Basszus, már az ötödik évfordulós szerelmeslevelemet írom, aztamindenit. Ez már tényleg a leghosszabb párkapcsolatom ever. És még mindig milyen jó! Nem mondom, hogy sose veszekszünk, mert hazudnék, de sose komoly dolgokon. Ha eddig nem jött elő semmi olyan felfogásbeli ellentét, ami ellehetetlenítené a kapcsolatunkat, akkor talán már nem is nagyon fog, ami megnyugtató.
Még mindig jó együtt kalandozni, tervezgetni, építeni a közös kis életünket, megtárgyalni az élet nagy dolgait. Ő ott van mellettem, és ha mást nem, megölel, ha éppen mélyen vagyok, és segít kikászálódni a gödrökből. Felhívja a szerelőt, pedig ő is utál telefonálni, és bár elvileg felesben intézzük az ilyeneket, valahogy nekem ritkábban kell felhívnom bárkit. Titokban lefacsar egy kiló narancsot, és friss narancslével lep meg, hogy meggyógyuljak. Szó nélkül elviseli, amikor valami rosszul alakul, én meg csak morgok, és bár baromira nem lehet könnyű olyankor engem szeretni, neki mégis sikerül és még csak nem is haragszik - sose fogom ezt megérteni.
Még mindig fox a legszebb ember, akivel valaha találkoztam.
