Kassai advent - 1. rész

Talán már mondhatjuk, hogy szokássá vált nálunk foxszal az, hogy december környékén legalább egy külföldi karácsonyi vásárt felkeresünk. Három éve Prága, két éve Bécs, tavaly Pozsony, idén egy másik szlovákiai városra, Kassára esett a választásunk. 

Kassát először 1230-ban említik írásos források, 1347-től szabad királyi város. Az évszázadok során gyakran cserélt "gazdát", ostromolta többek között I. Ulászló, I. Ferdinánd, Szapolyai János, Bocskai István, Bethlen Gábor. I. Rákóczi Györgyöt itt választották fejedelemmé. A 15. században a Magyar Királyság második legnagyobb városa volt Buda után. 1703-ban hódolt be II. Rákóczi Ferencnek, 1711-ig kuruc város. Rákóczit 1906-ban temették a kassai dóm kriptájába. A város Trianonnal Csehszlovákiához került, az első bécsi döntéssel újra Magyarország része lett. 1941-ben Kassát bombázták felségjel nélküli repülők, ennek következtében lépett be Magyarország a II. világháborúba a Szovjetunió ellenében. Ma Szlovákia második legnagyobb városa, lakosságának mindössze 2,6%-a vallja magát magyarnak.  

December 7-én, péntek este munka után szálltunk fel a kassai vonatra a Keletiben, és este 10-re már az ottani vasútállomáson voltunk. Kissé meglepődtünk, amikor majdnem kicsúszott alólunk a talaj, de szó szerint: az utak és a járda nagy része le volt fagyva. Upszi. A szállás a vasútállomástól 10 percnyi sétára található. Igen ám, de a google maps által javasolt útvonal nem opció, ugyanis a park, amin át kellett volna sétálnunk, már zárva van. Hideg volt, sötét, a járda jeges, ráadásul később értünk a szállásra a kerülővel, de fél 11-kor már csekkoltunk befele a Košice Hostelben. A hostel első ránézésre semmi extra, kicsit az ostravai szállás jutott róla eszembe, de később észrevettem, hogy hostelhez képest nagyon tiszta, és hiába voltak vékonyak a falak, nem is nagyon észleltem, milyen sokan szálltak meg itt, csak kicsekkoláskor láttam, hányan aludtak még itt rajtunk kívül; valahogy senki nem zajongott és mindenki tiszteletben tartotta a másik pihenéshez való jogát. Tiszta döbbenet. 

Kassai utcácska

A szoba teljesen puritán volt, három egyszemélyes ágy (hogy miért három? passz), egy egyszerű asztalka két székkel, és három egymásra tornyozott szekrényke. Ja meg egy tv. A fűtés ment rendesen, nem fáztunk a hétvége alatt. Szereztünk a recepción egy-egy sört, amit Lassi tördelés, ill. korrektúrázás közben elkortyoltunk, aztán alvás. 

Balra a régi "Vendéglő" felirat ritka erre, régi korok emlékét őrzi 

Freskóisztikus homlokzat, a Koldus-ház

Nem siettünk sehova, úgyhogy szombaton sokáig aludtunk. Ebédidő volt már, mire elsétáltunk a 10 percre lévő karácsonyi vásárba. A vásár nem túl nagy, emberi léptékű, de nagyjából ugyanaz a felhozatal, mint bármelyik másik karácsonyi vásárban: díszek, sütemények, édesség, forralt bor, sültek, kézműves termékek. Nem láttunk semmi kedvünkre valót, a forralt bort későbbre tartogattuk. Kerestünk egy éttermet, ahol megebédelhetünk, a Karczma Mlynre esett a választás. És mennyire jó volt, hogy ide ültünk be! Középkorias hangulatú a hely, elképesztően finom ételekkel. Kaptunk magyar nyelvű étlapot, aminek nem sok értelme volt, mert a pincérek nem beszélnek magyarul. Fokhagymakrémlevest ettünk cipóban, nagyon jó volt!

Fokhagymaleves kis cipótetővel

A kassai belváros sétálóutcája a leghosszabb Szlovákiában, ezt mi is érzékeltük. Nem csak hosszú, de rendkívül bájos is a rengeteg műemlék jellegű épülettel, elszórtan elhelyezkedő templommal, éttermekkel, kávéházakkal. Egyszerűen nem lehetett csúnya házat találni. 

Sétálóutca

Betértünk a helyi tourinformba, turistatérképpel felszerelkezve jöttünk ki. Nem lehet semmivel se összetéveszteni a Szent-Erzsébet székesegyház épületét. A gótikus templom alagsorában nyugszik II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, és Rákóczi három rodostói társa.

Sétálóutca a székesegyházzal

A székesegyház helyén már a 13. században is állt egy plébániatemplom, ami később leégett. Ennek a helyére épült a gótikus templom, ami szintén gyakran vált tűzvész áldozatává. Az 1775-ös tűz után újra átalakították, majd 1896-ra nyerte el ma ismert alakját, amit Steindl Imre, a Parlament tervezője álmodott meg.

II. Rákóczi Ferenc emlékműve a székesegyház oldalán - semleges latin nyelven

Az épület kívülről csodaszép. Bent is tettünk egy kört, de a belseje nem varázsolt el annyira. A kriptába se mentünk le: konkrét okot nem tudnék mondani, nem is lett volna drága, de kihagytuk. Nagyon nem bánom, nem hiszem, hogy bármit is adott volna, ha látom Rákócziék sírját.

Csipkés torony a magasból

Felmentünk inkább a toronyba - a tornyokat szeretjük, mert a városokra fentről lenézni jó.Volt belépő, vagy 1,5 euró. Hosszú csigalépcsőn sétáltunk fel időnként teljes sötétben, nem minden lámpa égett. A lépcső keskeny volt, és ha ez nem lett volna még elég, fel és lefele is ugyanazt a lépcsőt használta mindenki, ergo ha a két irányból haladók szembetalálkoztak, akkor vagy nagyon össze kellett húzniuk magukat, hogy elférjenek, de még így is balesetveszélyes volt egymás kerülgetni, vagy valaki engedett, és visszakacsázott a legközelebbi teremig, ahol meghúzódott, amíg tiszta lett a levegő. Elég para volt.

Orbán torony

Középen a Nemzeti Színház épülete, itt volt 1833-ban a Bánk bán ősbemutatója

Fentről ráláttunk a belvárosra és a távolabbi hegyekre is, bár a köd és a hófelhők miatt a képeken ez nem nagyon látszik.

Kalapom egy harang

A toronyban volt egy harang, amit meg lehetett kongatni - én kalapnak használtam.

Koszorú és a harang

A város nagy adventi koszorúja az Orbán torony előtti téren álló harangot ölelte körbe. Ez az 1557-ben öntött harang akkor tört el, amikor 1966-ban egy tűzvész során leesett az Orbán toronyról. Nem az esés miatt tört el, hanem a vízzel oltás repesztette meg. Külön pikáns, hogy a harangot az 1556-os tűz után megmaradt harangok maradványaiból öntötték. A toronyba egy másolatot helyeztek vissza, a téren pedig a sérült harang áll. A koszorútól sokat nem láttunk belőle.

Füzetke

Épp beslisszoltunk a közeli szuvenírboltba zárás előtt, ahol az eladólánynak lelkesen magyarul hálálkodott egy turistacsoport tagja, amire a lány magyarul válaszolt. Gyanús volt, hogy néhány alapszóban merül csak ki a lány nyelvtudása, de azért tettünk egy próbát: a kirakatban látott kézzel kötött füzetke érdekelt minket. A sejtésünk helyes volt, hamar angolra váltottunk. Egyébként rengeteg magyar volt a hétvégén Kassán, de meglepő módon találkoztunk német fiatalokkal is.

Rodostói ház másolata

Betértünk egy délutáni kávéra és sütire a Cukráreň Aidába, de nem volt egy túl jó élmény, kommersz tömegsütit kaptunk, nem ajánlom senkinek. Visszaindultunk a szállás felé, de útba ejtettük a Rákóczi rodostói házának másolatát. Leellenőriztük a nyitvatartást és a jegyárakat, másnap terveztünk bemenni.

A székesegyház tornya sötétben

Koszorú este - egy gyertya ég

Kis pihenés után visszatértünk a belvárosba egy esti sétára.

Vásári hangulat

Karácsonyfa

Ittunk a karácsonyi vásárban egy forralt bort, hát nem volt egy nagyon jó minőség, kesernyés volt, de sebaj.

Vörös vagy fehér? Oly nehéz a választás...

Soooo shiny...

Mindenre számítottunk, de arra nem, hogy a vásárban esténként igazi partihangulat van. Egy felállított színpadról szóltak a popslágerek, az emberek iszogattak, táncikáltak, mint egy falunapon. Kicsit indokolatlannak éreztem, nem hozta közelebb lélekben a karácsonyt, de láthatóan sokakat érdekelt. Jól érezték magukat, ez a lényeg.

Csillagkapu

Kassa sötétben is nagyon szép, és a karácsonyi dekorral sem fukarkodtak.

Lőcsei-ház este

A forralt borra megéheztünk. Már korábban kinéztük a Hostenic Pivovar nevű helyet, ami Szlovákia legrégebbi éttermeként reklámozta magát. Kiderült, hogy ez a hely Lőcsei-házban van, ami már legalább a 14. század vége óta létezik, és 1569 óta működik benne vendéglő.

Bundás kenyér vajjal, tejföllel és ketchuppal

Sose hittem volna, hogy Szlovákiában olyan bundás kenyeret fogok enni, ami a szlovák és angol nyelvű étlapon is úgy szerepel, hogy "Bundás kenyér". A vaj + ketchup kombó kicsit fura volt, és a ketchup íze is szokatlan volt, de nekem ízlett. A vacsorához megkóstoltuk a helyi söröket, aztán visszamentünk a hostelbe. Kicsit még szerkesztettük a Lassit, aztán eldőltünk aludni, mert másnap 10-ig el kellett hagyni a szállást. A kalandok viszont nem értek véget ezzel, hiszen a vonatunk csak este 6-kor indult vissza Budapestre. Ez viszont egy következő poszt lesz már.

Kassai advent - 2. rész >>>>>>

Slovenský kras

A május 1-es hosszú hétvégét Borsodban töltöttük foxszal. Ez a túra dolog valószínűleg már az addikció szintjén van nálunk: elhatároztuk, hogy egy napot a Bükkben töltünk. Igen ám, de az áprilisi havazás nem csak a Mátrát viselte meg, hanem a Bükköt is, sőt, ez utóbbit százszor jobban, így nem találtunk olyan túraútvonalat, amit lett volna értelme bejárnunk. Nagyon kevés utat tisztítottak meg addigra, amit meg igen, az pár km sétára lett volna elegendő. Az nem túra, mi egész nap sétálni akartunk. Nézegettük, milyen lehetőségek vannak a környéken, de nem találtunk kedvünkre valót. Aggtelek felé nézelődtünk végül, de a nemzeti park honlapja nem volt hajlandó betölteni, túraleírásokat nem igen találtunk. Ekkor jött a szikra: ha elmegyünk Aggtelekig, miért nem sétálunk át a határon? Ott van Szlovákia egy köpésre, és a nemzeti park a túloldalon is folytatódik. 

És lőn. Reggel felszálltunk az aggteleki buszra, a barlangnál vettünk olyan turistatérképet, amin a szlovák oldal is látható, majd átbattyogtunk a határon. Egy első ránézésre 25 km körüli túraútvonalat állítottunk össze magunknak, kb. 9 óra idővel, úgy éreztük, ráérünk. Haha. Voltam már olyan túrán, ahol nem néztünk be valamit nagyon-nagyon? :D 

Határátlépés

Autóúton haladtunk, míg elértük a Domicai-barlangot. A bejárata körülbelül 2 km-re fekszik az aggteleki Baradla-barlangtól, és a két barlang együtt egy mintegy 25 km hosszú barlangrendszert alkot. 

Emlékmű

A bejárat előtti épületben megnéztük a jegyárakat, de csak tájékozódási céllal, időnk nem volt bemenni. Megfelelő vízállás esetén lehet csónakázni is a barlangban, erre most nem lett volna lehetőség, úgyhogy nem is baj, hogy máskorra halasztottuk ezt a kalandot. Az kicsit szomorú, hogy nem láttuk nyomát, hogy lenne magyar vagy angol nyelvű vezetés, csak szlovák nyelvű. Igaz, Aggteleken sincs szlovák vezetés, de úgy emlékszem, hogy angol van. Ezt mindenesetre legközelebb derítjük ki. 

Dagonya

Bevetettük magunkat az erdőbe. Igen hamar dagonyában kötöttünk ki. Biztos vagyok benne, hogy ezen a szakaszon teheneket vagy hasonló patás állatokat terelgetnek, különben nem lett volna ennyire sáros minden. Plusz ismeretlen eredetű állatürüléket kerülgettünk folyamatosan, és amíg átértünk ezen a kb. 1 km-es szakaszon, hosszú állatszőrök tapadtak a ruhámra. Egészen kiábrándító volt ez a rész: az autóút párhuzamosan halad az erdei úttal, autókerekek és egyéb szétszórt hulladék szúrja a túrázó szemét. Kár érte. Egy mezőre értünk ki, onnan pedig rácsatlakozott a turistajelzés az autóútra. Wtf? Egészen  a legközelebbi településig, Kecsőig a betonúton mentünk.

Kecső

A környék, ahol túráztunk, a Slovenský kras, azaz Szlovák Karszt Nemzeti Park területe. Ez az ország legfiatalabb nemzeti parkja, 2002-ben kapta meg ezt a címet. Az aggteleki és a szlovák karszt barlangai együtt Gömör-Tornai karszt néven futnak, 1995 óta szerepelnek az UNESCO Világörökségi listáján. A wikipédia szerint ez 712 eddig ismert barlangot jelent, amiből csak 273 rendelkezik magyarországi bejárattal. 

Kecske lazul a háztetőn

Kecső tipikus határmenti zsákfalu, bár ahhoz képest elég nagynak tűnt, és egyáltalán nem látszott kihaltnak. Akiket hallottunk, azok mind magyarul beszélgettek, egy néni még előre is köszönt nekünk. Átsétáltunk Kecsőn, és a falu határától nem messze található lezárt barlang bejáratánál megebédeltünk.

Lezárt barlang - itt senki nem jut át

Itt kezdett el először gyanús lenni, milyen lassan haladunk a tervezett távhoz képest. A nyomtatott térképen kívül egy Hiking Slovakia nevű appot használtunk tájékozódáshoz - nagyon jó, csak ajánlani tudom, sokszor hasznosabb volt, mint a rendes térkép. Úgy döntöttünk, belehúzunk, mert még sok volt hátra, és ha nem érünk vissza időben Magyarországra, lekéssük az utolsó buszt, és akkor nem jutunk vissza foxékhoz. Ez nem az a környék, ahol taxit hívsz.

Dombos panoráma

És akkor bekövetkezett minden fotós rémálma: az éppen kicserélt tölthető elemekről kiderült, hogy rosszul emlékeztem, és nem frissen lettek töltve, hanem épp ellenkezőleg, így a fotóapparát innentől kezdve használhatatlan volt. A túra további részéről csak telefonos képeim vannak - nyilván sokkal rosszabb minőségben. 

Házikó a semmi közepén

Kecső után lett igazán élvezetes a túra: végre kiértünk a civilizációból, az autóúttól messze, erdőben és mezőkön át vezetett az utunk. Borzova/Szádvárborsa volt a következő település, aminek a szélét épphogy érintettük. Zsákfalu ez is.

Dombok

Borzova után volt egy kis kalandunk a térképpel. Az útjelző tábla egyértelműen mutatta, merre kell haladnunk. 5-10 perc múlva néztem rá az appra, és azt láttam, hogy letértünk a jelzett útról. Elbizonytalanodtunk, hogy mi történt, mert tényleg egyértelmű volt a tábla, és nem is láttunk más lehetőséget, amerre mehettünk volna. Azt kisilabizáltuk, hogy a jelzetlen út visszavisz az általunk követett piros jelzésre, úgyhogy nem aggódtunk túlságosan. Vissza is vitt, és ott újra megerősítést nyertünk, mert újabb táblát láttunk, ami az érkezésünk irányába mutatta a pirosat. Valószínűleg átrakták ezt a rövid szakaszt, és se a fizikai térkép, se az applikáció nem frissült. 

Piros jel

Újra erdőben jártunk, még egy jó emelkedőt meg kellett másznunk, mielőtt elértünk volna Szilicét.

Erdő

Itt válaszúthoz értünk. Mikor az utat terveztük, úgy kalkuláltunk, hogy akár az is beleférhet, hogy nem a határ mentén maradunk, hanem kissé eltávolodva még megmászunk egy hegyet, és csak később térünk vissza a határ környékére. Ez sok plusz kilométert jelentett volna, és már így is késésben voltunk. Áttértünk hát a sárga jelzésre, ami meh, betonúton vezetett.

Szilice

Nagy forgalom nem volt, de sose jó a civilizációhoz ilyen közel túrázni. A Papverme-tónál megpihentünk kicsit.

Papverme-tó

Nagyon idilli tavacska, a története mégsem túl vidám. A mai napig tele van mérgező anyagokkal, amik a korábbi felelőtlen mezőgazdasági eljárások miatt kerültek bele. A kellemetlen része az, hogy a tó vize beszivárog a közeli jégbarlangba és a felszín alatti vizekbe. (óbsszameg, most látom, hogy a jégbarlang nagyon közel lett volna :( meh, így se lett volna rá idő.)

Tátraisztikus háttér

Az úton baktatva jutottunk arra az elhatározásra, hogy tovább módosítunk az eredeti terven. Jablonca érintésével, még Körtvélyes (Hrušov) előtt kanyarodtunk volna vissza a magyar oldalra, és Szögligeten szálltunk volna fel a kazincbarcikai buszra. Egyértelművé vált, hogy ez lehetetlen. Sok km volt már mögöttünk, fáradtunk, és túl sokat kellett volna még menni túl kevés idő alatt. Nem mertünk kockáztatni, úgyhogy a térképeket összevetve kiválasztottunk egy jelöletlen erdei utat, ami a térképeinken rajta volt, azon haladva dzsindzsáztunk át a zöldhatáron. Két alkalommal is találkoztunk őzekkel. Nem meglepő, arra tényleg a madár se jár. 

Kőrakás a határhoz közel

Szerencsésen elértük a határt, ahonnan továbbra is jelöletlen úton küzdöttük el magunkat erőltetett menetben a már magyar kék jelzésre. Annyira rohantunk, hogy innentől nem nagyon fotóztam. A legközelebbi települést, Szinpetrit vettük célba. Az útjelző tábla szerint ez 6,5 km sétát jelentett még. Ekkor volt este fél 7, az elérendő buszt, egyben az aznapi utolsó 3/4 8 körül ért a településre. Az út persze emelkedett. Úgy számoltam, hogy ha kitartóak vagyunk és jól kilépünk, oda tudunk érni a buszhoz, fox nem volt ennyire optimista. A mai napig tartom, hogy elértük volna a buszt, de ez sose derül már ki. Szelcepusztán áll egy kastélyszálló, bent az erdő közepén, tőle nem messze pedig egy vadászház. Ide betonút vezet. Épp, mikor a vadászház előtt jártunk, jött egy autó, amit fox lestoppolt. (Mennyire indokolatlan, hogy pont arra jár egy autó?)

Koraesti fények

Az autó gazdái jófejek voltak, egy irányba mentünk, és voltak olyan kedvesek, hogy elfuvarozzanak bennünket. Középkorú pár voltak, a nő a vadászházban dolgozik, a férfi pedig elmesélte, milyen látnivalók vannak a környéken. Megtudtuk, hogy Szinpetrin van a világ legnagyobb könyve, érdemes lesz megnézni. Emellett némi elismeréssel a hangjukban hüledeztek a megtett túránk állomásait hallgatva, mondván, ez egy "brutál túra" volt. Azért örülök, hogy még a helyiek is kemény menetnek tartják, akkor nem mi vagyunk a gyengék, hogy elfáradtunk. 

Magasleshalmok a vadászháznál

Szinpetri helyett Jósvafőre vittek, egyrészt mert amúgy is oda tartottak és onnan indult a busz is, másrészt mondván, hogy Szinpetriben "túl sok a cigány".  Jósvafőn kiszálltunk, megköszöntük a segítséget. Így már kétség sem fért hozzá, hogy elérjük a buszt, sőt, még volt időnk a kocsmában legurítani egy sört. A busz begurult időben, majd újra tanúja lehettem annak az elképesztően pofátlan szokásnak, ami tapasztalataim szerint a Dunától keletre divat: a buszsofőr konkrétan rákérdezett, nem baj-e, ha csak a következő falutól adja a jegyet, hogy neki is maradjon a jegy árából valami. Hogy tessék? Én tudtam, hogy ez Borsodban így megy, mégis totál felháborít minden alkalommal. Ilyennel a Dunántúlon soha nem találkoztam. Olyan volt, hogy felszálltam, és arra a 2 km-re a sofőr csak legyintett és nem adott jegyet, na de pénzt se kért. Múltkor a Kékestetőn is megkérdezte a sofőr, kérem-e a jegyeket, amiket megveszek. Tudom, hogy olcsóbb lett volna, ha nem kérem, de fszom, nem a sofőr zsebét akarom tömni, hanem egy szolgáltatásért fizetni. Kértem hát. 

Szó mi szó, eljutottunk Kazincbarcikára. Leszállás után éreztem, hogy rendesen igénybe lettek véve a lábaim, alig bírtam lekecmeregni. Barcikáról taxiztunk foxékhoz, sokat kellett volna várni a vonatra. Éjszaka igen jól aludtunk. 

Útvonal az endomondón

Én abban bízom, hogy az ilyen bakik, amiket elkövetünk, hogy alulbecsüljük a távot és túlbecsüljük a teljesítőképességünket, ezek a tapasztalatok gyarapodásával megszűnnek. Hogy pontosan mennyit mentünk, nem tudom, az endomondo nem pontos, de én 25 km körülre tippelném, az ilyen hosszú túrák után szoktam ennyire fáradt lenni. A környék olyan, hogy érdemes lesz még sokszor visszamenni, akár biciklivel is, sok a látnivaló. Konkrét terveim is vannak már a nyárra, úgyhogy azt hiszem, visszatérünk még. :)