2016. január 24., vasárnap

futólány

2016-ra az egyik újévi vállalásom az volt, hogy elkezdek futni. Mindig is azt gondoltam magamról, hogy alapvetően szeretek futni - csak valamiért ritkán csinálom. Prágában néha Ralival eljártunk a sportpályára, de mikor összejött Karellal, nem volt rá ideje, én pedig egy-két magányos alkalom után nem éreztem kellő motivációt. A két éves ajtósis kollégistaság alatt jó, ha háromszor mentem futni a Városligetbe - pedig csak át kellett sétálnom a zebrán és már ott voltam. A Margitszigetre nyáron egyszer kimentem,  de annak se lett folytatása. Pedig gyerekkoromban sokat futottam, időnként versenyeken is indultam, gimnazista koromra ebből annyi maradt, hogy egyszer beneveztem a veszprémi Vivicittára, de a végén sétáltam. 

Szóval ebből mostanra lett elegem. Plusz hiába kezdtem el izmosodni a rollerezéstől, a folyamat nyár vége felé elakadt, hastájékon elkezdtem hízni, ami rettenetesen zavar és gyűlölöm. Meg abból is elegem lett, hogy várom a csodát, hogy egy reggel arra ébredek, hogy huss, végre bomba alakom van. 26 év alatt igazán megtanulhattam volna, hogy ez nem így működik. Így hát miután kipihentem a szilveszteri buli fáradalmait, elbattyogtam futócipőt venni. Következő nap pedig Bogival ketten nekivágtunk a szigetnek. 

A terv az, hogy minden vasárnap futok egyet. Oké, oké, nincs még vége a januárnak se, de eddig tényleg minden vasárnap futottam, pedig múlt héten a futósnapom reggelén még borzasztó másnaposan ébredtem egy kiváló veszprémi Vad Fruttik koncert után. A célom amúgy az volt, hogy év végére képes legyek lefutni egy szigetkört, ami 5300 m. Nagyon alulbecsültem magam, az egész éves célomat konkrétan múlt vasárnap teljesítettem. Hiába voltam már jobban addigra, egy nagyon nehéz futás volt, rengeteg holtponttal és iszonyatosan kellett küzdenem saját magammal, hogy ne álljak meg. Persze végtelenül büszke voltam magamra, amikor sikerült végigfutnom. 

Az új cél a 10 km. Beneveztem az áprilisi 10 km-es Vivicittára, addig rengeteg vasárnapom van még készülni. Nem gondolom, hogy nem fog sikerülni, ma már megvolt a 6km, és úgy álltam meg, hogy volt még bennem energia, csak nem akartam kockáztatni, hogy túlterhelem magam. És mióta elkezdtem futni, most először volt úgy, hogy élveztem minden lépést, nem volt nyűg, és úgy éreztem, tök hamar végeztem ez edzéssel. Persze még nagyon sok munka vár rám, mert hiába futok le 10 km-t, jó lenne valami értelmes eredménnyel végezni, mert egyelőre nem vagyok túl gyors, 8 perc 20 mp / km sebességgel haladok, ami elég gyengécske. Jelenleg majd' másfél óra alatt lenne meg a 10 km. 

Ja és nem mellékesen elkezdett csökkenni a pocakom mérete. Juhú!

Betörősztájl. Csodás, hogy 6 km után nincs is olyan döglött fejem.

2016. január 23., szombat

tömegiszony

Igen, én vagyok a lány, aki elmegy plázázni, majd az első bolt és ruhapróba után inkább hazamenekül, hogy megrendelje webshopból a keresett ruhadarabot. Fúj, fúj, Westend hétvégén egy undormány, elönti az embermassza, mindenkibe beleütközöl, és idióta tinédzserek lógnak mindenhol. Olyan boldog vagyok, hogy én viszonylag későn találkoztam egyáltalán olyannal, hogy pláza. Arra sem emlékszem, hogy lettem volna valaha is csak úgy időtölteni ilyen helyen. Randit meg plázába ó fúj soha. Inkább elmenekülök. 

Biztos közrejátszott az is, hogy a héten nem túl sokat aludtam, tegnap szülinapi kocsmáztunk és hajnal fél 3kor értem haza, viszont ma bementem túlórázni. Nem is tudom, mit gondoltam, amikor kitaláltam, hogy munka után még shoppingolok. Azt mindenesetre elhatároztam, hogy inkább kiveszek szabadnapot a hét közepén, hogy elkerüljem a plázás tömegnyomort. De inkább maradok az online rendelésnél. 

Btw épp a jól megérdemelt Gambrinusomat iszogatom, ami még Prágából jött velünk haza, úristendefinom! Úgy irigylem a 2011-es önmagam, amiért minden nap decens cseh söröket ihattam. Lassan tényleg vissza kéne költözni a csehekhez...

2016. január 14., csütörtök

London - day 03 (ami igazából nem is London)

Amikor kitaláltuk, hogy megyünk Londonba, nem kellett sok időnek eltelnie, hogy bekattanjon az agyamba a gondolat:  ha már egyszer a szigetországban vagyunk, miért nem megyünk el Stonehengebe? A gondolatból késztetés lett, elkezdtem utánaolvasni. Stonehenge 136 km-re fekszik Londontól. Az internet szerint menetrendszerinti busszal bonyolult eljutni, kocsit bérelni pedig nem tudtunk - egyikünknek sincs jogsija. Bár sejtettem, hogy nem lesz olcsó, elkezdtem buszos kirándulásokat nézegetni. Sokáig keresgéltem, hátha találok olcsóbbat, de rájöttem, hogy nem fogok, úgyhogy az Evan Evans Tours Windsor Castle, Stonehenge & Oxford túráját választottuk.

8.45-kor indult a kirándulás a Victoria Coach Stationről. Volt egy kis izgalom, mert fox elfelejtette kinyomtatni a jegyeket, és a honlap szerint az gáz, pláne hogy nem az ő kártyájával lett fizetve, mert elvileg amelyik bankkártyával fizetsz, annak nálad kell lennie, de végül elég volt telefonon bemutatni és senkit nem érdekelt, ki fizetett. A tourist guide egy fiatal portugál lány volt, kedves volt és vicces, ahogy a saját viccein nevetett. Azon meglepődtem, hogy kétnyelvű a túra, az infókat nem csak angolul, spanyolul is elmondta - sokan voltak, akik elsősorban azt hallgatták. Természetesen volt néhány idegesítő alak, de hagyjuk is, szívesen ledobtam volna például a buszról a folyton krákogó, orrszívogató férfit. Kaptunk headsetet, azon tudtuk hallgatni az infókat, ha éppen csordában vonultunk valamelyik helyszínen. 

Windsor

Windsorral kezdtünk. Már maga a település is végtelenül bájos, már amennyit láttunk belőle. Mekkora menőség lehet egy olyan helyen lakni, ahol a város közepén egy konkrét várkastély van? A várhoz a bemenetel nem laza, rendes security checken estünk át fémdetektoros kapuval, mint a reptéren. Nem csoda, a vár a királyi család rezidenciája, a Queen gyakran tölti hétvégéit ott, vannak turisták elől elzárt termek pont emiatt, plusz kis házacskákban a személyzet is a várban él. Kaptunk audio guide-ot, de az időnk kevés volt ahhoz, hogy végighallgassuk. Próbáltuk a legfontosabb látnivalókat megtalálni és azokat megnézni. A Szt. György-kápolna csak maga megérdemelt volna másfél órát. Végigszaladtunk a Queen Mary's Dolls' House-on, nagyon cuki volt, aztán a nekiindultunk a State Apartments-nek, de félúton pánikszerűen kezdtünk gyorsítani a tempón, mert fogalmunk se volt, milyen hosszú, haladni meg csak egy irányba lehetett, nekünk meg indulnunk kellett lassan a buszhoz. Ez a baj ezekkel a szervezett kirándulásokkal, hogy rohanás az egész. A State Apartmens hatalmas, tele festményekkel és elképesztően pompázatos szobákkal és termekkel, el lehetett volna tölteni egy napot a bejárásával. Fotózni bent nem lehetett. 
Mint a mesékben
 
A háttérben közeledik az őrség
Mielőtt rámszóltak, hogy ne fotózzak

Karácsonyi hangulat
Stonehenge

Nyilván voltak olyan kedves útitársak, akik basztak visszaérni a megbeszélt időpontra a buszhoz, úgyhogy várni kellett rájuk. A tourist guide volt a leglazább, egy idő után közölte, hogy ha nem érnek oda 5 percen belül, akkor elindulunk nélkülük. Végül nem hagytunk ott senkit, és útba vettük Stonehenge-t. Alig vártam, hogy megérkezzünk, nekem ez volt a nap abszolút csúcsa. Stonehenge nekem olyan, mint másoknak Disneyland. Annyira, de annyira látni akartam a köveket, amiket sokezer éve húztak fel - hogy kik, miért és hogyan, arról csak sejtésünk van. Igazi kultikus hely, abszolút bakancslista teteje. 

Voltak, akik szóltak, hogy csalódás lesz, mert kicsi és nem nagy durranás és nem lehet közel menni. Nekem hatalmas élmény volt, szerintem egyáltalán nem kicsi, és elég közel lehetett menni hozzá. 

A látogatóközpontban kezdtünk. Újabb audio guide-ot kaptunk, majd felpattantunk az érkező kisbuszra, ami elvisz a kövekig. Sétálni is lehet, de  nem volt idő rá. Pár perc utazás után már ott is voltunk. Elmondhatatlan érzés volt, most is belebizsergek, ha rágondolok, hogy én ott voltam. 

fox nem tudja, hogy what's the meaning

és én se. btw látszik, hogy elég közel mehettem
kövek!
Kb. annyi időnk volt, hogy egyszer körbejárjuk, meghallgassuk közben az audio guide-ot nagyjából, aztán rohanhattunk is vissza. Ebben az esetben annyiból nem bántam, mert elkezdett szakadni az eső, a buszban legalább nem áztunk. A látogató központ shopjában még vettünk egy hűtőmágnest, az ottani kiállításba belenéztünk, de nem tudtuk végignézni azt se. Őszintén remélem, hogy eljutok még ide, mert nem néztem meg mindent, amit szerettem volna.  Sőt.

Oxford

A stonehenge-i eső eredménye egy hatalmas szivárvány volt, amit már a buszból láttunk, úton Oxford felé. A buszon következett a kirándulás legrosszabb része: a guide-unk kitalálta, hogy mindenki mesélje el, honnan jött, persze mindegyik országra tudott valamit reagálni - Budapest szerinte szép, és Magyarországon hidegebb a tél, mint Angliában. Nem volt rossz játék végighallgatni, milyen sokféle az utazóközönség, de utálom a kötelező beszélgetéseket.

Sötétben értünk Oxfordba. A busz leparkolt, mi pedig megindultunk csapatosan a belvárosba. Ez volt az egész nap legkevésbé élvezetes része: tényleg csak átrohantunk a látnivalókon, leginkább kivilágított ablakokon leskelődtünk be, és láthatóan zavartuk a helyieket - nem egy útitárs állt neki az út közepén fotózni, elállni mások útját, leszorítani embereket a járdáról, gázok voltak. Be nem mentünk sehova, fél óra elteltével kaptunk 3/4 óra szabadidőt.

Egy csipetnyi roxforti plafon. Tényleg, forgattak itt.
Míg mások elindultak bevásárolni meg enni, mi rohamléptekkel vettük célba a buszt. Pontosabban nem is a buszt, csak az nem messze parkolt a legendás The Eagle and Childtól. A The Eagle and Child olyan hely, ahol Tolkien és C.S.Lewis szívesen múlatta az idejét, úgyhogy mindenképpen le akartuk róni a tiszteletünket és meginni ott egy pint sört.   

 

A küldetést sikeresen teljesítettük.

Mekkora menőség gondor university pulcsiban beülni a the eagle and childba?
És lubickoltunk a hangulatban.

Ha esetleg valaki nem tudná.
Egyébként tényleg hangulatos hely, nagyon tetszett az elrendezés, a bútorok, sok kis termecske, és a sok-sok Tolkienhez köthető rajz, plakát és felirat. Nekem a sör is ízlett. 

Ezek után tökéletesen elégedetten szálltunk fel a buszra. Mi láttuk a lényeget.

És ha ez nem lenne elég, a hazaúton láttam egy tardist egy épület tetején. És már Londonban a rengeteg villódzó fényt, ami az übergiga karácsonyi vásárt, a Winter Wonderland-et jelezte - ami nem mellesleg a következő napi programunk volt. 

Fáradtan értünk haza, és még elalvás előtt is tüncögtem, hogy én Stonehenge-nél jártam. Bakancslista első pont pipa. (Az új első pont most már az, hogy úgy menjek el Stonehenge-be, hogy bemegyek a kőkör közepébe.)

2016. január 3., vasárnap

Jajj Liza

Megnéztük a Liza, a rókatündért. Sokan lelkesen ajánlották, így talán túl nagy elvárásokkal vágtam neki. Hát. Summázva a véleményem: egy bazinagy háááát. 

Tudom, tudom, mindenkinek nagyon bejött, a magyar Amelie, tök egyedi meg izgalmas meg látványos és bájos. Bájosnak bájos, de annyira borzalmasan túltoltan bájos, hogy nekem némelyik jelenet fizikai fájdalmat okozott, és legszívesebben megmarkoltam volna Liza copfját és közelebbi kapcsoltba hoztam volna a fallal. Gyűlölöm, egyszerűen rosszul vagyok az olyan karakterektől, akik annnyira, de annnnnyire naivak és ártatlanok, hogy azt nem lehet máshogy érzékeltetni, mint hogy nem képesek egy értelmes mondatot kinyögni, csak nyökögnek és nem válaszolnak, ha hozzájuk szólnak, sőt, ha lehet, inkább el is sírják magukat. És lehetőleg sikerült az egész életüket úgy leélni, hogy férfi nem ért hozzájuk, ellenben egyetlen életcéljuk az igaz szerelem megtalálása, ami csakis úgy történhet meg, ahogy a szerelmes regényekben meg van írva - Liza esetében szó szerint. És ha már képbe kerül valaki, akkor baszki nem válogat, akármilyen ocsmány, gusztustalan ember számításba jöhet, mert ki tudja, hátha ő az igazi - tök mindegy, hogy zabagép, szekrénybebújkáló nyomi, nőcsábász kamugép, tökmindegy, mert sose lehet tudni, egy próbát megér. És bár Liza amúgy folyamatosan csóró, munkát nem keres, csak a szerelmet. Gratulálok.

Számomra annyira bosszantóak ezek az igénytelenségek, hogy nem tudom figyelmen kívül hagyni őket és élvezni a filmet. Az olcsó megoldásokon meg egyenesen felhúztam magam: a film vége felé a hörgő-recsegő kávégép poénját egyáltalán nem tudtam viccesnek tartani. Az se egyértelmű számomra, hogy most akkor Liza tényleg rókatündér volt-e? Hiszen minden halálesetet Tomy Tani okozott, és hiába tört meg az átok, továbbra is ott rohadékoskodott Liza körül. Tomy Tani lelepleződése is olyan fura volt: ha az egész filmen keresztül végig tudod, hogy ő a főgeci, nem lepődsz meg, amikor kiderült, hogy konkrétan ő a halál. Ja és természetesen mindig kell egy kurvaanyázós karakter, aki lehetőleg rendőr, mert minden magyar filmben van egy. Annyira eredeti...

Ami viszont nagyon tetszett, az maga a szetting. A környezet, amiben a sztori játszódott, zseniális volt, folyamatosan lestem a kis apróságokat, amik élővé tették. Tényleg valahogy így nézhetett volna ki Magyarország, ha nincs szocializmus. A Mekkburger hangosbemondója csodálatos volt, sírtam rajta. :D Liza fehér ruhája és csizmája szintén mesés, azóta csorgatom a nyálam egy ilyen szett után. A zenék kifejezetten tetszettek, ja és a finn country, igen, igen, igen! 

Ha pontozni kéne 10/6-ra értékelném, mert bár távol áll tőlem ez a fajta nyálparádé, alapvetően örülök, hogy egyáltalán született ilyen magyar film, kategóriájában tényleg izgalmas újdonság.

2016. január 1., péntek

2015

Húha. Ez a 2015 egy eléggé rendben levő év volt. Sőt. Sok szempontból mérföldkő volt, most kezdődött el igazán a fiatal felnőttségem. 

2015-ben
  • elkezdtem igazi felnőttmunkát dolgozni. Igaz, a karrierem nem arra ível éppen, amerre szeretném, rajta vagyok, hogy ez megváltozzon. 
  • olyan kollégáim voltak, akiket őszintén örülök, hogy megismerhettem.
  • eljutottam minden tervezett programra és helyre, semmit nem kellett lemondanom a munka miatt, még a nyaralások és a tábor is összejöttek.
  • sokat utaztam belföldön és külföldön is: pécsi medvehagymázás, Aggtelek, Csesznek, Drage, Csábrág, London, Stonehenge, Oxford, Windsor, Prága, zseniális volt mind.
  • eljutottam MTT táborba és szerveztem is. Sőt, utolsó nap az én ébresztőmre kelt a nép. És műhelyt is vezettem, pedig nagyon féltem tőle - felesleges volt. 
  • végigvittük a TK-t, de az új évadra nem pályáztunk. Elfáradt a csapat szerintem, pedig jók voltunk. 
  • volt a farsang is, ahol megcsavardíjazódtam. ^_^
  • elkezdtem többet mozogni: vettem egy rollert, amit azóta rendszeresen használok, valamint elkezdtem rúdtáncolni, plusz néha futni is elmentem. 
  • életemben először adtam vért.
  • folytattam az iskolát, amit 2016-ben befejezek, ha minden jól alakul.
  • esküvői tanú voltam. És ha jól számolom, 3 esküvőn voltam összesen.
  • végre megengedhettem magamnak olyan dolgokat, amiket egyetemistaként nem - elég jó dolog, ha az embernek van fizetése. 
  • beszereztem az Asimov összest. 10 éves álom vált valóra.
  • a lányokkal tartottuk magunkat a heti egy kamarához/görzenálhoz, és ott vagyunk egymásnak jóban és rosszban is. Hihetetlenül megnyugtató érzés.
  • volt disney nézés a peterdy utcában. <3 Végre láttam a Herkulest!
  • kétszer is találkoztam Ralival és Karellel! 
  • jártam a londoni, a budapesti és a prágai karácsonyi vásárban is. ^_^
  • ha csak egy napra is, de voltam Szigeten. És láttam Marinát. 
  • a doctor who végre megint jó sorozat lett. 
  • a párkapcsolatom még mindig zseniális.
Igazából azzal akartam zárni ezt a bejegyzést, hogy 2015 mennyire jó év volt, sőt, az eddigi legjobb, de tavaly is ugyanezt írtam. :D Valószínűleg nem véletlenül, hiszen egyre jobban érzem magam és egyre inkább kezdem felfedezni, mit is akarok az élettől.

2014 leginkább a párkapcsolatról szólt, hiszen akkor lettünk egy pár foxszal és akkor ütött be az első igazi shitstorm. Ha gyenge lett volna a kapcsolatunk, akkor biztosan nem éljük túl, de bebizonyosodott, hogy jók vagyunk együtt és komolyan is gondoljuk. 2015 a munka és utazások éve volt, és borzasztóan élveztem, mert utazni imádok, és a munka is rendszert hoz az életembe, nem mellesleg bevételt is, és nagyrészt élveztem is. 

2016-ra szakmai sikereket kívánok magamnak. Hogy sikerüljön mindkét vizsgám és olyan területen találjak munkát, amit megálmodtam magamnak. És hogy tényleg elkezdjek rendszeresen futni.  És hogy ami jó, az maradjon minden annyira király, mind most.