hazaáruló

Biztos lesz, aki innentől hazaárulónak tart, de az az igazság, hogy nem vagyok egy jó honleány. Nagyon régi dilemmám, mennyire őszintén, belülről jövő érzés az, hogy büszke vagyok a magyarságomra, és mennyire csupán szociális igény vagy társadalmi elvárás eredménye - valahova tartoznom kell és egyébként is legyek boldog, hogy már pont ide születtem. 

Kis általános iskolásként megkönnyeztem a márciusi ifjakat, büszkén hordtam kokárdát gimisként, megmozgatott az ünnep egyetemistaként is. Nyilván van annak létjogosultsága, hogy az ember büszke arra, hogy magyar, lám milyen hősökkel vállal így sorsközösséget, milyen nagy emberekkel, reformerekkel, lázadókkal, írókkal és költőkkel, hát ilyen nép a világon nincs még egy. Ennek ellenére gyerekkorom óta motoszkál a fejemben, hogy milyen jogon vagyok büszke valamire, amiről aztán egyáltalán nem tehetek. Mert ha történetesen osztráknak születtem volna, akkor arra lennék végtelenül büszke. Ha orosznak, akkor arra. Boldogan enném a wiener snitzelt és meg lennék róla győződve, hogy a német a legszebb nyelv, vagy orosz nacionalistaként vígan gyűlölnék mindent, ami idegen és diadalittasan éljeneznék a győzelem napi felvonuláson. 

A másik, ami megrémiszt, hogy mennyire egyszerű hősöket kreálni. Az évszázadok a tényeket elferdítik, a történetírók akaratlanul is hamisítanak, kimaradnak részletek, eltolódnak hangsúlyok. Mi van, ha ordas seggfejek voltunk a történelem során? Az is a dicső múlt része? Elég gyanús például, hogy faszán elnyomtuk a kisebbségeinket már a 19. században is, ezt a szép hagyományt legalább azóta is szorgosan űzzük.  

A magyar nyelvről szépségeiről áradozástól néha már rosszul vagyok. Persze, legnehezebb nyelv a világon, nincs ennél csodálatosabb és az árnyalatokat szebben kifejező nyelv... Nem vonom kétségebe, szép is, nehéz is, de ha valaki kurvára nem beszél semmilyen más nyelvet, hát nyilván a magyar lesz a legszebb neki, még ha összehasonlítási alapja sincs. Vagy ezzel kompenzálja az egynyelvűségét - ha már csak ezt az egyet beszéli az illető, legalább szerencséje van, hogy pont a legszebb nyelvet tanulta meg gyerekként. 

Nemzeti érzelmek nélkül persze nehezen boldogul az ember a hazájában, de sokszor érzem úgy, hogy ez a hazafiasság valahol rejtetten a Stockholm-szindróma megnyilvánulása. Ha már itt vagy és elszakadni úgyse tudsz, legalább legyél büszke és örülj. Ne próbálj változtatni, ne próbálj elmenni, hiszen ide tartozol, ide születtél, maradj és szenvedj tovább, de legalább büszkén. 

Néha egyébként szívesebben lennék cseh vagy észt, mint magyar. Főleg az elmúlt pár évben erősödött fel ez az érzés. Egyre kevésbé bírok büszke lenni, arra meg pláne nem, ami mostanában történik. A nagy magyar hősök forognak a sírjaikban. 

kavics

Én annyira otthonosan érzem magam itt. Az új albi tágas, kétszobás, világosnak nem éppen mondható, de nagyon jó elrendezésű. A közlekedés kiváló, este pedig nem kell sokat sétálni, hogy a kivilágított Margit hídban és a parlamentben gyönyörködhessek. Tegnap megérkezett az ágy és az internet, teljes a komfortérzet. 

A költözés amennyire fárasztó, annyira mókás is volt. Rádöbbentem, hogy a lakás tele volt teával, főleg, miután efkúval egyesítettük készleteinket. Teanagyhatalom vagyunk. Nagy szenvedősen rászántam magam a konyha kipakolására, néha majdnem otthagytam a csába az egészet, nagyon rossz pakoló vagyok, de egy nagy láda csak megtelt konyhai holmival. Amit aztán másnap a pasim teljesen átrendezett, de azért megköszönte, hogy a polcokról leszedtem a cuccokat. Legalább teljesen nem voltam haszontalan. Lakásavató még a a teljes áthurcolkodás előtt, sok jó ember, csak sikerült berúgni, hajnalban pedig dobozokkal és üres bőröndökkel felszerelkezve rohamoztuk meg a pizza paradicsomot és úriasan húst ettünk körettel, nem ám junkfoodot. Kissé másnaposan készültünk az utolsó nagy hajrára, minden vagyonunk bedobozolva, és hálistennek lett autós segítségünk. Egészen szürreális érzés volt, ahogy a húgomék aláírták a bérleti szerződést a bogdáni úti lakásra, mi pedig nosztalgiával eltelve nézegettük még utoljára a lakást, mielőtt az új lakók kipakolnak és már semmi nem emlékeztet a régiekre. Este lett, mire hazaértünk. Én még kipakoltam a konyhát és a fürdőszobát, efkú bekómált, később pedig Bogi érkezett egy későesti traccspartira. Reggel arra keltünk, hogy ez bizony egy másik szoba, mint amihez szoktunk. 

Annyira élvezem azt is, hogy rövid idő alatt egész sok vendégünk volt. Ide végre lehet hívni társaságot, elférünk. Mivel még nincs munkám, leginkább a lakást rendezgetem, úgyhogy teljesen a ház úrnőjének érzem magam. A konyhában mindenről tudom, hol van, a fürdőben dettó, a hálóban és a nappaliban csak majdnem. Bevásárolok, kávét főzök a vendégeknek, mosok, teregetek, és élvezem, hogy egyre nagyobb rend lesz. bytheway holnap állásinterjú, drukkoljatok. 

Ja és ma együtt utaztam a 9esen Bokros Lajossal. Magamtól is felismertem, kicsit mérges is lettem, amikor valaki hívta és bemutatkozott a telefonba.    

választás14

Szeretek szavazni. De tényleg. Még akkor is kiválóan éreztem magam, amikor beálltam az Eötvös utcai átjelentkezős sorba, ahol közölték, hogy másfél óra várakozásra kell számítani. Mondom jó, számítottam rá, már olvastam az indexen, hogy megint horrorsorok várnak az átjelentkezőkre, de engem aztán nem érdekel, álldogálok fél napot is, de én szavazni fogok és kész. Ehhez képest bő egy óra alatt bejutottam, várakozás közben pedig teát és vizet osztogattak, ami nagyon cuki dolog. Tiszta lelkiismerettel jöttem ki, megcselekedtem, amit megkövetelt a haza, és bizakodva vártam az eredményeket. 

Amiket komolyan nehezemre esik elhinni. Hol az istenben bujkál ez a rengeteg fidesz szimpatizáns? Az ismerőseim közül nagyon kevés olyan embert tudnék mondani, akiről tudom, hogy biztosan rájuk szavazott. Másrészt az emberek komolyan nem veszik észre, hogy ami az elmúlt négy évben történt, az rossz? Tényleg ennyire segghülye mindenki? Tényleg annyira király egy olyan országban élni, ahol döglődik a demokrácia, cigi csak a trafikból, állami földet csak a haveroknak, dübörög a stadionbiznisz, a köztévé cenzúráz, a felsőoktatás romokban és ki ne menj külföldre dolgozni te hálátlan egyetemista szarcsimbók, az általános iskolás meg tanulja csak meg, hogy buzinak lenni halálos bűn, a kórházak undormányok, de, DE tessék bazdmeg, az elmúlt évtized legköltségesebb és legelcseszettebb projektje, a négyes metró már jár. Igen, basszameg, tök jó lesz ez nekünk még négy évig. Kedvenc viktátorunk úgyis kitalál még pár remek intézkedést, amivel megszépítheti a hűmagyarok életét. 

Négy éve is azt mondtam, hogy most kéne dobbantani, most megismétlem önmagam: most kéne dobbantani. Amíg még lehet. 

Az meg valami elképesztő pofátlanság, hogy a kormánypárt 700ezer szavazatot vesztett a négy évvel ezelőtthöz képest, és lám, mégis lehet, hogy meglesz az a kurva kétharmad. Szégyen, szégyen és a demokrácia pofánköpése ez, kérem szépen.