 |
| A Hosszú Hermann torony a parlament mellett. Amelyik ország zászlaja lent itt, az uralja Észtországot. |
Az
előző évihez képest nagy különbség nem volt: nagyjából ugyanazt az útvonalat jártuk be minimális eltéréssel, és a túravezetőnk is pontosan ugyanazzal a fanyar, önironikus humorral mutatta be a várost, mesélt az észt történelemről és az emberekről. A klasszikus helyeken jártunk: a Szent Miklós templomtól a Szabadság téren át a Kiek in de kökig, onnan a parlament épülete az Alexander Nevsky székesegyházzal, majd a Szűz Mária templom, a lépcsőn le az alsó városba, és végül a Városháza téren búcsúztunk el egymástól.
 |
| Alexander Nevsky székesegyház |
A túra után megéheztünk, de rendes ebéd helyett az előző nap felfedezett Majasmokk Kohvikba tértünk be újra, és teleettük magunkat sütivel.
 |
| Sütihalmok |
Mivel a vezetett városnézés mindig egy kisebb rohanás, tettünk még egy kört az óvárosban - ezúttal a saját tempónkban. Szerettem volna végre eljutni a város alatti
katakombákba, mert az előző évben kimaradt - akkor nem indult aznap már túra. Most meg kiderült, hogy egy nappal előtte be kell jelentkezni, és másnap délelőtt 10-kor lett volna egy, de az nekünk már késő volt. A jóistenke nagyon nem akarja, hogy lássam a tallinni katakombákat. :/
 |
| Követségi iroda |
Útközben belebotlottunk a magyar nagykövetség tallinni irodájába. Elég szép helyen van. Megmutattam foxnak a kilátóhelyet, ami a túrából kimaradt.
 |
| Mink meg a város |
Szerencsénk volt, mert mindenki a
Kohtuotsa kilátónál volt, valamiért ezt a
Patkuli kilátópontot nem igazán találták meg a turisták, pedig innen sokkal szebb a kilátás.
 |
| Várfal |
A
Szent Olaf templom felé vettük az irányt. Tavaly ide se jutottunk be, most még bőven nyitvatartási időben voltunk. Befizettük a jelzésértékű belépőt a toronyhoz, és nekiindultunk a végtelennek tűnő csigalépcsőnek.
 |
| Olaf |
Mindig elképeszt a tény, hogy 75 évig, 1549-1625 között ez volt a világ (!!!) legmagasabb épülete a 159 méteres magasságával - ma az átépítéseknek köszönhetően csak 124 m magas. Az már más kérdés, hányszor ütött ki rajta tűz villámcsapás miatt. Hiába no, nem volt akkoriban divat a villámhárító.
 |
| Óváros |
A csigalépcső és a végső kihívást jelentő létra megmászásra után az embernek jó esetben nincs más dolga, mint a panorámában gyönyörködni. Látni az óvárost, a kikötőt, a tengert, tényleg nagyon szép a város fentről.
 |
| Hajókikötő és tenger |
Ami baromira kiábrándító és ront az élményen, az természetesen a többi látogató. A tetőn lehet tenni egy kört, de a hely pont annyi, hogy egy ember fér el, és még ő sem kényelmesen. Az ajtón kilépve szemmagasságban jelzi a haladási irányt egy nyíl. A felérkező turisták 60%-a a rossz irányba indul el, így minden sarkon behúzott hassal, de még így is túl intim közelségbe kerülve kerülgetik egymást az emberek.
 |
| Park és tenger |
Arról inkább el se kezdek rinyálni, hogy a csigalépcsőn mi történik, amikor szembekerülnek az emberek. :D
 |
| Puritán oltár |
Miután kigyönyörködtük magunkat, a templomban is tettünk egy kört.
 |
| Földig érő csillár |
A Szent Olaf templom ma baptista templomként működik, bár tudjuk, mennyire vallásos nép az észt:
nem igazán az.
 |
| Ez a kapu és ajtó :O |
Tartottunk egy kis pihenőt a városnézésben, de este újra a belvárosban kóricáltunk. Kedvet kaptunk kimenni a tengerpartra. Nem tudtuk, mit fogunk találni, de elindultunk a Linnahall felé.
 |
| Nemzeti graffiti |
A Linnahall oldalában egy meglepően szép graffitit vettünk észre. Felhívnám a figyelmet a lépcsőre, ami az észt zászlót akarja imitálni a kék és fehér festéssel, a lépcső szürkéje lenne a fekete. Szerintem zseniális. A rajzon az élesfogú medvére lehet egy tippje mindenkinek, mit akar jelképezni.
 |
| Kis öböl a Linnahall mellett |
Lemásztunk a vízhez, de nem volt különösebben hangulatos, úgyhogy odébbálltunk. Nem kellett sokat sétálnunk, hogy egy parkba kerüljünk, ahonnan egyenes út vezetett egy nagyon bájos, köves-homokos parti részre, ami tele volt grillező, beszélgető, napon sütkérező emberekkel és kutyákkal.
 |
| Parti fák |
Kerestünk egy szimpatikus kőpár, és mi is bámultuk a tengert a naplementében.
 |
| Naplementés tenger |
Ez megint egy olyan pillanat volt, amibe vissza tudok süppedni azóta is, nagyon megnyugtató volt csak üldögélni és nézelődni. Egyébként érezhetően hidegebb volt a víz mellett, és éles volt a váltás.
 |
| Kövek |
Vacsorázni egy vegán étterembe mentünk, ami nem túl kreatív módon a
Vegan Restoran nevet viseli. Kellemes hely, az ételek finomak alapvetően, viszont itt tudtam meg, hogy mennyire zsigerien gyűlölöm a korianderlevelet. Paradicsomlevest kértem, és akkor még nem tudtam, mi az a petrezselyemszerű levél, amivel megszórták, csak azt, hogy borzasztó íze van. Mikor megláttam, hogy a főételnek kért tacómon is ez a cucc van, sírni tudtam volna. Azóta tudom, hogy ez a korianderlevél, és az emberek egy része nagyon szereti, mások viszont borzasztóan utálják, és ennek
genetikai okai vannak. Tökre elszomorít, hogy egy ilyen megosztó fűszer esetén nem kérdezik meg a vendéget, hogy tehetnek-e belőle a kajára - az étlapon mellesleg nem is szerepelt, hogy koriander is lesz a kaján. Sajnos azt látom, hogy Budapesten is terjed ez a fűszernövény, és kérdezés nélkül szórják a kajára.
Úton a szállás felé még beugrottunk egy sörre a
Karja Kelderbe, ami állítólag Tallinn legrégebbi kocsmája.
Ezúttal a Sauna utca még hangosabb volt, mint előző este, és a diszkó is megnyitott. Ez azt eredményezte, hogy konkrétan berezegtek az ablakok a szobánkban éjszaka. A fáradtságtól szerencsére még így is tudtunk aludni.
