emtétéségek

A Tolkien Klubbal sokszor úgy vagyok, hogy tökre nincs kedvem kimozdulni és a föld alatt egy pincehelyiségben tölteni a fél napomat, de aztán ahogy telik az idő, mindig egyre jobban érzem magam és egyre jobban feltöltődök. Mindig rájövök, hogy sokkal értelmesebben telt így a nap, mintha otthon döglöttem volna, ráadásul kvázi lehetőséget biztosítottunk egy rakás embernek, hogy szocializálódjon, társasozzon, kézműveskedjen, finom sütiket egyen és jól érezze magát. Közben én is új társasjátékokat ismerek meg, kreatívkodok, új emberekkel találkozom, és élvezem, hogy én vagyok a Szervező (jó, csak az egyik), akihez lehet jönni, ha bármi történik és lehet kérdezni. Ráadásul ma én hoztam haza az adományos ládikát, elég jó érzés kiborítani egy doboznyi pénzt és számokban látni, mennyire jó arcok az emberek és anyagilag is támogatják, amit csinálunk. ^_^

Az mtt-vel meg úgy vagyok, hogy már eléggé szerves részének érzem magam, beintegrálódtam, azt hiszem. Vicces visszagondolni, mennyire viszolyogtam az egésztől, amikor még csak Bogi mesélt a hardcore ihb-król és a szövevényes szerelmi szálakról. Már nem tudnám elképzelni az életemet szervezkedés meg eseményekre járás nélkül, tiszta unalmas lenne. Meg nem lenne egy ilyen király pasim se. Bár azt hiszem, nálam Fox és az mtt eléggé egyszerre jöttek, és a kettő együtt működik igazán. Nem biztos, hogy nélküle ennyire belefolytam volna a társaság életébe.

A mai nap übermenősége mégis az, hogy miután segítettünk hazacipelni a társasokat bigfootékhoz, Foxszal elváltunk a Nyugatinál, merthogy én rollerrel voltam, ő pedig inkább buszozott. Naná, hogy én értem haza előbb. :D

A pénteki ihb-s eseményeket annyiben nem tudom szó nélkül hagyni, hogy egyszerűen gáz. Én is szoktam hülyeségeket csinálni részegen, de nem zúzok le egy gipszkarton falat. Nem is értem, mire volt ez jó. Örvendek, hogy az elkövető végül jelentkezett és remélhetőleg meg tudnak egyezni a hellyel, de borzasztó kellemetlen, és egy ember miatt ég az egész banda. A kocsma ráadásul elég király volt, az a kacsa zseniális, szívesen visszamentem volna. Így már nem biztos, hogy olyan szívesen látnának minket. Szóval shame on you. De nagyon.

egy jó szombat

Húha. Hát túlvagyunk az első Tolkien Klubon. Azt hiszem, remek ötlet volt a tábori találkozóval összekötni az eseményt, rengetegen voltunk. Igazából nem mondhatom, hogy a szervezés teljesen lefárasztott volna, ennyi felesleges időm és energiám pont van. Azt se mondhatom, hogy különösen nehéz lett volna leszervezni az első alkalmat, a szervezői talikat szeretem, a kis csapatunk nagyon flottul tud együtt dolgozni, és úgy tűnik, eddig jók vagyunk. Az meg külön élmény, hogy három olyan emberrel ismerkedtem meg közelebbről, akikkel eddig túl gyakran/intenzíven nem keresztezték egymást az utaink. Egy pillanatig nem bántam meg, hogy jelentkeztem szervezni, eddig jó móka. Persze, időnként megemelkedett a pulzusszámom, de minden akadályt sikeresen vettünk, én sikeresnek érzem a rendezvényt. Annyira jó volt ülni a shopos asztal mögött és csak figyelni, ahogy az emberek társasoznak, beszélgetnek, jól érzik magukat. Ahogy efkú mondja, az mtt-s rendezvények sikere sokszor nem mérhető abban, mennyire érzik jól magukat az emberek, mert amúgy is szeretnek együtt lenni, találkozni és együtt időt eltölteni, de remélem, hogy valamennyire mi is hozzá tudtunk járulni ehhez. Mindenki megtalálta a helyét, nem nagyon láttam senkit, aki unatkozott volna, és zárásig jókora csapat maradt, akiket haza kellett küldenünk. Ennél többet egy szervező sem kívánhat. 

Úgy éreztem, az egész délutános szervezői munka után teljes joggal ihatok meg egy sört IHB-n. Arra nem számítottam, hogy a régi, meglehetősen fülledt, sötét IHB-s időkre emlékeztető este alakul a gőtében. (Megjegyzem, régi IHB-n nagyon keveset voltam, 2-3 alkalommal talán, szinte véletlenül.) Azt hiszem, a masszív fáradtság nagyban hozzájárult ahhoz, hogy hamar behozzam a lemaradást a már órák óta ott üldögélő pajtásokkal szemben. Azon mindenesetre eléggé meg vagyok lepődve, hogy 24 (lassan 25) éves koromra még mindig nem nőttem ki, hogy tökrészegen tizenévesként viselkedjek. Nem mintha oly bölcs és öreg lennék, de leszoktam már évekkel ezelőtt arról, hogy lányokkal csókolózzak csak úgy. Kénytelen leszek beszabályozni az ilyen alkalmakkor elfogyasztható alkohol mennyiségét. Viszont nem is tudom, voltam-e már olyan kocsmában, ahol a hivatalos zárás után zártkörú a buli és lehet bent cigizni. A hazautam meglehetősen kaotikus volt, rossz helyen szálltam le, sétáltam egy csomót (mit sétáltam, dölöngéltem), és valóságos csoda, hogy épségben hazahoztam a laptopot és minden egyéb felszerelést. Csak a cigimet hagytam ott, de Zsolti visszaszolgáltatja majd. Ja, és tényleg csak egy sört akartam meginni. Kicsit már várom a novembert, amikor egy hónapig nem fogunk alkoholt fogyasztani.  

Kedden állásinterjú. A brendnyú önéletrajzomat küldtem el, másnap már hívtak is. A pozíció illene hozzám, a munkahely konkrétan 10 percre van a lakástól, nagyon boldog lennék, ha megkapnám. 

IHB

Van az, amikor hajnali 5+x órakor hazatántorogsz egy buliból, totál összezavarodva, aztán másnap reggel felkelsz, és átkozod magad, hogy már megint mi az istent csináltam? Elsőre csak kavarognak a randomabbnál randomabb emlékfoszlányok: kiömlő kézműves sör a villamoson, sokadik pinyófény a kézben, két korsó szóda, a költészet és a slamkultúra indokolatlanul mélyreszántó kivesézése az Élesztő kapujában, elszundikáló barátnő az 53-as presszóban. (Eszti szerint ha egy buli az 53-as presszóban végződik, akkor az csak nagyon indokolatlan lehet. Hát ebben van valami, oda akkor megy leginkább az ember, ha már a sokadik helyről kivágták zárás miatt.) Aztán jön a szokásos pánikrohamszerű kétségbeesés, hogy te jó ég, vajon milyen baromságokat mondtam? Nem fecsegtem el túlságosan intim dolgokat részegen? Nem égettem le magam valami ordas nagy hülyeséggel? Szép lassan megnyugodtam, ahogy rájöttem, hogy az egyetlen égő dolog az észtekkel való találkozás volt, annak is az a része, amikor Bogi lelkesen mesélte nekik, hogy én bizony észtül tanulok, ami tényt szándékosan nem tártam eléjük, sejtve, hogy akkor észtül kéne beszélnem, az meg részegen esélytelen. (Józanul is necces.) Kellett azért egy nap, hogy teljesen lenyugodjak, és megállapítsam: ez az IHB kibaszott jó volt. Simán megérte, hogy egy egész szombatom ment el a kipihenésével, amit tölthettem volna cikkek írásával és aktív pihenéssel is, helyette képtelen voltam bármi értelmeset csinálni, és egész nap sorozatokat néztem. Régen voltam ilyen hardcore kocsmázáson, de rendkívül jólesett. A társaság is király volt, egy percig sem éreztem magam kívülállónak. Csak mosolyogni tudok, ha eszembe jut.

Tünc.