2014. július 21., hétfő

Zirci Buli 2014

Hajjaj, most látom, hogy itt ez a vázlat, amit nem fejeztem be, azóta pedig már volt egy diplomaosztóm meg egy kiváló borsodi hétvége, úgyhogy gyorsba megírom és publikálom. 


"Kedves Látogatók!

A ma este során a Vad Fruttik koncertje elmarad, a Hangmanjack koncertje holnap éjszaka kerül megrendezésre, az időjárás viszonylatában a Funthomas zenekar szórakoztatja a legkitartóbb vendégeinket, de az időpontról sajnos még nem tudunk pontos információt adni. Megértésüket köszönjük! Egy holnapi szebb nap reményében." - olvastam a szervezők üzenetét facebookon múlt péntek este (07.11) a vonaton döcögve Fehérvár felé. (A döcögést szó szerint értsd, fél óra késést produkált a veszprémi vonat: egyszer csak elkezdtünk gyökkettővel haladni.) Közben húgomékkal konzultáltam, akik már kint voltak a helyszínen: szakad az eső és fúj a szél, de átmenetinek tűnik, mire odaérünk, talán normalizálódik a helyzet. Addigra már túl voltunk egy erős kapkodáson és rohanáson, hogy Kelenföldnél elcsípjük a vonatot, különben borult volna minden terv és sosem érünk Zircre. Fox nyugodtan olvasott mellettem, én meg szép csendben idegbajt kaptam a késés és azon tény okán, hogy nem voltam benne biztos, a győri vonat bevárja-e a pestit, mert ha nem, akkor nem érjük el, és aznapra nincs több vonat Zirc felé, a buszpályaudvar messze van, de legalább már az a veszély nem fenyegetett, hogy a Vad Fruttikról lemaradunk. Végül minden jól alakult, elértük a győri kis pirost, elzakatoltunk Zircre, bulijárattal pedig eljutottunk a fesztiválra. 

Eső már nem esett, a szél ellenben fújt, és nem volt éppen meleg. Húgomék épp a mi sátrunk felállításával szenvedtek, közepesen volt részeg a társaság. A feladat teljesítése után a színpad felé vettük az irányt, mert kezdődött a Funthomas, akik magyar és külföldi popslágereket játszottak. Addigra elfogyasztottuk egy pálinkát és némi sört, úgyhogy élvezni is tudtuk a koncert. Sok éves hagyomány szakadt meg aznap este, ugyanis sosem volt még olyan, hogy első sorban álljunk, megadva a lehetőséget a fotósnak, hogy megörökítsen minket. Olyan "sokan" voltak kíváncsiak a koncertre, hogy simán eljutottunk az első sorig. Az este a továbbiakban érdekes elemeket kevésbé tartalmaz, egy kisebb traumás eset után lehúztam még egy pálinkát, aminek eredményeképpen totál memóriazavarosra ittam magam (Fox szerint Mementó-szindrómám volt), úgyhogy az alvás mellett döntöttem. 

Szombaton ragyogón sütött a nap, meleg volt, az ég tiszta. A reggeli gyógysör elfogyasztása után lesétáltunk nagyanyámhoz, aki ebéddel, palacsintával, ropival és sörrel várt minket, és természetesen mindenből enni kellett, lehetőleg kétszer, nehogy lefogyjunk. Ebéd és zuhanyzás után mindenki keresett egy kellemes kis zugot a lakásban, ahol ledőlhet, és kezdődött a csendespihenő. Mire odajutottunk, hogy mi is ledőlünk Foxszal, már csak a szőnyegen volt hely, de életemben nem aludtam még ilyen jót szőnyegen. Puha volt és simis, kényelmesebb, mint sok ágy. 

Pár óra alvás után helyszínt váltottunk, másik nagyanyámnak aznap volt a születésnapja, amit nagy családi bográcsozással ünnepeltünk. Természetesen volt némi kíváncsiság, merthogy bemutattam a pasimat, de hálistennek minden rendben ment, nagyapám hozta az "üdv a családban" pálinkát, voltak sztorizások a bakonyi huncutságokról, ettünk, jó mulattunk. 

Csak ezek után vettük irányba a teszkót, ahol feltankoltunk az estére, majd visszabuszoztunk a fesztiválra. Sok időnk nem volt, mert kezdődött is a Paddy. Újfent megbizonyosodtam róla, hogy ez a Paddy alak egy igen nagy egoista, istenkomplexusos megalomán lehet, süt minden mozdulatából, és főleg abból, ahogy a hangosítókkal kommunikál. Koncert közepén szólt a közönségnek, hogy olyan messze vagyunk, menjünk már közelebb, ergo másszunk át a fa korláton, ami a színpadot elválasztotta az emberektől. Az az őszinte rémület, ami a szekusok arcán megjelent, na az mókás volt. :D Végül az énekes mászott fel a korlátra és tolt végig pár számot visítozó tinilányok között. Jó volt, Paddyék mindig jó bulit csinálnak. 

Én sose voltam egy nagy kispálrajongó, a slágereket ismerem és ennyi, inkább a 30y-generáció vagyok már, de Fox becsülettel végigtolta a Paddyt, úgyhogy én is eltáncikáltam a Tökéletes Helyettesek Kispál tribute-re. Utána már csak bóklásztunk, ettünk egyet, megnéztük a nagy tábortüzet, megkerestük húgomékat, konstatáltuk, hogy egy csapat fülbemászó elfoglalta a sátrunkat, aztán alvás. Ami eddig nem nagyon tűnt fel, vagy csak nem emlékeztem rá, vagy kevésbé voltam érzékenyre, az a sok paraszt részeg, akik egész éjjel üvöltenek. Szoktam én káromkodni eleget, de ami itt ment éjszaka, az elég ortó volt. Ráadásul nem hiszem el, hogy ezek az emberek sose fáradnak el, és egész éjjel konstans faszparaszt valaki és üvölt. Biztos öregszem. 

A vasárnap hagyományosan a döglés és a fáradalmak kipihenésének napja, ami idén kicsit nehezen ment, ugyanis nekünk jönni kellett vissza Pestre. Egy szenvedés volt a buszút még úgy is, hogy gyorsjárattal jöttünk, fájt a szemem, álmos voltam, de aludni nem tudtam. Foxnál eldőltem az ágyon és végem volt. Mikor felébresztett, hogy ő most elmegy mosni, de aludjak nyugodtan, sokáig tartott, mire egyáltalán felfogtam, hogy hol vagyok és mi történik. 

Jóság volt ez a buli, de jövőre lakókocsival megyünk. 
Hangulatfotó: a szánkós fiúk szakadó esőben (húgom fotója) 

2014. július 8., kedd

elsőprájdozó

Én már nagyon-nagyon rég el akartam menni Pride-ra, de soha senki nem akart eljönni velem, egyedül meg annyira nem móka, ezért is örvendtem meg nagyon, hogy idén végre találtam egy hozzám hasonlóan kíváncsi társat, akivel jól megnéztük a felvonulást és nagyon nyitottnak éreztük magunkat.

Nem mondom, kicsit feszengtem, amikor a megbeszélt találkahelyen, a Jászain várakoztam fekete twilight sparkle-ös, love&tolerate feliratú pólóban (és eszembe jutott, hogy fox ezt magától hordja és szarik az egész világra, én meg egyszer felveszem és hülyén érzem magam, mekkora gáz vagyok). Ahogy közeledtünk a beengedő ponthoz, megütötte a fülemet egy kis mocskosbuzizás, amit igyekeztem ignorálni és reméltem, hogy jóóó messze verik a nyálukat az ellentüntetők. Belépésnél bele kellett kortyolnunk a vizünkbe, bizonyítva, hogy az valóban víz, aztán mehettünk utunkra a kordonok között. Azonnal kaptunk szivárványos zászlót, és elindultunk a tömegben körbenézni. Merthogy tömeg volt. És nem lehet általánosítani, kiscsaládtól babástul kezdve fiatal meleg és heteró párokon át nagymamáig-nagypapáig volt ott mindenféle korosztály. Ja és állatok, leginkább kutyák szivárványos nyakörvvel. És mindenki lelkes volt, vidám és mosolygós.

Időben érkeztünk, hogy ne maradjunk le semmiről, a szervezők is ezt kérték. Azzal viszont nem számoltunk, hogy a menet majdnem 40 perces késéssel indul csak el. 40fok, forróság, tűző nap, kevés árnyék, annyira nem volt ideális. Egy szavam sem lehet, mert kaptunk ingyen kávét, ami nagyon jól esett, és várakozás közben is partihangulat volt.

Aki ismer, tudja, mennyire imádok vonulni, tüntetni, dolgokért kiállni (erről jut eszembe az ENFP humor szekció egyik képe, amin egy transzparens látható a következő szöveggel: "Mentsük meg....(az ügy)". valahogy így, valahogy így van ez). Amikor megindult a menet, megint azt éreztem, mint a diáktüntiken: igen, jó ügyért állok ki, és itt egy rakás ember, akik úgy gondolkodnak, mint én, én ide tartozom és jó arc vagyok és ők is azok, és most jól megmutatjuk, milyen sokan vagyunk és majd megváltozik a világ. Annyival okosabb vagyok már, hogy tudjam, nem sok minden változik, vagy leginkább semmi, de a közösségi érzés jó, és iszonyat jó azt látni, hogy öreg nénik integetnek lelkesen az ablakokból. 

Az Oktogonon megálltunk egy időre. Később olvastam a híreket az ellentüntetőről, aki a második kamionra felmászott, ott és akkor mi erről semmit nem tudtunk, a nyitottak vagyunk kamionról annyit mondtak, hogy kisebb forgalmi akadály adódott. Pár perc várakozás után bevonultunk az Oktogonra, ahol elengedték a színes lufikat a kis üzenetekkel. Nekünk nem sikerült szereznünk, de már nézni is elég volt, nagyon szép látvány volt.

Az Andrássyn haladva szinte kettészakadt a menet, a harmadik kamion a többiekhez képest lemaradva tolta a bulit. Megközelítettük a második kamiont, ami végül a hírekbe is belekerült a tetején őrjöngő arc miatt. Megnéztük a transzparenseket, és úgy döntöttünk, igyekszünk elhatárolódni a vonulás ezen részétől, mert a papruhában táncoló buzi és a faszos nagymagyarország azért nem a legjobb módja a tolerancia és elfogadás közvetítésének.

Én nem is értem egyébként, ennyi gyaloglás után emberek hogy voltak képesek ugrálni és partizni. A Hősök teréhez közeledve nekem már fájt a lábam, és rá kellett jönnünk kis társammal, hogy ez nem az a felvonulás, ahonnan akkor lépsz le, amikor akarsz, mert körbe vagy kordonozva, és a rendőrök sehol nem engednek ki. Mindkettőnknek dolga volt még este, így az az eshetőség, hogy a Városligetben meg kell várnunk a beszédeket, és csak akkor megyünk haza, amikor valaki végre úgy dönt, egyáltalán nem volt szimpi. Végül a Dózsán tudtunk kilógni pár másik szemfüles emberrel együtt. A balhé a Hősök tere felőli oldalon volt, ahol megintcsak ellentüntetők próbáltak bejutni, az Ajtósi felőli oldalon szó nélkül kiengedtek a rendőrök, és a kordon mögött álldogálók is leginkább turistáknak és kíváncsiskodóknak tűntek csupán. Semmi attrocitás nem ért minket, bár kicsit rossz belegondolni, milyen nyugodtan sétáltunk át a szivárványos zászlócskákkal a ligeten, miközben a homofóbok ott keringtek a környéken.

Összességében én nagyon örülök, hogy ott voltam, jó buli volt és jól éreztem magam. Ami beárnyékolja az egészet, az a bezártság érzete, és a szomorúság, hogy 2014-ben Magyarországon még mindig vannak olyan agresszív és ostoba csoportok, akik miatt több ezer embernek kordonoktól védve kell kiállnia a nyitottság és elfogadás mellett.  


2014. július 3., csütörtök

itthonságok

Zircről bárhova utazni nem tősgyökeres helybeliként rémálom. Ahhoz már hozzászoktam, hogy valahányszor megpróbálok kardosréti buszra szállni, a sofőr külön felhívja rá a figyelmemet, hova készül, és nem is feltételezi, hogy én is oda mennék. Meg nem oda áll be a busz, ahova ki van írva, mert a helyiek úgyis megtalálják. Meg nem cseréli le a táblát ugyanezen oknál fogva. Tegnap Veszprémbe próbáltam eljutni, és elég nehéz, ha az ember nem lát mást, mint egy rakás buszt egymás mögött lehetetlennél lehetetlenebb útirányokkal, a sofőrök pedig egymással trécselnek. Hárman álltunk értetlenül a feltételezett veszprémi járat előtt, mire a sofőr visszatért, és nem is értette, miért bizonytalankodtunk az úticélt illetően, majd észrevette, hogy elfelejtette megfordítani a táblát (nem mindegy, hogy Bakonynána-Veszprém vagy Veszprém-Bakonynána), és nevetve megfordította. Aranyos volt egyébként, de a mindig precízen kiírt és percre pontosan induló népligeti járatok után nehéz visszaszokni. 

Amúgy jó itthon. Hosszú távon nem bírnám, de egy-két napra hazalátogatni kellemes. Sörfesztivál helyett ültünk a szokásos Titkos Helyen, fetrengtünk a frissen vágott fűben, olcsó sört vedeltünk és munkáról meg tervekről beszélgettünk. Találtam ötlevelű lóherét, mókus szaladt a fa oldalán, részeg tinisrácok lányokat megszégyenítő cicafightot tolva mentek egymásnak, befutott Ági, két sörtől már tökrészegnek éreztem magam, lelkiztünk a hazaúton húgommal, aztán felzabáltunk mindent, amit itthon a konyhában találtunk. Jó kis délután volt.

Közben munkakeresés, kedden állásinterjú. Sok reményt nem fűzök hozzá, annyira talán nem jó az angolom, mint várják, de legalább kaptam értelmes visszajelzést. Két hete vagyok diplomás és munkanélküli, de kezd kikészíteni a semmittevés. Meg a pénztelenség rémképe. Adjatok munkát!

2014. július 1., kedd

Azok a szegény védett férfiak

Könyvkritika következik: Merle és a Védett férfiak

Mielőtt elkezdtem volna írni ezt a posztot, lecsekkoltam az internet világában, mások mégis mit gondolnak Robert Merle agymenéséről. Moly.hu-n összességében 88%-ra értékelték a felhasználók, goodreads.com-on ötös skálán 4.15-re, valamint rengeteg olyan beszámolót és értékelést találtam róla, amiben a mű zsenialitását, mélységét emlegetik. Elgondolkodtató, szatirikus, társadalomkritika, utópia, bla. 

Én konkrétan agyfaszt kaptam tőle, időnként nagyon ingerenciám lett volna felgyújtani az egész szennyet. 

Az egy dolog, hogy olyan szájbarágós az egész, hogy jajj. Az első fejezetekben tűnik fel a férfigyilkos vírus, ami csak nemzőképes korú hímneműekre hat, őket viszont pillanatok alatt likvidálja. Eleinte nyilván nem veszi komolyan senki, aztán amikor hirtelen hullani kezdenek a férfiak, a nők átveszik az irányítást, addigi elnyomott szerepükből elnyomókká válnak. A főszereplő Martinelli doktor, aki az ellenszer kidolgozásán munkálkodik, néhány társával együtt egy vidéki kastélyba kerül, ahol "védett férfiakként" állandó őrizet alatt állnak, nem érintkezhetnek a külvilággal, szigorú szabályrendszer veszi őket körül. A regény nagy része itt játszódik, a cselekmény nagyjából ennyi: férfigyűlölő ősfeminista lesz az Egyesült Államok elnöke, a védett férfiak dolgoznak az ellenszeren, közben szövetkeznek a férfi hímtagot továbbra is kedvelő nőkkel, akik a kormány megbuktatásán ügyködnek, a kormány titokban nem akarja elterjeszteni az ellenszert és fenntartaná a férfigyűlöletet, és közben mindenki Martinelli doktort akarja megdugni. 

Mivel énelbeszélő a narrátor, nem tudom eldönteni, mennyiben írta le Merle a saját gondolatait és mennyiben élte bele magát a főhős helyzetébe, de az kétségtelen, hogy a gondolatmenetek nagy része arról szól, hogy az adott női szereplő hogyan néz ki, milyen az orra, hogyan riszálta a csípőjét, mennyire volt kacér vagy rideg, mennyire fenséges az arca vagy milyen a haja. Ezen kívül tökhülyén viselkednek, semmi értelme nincs a lépéseiknek és viselkedésüknek, és körbelengi őket a női misztikum: a titokzatos nők, akiknek sosem lehet tudni, mi jár a fejükben. Azt sem tudhatom, az író milyen kapcsolatot ápolt a női nemmel, de hogy fingja nincs rólunk, az tuti. A könyvben úgy viselkednek a nők, ahogy egy férfi elképzeli, hogyan kéne viselkedniük. Úgy flörtölnek, ahogy egy férfi szeretné, hogy flörtöljenek. Úgy fedik fel véletlenül gyengéd érzelmeiket, ahogy egy férfi elképzeli, hogy hogyan történhet ez. Művi, erőltetett, komolytalan az egész.   

Attól most vonatkoztassunk el, hogy pár hónap leforgása alatt a nők teljesen kifordulnak önmagukból, megalázzák a férfiakat, lenézik és kihasználják őket, nagyfiút játszanak és megvetik a férfiakkal való testi érintkezés minden formáját. És akármit tesz egy férfi, az szexista. Ha "úgy" néz rájuk egy férfi, akkor az szexista és fallokrata (kedvenc új szavam), és ezt minden egyes kibaszott alkalommal szóba hozzák, és az a nyomorék Martinelli minden egyes kibaszott alkalommal elmondja, hogy de hát nem tehet róla és amúgy se úgy értette. Ugyanazok a klisék ismétlődnek újra és újra. 

Ahogy már korábban említettem, mindenki ezt a kis alacsony, olasz származású doktort akarja megdugni. De tényleg. Szinte az összes nő a kastélyban rá pályázik, amit nagyon ügyetlenül titkolnak, állandó összenézések és félmosolyok és titkos érintések, ehh, komolyan, mint egy tinidráma. Az egyik csajszival össze is jön egy mozgalmas éjszaka, aztán a lány terhes marad, de ez egy új, felvilágosult világ, a lány nincs kiakadva, hát úgyis pótolni kell az elpusztult embereket. 

És az elvileg szerelmi szál. Burage, a nő, aki egy hisztérika, egyszer hideg, aztán flörtöl, aztán bömböl. Idegesítő, érthetetlenek és céltalanok a tettei, a karakter totál nincs felépítve. Az elején egyfolytában veszekszik a doktorral, ez lenne a tipikus "jajj szeretem, de mérges vagyok, amiért ezt érzem, úgyhogy ezzel leplezem" klisé, amitől hülyét kapok. De még ezt is olyan szerencsétlenül, ami félelmetes. Minden férfi disznó, és láttam hogy néztél az x munkatársnőre, és jajj doktor, maga egy fallokrata, nem is tudom, mit vártam, nőihiszti, nőihiszti, nőihiszti. Ki veszekszik így, most komolyan? Aztán a kis titkos női társasággal megszökik az egész bagázs a kastélyból, kijut az ellenszer, happyhappyjoyjoy, és akkor Burage bevallja, hogy hát ő szerelmes meg féltékeny volt. És itt következik az a monológ, aminek elolvasása után két lábbal akartam a könyvön tiporni. Tessék: "Irtózatosan szenvedtem a szexuális hiányérzettől. Minden éjszaka órák hosszat vergődtem az ágyban, hason fekve, és téged hívtalak a sötétben. Igen, Ralph, emlékszem, ahogy görcsösen belemarkoltam a lepedőbe, és megállás nélkül suttogtam, nagyon halkan, a lehallgató-készülék miatt: Gyereket akarok tőled, Ralph, gyereket akarok""  
Igen, hölgyeim és uraim, ez így megy. Kormányzatilag tilos a szex férfi és nő között, és a végletekig kanos nő másra sem tud gondolni, mint hogy gyereket akar. Nem szexelni végre egy jót, nem. Gyereket. Ez már csak ilyen. 

A sztori legvége persze az, hogy újra kell népesíteni az államokat, és mindenki a jó doktort kéri fel, hogy legyen a gyermeke apja. Amit természetesen nem mesterséges megtermékenyítéssel végeznek, hanem régimódi keféléssel. Köszi. 

Nem tudom, másoknak miért jön be ezt a regény, hol van ebben a szatíra és a mélység, én mindenesetre rég olvastam ekkor halandzsát, és egy életre kiábrándultam Merléből.