2020. április 26., vasárnap

Erdély: Brassó

2009 május 30. szombat
Reggel viszonylag korán indultunk Brassóba. Mivel éjjel nem sokat aludtam, eléggé fáradt voltam. Brassó kb. 80 km-re fekszik Baróttól. 
Brassó ma Bukarest után Románia második legnagyobb városa. Az erdélyi szászok nagy központja volt egykor, eredeti neve Kronstadt. Először 1252-ben említi meg IV. Béla egy adománylevélben. A Kronstadt, azaz "korona városa" elnevezés onnan származik, hogy a legenda szerint az első városháza építésekor egy koronát találtak a földben egy fa gyökerei között. Ez a motívum a város címerén is megtalálható. A 14.században, tatár-török betörések idején kezdték építeni a várfalat és a Fekete templomot. A reformáció után az erdélyi szellemiség egyik fontos központjává vált a város.
Áprily Lajos Gimnázium épülete
Az Áprily Lajos Gimnázium Brassó egyetlen magyar középiskolája. 1837-ben alapították, a kommunizmus idején beolvasztották más brassói román iskolákba. 2003-ban vált külön a 6-os számú román iskolától, így ma magyar nyelven folyik az oktatás. 
Utcakép. Igen, elég rossz idő volt.
Ez a templomnak tűnő épület a főtér közepén a régi városháza épülete, ma a megyei történelmi múzeum működik benne. 
Régi városháza
Egy 14. századi őrtoronyra húztak fel 1420-ban egy szintet a városi tanács számára. A 17. század nem volt kegyes az épülethez: villám csapott a tornyába (1608), földrengés rongálta meg a falait (1662), majd tűzvész pusztította el az épület egy részét (1689). Végleges formáját 1778-ban nyerte el.
A Cenk hegy és a Brasov felirat
A háttérben a 960 m magas Cenk hegy látható a rajta lévő Brasov felirattal (tiszta Hollywood :D). A hegyre drótkötélpályás felvonó megy fel, de állítólag már hosszú évek óta nem újították fel, úgyhogy elég veszélyes. A hegyen az Árpád-korban vár állt, ma már csak nyomai láthatók. (1455-ben Hunyadi János engedélyezte a lakosságnak, hogy a cenki vár romjait felhasználva újjáépítsék a városfalakat.)
A Fekete Templom hátulról
A Fekete Templom Erdély legnagyobb temploma a maga 89 m hosszával és 38 m szélességével. Bécs és Konstantinápoly között ez a legnagyobb gótikus templom. 1383-ban kezdték el építeni egy ( a prospektus szerint román... nos én ezt azért megkérdőjelezném) kisebb templom helyén. Már majdnem készen állt, amikor 1421-ben a törökök teljesen lerombolták. 1471-ben fejeződtek be a munkálatok. 1689-ben tűvész pusztította el a várost - arról megoszlanak a történészek véleményei, hogy a Habsburgok felgyújtották fel a várost bosszúból vagy baleset történt, mindenesetre ekkor lettek a templom falai feketék, innen ered a neve is.
A templom órája és tornya
A templom belseje is gyönyörű, ott fényképezni sajnos nem lehetett. Bent több mint 100 darabból álló török szőnyeggyűjtemény, még a tűzvész előttről megmaradt bronz keresztelő medence, szintén a tüzet túlélő, ma az UNESCO világörökség részét képző falfestmény és egy 4000 sípos orgona található. 
A Cérna utcában
A következő állomás Európa egyik legkeskenyebb utcája, a Cérna (vagy Zsinór) utca volt. Az utca 1,32 m széles és 83 m hosszú. 
Katalin-kapu
A Katalin-kapu kétségtelenül a városfal legszebb kapuja. Egykor hatalmas erődítménykomplexum volt, mára csak a kaputorony maradt meg. A 14. századtól kapu állt ezen a helyen, de a ma ismert Katalin-kaput csak 1559-ben építették. Brassó román városrészéből, Bolgárszegről csak ezen a kapun keresztül lehetett bejutni a városba egészen a 19. század elejéig.

Az Árvaház utcai kapu 1828-ban épült, mivel a bolgárszegi forgalom annyira fellendült, hogy gyakori volt a torlódás a Katalin-kapunál. 

Innentől volt egy kis szabadidőnk, vásárolgattunk, nézelődtünk, majd visszaszálltunk a buszba. Felmentünk még az 1030 m magasan fekvő Brassópojánára, ami egy szabadidőközpontnak ad helyet. Mivel szakadt az eső, ki se szálltam a buszból, néhányan vettek pár dolgot a kirakodóvásárban, aztán mentünk vissza Barótra. 

Este a Party Pub-ban vacsoráztunk és beszélgettünk. Mi éjfél körül mentünk haza.

2020. április 25., szombat

Erdély: Kisbacon és Bodvaj

2009. május 29. péntek
Reggel 10-kor indultunk busszal a környékre kirándulni. Első úticélunk Kisbacon volt, ahol egy vízimalmot néztünk meg közelebbről. (Virtuális kirándulás a malomban >>ITT<<) Ez a kis malom Erdővidék egyetlen működő vízimalma. 
A malom kívülről
Valószínű, hogy 1714-ben épült, erre utal a mestergerendájára vésett dátum. Két további évszám látható még: 1835 és 1889, ezek a nagyobb felújítások időpontjai lehetnek. 
És belülről
A malmot 1963-ban kollektivizálták, és csak 1992-ben került vissza a Keresztes család jogos tulajdonába.
Faliszőnyeg
Bent megnézhettük a malmot működés közben, a szomszédos szobában a szövés mesterségét lehetett kipróbálni. A háziak nagyon kedvesek voltak, mindent megmutattak és szívesen meséltek.
Szövés
A malomnak híres látogatói is akadtak: Károly herceg, akinek Zalánpatakon van vendégháza, családjával a kisbaconi malomban is járt. A Telegraph cikke ennek a látogatásnak járt többek között utána - a kedvencem, ahogy 'Neni Etelka'-ként hivatkozik Etelka nénire, majd következetesen családnévként használja a 'Neni'-t: "Neni has an extraordinary photograph of herself on the back of a huge motorbike with her arms firmly clasped around Prince Harry, who came here at Easter during a road tour with friends."
Kis vízesés a malom gátjánál
Megnéztük a nagy mesemondó, Benedek Elek  kúriáját is. A helyiek elmondták, hogy a család egy része ma is ott él. A házba sajnos nem tudtunk bemenni, mert nem volt otthon senki. Közben megtaláltam a neten Bardócz Orsolyának, Benedek Elek ükunokájának a honlapját, ahol lehet nézegetni a kúria belsejéről képeket.
A Benedek-kúria
1969-ben avatták fel a Benedek Elek Emlékházat, ami nagy eseménynek számított. Olyan híres erdélyi magyar szerzők vettek részt a megnyitón, mint Sütő András, Kányádi Sándor vagy Sylvester Lajos.
Az ablakon azért befényképeztem
Nem is időztünk tovább Kisbaconban, mentünk tovább Bodvajra. A bodvaji kohó 1831-ben épült,  Gábor Áron itt öntötte a háromszéki önvédelmi harc első két ágyúját a '48-49-es szabadságharc alatt.
A bodvaji kohó felújított vashámora
A kohó épületén emléktábla van, rajta idézet Gábor Árontól: "Hallom, hogy a főtiszt urak azt mondják, meg kell hajolnunk az ellenség előtt, mivel nincs muníció, nincs ágyú. Lesz, amennyi kell. Semmi mást nem kérek, mint felhatalmazást arra, hogy a fülei hámorhoz utazhassak, ott dolgozhassak és dolgoztathassak, s ha mához két hétre Sepsiszentgyörgy piacán hat ágyú nem lesz felállítva, és azokkal a próbalövésnél célt nem találok, akkor én magam állok tíz lépésnyire az ágyú elébe céltáblának." Az idézet alatt a szöveg: "Itt öntötte Gábor Áron első ágyúit, eszközt és hitet adva a székelység szabadságharcának"
Koszorúk
Van egy olyan érzésem, hogy mi Magyarországon nem mérjük kellően Gábor Áron jelentőségét. Most olvasom wikipédián, hogy mikor Sepsiszentgyörgyöt feltétel nélküli megadásra szólított fel a császári erők tábornoka, és megfelelő fegyverzet híján már-már beleegyeztek volna ebbe, akkor állt elő Gábor Áron a fenti idézettel. Az elkészült ágyukat a hídvégi csatában vetették be először és meg is nyerték az ütközetet. A bodvaji kohót az osztrákok hamarosan feldúlták, de a Gábor Áron máshol folytatta az ágyúöntést. 93 ágyút öntött ki élete során.  Végül a végzete utolérte, a kökösi csatában ágyúgolyó találta el a bal mellét.
Kilátás a kohó tetejéről. Ilyen böhöm nagy teherautók közlekednek az erdei úton, sokszor alig fért el mellettük a busz.
Ami még nagyon megmozgatta a fantáziámat, a bodvaji erdei temető. A kohótól nem messze az egyik domboldalon található, a régiek oda temetkeztek, ma már csak néhány sírkő található ott. Ilyen a kardosréti régi temető is, amit nemrég fedeztem csak fel az erdőben, teljesen benőtték a fák. (Erről úgy látszik, nem készítettem fotót, mert nem találtam egyet sem.)
A kohón
Innen Barótra mentünk vissza, megebédeltünk a Rózsa vendéglőben. Délután kezdődött a Barót Napok, a szakadó eső miatt a kultúrházban volt a megnyitó, ahol papámék is felléptek. Utána meglátogattuk baróti ismerőseinket, este vacsora szintén a Rózsában, majd divatbemutató az iskolában (a lányok maguknak varrtak ruhát, azt mutatták be), később szakadó esőben sörsátorban söröztünk. Elég későn értünk haza, pedig másnap reggel korán keltünk.
***
Arra emlékszem még erről a napról, hogy vendéglátóm öccse vitt reggel Barótra, és csodálkoztam, milyen sok a gólya az út menti mezőkön. Rengeteg, rengeteg gólya lépkedett a vizes fűben reggelire vadászva.
Az esti sörözésből az rémlik még, hogy nagyon olcsó volt a kürtőskalács, és Ciuc sört ittunk. Teljesen odáig voltam azon, hogy amikor otthon már sötétedik, Baróton még világos volt. 

2020. április 24., péntek

Kirándulás a Nagy-Kevélyen

Újabb fejtörést okoztak a hétvégén a lezárások, de mindenképpen el akartuk menni egy nagyobb túrára, hogy kiszellőztessük a fejünket és fizikailag is elfáradjunk. Foxnak jutott eszébe a Nagy-Kevély, ami nekem is tetszett. A csúcsra vezető emelkedőt nem szeretem, de a kilátásért bármikor hajlandó vagyok felmászni. 

Csillaghegy felől terveztük a csúcstámadást, a kérdés csak az volt, hogy odáig biciklivel vagy bkv-val jutunk el. Sokat gondolkodtunk, és végül bevállaltuk a metró és hév kombót: maszkkal szálltunk fel, én kesztyűt is vettem, biztos, ami biztos. Csillaghév megállótól a piros jelzést követtük, ez gyakorlatilag felvisz a csúcsig. A térképet nem is kellett figyelnünk, már sokszor jártam erre. A piros sávban az a jó, hogy kikerüli a Róka-hegyet, ami nem a kedvenc hegyem a környéken, a rengeteg lépcsőjét nagyon nem szeretem.
Virágeső
Jajj nagyon jó volt a természetben lenni! Bőven benne vagyunk a tavaszban, zsenge falevelek bújtak ki a faágakon, virágoznak a korai növények, kellemes virágillat terjeng. Örömmel láttam, hogy a Békahát utca és a Budakalászi út közötti bekötőút menti illegális szemétlerakó nagyját felszámolták. Gyűlik a szemét a Makkos utca elején meg egy magánterületként jelölt lakókocsi mellett, de legalább az út széli kibelezett hűtőszekrényeket és egyéb csúfságokat eltüntették.
Kilesés
Az Ezüst-hegyi kőbánya után éppen megkezdtük volna a mászást az Ezüst-Kevélyre, amikor szembejött egy nordic walkingoló bácsi, és megszólított minket, hogy van egy ajánlata. Javasolt nekünk egy utat, ami elkerüli a piros sáv emelkedőit, és csak a csúcs előtt nem sokkal kapaszkodik vissza a pirosra. Megköszöntök a kéretlenül érkezett javaslatot, és elindultunk az ismeretlen úton. Tényleg kikerülte a leghúzósabb részeket, és még izgalmas is volt új utakon járni.
Ezért a kilátásért megéri szenvedni
Persze így is fel kellett küzdeni magunkat a hegytetőre, de a szép kilátásért meg kell szenvedni.
Budapest felé
Kiültünk a kövekre, bontottunk egy sört, élveztük a látványt.
Pilisborosjenő a bokor mögött
Egészen sokáig üldögéltünk, nem siettünk haza. Késő délután volt - mi inkább délután indulunk el kirándulni általában, nem bírunk felkelni reggel korán.
Az Ezüst-Kevély
Visszafele a piros csíkon indultunk, a már jól ismert úton.
Ez a kedvenc képem :)
Gyanútlanul sétáltunk, amikor a szintén gyanútlanul vadkempingező Ziziékbe futottunk bele. Teljesen indokolatlan és váratlan találkozás volt. Mennyi esély van arra, hogy egy viszonylag kevésbé felkapott túrahelyen találkozunk ismerősökkel? Úgy tűnik, több, mint sejtettük.
Kőkunyhó az erdőben
Beszélgettünk kicsit, a tisztes távolságot persze tartva.
Naplemente
Mire leértünk a hegyről, kezdett sötétedni, de elhatároztuk, hogy a Róka-hegyre még felmászunk. Így is lett, és meglepően sok kisebb társaságot találtunk a hegyen. A legmegdöbbentőbb az a banda volt, akik mellett elsétálva masszív fűszag csapott meg - én aztán nem ítélem el őket, szerintem semmi gond nincs a fűvel, legyen legális, de hogy én még tök józanul is alig bírtam leszenvedni magam a hegyről, az is tuti. Hogy ők hogyan jutottak le, az számomra rejtély. Nagyon rossz volt a csúszós, homokos, agyagos talajon mászni a szakadék mellett, majd után a lépcsők se voltak jobbak. Örültem, amikor leértünk.
A Róka-hegyről este
Ezek a túrák éltetnek, komolyan. És alig várom már, hogy szabadon fedezhessek fel új helyeket - már van jónéhány pont a képzeletbeli bakacslistámon. 

2020. április 20., hétfő

Erdély: Szászkézd

Nosztalgia útiélmények
Volt nekem blogom 2006-tól egészen 2013-ig a freeblogon. Leginkább magamról, a kis tinédzser dolgaimról írtam benne, de van néhány poszt, ami utazásról szól. A freeblog 2013-ban megszűnt, vele együtt az akkori blogom is. A http://web.archive.org/-on még nagy nehezen elérhető,  de a képek és kommentek már egyáltalán nem. Arra gondoltam, hogy újraposztolom, kiegészítem és aktualizálom a régi utazásos bejegyzéseimet, ha már egyszer úgysincs lehetőségem mostanában utazni a vírus miatt. Az első ilyen az erdélyi utazásom története 2009-ből, amikor nagyapámmal és a zirci vegyeskórussal töltöttünk öt szép napot Barót környékén.

Miért éppen Barót? Ez a kis Kovászna megyei település 1990 óta Zirc testvérvárosa, és gyakran utaznak egymáshoz a helyi kórusok és néptánccsoportok. 2009-ben a Barót Napokra volt hivatalos a Zirc Városi Vegyeskórus. 

Erdélyi út, 2009 május 28-31.

A tavaszi szünet alatt tört rám a vágy, hogy Erdélyországba látogathassak. Szerencsémre kiderült, hogy a zirci kórus, amelynek nagypapám is tagja, május végén Barótra készül, és én is velük tarthatok. Utazással együtt 5 napot töltöttünk Erdélyben. Mivel rengeteg programon részt vettünk és nagyon sok képet készítettem, napi beszámolót fogok tartani az eseményekről. Érdekességként az összeszedett prospektusok és leírások anyagait is beleszövöm az úti leírásokba.


1. nap - 2009. május 28. csütörtök
Május 27-én éjjel 11-kor indultunk Zircről különbusszal, kb. 6 óra alatt értük el a határt. Aludni nem sokat tudtam, a buszon alvás nekem mindig is nehezen ment. A határon átérve azonnal egyértelműen látszott, hogy ez itt már Románia. Nagyvárad felé az út mentén hatalmas, rozsdás csövek futottak, leamortizált gyárépületek, elhanyagolt lakóházak. Az a szomorú, hogy utunk során ez a kép végigkísért minket. Rengeteg elhagyott gyárépület rohad az utak mentén, soha be nem fejezett házak, a szőlőket és gyümölcsösöket benőtte a gaz, a földeket sok helyen nem művelik, elég szomorú látvány. 
Ilyen villamosok járnak Nagyváradon
A másik érdekes, hogy néhány faluban igazi cigánypaloták állnak: csicsás, hatalmas épületek ezek, olyanok, amikről mi csak álmodozhatunk. Azokról sajnos nem tudtam képet csinálni.


Útközben megálltunk a Királyhágónál, ami valaha a Partium és Erdély közötti határvonalat jelölte. Gyönyörű. Mivel esős, borongós idő volt, és a hegyek "pipáltak", az egész még szebbnek tűnt.
Királyhágó
Útközben többször megálltunk pihenni egy kicsit, az egyik ilyen alkalommal készítettem ezt a képet, ez az egyik kedvencem az erdélyi képeim közül. Annyira gyönyörű és jellegzetes. :)
Felirat hozzáadása
Mivel baróti vendéglátóink csak estére vártak minket, ráértünk megállni Szászkézden. Az első írásos feljegyzés a településről 1304-ből való. A helység neve valószínűleg a "kéz" szóból ered, 'oltalom, védelem' jelentéssel bír. A XII. század második feléig székelyek éltek itt, majd mikor ők áttelepültek Székelyföldre, szászok települtek be. Két fő látnivalója van: a lutheránus erődtemplom a harangtoronnyal és a parasztvár. 
A templom és a harangtorony
A Szent István erődtemplom 1493-1525 között épült a késő gótika jegyében egy római kori székesegyház romjaira, vallási központként és menedékhelyként is funkcionált. 1735-ből származik a barokk oltár, 1709-ből a szószék és a szenteltvíztartó, 1788-ból az orgona. Az UNESCO világörökség oltalma alatt áll "Erdély erődtemplomos falvai" részeként, ami hét dél-erdélyi falut takar, melyek templomait hasonló módszerrel és védekezési célból építettek.
A templom belseje a barokk oltárral, jobb oldalt a szószék, középen a csúcsos szenteltvíztartó
A templom megtekintése után a vállalkozó kedvűek felmászhattak a parasztvárhoz, én ezzel a csapattal tartottam. Bátor vállalkozás volt, mivel a közelben már mennydörgött, de nem zavartattuk magunkat különösebben. Amint felértünk a várhoz, elkezdett szakadni az eső.  
Kilátás a várra a templomból
A várról azt érdemes tudni, hogy bár a wikipédia és az egyéb források szerint 1347-ben kezdték építeni, a legújabb régészeti kutatások (152. oldal alján) alapján csak ennél később, a 15. században kezdődött az építkezés. A 20. század közepéig jó állapotban volt az épület, 1945-ben kezdődött a pusztulása. 
Kilátás a várból a templomra - a csúcsos torony a templom
A vár 95 m hosszú és 45 m széles, hat tornya van. A várudvarban volt egykor két halban gazdag halastó, valamint egy 60 m mély kút. A kútból föld alatti folyosó vezetett a faluba, ezt az I. v.h. idején ellenőrizték utoljára. A hiedelem szerint, aki "jó éjszakát"-tal vagy "Légy békével" szavakkal búcsúzik a vártól, annak a vár falába befalazott öregasszony néhány szótagos választ mond.
Tiszta romantika
A várra jellemző az elhanyagoltság; semmi jelzés, semmi korlát, semmi kiépített lépcső vagy omlásveszélyre figyelmeztető tábla, minden át van adva a természet kénye-kedvének. A faluba vezető alagutat nem feltárni pedig szinte bűn. Ha lesz rá lehetőségem, biztosan feltárom. :D
Bizonyíték, hogy ott voltam! (megjegyzés 2020-ból: úristen de fiatal voltam, és milyen vékony )
Majdnem fél órát töltöttünk el a szakadó eső elől a várba húzódva, mire csillapodott annyira a vihar, hogy megkockáztassuk a visszautat. Szerencsésen leértünk, bár megáztunk rendesen, de megérte.
Omladozó falak
Az út további része nyugodtan telt, nem álltunk meg sehol, ottani idő szerint este fél 7 körül érkeztünk meg Barótra. (Ott GMT+2 van, ami újdonság volt számomra, bár nem is jutottak eszembe az időzónák korábban...) A művelődési házban kürtőskaláccsal és köménypálinkával fogadtak minket, majd mindenki hazament a vendéglátójával. Én a helyi iskola egyik tanárnőjéhez kerültem a Baróttól 6 km-re található Felsőrákosra. Végtelenül kedves, aranyos és jófej csajszi volt a tanárnő, a családja is nagyon kedvesen fogadott, náluk jobb vendéglátókat nem is kaphattam volna. Este sörözgettünk és beszélgettünk, majd a fárasztó nap után mindenki ment aludni. 
* * *
Azt meg kell jegyeznem, hogy ennyi év távlatából is emlékszem, mennyire meglepődtem, amikor vendéglátóim közölték, hogy wc az udvaron van. Rendes udvari pottyantós volt, és nagyon rettegtem, nehogy éjjel ki kelljen mennem, mert kicsit félek a sötétben, na.

2020. április 19., vasárnap

Kis séta a Virágos-nyereghez

Amíg a polgármesterek nem kaptak extra hatalmat a hétvégékre, addig olyan helyeken pihentük ki a kijárási korlátozások megpróbáltatásait, mint az Óbudai-sziget vagy a Népsziget. Persze nem mi voltunk az egyetlenek, akiknek eszébe jutott a szigetekre menni, de szó nem volt tömörülésről, kényelmes távolságban voltak az emberek egymástól, és a legtöbben tényleg odafigyeltek, hogy ne legyenek túl közel másokhoz. Húsvét óta ennek vége, Karigeriék lezárnak minden szigetet és a római partot hétvégente, ahogy a környékbeli polgármesterek is zárkóznak be, sőt, turistautakat is lezárnak. Ezt már enyhe túlzásnak érzem: menj ki néha, mert mozogni kell, erősíti az immunrendszert, csak hely nem marad, ahova menni lehetne. Hálistennek a Városligetet nem tudják lezárni, ott tudunk sétálni, de őszintén szólva már baromira unom. Húsvéthétfőn kicsit messzebbre kalandoztunk, egészen a Virágos-nyeregig jutottunk. (A Solymár melletti Jegenye-völgyi vízesést akartam volna eredetileg megnézni, de az önkormányzat lezárta a Jegenye-völgyet.) 
Megpihent a korlát is
Eltekertünk a Bécsi út - Vörösvári útig, ahol lekötöttük a bringákat. Felkaptattunk az erdő széléig a Farkastorki úton át az Erdőalja útig. Itt választhattunk, mert két túraút is vezet a Guckler Károly sétaútra, ahol pont egy hónapja jártunk. A zöld barlangjelen indultunk el. Kicsit meglepődtünk, hogy a turistaút két ház között egy szűk átjáróként kezdődött, de kétségtelenül jó helyen jártunk. Az ösvény kifejezetten meredek volt, jó kis szuszogós emelkedő. A Tábor-hegyi-barlangnál jól esett tartani egy pihenőt. 
Tábor-hegyi-barlang bejárata
A barlang előtti kilátóhelyről Óbudára lehet lenézni. Muszáj volt megpihennünk, mert totál leizzadtunk - melegebb volt, mint amire számítottunk, és a vizünk is nagyon gyorsan fogyott.
És a barlang belülről
A 160 m hosszúságú barlangnak csak az előterét lehet megnézni, de már azt is látványos a mennyezetről beszűrődő fény miatt. Bár a bejáratot rácsajtó védi, ottjártunkkor nyitva volt, így be tudtunk lesni. 
Itt a tavasz
Folytattuk a mászást, és nagy lihegések árán, de feljutottunk a sétányra. Volt rajta forgalom, biciklisek, futók és kirándulók is jártak arra, de a többség odafigyelt, és ha valaki szembejött, akkor az út szélére húzódott. A sok egymást megfigyelős, gyanakvó, mindenkiben ellenséget látó alaphangulatú virtuális világ után felüdülés volt hús-vér emberekkel találkozni, akik kedvesen köszöntek előre/vissza. Nem hittem volna, hogy ez egyszer ennyire sokat fog jelenteni, de kb. az emberiségbe vetett hitem tért vissza ettől a rövid sétától.
Séta
A Virágos-nyeregnél leültünk, én el is terültem, és élveztem, hogy fűben fekhetek. Sokáig nem tudtunk ott ejtőzni, mert elkezdett csepegni az eső, ránk pedig egy viszonylag hosszú út várt még hazáig. 
A kedvenc képem a túráról
Visszafelé annyiban változtattunk az útvonalon, hogy nem a barlangnál, hanem kicsit korábban, a zöld kereszten másztunk le a hegyről, ami a Hedvig utcába torkollott. Visszabattyogtunk a bringákig, és hazagurultunk. Az esőt megúsztuk szerencsére. 

A vártnál jobban elfárasztott ez a kis túra, pedig nem volt hosszú egyáltalán, az Endomondo szerint 11 km összesen, de a mászós részt azért húzós volt. Ha elfáradtunk, nem baj, én azt mondom, amíg lehet, igenis ki kell menni sétálni. 

2020. április 15., szerda

Malmö

2020. február 12. szerda
A gdanski reptérre meglepően egyszerű volt kijutni: a szállástól 10 percre volt a vasút. A vonaton bemutattam az online jegyemet, amit gond nélkül elfogadtak, és bő fél óra alatt ott is voltam. Máté hamarabb elindult, mert az ő gépe korábban ment, de találkoztunk még a terminálban, el tudtunk köszönni egymástól rendesen. A reptér egészen kihalt volt, villámgyorsan értem át a securityn, és a malmöi járat sem volt tele. Át is ültem egy üres sorba a gépen ablak mellé. 
Leszállás!
Titokban reménykedtem, hogy szép idő lesz Svédországban, de miért is lenne február elején szép idő egy skandináv országban? Hideg volt, borult, szeles, néha csepergős, esős idő. Amíg a Flygbussarna buszára vártam, ami bevisz a belvárosba, majdnem szétfagytam, Malmöben meg leszállni nem nagyon akaródzott. Ötletem bőven volt a városnézésre, de a jeges szélben nem annyira esett jól odakint sétálni. A Centralstationnál szálltam le, onnan gyalog sincs messze a Malmöhus. Két éve jártam Malmöben, akkor csak elsétálunk a kastélyhoz, de bemenni nem volt időnk, ezt akartam bepótolni.
Malmöhus
A kastély belső udvarában áll a Malmö Múzeum, oda menekültem be a hideg elől. Éppen átépítik, ezért csak a földszinti természettudományi, és a legfelső emeleti képzőművészeti kiállítások voltak nyitva. A természettudományos rész főleg gyerekeknek szólt, de én is találtam érdekes dolgokat. Az akvárium elnevezésű részen mindenféle izgalmas halat lehetett megfigyelni, ott elég sok időt eltöltöttem, relaxációnak sem volt rossz. 
Bohóchal
A képzőművészeti kiállítás anyagát az 1954 után Svédországba érkezett bevándorló művészek alkotásai adták. Mivel ezek alapvetően modern darabok voltak, a legtöbbre csak ránéztem és nem értettem. Sajnos a modern művészetnek azon ágára, ami szándékosan creepy, érthetetlen, nincs benne mankó sem arra nézve, hogy mit akar ábrázolni, nos ezekkel nem tudok mit kezdeni. Megérteni úgyse fogom, arra meg nincs se időm, se kedvem, hogy találgassak. Voltak azért érdekes dolgok, a legjobban a They Came in Crowded Boats and Trains cím kisfilm tetszett, ahol iraki menekültekkel játszották újra finn menekültek beszámolóit a II. világháború idejéből. Fél óra az egész, javaslom megnézésre, nem véletlenül nyert egy rakás díjat.
Jármvek

A belépőjegyem érvényes volt egy másik múzeumba is, a tudományos és tengerészeti múzeumba. Ez még inkább gyerekcentrikus hely volt, az emeleten olyan játékokat lehetett kipróbálni, mint amik a Csodák Palotájában vannak. Végignéztem a kiállításokat, a járművek fejlődéséről szóló érdekes volt. A legindokolatlanabb, hogy a múzeumban van egy igazi tengeralattjáró, amibe be is lehet mászni. A múzeumban nem voltak zárható szekrények a látogatók holmijának, csak egy terem, ahova a kabátokat fel lehetett akasztani, ezért vittem magammal a hátizsákomat. Így azért kicsit nehezen mozogtam  a tengeralattjáróban, de megoldottam. :D  
Tengeralattjáró
Nem időztem nagyon sokat itt, annyira nem fogott meg, tényleg inkább gyerekek számára volt érdekes a múzeum. Bár baromi hideg volt, korábban elhatároztam, hogy kimegyek a tengerpartra, akármi történik is. Hideg szél fújt a tenger felől, de én nem adtam fel, egészen a hínáros-homokos partig mentem. Útközben alig találkoztam valakivel, nem sokan merészkedtek ki. 
Øresund híd
A partról látszott a Malmöt és Koppenhágát összekötő Øresund híd, ahogy Malmö egyik jelképe, a Forgó Torzó is.
Szétfagyás közben
Nem töltöttem sok időt a tengernél, egyrészt kiábrándítóan büdös volt a rotható hínártól, másrészt ahogy már párszor említettem, iszonyat hideg volt. 
Forgó Torzó
Nem hagyott viszont nyugodni egy gondolat. A Malmöhus egy kastély, és nehezen tudtam elképzelni, hogy csak a múzeum üzemel benne, az egykori uralkodói termeket meg nem lehet megnézni. Gyors kereséssel utánanéztem az interneten, és igenis találtam képeket más látogatóktól a kastélybelsőről. Én nem találtam meg a bejáratot, amikor a múzeumba mentem, pedig körbesétáltam a belső udvaron. Visszaindultam a Malmöhusba, hogy a múzeumban megkérdezzem, hogyan jutok be a kastélyba. Már éppen a belső udvaron jártam, amikor megláttam, hogy egy család egy jelzetlen, vasalt faajtón megy be az épületbe. Gondoltam, teszek egy próbát, ha rossz helyen járok, maximum kitessékelnek.
Biztosan itt buliztak az urak
Erre nem került sor, mert jó helyen jártam, megtaláltam a kastély bejáratát. Azóta is csodálom, hogy tényleg semmi nem jelzi a bejáratot, mások honnan tudhatták, hogy ott van? Ráadásul szabadon be lehet menni, jegyet se kellett váltani.
Malmöhus belülről
A Malmöhus erődöt 1434-ben építtette Pomerániai Erik, akinek az apja egyébként Luxemburgi Zsigmond királyunk nagybátyja volt. Ő építtette a helsingøri erődöt és a helsingborgi várat is. Az eredeti erőd nagyrészt megsemmisült, és az 1530-as években építették újjá. II. Frigyes, a bulikirály nem csak a helsingøri kastélyban partizott, de a malmöiben is. A 19. században börtönként működött.
Lakosztály
Elégedetten hagytam el a kastélyt, végre láttam a belső teret! Bőven volt még időm, viszont megéheztem, beültem hát a Máté által javasolt The Bishops Arms nevű kocsmába. Ettem egy zseniális vega burgert, ittam két sört, aztán feladtam a kényelmes helyemet az ablak mellett, és a pályaudvaron bevásároltam csokiból. A tervezettnél korábban mentem ki a reptérre, túlságosan fáztam ahhoz, hogy a városban sétálgassak.
Nedű
A gép hazafelé tele volt, késett is. Eredetileg 21:55-kor indult volna, és éjfél előtt Budapesten lettem volna, de nyilván nem így történt. Szerencsére a taxi gyorsan hazavitt, fél 1-re már otthon voltam, persze hullafáradtan.

Örülök ennek a lengyel-svéd kalandnak, izgalmas volt és szép, és most egy ideig a vírus miatt nem is tudok sehova menni, úgyhogy még jobban örülök, hogy elmentem.

Azt találtam ki, hogy amíg utazni nem tudok, olyan régebbi utazásokról fogok írni, amik még azelőtt történtek, hogy ezt a blogot kezdtem volna írni. Már előkészítettem a 2009-es erdélyi utam anyagát, de a prágai félévemből is vannak bejegyzések a régi blogomon, ahogy a 2013-as orosz utamról se írtam végül. El fogom tudni foglalni magam, azt hiszem.