Mikulásfutás 2018. december 2, 2.3 km

December 2-án rendezték meg immár 5. alkalommal a Rossmann Mikulásfutást. Elvileg az ötből háromszor ott voltam az idei alkalommal együtt, az első alkalomkor még nem futottam, utána akkor hagytam ki, amikor Stockholmban az ottani Santa Runon voltam. Szép széria, de lehet, hogy ez volt az utolsó. A fő motivációm idénre már nem a mókás futás élménye volt, hanem hogy meglegyen az 5 BSI-s rendezvényen való részvétel a jövő évi Spuri kártyához - ezzel meg is lett. 

Vasárnap reggel Nórihoz indultam, hogy adventi koszorút gyártsunk, ezt szakítottam félbe a futás miatt. A koszorúm már zöld volt a fenyőágaktól, amikor otthagytam Bogit és Nórit, hogy időben ott legyek a Fővám téren. Átvettem a rajtcsomagot, elkezdtem öltözni, a ruha, amit kértem, kiderült, hogy gyerekméret, kicseréltettem, tényleg átöltöztem, aztán már nem kellett sokat várnom a rajtig. 

Igazából minden a szokásos menetrend szerint történt: közös bemelegítés, sok Mikulásruhás futó, családok, gyerekek, aztán rajt, tötymörgés, beduguló utcák, sétáló "futók", előzési lehetőség a szűk utcákban alig, fáradó gyerekeket vonszoló szülők. Most még integető, lelkes szurkolók, meglepett, de vidám turisták se voltak. A szokásosnál is jobban idegesített, hogy nem lehetett haladni, siettem volna vissza befejezni a koszorúmat és a lányokkal lógni. Próbáltam előzgetni, de így is 16 perc telt el, mire beértem a célba. A befutócsomag bőséges volt: többféle csoki, üdítők, zsebkendő, két bevásárlótáska. 

Futásra készen

A hangulat mégse kapott el, rutinból csináltam végig az egészet, őszintén szólva elég unalmas volt már így sokadjára. Azzal se értek már egyet, hogy kiadnak egy rakás olyan silány minőségű Mikulásruhát, amit soha többet nem lehet használni, mert a futás végére szétszakad, és a kukában végzi. A befutócsomag tartalma is nagyrészt felesleges, két nem túl csinos bevásárlótáskát nem sok értelme van odaadni minden egyes futónak, tiszta pazarlás. Nem tudom, nekem ez már nem fun, főleg nem egyedül. Jövőre, ha nem ezen múlik a Spuri kártya, kihagyom ezt a rendezvényt. Sokkal jobban éreztem magam utána, amikor végre visszaértem a koszorúkötésre, és együtt töltöttük a délutánt a lányokkal. 

Természetesen ez volt az a "verseny", ahol a legtöbb futófotós kép készült rólam. Még jó, hogy felismerhetetlen vagyok. xD

És a koszorúm. :) 

Koszorú

Pozsonyi karácsony

2015-ben a prágai karácsonyi vásár teljesen elvarázsolt, 2016-ban a bécsi inkább elborzasztott. 2017-ben összeszedtük a kiscsaládot, és egy vasárnap reggelen felszálltunk a berlini vonatra, amiről bő két óra múlva szálltunk le Pozsonyban. Útközben nem sokat nézelődtünk, ködbe burkolózott a Dunakanyar. Heten voltunk, mint a gonoszok: két húg, jóanyám, sógor. fox és Dave, na meg én. 

A felborított asztal

Nem bajlódtunk tömegközlekedéssel, gyalog indultunk a vasútállomásról a belvárosba. Felesleges is lett volna buszozni, kb. 20 perc után már a Tourinform irodában válogattunk az ingyenes szóróanyagok és térképek között a Prímás téren (Primaciálne námestie). 

Prímási palota

A Prímási palota előtt kis korcsolyapálya áll, nagy volt a nyüzsgés rajta.

Dat biciklitároló

Egy kicsi, fenyőágakkal díszített átjárón keresztül jutottunk a Főtérre (Hlavné námestie), ahol kis bódékból szállt a sült hús és a forralt bor illata. Nem is bírtunk ellenállni, az egyik árus biztatására megkóstoltuk a „fekete borként” árult forralt bort. Erős, de kellemes ribizliízű italt kaptunk, kényelmesen elkortyolgattuk, mielőtt nekivágtunk volna a várhegy megmászásának.

Magyar felirat egy régi gyógyszertár épületén

A mászás kissé talán túlzó kifejezés. Felsétáltunk a macskaköves úton, ahonnan menet közben pazar kilátás nyílt volna, ha történetesen nem lenne borzasztó a panoráma. 

Idilli macskaköves utcácska

A Duna túlpartja tobzódik a panelrengetegben, gyárkémények ontják a füstöt, csak a távolban lomhán pörgő szélkerekek adtak egy kis megnyugvást. A másik irányba nézve a városból is főként a modern irodaépületek magasodtak ki. Nem éppen szívmelengető látvány.

És a nem túl meggyőző panoráma

A felfordított asztalkába, azaz a várba besétálva megcsapott az ünnepi hangulat: karácsonyfa, szán fotózáshoz, élő állatok, és falvetítés igyekszik meghozni a karácsonyi érzetet.

Bejárat a várba

Gondolkodtunk, bemenjünk-e megnézni a kiállításokat, de tartottunk tőle, hogy sok időt venne el, inkább sétálunk csak egyet. Kellemes meglepetésként ért, hogy a várban igényes mosdó várja a turistákat – teljesen ingyen.

Érdekes formája van ennek az asztalnak

Tettünk egy kört a nemrég újratelepített barokk kertben, majd elkezdtünk ebédlőhelyet keresni, ami ennyi emberrel nem egyszerű. Abban még hamar megegyeztünk, hogy mit ennénk, de heten nem sok helyen tudtunk volna egy asztalhoz ülni. 

Sétálóutca az óvárosban (Dave fotója)

Végül a La Pala nevű helyen telepedtünk le, és életem egyik legjobb pizzáját ettem. Úgy tűnik, Szlovákiában tudják, hogyan kell finom pizzát készíteni, a komáromi látogatásunkkor Komárnoban elfogyasztott pizza volt még ilyen finom. A pizzához Zlaty Bazant volt a kísérőital ofkorsz.

Az UFO (Dave fotója)

Ebéd után kettévált a csapat: Dave és fox társaságában elindultam meghódítani az UFO-t, két húg, sógor és jóanyám a karácsonyi vásárban töltöttek időt. A Novy most hidat 1972-ben adták át. Az építést nagy felháborodás övezte, és a mai napig vérlázító, hogy az építkezés miatt az óváros egy részét ledózerolták: lerombolták a zsidó negyedet, a zsinagógát, az Óváros teret, a Halászcsárdát. Csodálkoztam is, milyen hirtelen ér véget az óváros, és mennyire keresztbevágja ez a híd. :(

Kilátás

Az UFO 85 m magasan van. Belépő ellenében látogatható, kivéve, ha az étterembe igyekszik valaki. Lift visz fel az étteremig, onnan lépcsőn lehet felmászni a tetőre.

Panoráma a javából :O

Fent süvített a szél, és olyan hideg volt, hogy pár perc fotózás után nem éreztem az ujjaimat. Amikor elért minket a szitáló eső, jobbnak láttuk visszavonulni a fagyási sérülések elkerülése végett.

Új kedvenc képem rólunk (Dave fotója)

Visszalifteztünk a földszintre, és visszamentünk a karácsonyi vásárba. Összeszedtük a csapat másik felét, és elindultunk megkeresni a kék templomot, amit Lechner Ödön tervezett, és egy igazi szecessziós kis ékszerdoboz. Nem kellett borzasztó sokat sétálni, de azért már gyanakodtunk útközben, hogy lehet, mégsem erre van, hiszen már olyan rég jüvünk, és a környék egyáltalán nem óvárosias.

Egyedi külső...

És egyedi belső

A halványkék szín nagyon aranyossá tette a templom hangulatát, mintha egy hatalmas babaházban járnék. Nem is értettem az ájtatosan a padokban ülőket és a suttogó, lábujjhegyen lépkedő kíváncsiskodókat. Ennek a helynek élnie kéne, nyüzsögnie kéne, megöli ez a némaság. 

Igazi ízléses karácsonyi vásár

Visszasétáltunk a Főtérre, és beültünk sütizni a Café Mayerbe, Pozsony egyik legismertebb kávéházába. A berendezés állítólag eredeti, a belső tér valóban hangulatos, de sajnos a kiszolgálás egyáltalán nem volt udvarias, a süti pedig ízetlen és túlárazott volt. Az enyém legalábbis biztosan, két húgom áradozott, mennyire finom sütiket ettek, mi többiek kevésbé voltunk lelkesek.

A tér másik oldalán karácsonyfa

A nap végére értünk lassan. Ittunk még egy forralt bort, vettünk képeslapot és hűtőmágnes a gyűjteménybe, és visszasétáltunk a vonathoz.

Fénykapu

Ugyanazon a kiskapun haladtunk át, most fénysorok égtek rajta. Mennyire egyszerű megoldás, mégis mennyire hangulatos!

A Prímási palota és a tér karácsonyi díszben

Az egész belvárosnak sokkal jobb volt a hangulata a budapesti őrületnél. A dekoráció egyszerű, de elegáns, a fehér fénysorok dominálnak, sokkal emberibb. Itt nincsenek magassarkú cipők és esernyők lámpákból dekorációnak fellógatva, mint a pesti vásár felé vezető úton.

Grassalkovich-palota, a köztársasági elnök lakhelye

Fáradtan vártuk a vonatot, ami este 8 előtt nem sokkal meg is érkezett. A hazautat végigcsicseregtük, de lefárasztott minket az egész napos mászkálás, ez a társalgás minőségén is érződött néha. :D Este 10 múlt, mire a Nyugatiba értünk, szerintem egyikünknek sem tartott éjjel elaludni.

Pozsony egy kifejezetten jó élmény volt. A karácsonyi vásár barátságos, ízléses, nem érte el az a téboly, ami Budapestet és Bécset jellemzi mostanság. Sokan voltak, főleg este, de még kezelhető volt a tömeg. A dekoráció, a bódék kinézete egységes, nem kelt olcsó hatást. Az árak a budapestiéhez hasonlóak, de legalább nem gagyit kap az ember a pénzéért cserébe. Sokszor hallottunk magyar szót – de mindig csak turistáktól. Arra számítottam, hogy szolgáltatói részről is tudunk majd magyarul beszélni, de mindenki angolul szólt hozzánk, még ha hallották is, hogy magyarul beszélünk. Fura, mert Bécsben még a Sacher cukrászda pincére is magyarul beszélt velünk, pedig ott nem számítottam rá, itt valamiért azt hittem, általánosabb. Egyébként a város is teljesen levedlette minden nyomát annak, hogy ez egy magyar koronázóváros – megörültünk, ha magyar utcatáblát vagy emlékművet találtunk, mert meglepően kevés volt belőlük. Az óváros egyébként Győrre vagy Székesfehérvárra emlékeztetett minket.

Az óváros nagyját bejáratuk egy nap alatt, úgyhogy nem bánom, hogy végül nem maradtunk éjszakára. A karácsonyi vásárt viszont jó szívvel ajánlom.

Rossmann Mikulásfutás 2017. december 3. - 2,3 km

A Mikulásfutás az a „verseny”, amit minden évben nagyon várok, és még augusztusban nevezek rá. :D Tavaly lemaradtam róla, pont akkor utaztunk Svédországba, de cserébe a stockholmi Santa Runon futhattam körbe a Gamla Stant.

Még a túra előtt pénteken összekészítettem a futós holmimat, hogy a Kőhegyről visszaérkezvén vasárnap csak fel kelljen kapnom és indulhassak is a Fővám térre. Nagyjából ez is történt, fél órám volt otthon – ebből negyed órát Bumbika simogatásával töltöttem.

Útvonal forrás: www.futanet.hu

Minc már a Corvinus épületében volt, mikor odaértem. Átvettem a rajtcsomagot én is, átöltöztünk, és még volt időnk beszélgetni a rajt előtt. Ha nem lett volna elég a sok mikulásruhás futó, az időjárás is rátett egy lapáttal a karácsonyi hangulatra: elkezdett esni a hó.^_^ A rajtnál felállított műhóágyura nem is lett volna szükség.

Maga a futás tényleg egy babatáv: 2,3 km. Mire belejönnél, már be is értél, de itt nem is a verseny a lényeg, nincs is chipes időmérés. A belvárosban futottunk, át a Ráday utcán – a turisták boldogan szelfiztek a hömpölygő mikulásáradattal. Egyszerűen jó móka volt, én élveztem. Igaz, hogy a szokottnál gyakrabban kellett sétálgató futókat kerülgetni, és bár volt külön családi futam, rengeteg volt a gyerek, akik egy idő után sétálni akartak, tovább szűkítve az áthaladási lehetőségeket a keskeny utcákon, de sebaj. Nem időre ment, és tudtam azért előzgetni. És na, jó érzés végre úgy beérni, hogy még rengetegen vannak mögöttem, muhaha. :D  

Mikulányok

Beérve megkaptuk a célcsomagot, semmi extra nem volt benne, egy-két csoki, de a zsebkendőnek nagyon örültünk, mert azt mindketten elfelejtettünk hozni. Maga a táska viszont később még hasznosnak bizonyult.

A futás után karácsonyi műhelyezni mentem, ahol baráti körben készítettem el az adventi koszorúmat. Eddig mindig tematikus koszorúnk volt, most maradtam a klasszikus fahéjas-narancsos díszítéssel. Ennyire klasszikusan karácsonyi koszorút még nem készítettem, én is elámultam, milyen kis elegáns. ^_^ Egy fárasztó nap végén élveztem a kreatívkodást. Jobban megy társaságban. A végén önként vállaltam a maradék fenyőág elhozását, itt tett jó szolgálatot a bazinagy rossmannos táska, bár még így is ki kellett rendelnem foxot a Jászaira, hogy segítsen hazacuccolni. Itthon még feldíszítettük a hagyományos karácsonyi bokrainkat, ezzel már készen állunk a karácsonyra. :)  

Koszorú és karácsonybokor

Bécs

Most, hogy elkészültem a grazi beszámolóval, gyorsan el kell készítenem a bécsit, mert aztán teljesen új kalandok következnek. Vasárnaptól céges kiküldetésen leszek Stockholmban, a svéd napokról tervezek beszámolni. Ehhez viszont az kell, hogy ott már ne kelljen elmaradt bejegyzéseket befejeznem. 

Szóval Bécs. Eredetileg egy hétvégét terveztünk ott tölteni december elején, a szülinapom előtti hétvégén. Közbeszólt azonban az élet és a munka. Beindult egy új projekt a cégnél, ahova én is átkerültem, és a projekt beindulása előtt egy két és fél hetes svédországi tréning vár rám és jópár kollégámra. Eleinte úgy tűnt, aznap lenne az indulás Stockholmba, amikor jönnénk haza Bécsből, még az is megfordult a fejemben, hogy Bécsből repülök, de kiderült, hogy már a tervezett bécsi hétvége előtt utazunk. Lemondtam hát a bécsi utat, szerencsére csak a szállást foglaltam le előre, vonat- vagy buszjegy még nem volt. (Az megér egy külön misét, hogyan mondtam le a booking.com-on a szállást. A honlapon foglaláskor választani lehet: később még variálható foglalás drágábbért vagy fix, le nem mondható olcsóbbért. Ez utóbbit választottam. Mikor kiderült, hogy nem tudunk menni, írtam a hotelnak, hogy bár tudom, hogy nem lehet lemondani a foglalást, mit tudnánk csinálni? Visszaírtak, hogy nyugodtan lemondhatom free of charge. A booking.com-on a foglalás lemondásánál két opció közül választhattam: az egyik a lemondás a foglalás árának megfelelő összegért vagy kedvezményesen. A kedvezményesen azt jelenti, hogy "megpróbálnak kedvezményi kicsikarni a hoteltől", hogy ne kelljen a teljes összeget kifizetnem. Ezt választottam, tudván, hogy amúgy ingyenes a lemondás. Pár percre rá kaptam az emailt, hogy sikerült letárgyalni a hotellel és kivételesen elengedik az összeget. Akkor most egy percre gondoljunk azokra, akik automatikusan a "lemondás x pénzért" gombra kattintanak, mert nem tudják, hogy amúgy valószínűleg a legtöbb helyen ez ingyenes. Gondolom azt a pénzt a booking.com nyúlja be, nem a hotel kapja meg. Nem semmi.) 

Pár nap gondolkodás után jutottunk arra, hogy egy napra azért mégiscsak kiugrunk, kicsit várost nézni meg karácsonyi vásározni. November 26 volt a kinézett dátum. Hajnalban, az 5.40-es vonattal indultunk, negyed 9-kor már a Hauptbahnhofon voltunk. Megreggeliztünk az egyik pékárusnál, majd összeszedtünk egy rakás brosúrát és térképet. Konkrét tervünk kevés volt, a Hundertwasser házhoz akartunk elmenni és a karácsonyi vásárba, ezek mellett pedig minél több érdekes és szép helyet megnézni. A térkép szerint a Belvedere közel volt, arra kezdtük a sétát. Pár perc után megpillantottuk a barokk kastélyt és a hozzá tartozó hatalmas udvart.

Felső Belvedere

Némi séta és fotózkodás után derült ki, hogy ez csak a hátsó bejárat, a kert ennél sokkal nagyobb, és egyébként van egy alsó kastély is.

Alsó Belvedere

1714-23 között épült Savoyai Jenő megrendelésére a barokk palotamonstrum, később Mária Terézia vette meg, majd Ferenc Ferdinánd élt benne meggyilkolásáig.

Kert

A felső palotában írták alá az első és második bécsi döntést. Ma mindkét épület látogatható, a felsőben művészeti galéria, az alsóban időszaki kiállítások láthatók. 

Hundertwasser

A Hundertwasserhaus azért is aktuális téma nálam, mert németórán (járok céges németre) volt róla szó. Sokkal szebb, mint a tankönyvben. A 80-as években épült ház arról híres, hogy aszimmetrikus, színes, nincs két egyforma ablaka, a lakások is teljesen eltérőek, sőt, még a padló se teljesen egyenes. Hundertwasser ezzel az egyedi építészeti stílussal követendő példát próbált állítani, hogy az ember újra a természethez közel érezhesse magát, ahol nincsenek tökéletesen egyenes felületek. Nem véletlenül ültettek fákat a tetőre.

Oroszlános

A ház tényleg bámulatos, nekem nagyon tetszik a sokszínűsége. Hundertwasser tragédiája mégis pont az, hogy művét turistahadak csodálják: a cél nem a kuriózum státusz elérése lett volna, hanem egy új korszak megnyitása az építészetben. Én őszintén remélem, hogy egyszer épülnek majd ilyen épületek, laknék bennük. 

Másik oldal

A ház aljában lévő kávézóban ettünk egy almás strudelt, alkoholfrei puncsot ittunk, közben pedig megnéztünk egy rövid dokumentumfilmet a házról és annak belső tereiről. 

Kunsthaus

Jóllakottan sétáltunk át a Kunthaushoz, ahol a Museum Hundertwasser üzemel. A múzeumot nem néztük meg, de az épületet körbejártuk, ez is Hundertwasser tervei alapján épült.

St. Othmar unter den Weißgerben

Útközben észrevettem egy szép templomot, arra vettük az irányt. A St. Othmar unter den Weißgerben kirchéről van van szó. Tök jó, most már tudom, hogy a Gerber tímárt jelent.

Templombelső

1862-ben kezdődött az építkezés neogót stílusban. Ottjártunkkor a bejárat szélesre volt tárva, be is mentünk körülnézni. Imádom a gótikus épületek mennyezetét, annyira kecsesek az ívek! 

Stadtpark

A templom után megkezdtük utunkat a Ringstraßén. Átkeltünk a Stadtparkon, majd tettünk egy kis kitérőt a Heldendenkmal der roten Armee felé. Olyan volt, mint egy nagy szovjet hősök tere.

Vörös Hadsereg emléműve

Visszakanyarodva a Ringre a Karlsplatzon sétáltunk keresztül. Ott is van karácsonyi vásár, de még világos volt, úgy meg nem tartottuk elég hangulatosnak.

Karlskirche. Bal szélen fox for scale.

Elérkezettnek tartottuk az időt egy igazi, eredeti, bécsi Sacher szelet elfogyasztására. Az opera közelében található a Café Sacher Wien. Kisebb sor állt a bejáratnál, de úgy voltam vele, ha már idáig eljutottunk, én képes vagyok várni. Végül gyorsan sorra kerültünk. A hely pici, és ugyanazt a trükköt alkalmazták, mint Grazban: az egyik falon egy nagy tükör hatására úgy tűnik, mintha duplaakkora lenne a tér. Grazban is, Bécsben is sikerült átverniük. :D

Sacher

Én azt hittem, hogy Grazban jó Sachert ettünk, de Bécsben most rájöttem, hogy nem. A bécsi puhább, omlósabb volt, mint a kifejezetten kemény grazi. Nyamnyam. A pincérünkről hamar kiderült, hogy magyar. Örülök, hogy nem próbáltam meg németül rendelni, pedig már majdnem elkezdtem, de valamiért angolra váltottam. 

Stephansdom

A következő úticél a Stephansdom volt. 5 euróért fellifteztünk a haranghoz megnézni a kilátást.

A harangtól

Emlékszem, még gimis koromban jártam ott és nem nyűgözött le annyira. Cirka 10 év elteltével még mindig értem, miért: zavar az a disszonancia, ami a modern és a régi keveredésével alakítja a bécsi városképet. A monumentális régi templomok, kastélyok között olyan lehetetlenül hatnak a modern épületek, hogy nem tudom szépnek látni. Bécs egyes részei szépek - de összességében nem tudom kijelenteni, hogy szép város, mert az én szememben nem az. Ízlések és. 

Dekor 1

 A Hofburg felé vettük az irányt.

Dekor 2

Hofburg

Bementünk a Szent Mihály templomba, ahol épp szólt az orgona.

Orgona

Hangulatos volt így végigjárni a templomot. 

A Rathausplatz felé menet tüntetőkbe futottunk, akik ha jól értettem, a menekültek mellett álltak ki. Nem voltak sokan, de Amnesty International pólós emberkéket láttam. 

Karácsonyi vásár

És a karácsonyi vásár. Huh. Az az embertömeg... Jesszum. Rengetegen voltak. És azoknak is a fele magyar. 3 éve jártam a karácsonyi vásárban, mikor az 50. évfordulós Doctor Who epizódot mentünk megnézni moziban. Akkor sokkal szebb volt a dekoráció, mint most. Nincs már szivecskés díszes fa, csak alulról színes fénnyel megvilágítottakat láttam, ami annyira nem kreatív. Nagyjából végignéztük a kínálatot, de nem karácsonyi vásárban vesz az ember használati tárgyakat, a díszek meg nem tetszettek vagy túl drágák voltak, úgyhogy maradtunk a jugendpunschnál. A korcsolyapálya nagyon jól nézett ki, nem csak ovális, hanem kanyargós szakasza is volt, ha sok időnk és energiánk is lett volna, tök jó lett volna korizni. Másfél órát töltöttünk el a vásárban, lassan indulnunk kellett a buszhoz. Visszasétáltunk még a Hofburghoz,hogy a másik oldalról is megnézhessük, aztán metróra szálltunk. A nemzetközi buszpályaudvaron becsekkoltunk, és a 19.30-as busszal hazajöttünk. 11 körül kerültem ágyba, de csak bedőltem, fogat mosni se bírtam kimászni. 11 órát aludtam. 

Fárasztó nap volt, sokat sétáltunk, de ezért mentünk. :) Megért volna Bécs egy hétvégét, sok látnivaló kimaradt, de ízelítőnek jó volt ez a nap.   

xmas

A londoni útibeszámolót ezennel megszakítom a kötelező karácsonyos poszttal.

Azt nem szeretem a karácsonyban, hogy egész évben erre várok, aztán úgy elrohannak az ünnepek, hogy jaj. December eleje óta tűkön ültem, ajándékokat terveztem, próbáltam kitalálni, ki minek örülne, aztán olyan hirtelen véget ért az egész, mintha meg se történt volna. A szenteste egész jól sikerült, a vacsora finom volt, az ajándékok menők, széttársasoztuk az agyunkat és sokat nevettünk. A rokonlátogatás kicsit laposra sikeredett, nem volt annyi kedvem hozzá, mint tavaly, fox is hiányzott, de összességében egyébként jó volt az is. 

A hajam vörös újra, néha elkap a gimis nosztalgia, ha meglátom magam a tükörben. 

Kaptam karácsonyi sms-eket, tökre meglepődtem, mert már nem divat, de örültem is persze. 

Úgy tűnik, az idei karácsony slágerajándéka a felnőttszínező, most már van kettő is. Nem bánom egy cseppet se, csak nehéz rászánni magam, hogy tényleg leüljek és semmi másra ne koncentráljak, csak a színezésre. Stresszoldónak tökéletes. 

A karácsonyi Prága gyönyörű. Christmas marketek mindenütt, trdelnik, mulled wine, éneklő karácsonyfa a starometske námestin, fenyőágak, sült gesztenye, fények és díszek hada. Meg egy fox, akinek lehet a kezét fogni és együtt sétálni a forgatagban. Plusz egy Ralitsa&Karel páros, akikkel teljes az ünnep.

vegyes

pozitívságok:

• Amikor napsütéses reggeleken átrollerezek az Árpád hídon, és látom a távolban a felszálló ködöt.  

• Az iroda ablakából a színes falevelektől tarka Margit-sziget. Sötétedés után pedig a fényektől aranyszínű Duna, háttérben a Margit híddal. (És ne kalandozzon el állandóan az ember figyelme adatrögzítés közben.)

• Amikor összeülünk a barátaimmal sörözni, vagy ahogy tegnap tettük, Disney-t nézni és megbeszéljük az élet nagy gondjait. Olyan hálás tudok lenni, hogy ilyen szuper lányokat mondhatok a barátaimnak. <3 

• Adtam vért. Igaz, hogy elsősorban a plusz egy szabadnap motivált, amit a cég ilyenkor a vért adó dolgozóinak biztosít, de rendkívül büszke vagyok magamra. Olyannyira, hogy tervezem, máskor is lecsapoltatom a véremet. Kevésbé félelmetes és borzalmas dolog, mint hittem. Ráadásul a vércsoportomat is tudom most már teljesen biztosra.
• December végéig hosszabbítottak a szerződésemen. Jéjj, lesz pénzem karácsonyi ajándékokra!
• Már nagyban gondolkodom ajándékötleteken. Az első darabok már beszerzés alatt állnak. Ennyire időben sosem álltam neki ajándékokat venni.
• Amikor sikerül egy mozdulatsort szépen megcsinálnom rúdtáncon és az edzőlány megdicsér. Merthogy elkezdtem rúdtáncolni, és imádom! Végre találtam a roller mellé még egy sportot, amit igazán élvezek - még akkor is, ha eddig nem telt el úgy óra, hogy ne szerezzek valamilyen apró sérülést: két hete a csuklómat égettem meg, most pedig a térdeimen ékeskedik egy-egy hatalmas lila folt. Simán megéri.
• KÖMT után úgy döntöttem, tényleg összeszedem magam és nyitottabb leszek, mert megy az nekem, csak kicsit meg kell erőltetnem magam. Az eredmény önmagáért beszél, rég beszélgettem ilyen sok emberrel ilyen jókat.
• Hamarosan utazunk: két hét múlva vár London, karácsony előtt pedig Prága! ^_^

Negatívságok:

• Olyan munkakörbe kerültem, amit enyhén megalázónak érzek. Konkrétan azt csinálom, amit egyetem alatt diákmunkásként: adminisztratív munkatárs lettem. Aki csinált ilyet, tudja, miről beszélek: számítógépbe adatokat pötyögni, postát bontani meg lefűzni bárki tud. Enyhén visszalépés a panaszkezelés után.
  
•  Nem gyakoroltam eleget a programozást, és most úgy érzem, le vagyok maradva. Nehéz időt szakítani rá, és most nagyon kemény időszak lesz, míg ledolgozom a lemaradást.
• Ha már idő: ez az, amivel állandóan gondban vagyok. Heti 5 munkanap, heti 3 nap iskola, a maradék két estém megoszlik a barátnőzés és az edzés között. Gyakorlatilag nincs egy olyan estém a hétköznapokon, amikor munka után hazamegyek pihenni. Szó se róla, a barátaimmal lenni abszolút a pihenés kategória, és az edzést is én akartam, de fárasztó ez az életmód. Néha kicsit irigy vagyok azokra a munkatársaimra, akik munkaidő után hazamennek, de tudom, hogy ha én is ezt csinálnám, borzasztóan unatkoznék. (Tudom, mert ez volt őszi szünetben is. Szétuntam magam.)
• Házimunka és annak megosztása. Azt hiszem, lefutunk még néhány kört, mire beáll a kívánt egyensúly.
•  Néha olyan komoly dolgokról beszélgetünk a barátaimmal, amik megrémisztenek: tényleg abban a korban vagyunk már, amikor mindenki férjhez megy, szül, autót és lakást vásárol? Annyira picinek érzem én még ezekhez magam...
• Marina lemondta a decemberi koncertjét, és március 3-án, egy csütörtöki napon lesz a pótlás. Miééééééért? Olyan csodálatos lett volna a születésnapon előestjén, szombaton Marina and the Diamonds-ra bulizni. A csütörtök este annyira lutri.  

Az mindenesetre biztos, hogy a negatívságok nem tudják felülírni a pozitívságokat, úgyhogy alapvetően jó minden. :)

idén is túléltük

Egészen decens kis karácsony volt ez, ha nem vesszük figyelembe azt az állandó hiányérzetet, ami azóta kísért, hogy megszűntem kisgyerek lenni. Sőt, idén jóanyám dolgozott szenteste napján, így az ünnepi ebéd/vacsora megszerkesztése is a mi feladatunk volt. Én inkább foglalkoztam a szaloncukorkötözéssel és a habcsókokkal, a főzés nem a fő szakterületem. Érdekes, régen mennyire szerettem fát díszíteni, egy ideje viszont kifejezetten utálom, most is amennyire tudtam, kihúztam magam a feladat alól. Inkább magamat öltöztettem be karácsonyfának, ahogy hagyomány már nálam pár éve, az idei szett egészen szolidra sikeredett. 

Az ajándékokkal az a baj, hogy mióta a szüleim odaadják a pénzt, hogy megvegyem, amit kapni szeretnék, minimiális a meglepődés lehetősége. Kis apróságokkal lehet meglepetést okozni, de nem ugyanaz. (Komolyan, ennyi idő elteltével is nehezen tudom elfogadni, hogy a karácsonyok nem lesznek már olyanok, mint gyerekkoromban.) Anyától menő volt, hogy a két húgommal olyan egyenpólót kaptunk, amin közös kép van rólunk, rég nevettünk ennyit. 

Nagyszülőknél is hagyományos volt a menetrend, ettünk, ittunk, kicsit csíptem csak be. Harmadnap este érkezett meg fox, igaz, én akkor már kicsit ellógtam a karácsonyt, mert napközben Dave-vel lógtam Veszprémben, nem láttam ezer éve, de így legalább találkoztak ők is. Fox megkapta a családtagjaim által neki szánt ajándékokat - van egy olyan sejtésem, hogy egészen befogadta a kiscsalád: aki zoknit kap a Hugi mamától, az már officially is családtag. Este társasoztunk, nem is értem, miért csak ilyenkor jut eszünkbe, hiszen a monopoly gyerekverziójával is tök jól el tudtunk szórakozni. 

Tegnap tesznyültünk egész nap, megnéztük a Doctor who christmas specialt meg a Love actually-t. Ez utóbbit nagyon rég láttam, alig emlékeztem rá, de valahogy úgy rémlett, jobban le vannak zárva a szálak a film végén. Cuki film, teljesen megértem, hogy van, aki minden évben megnézi karácsonykor, de 

• a Harry-Mia-Karen hármas totál nyitott marad
• ha egy prime minister így hajtana rám, én teljesen meg lennék sértődve (kirúgja Natalie-t, majd a karácsonyi üdvözlőlap hatására jut csak eszébe, hogy jaj de fel kéne szedni azt a csajt)
• nem vágom, hogyan lehet egy nyelvet 2 hét alatt megtanulni a nulláról
• hogy Juliet miért csókolja szájon a férje haverját, azt totál nem vágom 
• és ahogy fox is mondta: Martin Freeman nem színész, mert az összes filmjében ugyanúgy szerencsétlenkedik és hebeg-habog

Ma visszajöttünk Budapestre. Útközben igencsak havazott. A kedvenc részem az volt, amikor a sofőrnek vissza kellett tolatnia, mert a havas úton nem tudott időben megállni az elágazónál, ahol el kellett volna kanyarodnia. Egyébként épségben hazaértünk a jégverem lakásba, pár nap alatt teljesen kihűlt, most próbáljuk felfűteni. Még a buszon jöttem rá, mennyivel otthonosabban érzem már magam itt a fővárosban, mint a Bakonyban. Ez valahol nagyon szomorú, másrészt teljesen természetes. Csak fura belegondolni, hogy hat éve nem hittem volna, hogy így meg tud nyugtatni a Szabadság híd látványa. 

 

mert megígértem

Idén karácsonyra varrónővé avanzsáltam.

A legkevésbé büszke pinkie pie-ra vagyok, szegény olyan gebe lett, mintha direkt faragtam volna le a gömbölyded pónivonalait, egészen anorexiás kinézetű szegény. Meg a feje, jézusom, mennyire deformált... Fox azért örült neki (nyilván ő kapta), vagy legalábbis úgy tűnt. A többi állat a csordából egész korrekt lett, én nem is tudtam, hogy képes vagyok ilyen cuki plüsslényeket készíteni a saját két kezemmel. Lehet, hogy találtam magamnak egy hobbit. 

kiskarácsony

Most már van egy enyhe sejtésem, mit élhettek át anyámék karácsony környékén, mikor még picik voltunk. 

A karácsony és az ajándékozás eddig úgy szokott kinézni nálam, hogy szenteste előtt pár nappal belevetem magam a vásárlásba, ideges vagyok, ha sokáig kell keresgélnem, és boldog, ha mindenkinek megtalálom a megfelelő meglepetést. Idén ez nagyon nem így néz ki, aminek valahol örülök. Tekintve, hogy továbbra sem vet fel a lé, idén saját készítésű ajándékokban gondolkodtam. (Konkrétumot nem árulhatok el, nem akarom, hogy valamelyik családtagom előbb megtudja, mit kap, mint hogy oda tudnám adni neki.) Igaz, sokkal fárasztóbb és több időt vesz igénybe, de az ajándékozott biztosan tudni fogja, hogy szeretem, különben nem vesződnék órákat minden egyes darabbal. Egyébként meg megnyugtat a készítés folyamata, és mindig örülök, ha valami szép kerül ki a kezeim közül. Közhely, de tényleg személyesebb egy sk ajándék, és a legjobb, hogy az ajándékozott személyiségéhez lehet szabni. (Karácsony után képekkel illusztrálom, mi termett a szonjamanufaktúrában.)

Bár szerettünk volna saját fát, és végülis össze is jöhetett volna, mégis lemondtunk a tervről. A fa még oké, de azt be is kell faragni a talpba, abban én nem vagyok gyakorlott, fox inkább, de balta híján nehézkés. Végül tegnap a szebbik felem feldíszítette az adventi koszorúból maradt fenyőágakat, én meg tapsikoltam, mint egy kisgyerek, mert mégiscsak van karácsonyfánk (vagy olyasmi). És akkor már a lakásban fellelhető összes gyertyát meg kell gyújtani, mert karácsony van.

Igazából nagyon rossz vagyok, mert még bőven lenne dolgom, és nem blogolással kéne húznom az időt. Megyek is, mert az ajándék nem készíti el magát, és sajnos a mézeskalács se tanulta meg az öndíszítés fortélyait.

jézusúristen mindjárt karácsony

Na jó, az hogy lehet, hogy a hónap kétharmadánál járunk, én meg eddig basztam blogolni? Szégyelld magad. 

Tegnap nagyon produktívak voltunk: két vendégséget is tartottunk, két plázakört is megjártunk, közben mindent beszereztünk, ami a készülődéshez kell. Jó, a westendben majdnem elsírtam magam egy óra ott tartózkodás után: tömeg, nyomorgás, rohanó emberek, megtalálhatatlan üzletek, tukmálós szórólaposok minden sarkon. Most, hogy már tudom, kinek mit adok, sokkal jobb a közérzetem, sőt, még esélyt is látok rá, hogy időben végzek is a teendőkkel. Megint úgy érzem, hogy jobb adni, látomásként lebeg előttem a kép, ahogy kibontják az ajándékomat a kiscsalád tagjai. Ezt várom a legjobban. 

Most látom, pont egy hónapja tért haza a szebbik felem. Hát no, csak teljesebb így az élet. Azóta csak nagyobb a szeretés, mint volt. Na jó, nem csak móka és kacagás az életünk, az elmaradt születésnapom azért eléggé padlóra küldött és nem szoktam ágyban fetrengve órákig bömbölni, de idén sikerült. Mindig azt mondtam, hogy annyira nem fontos a szülinap, nem kell nagy buli, csak szűk baráti körrel gyűljünk össze és koccintsunk az egészségemre, de idén ez se volt, hazamenni se tudtam, fox is mással volt elfoglalva, én meg visszasírtam az otthoni gyerekpezsgőt meg a marcipánfigurás tortát. Csak 25 lettem, basszus, ilyen szép kerek szám soká lesz, meg amúgy is ez a paraév, amikor mindenki rájön, hogy juj de öreg, én meg totál magamra hagyva éreztem magam. Szarfos hétvége volt, valahol még most is mérges/szomorú vagyok.

Volt szerencsém eljutni szájsebészetre is a héten, hát nem volt túl kellemes. Fájni nem fájt, de mikor fél órát szenvedett a doktornő a fogam kicincálásával, már arra se maradt erőm, hogy aggódjak vagy féljek. Már csak azon izgulok, hogy karácsonyra gyógyuljon be a seb, mert nem akarok óvatosan rágcsálni az ünnepek alatt. 

Bár ott még nem tartunk, már tudom, hogy kivételesn lesz újévi fogadalmam, mégpedig a szociális életemre vonatkozóan. Fel kéne pezsdíteni vagy mi.

(nem szoktam egy nap kétszer posztolni)

Családi összejöveteleken rendszeresen elhangzó kérdések:

• akkor most mit is tanulsz?
• és azzal mit lehet kezdeni?
• mikor is végzel?
• szóval mi leszel, ha nagy leszel?
• és akkor most mi van az újságírással?
• van pasid?
• hm, hát az hogy lehet? miért nem? 

csoda, ha egy idő után grumpy leszek? 

wie treu sind deine Blätter

Lassan a végéhez közeledünk, és enyhén sajgó szívvel vagyok kénytelen kijelenteni, hogy ez a karácsony nem volt az igazi. A kellékek megvoltak hozzá, nem arról van szó, de nehéz átérezni a szeretet és család ünnepét, ha a család mint olyan szép lassan hullik szét körülötted, és nem tudsz mit tenni ellene. Egyre kevésbé érzem magam jól itthon. (Annak meg kifejezetten nem örülök, hogy Müller Péter könyv került a családi könyvtárba.) Ráadásul még mindig megkapom az olyan kérdéseket a rokonoktól, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Ilyet bölcsésztől alapból nem illik kérdezni, másrészt meg köszi, nem vagyok elég ideges emiatt úgy egyébként is. 

Jó ez a pár nap így az év végén, végre kipihenhetem magam, de most szívesebben mennék dolgozni. A napok csak eltelnek, nem csinálok semmi értelmeset az evésen és iváson kívül (gurulni fogok vissza budapestre, ez kétségtelen), tétlennek érzem magam. És lassan ideje számadást tennem az évemről, ami meglehetősen izgalmas tudott lenni egy-két unalmasabb hónapot leszámítva. 

Nem bírtam ki, éjjel megnéztem a Doctor Who christmas specialt. Szép, szép lezárása volt ez a Matt Smith-érának. Mondjuk el tudtam volna viselni még egy kis szentimentalizmusos időhúzást a regenerationnél, pont elkezdtek volna potyogni a könnyeim (csak úgy mondom: nem szoktam ám filmeken sírni), mikor hopp, heló, Peter Capaldi megjelenik és mond valami vicceset. Anyád, Moffat.