2016. október 28., péntek

Zombie Run Graz, október 15

Ennyire fun futáson se voltam még. :D Meg külföldre se sűrűn utaztam futni, de eljött ennek is az ideje.

Minc kollégája találta a grazi Zombie Runt még nyár végén, és nem kellett sok idő (kb. 5 perc), hogy totál belelkesedjünk és már az utazást tervezgessük. Ez a verseny nagyon más azokhoz képest, amiken eddig részt vettem. Inkább a Brutálfutáshoz hasonlít, akadálypályás csapatos móka, ahol nem csak az akadályokat kell legyőzni, de még zombik is kergetnek. Őszintén szólva kevés ennél szórakoztatóbb sporteseményt tudok elképzelni. :D Csekkoltam, a többi osztrák zombifutáson milyen képek készültek, azok alapján is jó mókának tűnt, úgyhogy megbeszéltük az utazás részleteit, foglaltunk szállást Grazban és megvettük a jegyeket. 50 euró volt a nevezési díj. Átszámítva ez soknak tűnhet, de itthon simán elkérnek 6-7-8 ezer forintokat sima futóversenyeken is, ahhoz képest szerintem teljesen korrekt. Utólag még inkább úgy érzem, hogy ez az élmény megért ennyit.

Kétféle jegyet lehetett venni: futó vagy zombi. A futó értelemszerűen fut, a zombit pedig kisminkelik zombinak és el kell kapnia a futókat.

Péntek késő délután, bérelt autóval indultunk Ausztria felé. Kis utakon kacskaringóztunk Graz felé, a határátkelő se volt túl forgalmas, de így is este 11 felé járt, mire leparkoltunk és elfoglaltuk a szállást. Egy (valójában kettő) levezető sört még megittunk egy kellemes kocsmában, majd mentünk aludni.

Óránként indították a csapatokat a futáson, mi a delesre jelentkeztünk. Úgy kalkuláltunk, hogy így nem kell baromi korán kelni, de várost nézni is marad idő bőven. Elkocsikáztunk a helyszínre, ami Graz külvárosában, a reptér melletti Airbase One szabadidőpark. Látványos volt, ahogy időnként felszállt egy-egy gép tőlünk nem messze. Ahogy megérkeztünk, a hangár felé vettük az irányt, ami versenyközpontként funkcionált. A hangulat hamar átragadt ránk: a sarokban letakart hullabábu, nem messze tőle egy kósza véres kéz, zombilány sétál köztünk mindenkire rámorogva, a falon pedig eltűntek fotói, akikről sejtjük, hogy élve nem látjuk viszont őket. Megkaptuk a rajtcsomagot, felvettük az övet, aztán hamarosan beálltunk az indulásra várakozók közé.

Dél előtt nem sokkal lépett közénk egy tipikus amerikai ezredest imitáló figura, aki elmondta a verseny szabályait először németül, majd kérésemre angolul is. Rajtunk kívül nem volt más külföldi a csapatban (az egész rendezvényen se nagyon), de rögtön ismertette a szabályokat velünk is. (Nagyjából értettem a németet, de az angol a tuti.) Minden futó kapott egy övet, rajta három szalaggal. A cél az volt, hogy úgy érjünk be, hogy legalább egy szalagunk megmarad, akkor túlélős medált kapunk. Ha nem marad szalagunk, akkor bizony megfertőződtünk, és infected feliratú medált adnak. A verseny alatt néhány helyen van szalagpótlási lehetőség, de akkor is csak egyet lehet elvenni. A zombiknak különböző típusaik voltak: volt mezei zombi, aki csak ijesztegetni tud, szalagleszedős zombi, szalagleszedős és futós zombi, aki futhat is utánad, és a szuperzombi, aki nem csak futhat, utánad is mászhat az akadályokon.

Dél után nem sokkal betereltek minket egy konténerbe, ahonnan füstfelhőben indultunk neki a zombiktól hemzsegő pályának. 20-25en voltunk egy csapatban, együtt is maradtunk a verseny végéig. Az első nagyobb kihívás az egy ház volt, ahova az ablakon keresztül másztunk be. Egy hosszú folyosón futottunk végig, ahonnan termek nyíltak, az ajtókban pedig zombik kapkodtak a szalagokért. Egyet le is szakítottak rólam. Kifelé az ablakban állt két zombilány, csak azért tudtam sértetlenül kimenekülni, mert épp egy másik futóval voltak elfoglalva. Ez az első akadály azért rávilágított, mire számítsunk. Futottunk, aztán kötelet másztunk, kúsztunk, korláton sétáltunk, megint futás, kötélmászás, fatörzsön átkelés, alagúton átmászás, volt minden. Ha nem erősödtek volna meg a karizmaim rúdtáncon, hát nem tudom, hogyan másztam volna kötelet. Valószínűleg nem véletlenül volt a csapat tele atlétikus alkatú emberekkel, néha úgy éreztem, nem készültem én fel rendesen erre a versenyre, mert azt hittem, hogy nem kell. :D

Szerencsére nem úgy nézett ki a dolog, hogy végig rohantunk, mindig bevártuk a végét, volt pihenő, volt séta. A legkeményebb a raktárépület volt. Addigra már csak egy szalagom maradt. Láttam, a csapattársaim hogyan dugdossák a nadrágjukba meg a pulcsijuk alá a szalagjaikat, így én is hátraraktam az enyémet, gondolván ezt senki nem veszi észre. Aha. Beléptünk a raktárba, full sötét és füst, csak néha villant fel a sarokban egy riasztólámpa fénye, és mindenhol zombik. Volt, hogy konkrétan nem láttam egyáltalán semmit, fasza, vagy rálépek/esek valakire, vagy nekimegyek valaminek, csodás :D Végül megtaláltam a kijáratot, és az utolsó lépéseknél vette el egy csaj a szalagomat, amit esküszöm nem tudom, hogyan vett észre, mert sötét volt és nem látszott. Mindegy, örültem, hogy kijutottam. :D Azt tudtam, hogy innentől mindegy, nincs több szalagom.

Az kicsit zavar, hogy a csapattársak nagy része csalt, elrejtették a szalagokat úgy, hogy senki nem veszi észre soha. Így könnyű. Nem tudom, valahogy bennem van, hogy nem csalok, annyit nem ér meg. Ha egy játékban nem bírja ki valaki csalás nélkül, akkor szerintem az élet egyéb területein se. :/ (Kivéve a Muchkin. Az más. :D )

Volt még egy para rész, ahol véres ruhák száradtak ruhaszárítón, köztük zombik, de addigra nekem nem volt tétje, nulla szalaggal aztán mindegy. :D De így is elég félelmetes volt.

Kb. másfél óra után értünk vissza a bázisra. Megkaptuk az érmeinket, aztán mindeki ment útjára. Elfáradtunk, fel voltunk pörögve, de nagyon jó élmény volt! Remélem egyszer eljut ez a versenysorozat Magyarországra is, nagyon király lenne! (A PlayIT-n régen volt, de akkor én még nem futottam. Most már ott sincs.)

Mentünk még egy kört, aztán visszasétáltunk a kocsihoz. A szálláson vettünk egy zuhanyt, aztán mentünk várost nézni. De az már egy másik poszt lesz.

2016. október 20., csütörtök

Zebegénydimenzió

Idén nem Zebegényben lesz a KÖMT, úgyhogy a szokásosnál is indokoltabbnak tűnt a lányokkal leruccanni egy hétvégre. Tavaly is csináltunk ilyet, akkor az erdő mélyén egy kis faházban laktunk, most oda nem tudtunk foglalni, úgyhogy egy random panzióba mentünk. Kicsit balatoni nyaraló fílingje volt, és érződött is, hogy ez nyáron egy király hely lehet, télire azért annyira nem ideális, kezdve az eszméletlen gázszaggal, ami az emeleten terjengett. Nem volt egyébként gáz (érted, gáz!) hely, de azért na. 

Zebegény mindig gyönyörű. ^_^ Most is az volt. A hétvégét sörözéssel, beszélgetéssel, sétálással töltöttük, csilleztünk egyet és élveztük, hogy nem a nagyvárosban vagyunk. Rajtunk kívül igen sokan érkeztek hasonló tervekkel. Bármennyire csábító és szép a környék, a zebegényi kiköltözéssel egy bajom lenne: tökmindegy, milyen évszak van, fullon van kirándulókkal, mindig nagy a nyüzsgés. De egyébként valamiért mégsem annyira zavaró, mert alapvetően a békésebb turisták mennek Zebegénybe, nem zavarja senki a másikat. 

Meg kell említenem, hogy legnagyobb meglepetésünkre a Kulacs egy decens hely lett a korábbiakhoz képest - a mellette lévő pizzériához tartozik most már, és ez erősen látszik rajta. A pincében tipikus pizzériás boxok vannak kialakítva, a kényelmetlen asztalokat és székeket lecserélték, a pult is új, háromféle sör van csapon, lehet rendelni a pizzériás kajákból. Nem az a késdobáló, mint volt. Alapvetően a hangulata nem sokat változott, de a külseje mindenképpen látványosan más. 

Az a jó még Zebegényben, hogy akármerre mész, valami apróságba biztosan belebotlasz: egy még nem látott forrás, egy környezettudatosságra nevelő park, egy bájos házsor vagy lépcső, egy hirtelen elédtáruló kilátás. 
Kilátás

Dunapart
Rétes! ^_^
Ebéd
Párkánydísz
Előre örülök, hogy a jövő áprilisi zebegényi 1. Dunakanyar Félmaratonra már beneveztem, igaz "csak" a 12 km-es távra. Jó lesz tavasszal is látni a környéket. Télen, ha leesik a hó, egyszer fogom magam és elvonatozok Zebegénybe. Látni akarom a havas falut. Szóval <3 Zebegény!

2016. október 18., kedd

Őszi nyaralás - Horvátország

Bizony, idén nem a nyári hónapokban mentünk olyan igazi tengerpartos nyaralásra, hanem szeptember közepén. Fura is belegondolni, ahogy most kinézek az ablakon, tiszta késő őszi, nyálkás az idő, pár hete pedig még a tengerben pancsoltam.

Dragét vettük célba, ahogy tavaly is. Bepattantunk az autóba négyen, két pár/négy jó barát, és toltuk a roadtripet Horvátországba. Tettünk egy kitérőt Zágrábba, mert milyen már, hogy tavaly is elmentünk mellette, de csak sajnálkoztunk, hogy megállni nincs idő. Most szakítottunk rá.
Mária Mennybemenetele Székesegyház
Glagolita szöveg a templom falán




Üdvözölnek
Egy rövid séta és egy ebéd erejéig időztünk a fővárosban, mert egyébként már nagyon várt minket a tenger.
Reggel kinézel az erkélyről és ezt látod.
Este meg ezt eszed/iszod.
Volt tengerpartozós-pancsolós napunk, nemzetiparkos-kirándulós és hajóbérlős-szigeteken csavargós is. Kevés jobb dolog van, mint fetrengeni a parton, hallgatni a hullámokat, élvezni a napsütést, és tudni, hogy semmi dolgod nincsen azon kívül, hogy jól érezd magad, pihenj, és időnként bemenj a vízbe úszni meg búvárkodni. Láttam egy csomó halat, nagyon aranyosan úszkáltak. A víz nem volt túl meleg, de emlékeim szerint nyáron se volt sokkalta kellemesebb a hőmérséklete. 

Tavaly a Krka nemzeti parkba mentünk, most a Paklenicát látogattuk meg. Röviden és tömören: szikla, kő, hegyek. Imádom a hegyeket, úgyhogy ez a nemzeti park nagy élmény volt. A Manita Pec barlangot vettük célba, ami tengerszint felett 570 m-re található, egy hegy belsejében, és a képek alapján nagyon szép cseppkövei vannak. Sajnos csak a képek alapján tudok nyilatkozni róla, mert naponta 10-13 óra között van csak nyitva, és mire odaértünk, bezárt. :( Ezért kicsit mérges/szomorú vagyok, megmásztunk miatta egy egész hegyet, és nem volt könnyű menet. (Kénytelen leszek egyszer újra megmászni.) Azt azért nem állítom, hogy nem érte meg, mert a kilátás csodásan pazar volt, és azért az érzés is elég menő, hogy olyan utat jártunk meg szandálban és tornacipőben, amit mások túrabakancsban. :D  
Elindultunk, még betonúton
A szikladarab, amiről sose derült ki, vajon a bot tartja-e
Még nem értünk fel, de már elég jó a kilátás
A világ teteje
Patak
Vízimalom
A nagy túra utáni mocskot és izzadságot a legjobb a tengerben megmártózva leáztatni. A legközelebbi település partján csobbantunk egyet, hogy valamennyire emberien nézzünk ki Zadarban.(Vagy Zárában magyarosan.) Említettem, hogy imádom a hegyeket, a másik dolog, amit nagyon szeretek, azok az ókori romok. Zadar tele van ókori római romokkal, katonai állomáshely volt itt régen. Nem egyszer volt magyar terület egyébként, nagyon vicces a város története, ahogy ingáztak a magyar királyság és Velence uralma között: ha épp arra járt egy magyar király, fellázadtak Velence ellen és magyar területté váltak. Kikötővárosként fontos stratégiai pont volt, nem csoda, hogy mindig akadt valaki, aki el akarta foglalni. Ma annyira felkapott nyaralóhely, hogy a főbb utcákon sétálva szinte nyomasztó a tömeg. (Pedig utószezonban jártunk ott!)
Oszlop!
Toronyóra
Katedrális
Kikötő
Elfelejtettem, hogy Horvátoszágban nem szabad két gombóc fagyit kérni, hacsak nem nagyon éhes az ember, mert már az egy gombóc is emberes. Alig bírtam megenni. (Az, hogy fagyit kell-e enni, az nem kérdés.) Most leírtam ide, hogy ne felejtsem el.

Utolsó teljes napunk a hajóbérlős volt. Idén a hajót a girlpower hajtotta: se Csaba, se fox nem lelkesedett a vezetésért, így ketten Bogival kapitánykodtunk. 
Biograd a tenger felől
szerintem foxszal ez életünk képe :D
Pasman sziget, Tkon falu, balra fent egy bencés kolostor, jobbra a távolba Zadar
Az öböl, ahol megálltunk pancsolni
Annyira próbáltuk teljesen kihasználtuk ezt a pár napot, hogy hazafelé egy kis kitérővel a Plitvicei tavak felé utaztunk. Annyi időnk már nem volt, hogy be is menjünk, de megálltunk egy magaslaton, ahonnan pont ráláttunk a vízesésekre.
Plitvice
Élménydús nyaralás volt, az kétségtelen. Igaz, hogy csak három teljes napunk volt rá, de ennél jobban nem lehetett volna kimaxolni. Úgy örülök, hogy ilyen szép helyekre eljutottunk, aktívan töltöttük az időnket, amit tudtunk, megnéztünk. És közben tök jól éreztük magunkat. És nem csak kaland volt, hanem chill és nyugalom is, meg kártyaparti éjjel az erkélyen, sör, grill, napsütés, jó hangulat, barátok. Ilyen egy igazi nyaralás.

2016. október 9., vasárnap

Budapest Urban Games - Snake run, 7 km, október 3.

A Budapest Urban Games egy tök jó kezdeményezés: a célja bevinni a sportot a városba, és a városlakókat rávenni a mozgásra. Ez egyrészt tök jó, másrészt azért a futás esetén annyira nem beszélhetünk forradalmi ötletről, egy rakás ember fut a belváros utcáin is, ezenkívül gyakran rendeznek futóversenyeket a városban, bár igaz, hogy helyszínként a Margitsziget, a rakpart, a Városliget vagy a Kopaszti-gát a legnépszerűbbek.

A nevezés ingyenes volt, de létszámkorlátos. A belvárosi futás a Klauzál térről indult, és mint a snake játékban, össze-vissza kanyarogtunk a kis kis utcákban. A táv 7 km, ami két kört jelentett a kijelölt pályán. Az kissé rosszul érintett, hogy reggel 9.15-ig át kellett venni a rajtcsomagot, ami egy pólóból állt, és 10-kor kezdődött a verseny. Jobb szeretek délután futni, de kemény voltam és felkeltem becsülettel, időben meg is érkeztem. Legalább volt időm megreggelizni a rajtig. Red bullos lányok osztogattak energiaitalt, de nem volt kedvem cukros löttyöt inni, én nem kértem. Aminek nem kifejezetten örültem, az az, hogy nem volt ruhatár. Az öltözőben ott lehetett hagyni cuccokat, de ennyi erővel a bringámra is rakhattam volna. Nem volt sok holmim, egy kis futós hátitasak, abban egy hosszúujjú felső, biciklizárhoz kulcs, zsepi. Bár nem szeretek táskával futni, jobb híján mégis ezt választottam.

Volt egy bemelegítés 9.50 körül, de teljesen komolytalan volt. Ha jól értettem, a srácnak, aki tartotta, ez volt az első ilyen közös bemelegítése, hát olyan is volt. Meg se szólalt és látszott rajta, hogy semmi kedve ezt csinálni. Várakozás közben felmértem, hogy nem sokan vagyunk, láthatóan kevesebben, mint bármelyik eddigi versenyen. El is kezdtem aggódni, hogy mi van, ha itt mindenki 6 perc alatt futja a km-eket és én leszek a leglassúbb. Olyan nagyon nem is tévedtem, de ne szaladjunk ennyire előre.

10 után nem sokkal elrajtoltunk. Totál kényelmetlen volt a táska, a pántja egyfolytában csúszkált a vállamon, folyamatosan igazgatnom kellett. Megint erősen indítottam a rajtot, de nem tartott sokáig a lendület. Valahogy az, hogy nem látom, merre megyünk, nekem visszahúzó erő. Kis utcából kis utcába kanyarogtunk, a mezőny szétszakadt, azt se tudtam, hol tartok, hány km van hátra, hányan vannak előttem/mögöttem. Ja és meleg volt basszus! Nekem legalábbis melegem volt.

Mire én egyszer lefutottam a kört, a leggyorsabb versenyző akkor fejezte be a másodikat, azaz beért. Hát lol, ezen kicsit mosolyogtam. A második kör már jobb volt, tudtam, mire számítsak. Előttem szétszórva futottak emberek, mögöttem tudtam, hogy van egy boly. A mezőny végét morosok zárták, úgyhogy végig azt figyeltem, mikor hallok motorhangot – nem nagyon hallottam. Nem volt egy leányálom a második kör se, melegem volt, alig láttam embereket, olyan érzésem volt néha, hogy tök egyedül futok. A céltól nem messze még egy türelmetlenkedő autóst is ki kellett kerülnöm. Annyira elszomorít, hogy tudják, hogy le lesz zárva egy pár órára a környék, de az ilyenek természetesen nem magukra haragszanak, hogy elfelejtették/leszarták, hanem a futó a hibás, mert minek fut itt, menjen a szigetre futni, meg a szervező, mert minek a városba ennyi verseny. Ahogy korábban már írtam: a város alapvetően nem közlekedésre lett kitalálva, emberek élnek benne, és időnként azok az emberek kimennek az utcákra és utakra, amit tök jogosan visszavesznek ilyenkor. Fene se érti, miért viszolygok egyre jobban az autósoktól.

Már a cél előtt voltam, amikor hallottam, ahogy a szpíker bemondja, hogy még 13an vannak a pályán. Meh, azt hittem, sokkal többen. Befutottam, bemondták a nevem, de kicsit olyan érzésem volt, hogy rajtam kívül nem sokakat érdekel, hogy beértem, nagy volt már a nyüzsgés a célvonalnál. Megkaptam a befutócsomagot és az érmet, és lerogytam egy padra pihenni. Azért ez se volt egy egyszerű menet. 

Hamarosan kirakták a chipes mérés eredményeit. 200 indulóból 188. lettem. :D Pedig tök jó időt futottam, 44perc 23mp volt a 7 km, ez 6:20as km-eket jelent átlagban, ami azért elég erős. Elvileg nagyon pontosan ki lett mérve a pálya, az Endomondo 6,4 km-t számolt, de simán lehet a sok kanyargás miatt, hogy nem tudta követni a pályát. Mindegy, ha csak 6,4km-t futottam, akkor is jó eredménnyel végeztem.

Másnap a szigetre mentem ki futni egy kört, és éreztem, hogy az Urban Games-en elfáradt a lábam, a betonon futás nem a kedvencem, ezt éreztem is vasárnap. Mindegy, megcsináltam, ez a lényeg. :) 
Még egy érem. 

2016. október 6., csütörtök

7. kerületi Futó- és Gyaloglónap, 2016 szeptember 24

A 7. kerületi futónapról a futanet.hu-n olvastam először. Jó hamar beneveztem. Szimpi volt, hogy olcsó a nevezési díj (1200 HUF), a Városligetben tartják, és elsőre látszott, hogy nem egy tömegrendezvényről van szó.

Biciklivel érkeztem, és pont akkor futották az 1500m-es távot, mikor odaértem. Felvettem a rajtcsomagot – semmi extra, egy póló meg egy BSI-s Spuri magazin - , átöltöztem, azaz átöltöztünk, mert Minc is ott volt már, aztán elmentünk vizet keresni. Előző este Vad Fruttik koncert volt a Parkban, utána Suttyódiszkó (amit annyira nem élveztem, mert kicsit még beteg voltam), későn értünk haza, és nem is ittam elég vizet még aznap. Még jó, hogy este fél 6-kor volt az 5km-es táv rajtja.

Találtunk vizet, felállítottak egy ivó- és kézmosóhelyet, de olyan klóros volt a víz, hogy nem erőltettem nagyon az ivást. Leültünk kicsit a Királydombra, készültünk lélekben a versenyre. Hamarosan kezdődött a bemelegítés. Tényleg nem voltunk sokan, úgyhogy bár kevés idő volt a rajtig, simán el tudtam menni mosdóba, ami egy nagyobb rendezvényen kb. lehetetlen. Az idő is kellemes volt, 20 fok körüli, ami futáshoz egészen ideális. 17.30-kor rendben elrajtoltunk, hogy a ligetben cikázva lefussunk 5007 m-t. (7. Kerületi futónap, érted, akkor már legyen 7 a táv vége.)

Olyan gyors rajtot toltam, hogy csak néztem. Egyenletes, de magamhoz képes gyors tempóval haladtam, embereket előzgettem, és még élveztem is. Az Endomondo az első km-emre 6 perc 42mp-es időt mért, a második 6:36(!), a harmadik 6:39. Azért nem nagyon szoktam olyan csinálni, hogy 3 km-en át ennyire egyenletesen és gyorsan (mondom, magamhoz képest) futok, ráadásul a másodikat gyorsabban, mint az első km-t. :O Megtáltosodtam, vazze! :D

A negyedik km-emre kicsit lassultam, ott már kezdtem fáradni, 7:12-t futottam, a végén ezt feljavítottam 7:05-re. A 4. km-nél tényleg mantráznom kellett magamnak, hogy nemsokára vége, beérek és milyen jó lesz, ez kicsit átlendített a fáradtságon. Meg motivált, hogy jobban fussak, mint az 5vös 5km-en. Már akkor tudtam, hogy ez nem lesz meg, amikor a célt megpillantottam: túl sokat mutatott a bruttó időt számoló kijelző. Végül a chipes időmérés szerint 33perc 54mp alatt teljesítettem a távot, ami 42 mp-vel rosszabb, mint az eddigi rekord. Jó, itt kemény 7m-el hosszabb volt a táv, de nem hiszem, hogy az annyit számítana. :D Arról nem látok értelmes eredményt, hogy összesítettben hányadik lettem, nők 244-en indultak, abból 183. vagyok, de férfi+női vegyes összesítés nincs, amit azért sajnálok. Azt viszont látom az eredménylistán, hogy több mint 12 perccel hamarabb beértem, mint az utolsó célbaérő, ami nagy öröm, mert emlékszem, hogyan menekültem Vivicittán a záróbusz elől, és jó érzés, hogy végre nem én vagyok a sereghajtók egyike.

Érem nem volt, a befutócsomagban alma és csoki volt, a csokit be is toltam azonnal. Volt viszont befutó fotó, amin konkrétan úgy nézek ki, mint egy hörcsög. :D Nagyon megtoltam ezt a versenyt, nem volt már erőm a végén a kamerába vigyorogni. Kis pihi után összeszedtük magunkat, aztán megindultunk haza. Jól esett hazabringázni, de kicsit azért fáztam. Otthon más dolgom nem volt, mint kényelmesen elterülni az ágyon és kipihenni a fáradalmakat.

Bár a pár nappal korábbi rekordomat nem tudtam megdönteni, saját magam is megleptem, hogy képes vagyok több km-en keresztül ilyen gyorsan futni úgy, hogy nem érzem megterhelőnek. Azt hiszem, ebben fejlődni fogok még, de azt látszik, hogy most már talán nem a 40 perces 5K-k lesznek a normák, és szép lassan közeledek a 30perchez. Jó kis verseny volt, én jól éreztem magam, az eredményemre meg elég büszke vagyok. 
Ez a fej :D :D :D