vegyes

pozitívságok:

• Amikor napsütéses reggeleken átrollerezek az Árpád hídon, és látom a távolban a felszálló ködöt.  

• Az iroda ablakából a színes falevelektől tarka Margit-sziget. Sötétedés után pedig a fényektől aranyszínű Duna, háttérben a Margit híddal. (És ne kalandozzon el állandóan az ember figyelme adatrögzítés közben.)

• Amikor összeülünk a barátaimmal sörözni, vagy ahogy tegnap tettük, Disney-t nézni és megbeszéljük az élet nagy gondjait. Olyan hálás tudok lenni, hogy ilyen szuper lányokat mondhatok a barátaimnak. <3 

• Adtam vért. Igaz, hogy elsősorban a plusz egy szabadnap motivált, amit a cég ilyenkor a vért adó dolgozóinak biztosít, de rendkívül büszke vagyok magamra. Olyannyira, hogy tervezem, máskor is lecsapoltatom a véremet. Kevésbé félelmetes és borzalmas dolog, mint hittem. Ráadásul a vércsoportomat is tudom most már teljesen biztosra.
• December végéig hosszabbítottak a szerződésemen. Jéjj, lesz pénzem karácsonyi ajándékokra!
• Már nagyban gondolkodom ajándékötleteken. Az első darabok már beszerzés alatt állnak. Ennyire időben sosem álltam neki ajándékokat venni.
• Amikor sikerül egy mozdulatsort szépen megcsinálnom rúdtáncon és az edzőlány megdicsér. Merthogy elkezdtem rúdtáncolni, és imádom! Végre találtam a roller mellé még egy sportot, amit igazán élvezek - még akkor is, ha eddig nem telt el úgy óra, hogy ne szerezzek valamilyen apró sérülést: két hete a csuklómat égettem meg, most pedig a térdeimen ékeskedik egy-egy hatalmas lila folt. Simán megéri.
• KÖMT után úgy döntöttem, tényleg összeszedem magam és nyitottabb leszek, mert megy az nekem, csak kicsit meg kell erőltetnem magam. Az eredmény önmagáért beszél, rég beszélgettem ilyen sok emberrel ilyen jókat.
• Hamarosan utazunk: két hét múlva vár London, karácsony előtt pedig Prága! ^_^

Negatívságok:

• Olyan munkakörbe kerültem, amit enyhén megalázónak érzek. Konkrétan azt csinálom, amit egyetem alatt diákmunkásként: adminisztratív munkatárs lettem. Aki csinált ilyet, tudja, miről beszélek: számítógépbe adatokat pötyögni, postát bontani meg lefűzni bárki tud. Enyhén visszalépés a panaszkezelés után.
  
•  Nem gyakoroltam eleget a programozást, és most úgy érzem, le vagyok maradva. Nehéz időt szakítani rá, és most nagyon kemény időszak lesz, míg ledolgozom a lemaradást.
• Ha már idő: ez az, amivel állandóan gondban vagyok. Heti 5 munkanap, heti 3 nap iskola, a maradék két estém megoszlik a barátnőzés és az edzés között. Gyakorlatilag nincs egy olyan estém a hétköznapokon, amikor munka után hazamegyek pihenni. Szó se róla, a barátaimmal lenni abszolút a pihenés kategória, és az edzést is én akartam, de fárasztó ez az életmód. Néha kicsit irigy vagyok azokra a munkatársaimra, akik munkaidő után hazamennek, de tudom, hogy ha én is ezt csinálnám, borzasztóan unatkoznék. (Tudom, mert ez volt őszi szünetben is. Szétuntam magam.)
• Házimunka és annak megosztása. Azt hiszem, lefutunk még néhány kört, mire beáll a kívánt egyensúly.
•  Néha olyan komoly dolgokról beszélgetünk a barátaimmal, amik megrémisztenek: tényleg abban a korban vagyunk már, amikor mindenki férjhez megy, szül, autót és lakást vásárol? Annyira picinek érzem én még ezekhez magam...
• Marina lemondta a decemberi koncertjét, és március 3-án, egy csütörtöki napon lesz a pótlás. Miééééééért? Olyan csodálatos lett volna a születésnapon előestjén, szombaton Marina and the Diamonds-ra bulizni. A csütörtök este annyira lutri.  

Az mindenesetre biztos, hogy a negatívságok nem tudják felülírni a pozitívságokat, úgyhogy alapvetően jó minden. :)

Sziget Fesztivál 2015

Így belegondolva teljesen alaptalan volt az a félelmem, hogy ha munkába állok, onnantól szabadidő nuku, nyaralás nuku, szociális élet és szórakozás nuku, a nyaralást meg felejtsem el, merthogy igen erős nyarat zárok hamarosan. Szerintem több helyen jártam és értelmesebben töltöttem a szabadidőmet, mint eddig bármikor. Korábban már a lányokkal beszéltünk erről, valószínűleg a minőségibb időtöltésnek annyi az oka, hogy ha már egyszer van pár szabad napja a jómunkásembernek, azt igyekszik ki is használni. 

Tábor után még ki se pihentem magam (tényleg nem, azon a héten hullaként jártam dolgozni), augusztus 14-én már a Szigeten voltam. Csodálatosan fantasztikusan remekül jött ki, hogy túlóráztam annyit, hogy több kollégámmal együtt pont azt a napot adják ki pihenőnapnak. Olyan nagyon meg se néztem a programot, viszont hónapokkal ezelőtt tudtam, hogy jön Marina and the diamonds, én meg hozzá igazítottam a szigetezést, mert Marinát látni akartam. Meg amúgy se voltam 2010 óta Szigeten, akkor is csak egy napra, pedig gimnazista koromban kint voltam minden évben egész héten. De jó is volt az. 

Szivárványos esernyőlámpák

Lényeg, hogy kishúggal felszerelkezve - aki mellesleg elsőszigetező - kibattyogtunk az Óbudai szigetre a legnagyobb hőségben, mert ha már egyszer egy vagyont kiadtunk a napijegyekért, akkor a feladat a lehető legtöbb időt a fesztiválon tölteni. Egyébként nem volt hülyeség korábban menni, mert végrevégre eljutottam a lumináriumba, ahova már azóta be akartam menni, mióta 2007-ben először a Szigetre keveredtem, de mindig olyan brutál sor volt, hogy következő évre halasztottam. Igaz a 40 fok odabent sokkal durvább volt, nem voltunk bent negyed óránál többet, de csináltunk egy rakás tök jó fotót. (Amiket nem tudok facebookra feltölteni, mert olyan csodásan leromlik a minőségük, hogy elsírom magam.) 

Luminárium

Meg ez is 

Körbejártuk a helyszínt, megnéztük a beachet, álldogáltunk a vízben és néztük a kerítésnél hűsölő vagy éppen hajat mosó külföldieket. A Nagyszínpadnál a vizes blokknál állóháborúvá merevedett vízi csatába keveredtem, kaptam két vödör vizet a nyakamba, de nagyon jólesett a kánikulában csuromvizesen mászkálni. Koncert előtt becsatlakozott Bogi, söröztünk, majd bevetettük magunkat Marinát várni. Természetesen zseniális koncert volt. 

Kasabian-t egy esőkabáton üldögélve hallgattuk, illetve én időnként felpattantam ugrálni, ha valamelyik kedvencem ment. Örömmel konstatáltam, hogy a zenekari kommunikáció a közönség felé sokat fejlődött Kasabianéknál. 2010-ben ugyanis annyira flegmán adtak koncertet, hogy bár szinte imádtam őket, valahogy olyan csalódottnak éreztem magam, hogy a zenei munkásságukat is eléggé elhanyagoltam követni azóta. Aztán jött az Avicii. Mivel pont akkor kezdett a Vad Fruttik, úgy voltam vele, ha meggyőz az Avicii és képes vagyok kurvajót bulizni rá, akkor maradok, ha csak úgy eltinglitangliznék, akkor inkább átmegyek Fruttikra. Nyilván átmentem, szerintem az Avicii egy fos volt, az a pár szám meg, amit ismerek tőle, annyira nem jó, hogy érdemes lett volna megvárnom. Fruttikra viszont konkrétan nem maradt hangom, egyrész sokat kiabáltam, másrészt olyan brutális por volt a Nagyszínpad környékén, hogy a Napot nem lehetett látni tőle, és még másnap is azt fújtam ki az orromból, ráment a torkomra is. Koncertek után összetalálkoztunk újra Bogival és a kisebbik húgommal. A Mary Popkids akusztikra beültünk, aztán lassan hazaszállingóztunk. 

Hajnalig terveztem bulizni, de így is elfáradtam. Jó volt a Sziget, én nem éreztem minőségbeli változást igazából, pont erre számítottam. Kishúgnak is tetszett, már mondogatjuk, hogy jövőre egész hétre kéne menni. Jó lenne, az tény, de meglássuk.

(Be akartam még ide sűríteni a mostani borsodi hétvége beszámolóját, de fáradt vagyok már. Majd hamarosan.)