2017. január 25., szerda

Shakespeare's Globe

Szóval a két ünnep között Londonba utaztunk foxszal. A karácsony egyébként kellemesen, de túl gyorsan eltelt, 26-án este már vissza kellett jönnünk Budapestre, hogy 27-én repülhessünk. A reptéren már rutinosnak éreztem magam, hiszen nem telt még el sok idő Stockholm óta. Kis késéssel szállt fel a gép, és délután 3-4 körül sikeresen leszálltunk. Szerencsések voltunk, mert bár nem ablak mellé szólt a jegyünk, pont nem ült ott senki, így beszállás után elfoglaltam. Érdemes volt, láttam a Csatornát, ami tele volt hajókkal, és a szigetország tengerparti szakaszát, nagyon izgalmas volt. 
Kilátás a repülőről.
Este fox családjával karácsonyoztunk, vacsoráztunk, társasoztunk. Fox kicsit betegeskedett, és másnap úgy döntött, jobban jár, ha az ágyban fekve pihen egy napot, nehogy később rosszabbul legyen. Én persze nem bírtam megmaradni, várost akartam nézni. Elterveztem, hova megyek és hogyan, és elindultam egyedül.
Az Elizabeth tower a Westminster-palota
Nem mondom, hogy tökéletesen magabiztos voltam, amikor felszálltam a vonatra, de úgy gondoltam, Stockholmban is boldogultam egyedül, Londonban is fogok. Bevonatoztam a Victoriára, onnan gyalog indultam a Temze felé. A cél a Globe volt. Nem akartam tömegközlekedni. Már maga az odaút felért egy városnéző túrával, amit kár lett volna kihagyni.

Átsétáltam a Westminster hídon, és a Temze partján gyalogoltam. Elhaladtam a tipikus turistalátványosságok mellett, mint a nagy akvárium, a London Dungeon vagy a London Eye. A tömeg hatalmas volt, rám is tört az emberiszony hamar. Emellett úton-útfélen karácsonyi vásárokba botlottam. Kedvet kaptam egy jó meleg forralt borhoz, de csak kártya volt nálam, azt meg nem láttam, hogy bárhol is elfogadták volna. Hideg volt, meglepő módon hidegebb, mint Stockholmban bármikor.

Legutóbbi londoni látogatásunkkor a másik oldalon sétáltunk, úgyhogy most újdonság volt minden. "Találtam" a parton egy olyan szakaszt, ahol le lehetett sétálni a vízhez, nagyon menő volt!
Le lehet menni a homokos partra.
Egy laza óra alatt elértem a Globe-ot.
A Globe
Befizettem a vezetett túrára, 6 font az ára. Az kicsit kemény volt, amikor a túravezetőnk, egy idősebb, jókedélyű pasas olyan mélységes britséggel kezdett angolul beszélni, hogy néha csak néztem. Elvileg tudok angolul, a séta alatt időnként elbizonytalanodtam. :D Hazudnék, ha azt mondanám, értettem minden szavát, sőt, megesett, hogy egyszerűen egész mondatokat maradtak ki. Mivel félóránként indulnak a vezetések, az előző és az utánunk következő csoportot is láttam, hát mindkét csapat idegenvezetője sokkal érthetőbben beszélt. Mindegy, a lényeget azért értettem.
Színpad
Kiderült, mennyire műveletlen vagyok. Én naivan azt hittem, hogy az eredeti Globe-ba megyek. Nagyon nem. Az eredeti, ami 1599-ben épült, 1613-ban leégett. Egy évvel később felépült a második Globe, amit 1644-ben lebontottak, miután két évvel korábban az összes londoni színházat bezárták - akkoriban ugye nem volt annyira elfogadott dolog a színjátszás. A Shakespeare's Globe, ahova én is ellátogattam, az eredeti színházhoz közel épült, 1997 óta látogatható és működik igazi színházként. :O

Színpad közelről
Azt érdekes volt hallgatni, hogyan nézett ki a korabeli színházi élet: a színpad előtti placcon tömörültek a csórók, fent a pénzesebbek. Színészek csak férfiak lehettek, a színészet nem volt egy túl előkelő foglalkozás. Maga a színházba járás se volt a magas kultúra csúcsa: előadás közben a közönség soraiban ettek, ittak, mulattak, és tök oké volt bekiabálni vagy megdobálni a színészeket. Nekem erről a vidéki focimeccsek hangulata jut eszembe.
Ülőhelyről
Megtudtam, hogy a Globe nem kör alakú - valójában egy 20oldalú sokszögről van szó. A jelenlegi épület nem csak a rekonstruált színházat foglalja magába: van egy fedett terme is, a Sam Wanamaker Playhouse. Ennek az a nagyon menő tulajdonsága, hogy rendszeresen tartanak benne előadásokat, ahol a gyertyák jelentik az egyetlen fényforrást. Hú, nagyon hangulatos lehet! Pont véget ért egy előadás, mikor arra jártam, és be tudtam kukucskálni. Egyszer szeretnék beülni egy előadásra, ahol gyertyával világítanak. 
Az épület túloldala. Shop, étterem és bár is üzemel benne.
A shopban csorgattam a nyálam Shakespeare-darabok fakszimile kiadásaira, és majdnem megvettem egy kis Globe makettet, amit kartonból kell kivágni és összeragasztgatni, már a kosárból raktam vissza a polcra. Elhoztam inkább a Shakespeare's Globe guide bookját (ahhoz képest, hogy a belépő 6 font, a könyv csak 5), és egy kis összefoglaló könyvecskét Shakespeare életéről.
Naplemente a Southwark Bridge-ről
Kezdett sötétedni, úgyhogy elindultam vissza Wallingtonba. Valamiért azt hittem, a Cannon Streetről én vonattal könnyen el tudok jutni arra a környékre, de túl macerás lett volna a két átszállás olyan helyen, ahol nem jártam még, és nem volt internetem se, ami nem árt, hogy le tudjam ellenőrizni az útvonalat. Visszametróztam a Victoriára, a vonaton pedig az új könyveimet olvastam.

Fox is jobban volt kicsit, mire visszaértem. Én hasznosan töltöttem a napot, ő gyógyult, igazi csapatmunka volt. (Jó, igazából nem vagyok túl jófej, hogy otthagytam, de nem bírtam volna egész nap semmit se csinálni, miközben fél óra London belvárosa. nope, nope.) 

2017. január 19., csütörtök

csuklás

Több mint fél órája, növekvő intenzitással csuklottam, mikor fox úgy döntött, kézbe veszi az irányítást és beveti az ijesztegetős módszert.

- Egy szörny van az ágy alatt!

No para, tudom, mióta itt lakunk. Hukk. Hukk.

-Egy szörny van a plafonon!

Hukk. Hukk.

- Egy szörny van a fejedben!

Csend. A csuklás abbamaradt.

Kevès ennèl félelmetesebb dolgot tudok elképzelni. Fox meg elmehetne horrort írni. :D 

2017. január 15., vasárnap

2. Zúzmara Futófesztivál, 10 km

Tavaly januárban kezdtem el rendszeresen futni, és már akkor nézegettem, milyen versenyek vannak. Láttam ezt a Zúzmara Futófesztivált, és bár én is hidegben futottam, azt csodáltam, hogy ilyen időben versenyt szerveznek, mert azt gondoltam, nem sokan akarnak hidegben futkározni. Idén megtapasztaltam, hogy ez nem így van. Nem volt akkora tömeg, mint a nyári eseményeken, de egyáltalán nem voltak kevesen.

A Hungexpónál rendezték meg a fesztivál. Ráparáztam, hogy sokáig tart odaérni, úgyhogy korán elindultam. 2 előtt volt a rajt, én már dél előtt a Pillangó utcához értem, onnan sétáltam a 3-as kapuig, ahol a bejárat volt. Az úton a félmaraton indulói küzdöttek az utolsó km-jeiken. 

A versenyközpontot a csarnokban állították fel. Átvettem a rajtcsomagot: több színből lehetett választani zúzmarás pólót. Először sárgát kértem, de rájöttem, hogy hülyén néz ki, és kicseréltettem egy sötétkékre. Teljesen meglepődtem, hogy a női S-est simán rá tudtam venni a trikó+hosszúujjú kombóra. Inkább M-es szokott lenni a méretem.
A sötétkék a legszebb
Időm még bőven volt a rajtig, viszont éhes voltam, úgyhogy a büfében betoltam egy melegszendvicset meg egy kis cappyt. Azt mondják, futás előtt egy órával már nem célszerű enni, még pont nem estem bele ebbe az időintervallumba. Éhesen futni még rosszabb lett volna, kell az energia. Pláne 10km-re.

Még mindig volt időm, úgyhogy körbenéztem a helyszínen. Akkor ért be egy 80 feletti bácsi 21 km-es távon. Basszus, én annyira elérzékenyültem ezen, hogy majdnem elsírtam magam. Annyira szeretnék én is ilyen öreg lenni, aki nem hagyja el magát, és csapatja a félmaratont!

Korábban kicsit aggódtam, hogyan is lesz a rajt. A rajtvonalhoz már negyed órával indulás előtt be szokás állni, várakozás közben még lehet kicsit bemelegíteni, megigazítani a ruhát, mentálisan felkészülni. Féltem, hogy mindez a szabadban fog történni. A futós ruha mozgás közben jó, de ha az ember kint ácsorog a hidegben, hamar átfagy benne. Szerencsére tök okosan lett megoldva: a rajt és a cél is a csarnokon belül volt. Az 5 és a 10 km-es táv versenyzői egyszerre indultak. Ahogy kiértünk a csarnokból, megcsapott a hideg. Brrr. A hideg a kisebb para, bemelegszik az ember és már nem is érzi, na de a pálya, uramatyám, borzasztó volt. Nem tettem meg 50 métert, és beázott mindkét cipőm. Fasza. Latyak, pocsolyák, sár, dagonya váltakozott hóval és jéggel. Köszi. Nem éppen ideális terep. Elfutottunk ott is, ahol nyáron a Color Run központja állt. Próbáltam előzgetni, tempósan haladni, de sokszor beragadtam kis családok mögé, akik gyerekkel nyilván lassan-óvatosan haladtak. Ez a dagonya tartott 5 km-en keresztül, amíg vissza nem kanyarodtunk a csarnokhoz. Itt az 5 km-es táv futói beszaladtak a célba, a 10 km-esek folytatták a futást, frissítés után immár betonúton.

Annyira nem szeretek betonon futni, de ezerszer jobb, mint jégen és sárban. Az első 5K kanyargós, kacskaringós útvonal volt, a második egy nagyrészt tökegyenes szakasz. Abban azt nem szeretem, hogy a hosszú egyenesek még hosszabbnak tudnak tűnni, ha nem látod a végét. Kikerültünk a szélvédett zónából, jeges szél fújt. Kezdtem fáradni. 7 és 8 km között nagyon rossz volt. Amikor tudod, hogy már nincs annyira sok hátra, de még túl messze vagy ahhoz, hogy ezzel nyugtatgasd magad. 8 km után elkezdett fájni a combomban egy izom, valamelyik combközelítő, de mindkét lábamban ám. Nem volt vészes, de azért éreztem. Kétszer is belesétáltam pár lépést, az segített. 9 km-nél már kezdtem örülni, de tudtam, hogy ilyenkor van az, hogy az ember azt hiszi, az az 1 km már lófaszestifényben, de meg kell azzal is küzdeni. Megküzdöttem. Beértem. Örültem.

1 óra 17 perc 13 másodperc. Jobban örültem volna egy 1 óra 10 perc felé közelítő eredménynek, de ez nem az a terep volt, ahol ez reális lett volna. Meg őszintén szólva nem is nagyon készültem fel, utoljára 10K-t október végén futottam, mondjuk akkor rekordjó eredménnyel, 1 óra 13 perc 7 másodperccel. Anno a Vivicitta 1 óra 20 perc 33 mp volt, a Coca Cola Futógála 1 óra 24 perc 15 mp. Háthát. Bízom benne, hogy az októberi eredmény vagyok inkább én, a mostani meg a terepviszonyok miatt lett ilyen.

Jó volt ez a verseny, örülök, hogy télen is lehet szervezetten futni. A táv azon szakaszait, amit lehetett, letakarították a szervezők, a többivel sokat nem tudtak volna kezdeni. Meg kell tapasztalni ezt is, most már tudom, hogy totál beázik a cipőm.

Cuki póló, cuki érem
 Otthon pihentem egy pár órát, és mentem korizni húgomékkal. Csodálkoztam is, mert ilyen futások után általában annyira kimerülök, hogy csak aludni van kedvem, most simán koriztam másfél órát. Az óbudai főtéren egész jó a pálya. Nem túl nagy, de jó a jég és ingyenes. És este 10-ig nyitva van. Fogunk még menni oda ebben a szezonban. Annak külön örülök, hogy kiderült, nem felejtettem el korizni. ^_^ Nagymenő sose voltam, de alapszinten el tudok közözni a jégen. Kori után beültünk egy kellemes legalja kocsmába egy-két sörre. Egy órát töltöttünk ott, és utána jött a feketeleves: annyira, de annyira fájt a combizmom, hogy alig bírtam menni. Elvonszoltam magam a buszig, itthon pedig belevetődtem az ágyba. Ma is érzem még, de már jobb. Egy kicsit lehet túlerőltettem. Holnapra múljon el, mert biciklizni akarok, este pedig rúdtánc edzés.

Úgy szeretek ilyen sportosan élni. :)

2017. január 11., szerda

Winter is coming - or is it already here?

Egyrészt brrr. Másrészt imádok télen biciklizni!

Sokáig azt gondoltam, hogy jóvan, jóvan, vígan eltekergetek én nyáron, ősszel meg meglátjuk. Ősszel nem akartam letenni a bringát, hiába esett, gurultam rendületlenül. Úgy voltam vele, hogy na jó, akkor majd ősz végén elmegy a bicikli aludni, a téli álom után pedig tavasszal új lendülettel veszem elő. Haha, na persze. Hiába lett egyre hidegebb, csak nem akaródzott bkv-ra szállni. Már kezdtek röpködni a mínuszok, de még kitartottam. Az utakon már csak az igazán kitartók tekeregtek, köztük én, amikor lecsapott az igazán hideg. Az első mínusz 10 fokos biciklizésem kifejezetten nagy élmény volt, kisebb hősként ünnepeltem magam. Nem bírok nem biciklizni, mindig eszembe jut a nyomorgás a villamoson, és azonnal megyek ki inkább a fagyba, minthogy tömegközlekedjek. Nope, nope, nope. Bérletet se akarok venni, de ha lenne bérletem se szállnék fel semmire, ha nem muszáj. 

És sokkal kényelmesebb is így az utakon: a bicikliutak szinte üresek, de sokszor az egész út is, főleg estefelé: se autóval, se gyalog nem szívesen mennek ki az emberek. Én pedig élvezem, hogy úgy tekerhetek, ahogy akarok, alig van kit kerülgetni, enyém a világ! Igaz viszont, hogy aki kint van, az hajlamos elfelejteni, hogy vannak olyan őrültek, akik ilyenkor is bringáznak. Az a kevés gyalogos hajlamosabb rátévedni a bicikliútra. :/ De még így is ezerszer jobb, mint nyáron. Most tényleg csak a keménymag teker. 

Lassan véget ér ez a kemény, reggel-este mínusz 10eket produkáló idő. A végére egészen belejöttem. Egy kesztyűben fáztam, úgyhogy ma már kettőt húztam egymásra. A sálból olyan fasza kis maszkot tekertem az arcomra, hogy pár km után le kellett vennem, mert melegem lett tőle. A kabátom tökéletesen tartja a meleget. A nadrág az egyetlen gyenge pont, abból még nem sikerült télit vagy bringást beszereznem, sima farmerben járok. Néha a lábam is fázik, nem nagyon, csak épp annyira, hogy kicsit zavarjon, pedig direkt vastag csizmát vettem. Most, hogy kialakultak a trükkjeim, kibírok bármit, de amíg egy réteg kesztyűt hordtam, megesett, hogy küszködtem, hogy ne sírjam el magam, annyira égetett és fájt a hideg. 

Elképesztően brutál hideg van. (Jó, mindig van rosszabb. A komi Alex olyan fotókat posztol facebookra, ahol mínusz 50-nél abbahagyta a hőmérő a mérést, de csak azért, mert addig tart a skála. :O)

Elég hálás vagyok, hogy van egy mennyezet a fejem fölött, meg egy meleg ágy takarókkal, ahova be tudok bújni és meleg van. Meg van fűtés. Sokaknak ezek közül egyik sincs meg.

A Duna gyönyörű a jégtáblákkal. Reggelente mindig megállok fotózni munkába menet. Este meg van, hogy megállok a Margit hídon, és negyed óráig bámulom, ahogy a háznyi jégtáblák a pillérnek ütköznek, széttöredeznek, egymásba csúsznak. Egyik este havazott is, nagyon hangulatos volt hazabiciklizni. 

Szeretem én a telet, úgyhogy nem panaszkodom. 

Jeges Duna - egy reggelem munkába menet
Bebugyolálva

2017. január 8., vasárnap

Tolkien Nap 2017

Ez jó volt. Egy LEP, ahol tökéletesen megvolt a munka-szórakozás egyensúlya. 

Tavaly vittem először én az infópultot, na az halál volt. Főleg nyitáskor. Merthogy olyan bonyolult előregisztrációval dolgoztunk, ami elméletben jól működött, a helyszínen viszont az volt, hogy az információs pult előtt tolongott ezer ember, az egyiknek ilyen foglalása volt, a másiknak olyan, a harmadik azt hitte, hogy ilyen, de valójában olyan, a negyedik meg nem is foglalt és most szeretne, szóval totál káosz és követhetetlenség volt. Később javult a helyzet, de se enni, se sehova nem tudtam elmenni egész nap, pedig voltak segítőim is. Na de idén, hajjaj, olyan csill és nyugalom volt, hogy csak na. Közöm nem volt a foglalásokhoz, az információs pult tényleg csak információkat adott. Volt időm beülni két előadásra, nem szakadtunk meg, közben ugyanúgy tudtunk válaszolni a látogatók kérdéseire. 

Úgy sikerült tehermentesíteni egy tavaly nagyot szívó területet, hogy közben az nem ment a minőség rovására. Zseniális. És ezek után lehet úgy hazamenni, hogy igen, ott voltam, segítettem, én is hozzájárultam ahhoz, hogy egy fasza rendezvényt hozzunk össze, mégse vagyok totál hulla,és tök jól éreztem magam. És amikor hazafelé menet még odaszól egy csapat résztvevő, hogy nagyon jól érezték magukat és köszönik, akkor szívből érzi az ember, hogy igen, megérte. És lehet rendezvényt úgy is szervezni, hogy nem kell belepusztulni.

Jó volt ott lenni, és látni, hogy akármennyit nyavalygunk is évközben, azért csak össze tudunk hozni minden évben egy olyan rendezvényt, amire alapvetően külsősök jönnek, és úgy tűnik, jól érzik magukat. 

Nem is nagyon tudom ezt tovább ragozni. Jól éreztem magam és pont. És még a sörcsapolási képességeim is javultak! :D 

2017. január 1., vasárnap

2016 összegzés

Mindenki rettenetesen gyűlöli 2016-ot, most ez a trendi. Aláírom, a világ- és belpolitika is egy kalap szar volt, brexit, Trump, Népszabadság, és igen, meghalt egy rakás zenész meg színész, nekem mégis egy kájó év volt.

Korábban úgy fogalmaztam, hogy 2014 a párkapcsolat éve volt, 2015 pedig a fiatal felnőttség kezdete. 2016 ennek a fiatal felnőttségnek a folytatása: kezdek egyre otthonosabban mozogni ebben a szerepben, konkretizálódnak a céljaim, a hosszútávú terveim. Hobbijaim vannak, ami megint egy olyan dolog, amit általában akkor enged meg magának az ember, ha van rá pénze és szabadideje, és a kocsmázás meg partizás már nem kielégítő elfoglaltság. Már az se zavar, hány éves vagyok. Csendben betöltöttem a 27-et, de nem tudok emiatt pánikolni. Tudom, hogy most építem fel magam, hogy aztán a 30as éveimben még jobban kiteljesedhessen az életem. És bár vannak terveim, az sem vág földhöz, ha menet közben mégsem úgy alakul minden, ahogy elképzeltem. 

2016 sűrű év volt. 
  • Elkezdtem rendszeresen futni: volt, hogy heti egyszer, volt, hogy háromszor, de csináltam, és végre az életem részévé vált. Egy rakás versenyen jártam, amiket nagyon élveztem. Ha nem kezdek el futni, akkor nem jutok el Grazba a Zombie Runra és a stockholmi Santa Run is kimarad. 2016-ban 294 km-t futottam, 12 versenyen voltam, ebből 8 helyen adtak érmet. 32:51 volt a leggyorsabb 5K-m. Azért nem rossz, ha azt nézem, hogy januárban még 45 percek kellettek egy 5 km-es távhoz. :) 
    Egyszerűen imádom ezt az egészet, hogy futok és fejlődök, és mindig van hova tovább fejlődni. A kedvenc versenyem a zebegényi Panorámafutás volt, azt élveztem a legjobban mind közül. 
  • Ha már mozgás, nem csak futottam: az I bike Budapest után újra elkezdtem biciklivel közlekedni, rúdtáncon pedig már a középhaladó csoportban vagyok. Emellett életemben nem túráztam annyit, mint 2016-ban.
  • Befejeztem a kiadványszerkesztő OKJ-t, lett egy szakmám. A programozást végül nem tudtam elvégezni - egyrészt elbalfaszkodta az iskola: idén ősztől lett volna egy nagyon intenzív felkészítés a  2017 január-februári vizsgára. Nem láttam reálisnak, hogy tartunk ott, hogy már vizsgázzunk, és azt se tudtam, mikor tudnék felkészülni rá, plusz a munkahelyen is jött egy sűrű szakasz. Decemberben nem tudtam volna bejárni az órákra, mert külföld, ennyi hiányzással vizsgázni se engedtek volna. Így ezt a részét elengedtem, szabadidőmben szoktam programozgatni.
  • Lett egy fasza munkahelyem, ahol már sikerült szintet lépnem az új projekttel. Az új csapattal jól összerázódtunk Stockholmban, végre igazán a helyemen vagyok, és a végén még beindul a kis karrierem.
  • Újra elkezdtem németezni.
  • Megműttettem a szemem: február vége óta sasszem vagyok. :) És decemberben kifizettem a műtét utolsó részletét is. Mint egy igazi felnőtt!!!
  • Idén is sokat voltam külföldön: Prága, Komarno, Zágráb, Drage és környéke, Graz, Bécs, Stockholm, London. Belföldön is kalandoztam: Veszprém Esztivel, Szentendre, Komárom, Győr, Mecsek, Bakonybél, Lillafüred, Zebegény, Parádfürdő.
  • MTT: januárban LEP-et szerveztem, nyáron voltam táborban, ahol mesterré avattak, ősszel pedig összehoztunk egy elég fasza KÖMFT-öt. Volt tevékenyebb évem is, de a munka miatt ennyi fért bele idén. Ja meg az IHB-k, de arra egyre kisebb az érdeklődés. 
  • Fesztiváloztam: Alfa Fesztiválon és Utcazenén is voltam. 
  • Lett egy Rambónk, aki a világ legcukibb törpehörcsöge. <3 
És még mindig jó emberek vesznek körül. Ez még mindig megnyugtató.

A párkapcsolatom pedig változatlanul zseniális.

Szóval én eredményes évet zártam, és úgy érzem, egyre csak ível felfelé az életem. Azt kívánom, hogy ez folytatódjon 2017-ben. Legyen sok futás, szépen alakuló karrier, barátok, család, hörcsög, utazás és egyszerűen boldogság. És mindig legyen mellettem egy fox, aki a legjobb társ ebben a nagy kalandban.