányába hajította a rudat.  A vashegyű pálca az ágakon gellert kapott, és a mérnököt olyan szerencsétlenül találta el a nyaki ütőérén, hogy rövid idő alatt elvérzett. A rendőrség által meghurcolt fiatalt, K. Miklóst ezután csak „hóhérnak” csúfolták a faluban. A fiú később megzavarodott, és önkezével vetett véget életének.
https://www.szeretgom.hu/content/75597-halali-tura-a-pilisben

Ezek után túrázzon vidáman az ember.

Döme halála

Hamarosan elértük a Mária-padot, ami nevéhez hűen egy erdei pihenő. Padok, kis kunyhó, és egy jobb napokat látott, kihajított kanapé várt minket. Pihentünk pár percet, aztán nekivágtunk egy újabb nehezebb szakasznak, a Vaskapu völgynek.

Mária fent lakik a fán.

A völgy bejárata még nem tűnt nehéz terepnek, de igen hamar kiderült, hogy annyira nem könnyen járható.

Például ez annyira nem egyszerű szakasz.

Itt már a piros keresztet kellett követni. Annyira koncentráltunk, hogy ne zúzzuk szét magunkat a köveken, hogy majdnem elvétettük a turistautat, ami egy földúton ment tovább a domboldalban. Ha elszalasztjuk, akkor a köves szurdokban maradtunk volna és ki tudja, hol lyukadunk ki.

Azt hittük, a földes út jobb lesz, haha. Ha nem is élesen, de folyamatosan emelkedett, sok helyen magas fűben sétáltunk, és a turistajelzésre úgy kellett vadászni. A legjobb, mikor egy idő után azt veszed észre, hogy a te haladási irányodban nincsenek felfestve jelzések, csak a másik irányba, ergo rendszeresen forgolódsz hátrafelé és sasolod a fákat. A legcukibb mégis az volt, mikor felértünk a domb tetejére egy betonúthoz, ahol a térkép szerint át kellett vágni és újra az erdőn át haladni. Aha. Mi megpróbáltuk! Régen lehet, hogy arra ment az út, hiszen a Cartograhia térképe is azt mutatja, és az online térkép is, de a valóságban azt a szakaszt benőtte a gaz embermagasságig, tüskés bozót és csalántelep az egész. Gyakorlatilag a betonút egy kanyarját lehetett volna itt lerövidíteni valaha. Erre mi is rájöttünk egy idő után, mármint hogy valamikor erre vitt a turistaút és ha a betonúton haladunk pár száz métert, ugyanott érünk ki, de én addigra térdig gázoltam bele egy csalántelepbe, még másnap is bizsergett a bőröm.

A zöld csíkot követtük tovább. Azt éreztük, hogy felértünk a hegyre, egyre egyenletesebb lett az út, nem voltak már nagy emelkedők, kellemes volt a séta. Mikor reggel elindultunk, sütött a nap, közben lassan beborult, és elkezdett csöpögni az eső. Egy kis eső nem rémített meg minket, de azért reméltem, hogy nagyobb zuhé nem lesz, esőkabáttal nem készültem, meg amúgy se olyan jó móka a civilizációtól ilyen távol elkapni egy nagy vihart. 20 percig csepergett, aztán el is állt szerencsére. 

Mi pedig elértük az első olyan kilátást Dobogókő óta, ahol azon kívül, hogy "hűűű", "azta" és "wooo", nem sokat tud az ember mondani. Ez az a kilátás volt, ami tényleg minden pillanat szenvedést megér. 

Óheló, kilátás.

Mink meg a kilátás

A Boldog Özséb kilátó innen már sima liba volt, bár oda is kellett azért mászni.

A kilátóból.

756 m magasan voltunk. A kilátó legfelső szintjének egy részét elfoglalták a szárnyashangyák, de olyan szinten, hogy a levegő hemzseg tőlük. Találkoztam már szárnyas hangyával életemben, de ekkora mennyiségben nem, és nem szívesen sétáltam volna be közéjük, annyira nem volt bizalomgergesztő.

A csúcsot megjártuk, innen tényleg csak lefelé vezetett az út. Szerpentines, murvás úton baktattunk, sokáig élvezhettük a szép panorámát.

Szépség.

Ez is.

Megunhatatlanul gyönyörű volt a táj. ^_^ Ami megunható volt, az az, amikor beértünk az erdőbe, de a talaj továbbra is murvás volt, meredeken lejtett, hogy az ember bokája belefájdul, és úgy tűnt, sose érünk le. Amit egész nap fokozatosan felfele haladtunk, azt itt egyben ereszkedtük le. Plusz kinéztük a következő buszt Pilisszentkereszten, amire elkezdtünk sietni, mert csak óránként jár. Sok esélyünk nem volt elérni, de úgy megnyomtuk az utolsó szakaszt, hogy pár percet még vártunk is rá. Persze tömve volt turistákkal, Pomázig igazi heringjárat alakult ki. Este 8 előtt visszaértünk Budapestre.

Kb. 22 km-t sétáltunk, 7 óra 20 perc alatt jártuk meg a körtúrát. Ha valaki ezt a túrát szeretné megtenni, én javaslom, hogy úgy menjen, ahogy mi: Pilisszentkeresztről indulva és oda visszaérve. Az eredeti túraleírás Dobogókőről indít és oda is ér vissza, de én nem hiszem, hogy olyan jó lehet fáradtan felmászni a túra végén Dobogókőre. Azt se javaslom, hogy valaki Pilisszentkeresztről rögtön a Pilis-tetőre menjen fel: nagyon sokáig emelkedik az út, és tényleg végeláthatatlan. Lefele is untuk a végére, felfele horror lehet. Igaz, akkor egyben letudja az ember a szintemelkedést, de tényleg egyben le akar tudni valaki 420 méter szintkülönbséget? Én biztos nem.

Az biztos, hogy a Pilis-tető olyan célpont, amit bátran ajánlok mindenkinek. Nem könnyű eljutni oda, de kellő kitartással kevésbé edzetten is elérhető. A kilátás mindenért kárpótol. :)

5vös 5km 2016. ősz

Lógok még egy túraleírással meg a horvátországi nyaralással, de most inkább az 5vös 5km-ről írnék, mert azt gyorsan letudom, plusz holnap megint futóverseny lesz, amiről szintén tervezek majd írni. 

Már májusban gondolkodtam, hogy be kéne nevezni az 5vös 5km-re. Ott dolgozom a közelben, nincs gond az át- és visszaöltözéssel, 5km-t simán lefutok, meg jó buli is lehet. Pont a verseny napján üldögéltünk kollégákkal LEN egyik sörpadjánál és láttam elsuhanni a versenyzőket. Irigykedtem is kicsit, ott lehettem volna én is, na mindegy. Ezért örültem meg különösen, amikor láttam, hogy szeptemberben is lesz futás.

Elsők között neveztem, amit érdemes is egyébként, az első pár napban 500 HUF-ba került csupán. Az idő elteltével nőtt a nevezési díj is, a helyszíni nevezés már 2000 HUF volt, ami kicsit sok, ha belegondol az ember, hogy a rajtszámon kívül nem tartalmaz mást a rajtcsomag, befutó csomag pedig nincs. Az 500 HUF viszont tök korrekt ár. Szóval hamar neveztem, de a rajtszám átvételét elhúztam sajnos. Egyrészt pont a nyaralás alatt lehetett volna átvenni, majd inkább nem akartam melóból átszaladni a TTK-ra, mert ki tudja, mekkora a sor, odatalálok-e hamar, inkább nem kockáztattam. A verseny napján szaladtam oda a helyszínre. Attól nem voltam túl boldog, hogy bár a facebook eseménynél azt írták, 2-től át lehet venni a rajtszámokat, fél 3 körül még csak a padokat pakolászták. Értem én, hogy egyetemisták meg vagy hökösök vagy önkéntes munkát végeznek, ők tudnak lazázni, de nekem pörögtt a munkaidőm, amivel nem örülök, ha  szórakoznak. Végül megszereztem a szajrét, és mentem vissza dolgozni. 

Fél 5 körül elkezdtem készülődni, átöltöztem, aztán indultam találkozni Minccel, aki szintén nevezett. A bemelegítésre értünk oda. Megkerestük a ruhatárat, majd pár percet álldogáltunk a tömegben, és már indult is a verseny 17.05-kor. Rendes tumultus volt a rajtnál. Nem terveztem megszakadni, de erős rajtot toltam én is, valószínűleg hatással volt rám, hogy a sok fitt egyetemista úgy szaladt el mellettem, mint a megvadult kis csikók. (brain, wtf, mi ez a hasonlat? :D ) Futottam én is rendületlenül, persze a kezdeti tempóból kicsit visszavettem, nem is bírtam volna. Tényleg végig olyan érzésem volt, hogy én vagyok a csigakirálynő, olyan sokan hagytak le. A kedvemet ez nem nagyon vette el, igyekeztem egyenletes tempót tartani, és idővel azért én is elkezdtem embereket lehagyni. A táv felétől egyre több sétáló emberrel találkoztam. 

Nagyon utálom, hogy szinte minden városi versenyen vannak olyan paraszt autósok, akik nem bírják ki faszkodás nélkül, hogy meg kell várniuk, amíg a mezőny elhalad ott, ahol ők menni szeretnének. Biztos nagyon idegesítő lehet, ha haladnának, de nem tudnak a futók miatt, de ezt le kell nyelni, a város nem csak közlekedésre van kitalálva, időnként igenis vannak ilyen jellegű rendezvények. Az is igaz, hogy a szervezők meg küldhettek volna egy e-mailt az infopark üzemeltetőnek, hogy küldjék ki az infót a cégekhez, hogy ekkor meg ekkor le lesznek zárva az utak, nem fognak tudni kihajtani a parkolóból. 

A verseny legviccesebb momentuma számomra az volt, amikor két srác visszakanyarodott a Kockából egy-egy doboz sörrel a kezükben, és sörözve folytatták a futást. Laza :D A végét én sose tudom megnyomni, most se erőlködtem túlságosan, úgy voltam vele, hogy nem ez lesz a leggyorsabb 5K-m. Aztán a célnál kerekedtek el a szemeim, amikor a kijelzőn még csak 33 perc x másodpercet láttam, mikor beértem. Wat? Azt hittem, lassú vagyok, erre életem legjobb 5 km-jét futottam, 33 perc 12 mp-vel. :D Lol. 34:37 volt a rekord eddig, azt augusztus végén hoztam össze, több mint egy percet javítottam. ^_^ Januárban még 43 perceket futottam ezen a távon, kb. 9 hónap alatt 10 percet javítottam az időmön, azért ennek eléggé örülök. Gyorsulok :) 

Ahogy korábban írtam, befutócsomag nem volt, vizet tölthetett magának mindenki meg volt salátabár, de eszem ágában se volt enni, én ilyenkor nem tudok. Pihegtem kicsit, Minc búcsút intett és ment vissza dolgozni, hamarosan én is visszamentem az irodába átöltözni. 

Összességében az 5vös 5km annyit adott, mint amire számítottam. Kicsi, egyetemi verseny, nincs túlszervezve, de ez alapvetően nem baj. Pólót sajnos csak a leggyorsabb versenyzők kaptak, de így is elégedett vagyok, mert bebizonyosodott, hogy tényleg egyre gyorsabban tudok futni. Tavasszal nevezek megint. :)

Kiskovácsi-Lajosforrás-Szentendre túra

Az utolsó augusztusi vasárnapot túrázással akartam tölteni.  Itt találtam egy útvonalat, ami átmegy a Holdvilág-árkon, el a Lajosforrásig, onnan Dobogókőre, majd egy szép nagy körben ér vissza az indulási ponthoz. Mindez összesen 24 km, 940 m szintemelkedéssel. Korai indulással számoltam, úgy gondoltam, nem fog kifogni rajtunk egy ekkora túra. 

Öten készültünk a kirándulásra: fox, húgom, sógor, Dave meg én. Jó kis csapat, együtt és külön-külön is szoktunk túrázni, bár a közös túrázások időnként mértéktelen vedeléssel párosulnak - ezúttal előre kikötöttem, hogy a séta alatt nem iszunk, mert a terep egy része meglehetősen veszélyes. Természetesen nem lett betartva a szabályom. Végülis baj nem lett belőle, de nyugodtabb lettem volna, ha nincs ivás menet közben. 

Az indulással már megcsúsztunk, húgomék nem bírtak összekészülni időre, így nem tudtunk a kinézett HÉV-vel menni. Ezzel buktunk egy órát, mert Pomázról vasárnap óránként járnak buszok Dobogókő felé. Mi kb. félútig mentünk csak, a Kiskovácsi kórháznál leszálltunk, ott tértünk rá a piros keresztes turistaútra. Az első padnál megálltunk reggelizni. :D Azt evés közben konstatáltuk, hogy nem egy csendes, magányos környéken fogunk sétálni, meglehetősen nagy volt a forgalom az árok irányába, tele volt minden túrázókkal. Már a busz is tele volt velük, úgyhogy ez annyira nem meglepő. 

Az út maga egyébként egész jól járható - ahhoz képest. El bírom képzelni, hogy esős időben totál járhatatlan, meg egyébként is csúszós, meredek, néhol kifejezetten veszélyes, de a járhatatlanabb részekre hidakat, lépcsőket, deszkákat pakoltak, úgyhogy alapvetően bárki megmászhatja. Voltak ott kisgyerekes családok is, bár egy babakocsis pár visszafordult, amit nem csodálok, azért nem kifejezetten egy babakocsis terep.

Árok mélyén.

Lépcső

Könnyebb szakasz

Volt egy rész, ahol az árok mélyén sétáltunk, kétoldalt sziklák, és egy ponton időnként kavicsok görögtek le a magasból. Ott igen gyorsan átslisszoltam, kicsit féltem, hogy rámomlik a mindenség. 

Szívcsakraaaaaaaa!

Azt vártam, hogy tele lesz az erdő szakrális jelekkel meg szentélyekkel, ha már egyszer a Pilis szent hely, Dobogókő a szívcsakra, a Holdvilág-árokban meg Árpád apánkat temették el, de csalódnom kellet. A fenti táblánál többet nem láttunk. Azóta gondolkoztam ezen, mi lehet az oka az elmaradt szent helyeknek, de rájöttem, hogy valószínűleg ezek a nagyon spirituális ősmagyarok csak a fotelból elhivatottak, az, hogy odamenjenek a helyszínre, már annyira nem menő. 

Jerry!

Találkoztunk viszont erdei egérrel. ^_^ A képen is ő látható. Nagyon kis cuki volt, és nem szaladt el. Ugrándozott az avarban, figyelt minket, és végül Isti adott neki egy pufit, amit elvett, és megnyalogatta Isti ujját. :O Barátságos kis jószág. :)

Ahogy kiértünk az árokból, az út meredeken emelkedni kezdett és úgy tűnt, sose ér véget az emelkedő. Nagyon meleg volt, szétizzadtuk magunkat, a turistajelzés se volt teljesen egyértelmű egy szakaszon, ez volt talán a mélypont. Ahogy felértünk a tetőre, csináltunk csoportképet. 

Ilyen szépek se voltunk még

Meg ilyen szépek se.

Az út lejteni kezdett végre, és lefele sétával értük el a Lajosforrást. Terveztük, hogy megtöltjük a kiürült vizespalackokat, de arra nem számítottunk, hogy emberek többszázliteres ballonkannákkal állnak sorba, hogy vizet szerezzenek, mert ők ezzel mosnak/főznek, ezt isszák otthon és ebben is fürdenek, mert ez gyógyvíz és fújjfújj csapvíz. Baszki. Még jó, hogy egy kis táblára ki volt írva, hogy saját felelősségre lehet fogyasztani a forrásvízből, biztos nagyon egészséges lehet. Hát jó. Komolyan elképesztő volt, ha belegondolok abba, hogy valakik minden vasárnap bevágják magukat az autóba, hogy eltököljenek egy másfél órát a forrásnál, hogy a heti vízadagot megszerezzék maguknak, miközben egyébént ivóvíz folyik a csapjukból, na az eléggé nevetséges. Fox beállt a sorba, aztán jelezte, hogy egy palackot töltene csak meg, engedjék már előre, így jutottunk vízhez. Kemény világ ez. 

Kupaktanácsot tartottunk, hogyan tovább, mert jóval tovább tartott elérni a forráshoz, mint terveztük. Ha az eredeti útvonalnál maradunk, lehet, hogy ránksötétedik útközben, Dave-nek pedig haza kellett mennie még aznap Veszprémbe. Úgy döntöttünk, Szentendre felé vesszük az irányt, így is kb. 9 km-t kellett még sétálnunk. A Lajosforrásig egyébként kb. 5 km volt az út, de a terepviszonyok miatt elképesztő lassan tudtuk csak megtenni ezt a távot.

A sárga kereszten haladtunk tovább. A terep itt egyáltalán nem volt nehéz, erdőn, mezőn haladtunk át.

Pihenő a vadászlesen

Mivel jól álltunk az idővel, és fox észrevett egy érdekesnek tűnő dolgot a térképen, tettünk egy kis kitérőt. Letértünk az útról és párszáz méteres kitérőt téve megnéztük a Vasas-szakadékot. Nem a szikla tetejére vitt az út, hanem az aljába, tehát gyakorlatilag végig lehetett sétálni a hasadékon, aminek a végén egy barlang van. Nézegettük, hogy milyen pici, biztos nem fér be oda senki, max egy gyerek. Isti, aki a legvékonyabb és legkisebb mindünk közül, természetesen bemászott. Utólag azt olvastam, hogy elvileg be lehet menni abba a barlangba, de amikor elmész a barátaiddal túrázni, és fingod nincs, hogy az a barlang mennyire veszélyes, mély, szűk, rád fog-e omlani, beszakad-e alattad, akkor nem mászol be. Kissé idegbeteg lettem, mert meg voltam róla győződve, hogy Isti meg fog halni, ráadásul nem akart kijönni. Végül azt kamuztam, hogy otthagyjuk, arra előjött.

Vasas-szakadék

A végén a barlang bejárata

A nagy izgalmakra pont jól jött, hogy hamarosan elértük a Kőhegyi menedékházat. Elég szerencsétlenül nézhettünk ki, mert a néni elmagyarázta nekünk, mi az a turistaház. :D Eddig nem volt szerencsém egyhez se, mindig olyan helyen túráztam, ahol nem volt ilyesmi. Vettünk sört, én ettem palacsintát, pihentünk egyet és gyönyörködtünk a kilátásban.

Szentendre

Szalonna

Ja igen, a fenti képen a menedékház egyik cicája, a Szalonna nevű látható. Amíg ettünk, folyamatosan kunyizta a kaját. :D Nyilván addig voltunk érdekesek számára, amíg etettük :D

A gyors uzsonna után túránk utolsó szakaszának vágtunk neki: lejutni Szentendrére. A menedékházban azt mondták, másfél óra alatt le lehet érni, hát nekünk kicsit több volt.

Kilátás

Lement a nap

Szántókon keresztül értük el a települést, és már besötétedett, mire a HÉV-hez értünk. Végül Dave is viszonylag emberi időben hazaért. Mindennel együtt 15 km-t mehettünk. Nem tűnik soknak, de a terep nem mindenhol volt alkalmas a gyors haladásra. Amit sajnálok, hogy az útvonal módosítása miatt a menedékház volt az egyetlen, ahonnan magasról le tudtunk nézni, útközben nem volt egy kilátó sem.

Elfáradtunk, de nagyon szép helyeken jártunk. Én azóta pörgök a pilisi túrákon, egy héttel később is mentünk egyet, arról is lesz majd beszámoló. ^_^

(A fotók Dave keze munkái, én már a HÉV-en vettem észre, hogy otthon felejtettem a fotóapparátot.)

majdnem véradás

Meh. Nagyon készültem a mai retro véradásra, ahol sörrel és virslivel jutalmazták a sikeres véradást, plusz söröskorsót és sörnyitót is adtak. Mármint annak, aki adhatott vért. Jelen esetben nekem nem. 

Hosszú sor kanyargott az adatfelvételes sátor előtt, de meglepően gyorsan haladtunk. Adatok felvéve, kérdőív kitöltve, kövezkező állomás a labor. És én itt véreztem el. (haha). Annyira beleéltem magam, hogy a húgommal együtt adunk  megint vért, hogy majdnem elsírtam magam, amikor közölték, hogy ajjaj, alacsony a hemoglobinszint, így nem adhatok vért, és egyébként szedjek vasat. Beikszelték, hogy nem adhat vért, aláíratták, aztán szevasz. Ilyen csalódott rég voltam. Húgom átment a rostán, végigmentem vele a további állomásokon, megvártam, míg leveszik a vért tőle, igazi hős volt, büszke vagyok rá nagyon! ^_^

Közben azon pörögtem, hogy ez most miért történik velem. Tinikoromban vashiányos voltam, de azóta nem volt ilyen problémám, és nagyon nem hiányzik, hogy megint vastablettát kelljen szednem. Végül húgom vezetett rá a valószínű okra, amire elsőre nem gondoltam: menstruáció. Óhogyaza. Kicsit utánaolvastam, és igen, tök jellemző, hogy a hemoglobinszint menstruáció alatt/közvetlenül utána túl alacsony a véradáshoz. Ja és egyébként se szabad menzesz alatt vért adni. [Bár erről eltérő információkat olvastam, van, aki simán szokott úgy adni és semmi baja.] A legviccesebb, hogy ha utánaolvasol, értesülsz róla, hogy nem érdemes próbálkozni, de a helyszínen nem hívják fel semmilyen módon rá a figyelmedet. Az egészségügyi kérdőíven, ha nem is konkrét kérdésként, de egy mondatban érdemes lenne feltüntetni, hogy amúgy kizáró ok. A labornál se utaltak rá, magamtól kellett kitalálnom, hogy igen, lehet, hogy még nem állt vissza a HGB szintem. Persze igen, józan paraszti ész meg logikus, de mivel soha senki nem mondta el ezeket, viszont egy rakás más dolgot meg igen, nem gondoltam, hogy van jelentősége. Naivan azt hittem, hogy a fontos dolgokat már elmondták. 

Ilyenkor érzem totál igazságtalannak, hogy nőként ilyenekkel kell szenvednem, külön oda kell figyelni minden hülyeségre. Hiába sportolok, igyekszem egészségesen enni, mégis előfordulhat, hogy nem tudok vért adni. Egyértelműen túlkapom ezt az egészet, de annyira szar kedvem lett, hogy még mindig nem múlt el. Nagyon szerettem volna ma vért adni, és dühít, hogy nem tudtam semmit tenni érte, a számokat egyszerűen nem tudom megváltoztatni. 

Kinéztem már másik opciókat jövő hétre, újra fogok próbálkozni. Aztán ha akkor is elhajtanak, akkor tényleg valami gáz van velem és vasat kell szednem, de kétlem.