UkRAJna - day 11 - Kijev

Az utolsó kijevi napunkon nem nagyon akaródzott kidugni az orrunkat a szobából. Akartunk még várost nézni, de az előző napi utazástól még fáradtak voltunk, délig aludtunk. A hotel „éttermében” terveztünk ebédelni, de nagyon rossz ötlet volt. Kétféle menü volt összesen, és a pincérnek sikerült juszt is a másikat kihoznia. Kicserélték ugyan, de nem lettünk boldogabbak: az ehetetlen kategóriába volt sorolható, a legrosszabb menzás ebédek színvonalán. Mivel nem sok gusztusunk volt megenni, elindultunk inkább az Aranykapuhoz, a szökőkutas étterembe. Ott jól teletömtük magunkat borsccsal és lavassal.

Borscs

Időközben ránksötétedett, de be akartuk pótolni a városnézést, gyalog indultunk vissza a hotel felé.

Evőeszköz cica

Akármerre mentünk, nagy élet volt. A parkok megteltek emberekkel, több helyről élő muzsika szólt, kellemes időnk volt, minden ideális egy nyáresti sétához.

Szökőkút

A szállástól nem messze még beültünk egy helyre sütit enni és sörözni, utána mentünk csak aludni.

Éjszaka

Másnap korán keltünk, reggel 7.10-kor indult a budapesti járat. Az időzónák miatt 7.50-re értünk Ferihegyre, ami jól jött, mert leszállás után én bementem dolgozni – nem akartam még egy szabadnapot kivenni. Azt hagyjuk, mennyire voltam produktív.

Viszlát, Kijev!

Így ért véget a nagy kaland Ukrajnában. Örülök, hogy bátrak voltunk és bevállaltuk, igazi felfedezőnek éreztem magam néha. Sokat láttunk, szépet és bizarrt egyaránt, és átalakult a Kelet-Európáról kialakított képem. Szeretjük pocskondiázni magunkat, hogy mi már Kelet-Európa vagyunk, de az az igazság, hogy nagyon nem. Ukrajna, na Ukrajna igen. Sokkal kaotikusabb, sokkal balkánibb ország, és ahogy én láttam, legalább 20-30 év kellene, hogy európai színvonalon élhessenek az emberek. Itthon is bosszant a szemetelés és a sok szemét az utak mellett, ott ez sokkal durvábban van jelen. Látszik, hogy nagyon az unióhoz akarnak tartozni, és az EU-s zászló, amit rengeteg helyen látni, a reményt fejezi ki, de nagyon nagy fejlesztésekre lesz még szükség az országban.

Nagyon látszik az is, hogy aki ukránnak érzi magát, az ezt ki is nyilvánítja, nehogy valaki számára ne legyen egyértelmű. Ebben az országban még a macskakő is az ukrán zászló színeiben fog lassan pompázni.

Az emberek alapvetően segítőkészek voltak, néhány kivételtől eltekintve, és még ha nem is beszéltünk egy nyelvet, nagyjából megértettük egymást. A turistásabb helyeken sokan tudnak legalább alapszinten angolul, főleg a fiatalabbak, de bőven akadnak olyanok, mint az odesszai katakombás túravezetőnk, aki a turizmus miatt angolul tanul.

Elképesztően sok a kóbor állat, ami itthon ilyen mértékben elképzelhetetlen lenne. Magyarországon találsz egy macskát vagy kutyát az utcán, és már tolod fel a Pesten találtamba, hogy visszakerüljön a gazdájához, Ukrajnában az utcakép részei az éhes kutyák és macskák.  

Ami még jellegzetes és számunkra fura volt, az a marshrutka rendszere. Hogy milyen busszal utaztunk, az változó volt, de az látszott, hogy igyekeztek minél jobb állapotban tartani a járműveket, hogy az utasok őket válasszák. Azok után, hogy se nyugtát, se jegyet nem kaptunk, arra tippelnék, hogy nem feltétlenül annyit adóznak a tulajdonosok, mint kéne. Az is teljesen szokatlan volt, hogy ha valaki később szállt fel, és hátrébb ült le, minthogy elérje a sofőrt, akkor egyszerűen előreküldte a többi utassal a pénzt, akik ugyanígy adogatták egymásnak a visszajárót, míg el nem jutott a tulajdonosáig. Nehezen hiszem el, hogy Magyarországon a teljes összes megérkezne.

Lényeg a lényeg, aki érez magában egy kis kalandvágyat, menjen és fedezze fel Ukrajnát, megéri. Én is vissza fogok térni.

UkRAJna - day 10 - Oleski sivatag

A tourinformos lány hívott nekünk taxit a hostel elé, azzal mentünk a sivatagtúra találkozóhelyére. A túravezető annyit szólt hozzánk angolul, amíg bemutatkozott, onnantól meg nem mukkant volna más nyelven, csakis oroszul. Hogy egyébként mennyire beszél angolul, azt nem tudom, de ha az idegenvezetést nem is, de legalább a gyakoralti infókat megoszthatta volna velünk. Az egyik útitársunk kicsit kifaggatott minket, hogy woow, milyen bátrak vagyunk, orosz tudás nélkül Ukrajnában, és merre jártunk és milyen volt. Belegondolva nyilván könnyebben boldogultunk volna, ha tudunk oroszul vagy ukránul, de összességében így is megoldottunk minden helyzetet.

Egy kisbusszal zötykölődtünk a sivatag felé. A sivatag 15 km átmérőjű, és a 19. században alakult ki, amikor a későbbi természetvédelmi terület alapítója ráeresztette a félmillió birkából álló nyáját a területre. A birkák lelegelték a füvet, a homok felszínre került, és a szél elvégezte a dolgát. Ma akár ötméteres homokdűnék is kialakulhatnak. A 20. században, hogy a homok terjeszkedését megállítsák, erdősávot ültettek a sivatag köré. Ez az erdő csenevész, és a szárazság miatt gyakoriak az erdőtüzek. Homokviharok is előfordulnak, amik időnként elérik Herszont. A II. világháborúban katonai bázis működött a területen, és napjainkban is kerülnek elő repülőroncsok és gránátok a homokból. Főleg a gránátveszély miatt nem akartunk egyedül bóklászni a homokban.

A buszból kiszállva

Ahogy közeledtünk, egyre több homokot láttunk az út mentén. Bekanyarodtunk a fák közé, amik a homokdűnéket hivatottak kordában tartani, majd a sivatag határánál kiszálltunk a buszból.

Térkép - mintha sokat segítene...

Olyan másfél órát sétáltunk a homokban. Mivel a túravezető egy szavát sem értettük, ahogy a csoport többi tagjáét sem, nézelődéssel és fotózással voltunk elfoglalva.

A kép egy útjelző táblát tartalmaz.

Szűzhomok

Elképesztő, hogy itt van ez a hatalmas sivatag csak azért, mert mohó jószágok lelegelték a füvet. Egy idő után levettem a cipőmet, és mezítláb sétáltam a meleg homokban, kifejezetten jól esett a lábamnak. Láttuk sivatagi állatkák nyomait, lecsúsztunk homokdűne oldalán, megpihentünk fenyőfás „oázisban”.

Csenevész kis fácskák

Félelmetes érzés volt, hogy viszonylag hamar elvesztettük a tájékozódási képességünket, a monoton sárgaság teljesen összezavarja az irányérzéket. A kis körön, amit bejártunk, jelzőoszlopok jelölték az utat.

Nézem a homokot

Homok

A sivatag megdöbbentően kis szegletét jártuk csak be. Olvastam útibeszámolókat, vannak, akik bemennek dzsippel vagy gyalog a sivatag belsejébe, és ott éjszakáznak. Na én ezt a gránátok, a sivatagi pókok, és a farkasok miatt nem szívesen tenném.

Homoksztyeppe

Némi növényzet akad

A túra végén szánhúzó kutyákkal is találkoztunk. Szegények, nem erre a klímára lettek kitalálva, lihegtek is rendesen a tűző nap elől a busz árnyékába menekülve.

Kutyusok

Sárga

Dűnék

A túra része volt egy ebéd az egyik közeli településen. Eléggé kirekesztve éreztük magunkat a társaságban: bár egy asztalnál ültünk a többiekkel, nem tudtunk aktív részesei lenni a társalgásnak. Az ebéd maga borzalmas volt. A leves még elment, de a főétel pirog volt, de annak a főtt verziója. Fogalmam sincs, milyen töltelék volt benne, az íze meghatározhatatlan volt. Próbáltam enni belőle, legalább ne legyek éhes, de nem sokat bírtam. Ebéd után különféle gyümölcsökből készített pálinkaszerűséget kóstoltattak velünk, ott volt pár kellemes íz, de a paprikás nem lett a kedvencem. Végül kis üvegben paprikás savanyúságot kaptunk ajándékba, vakartuk is a fejünket, hogy na ezt hogyan visszük át a reptéri ellenőrzésen – azóta is itt csücsül a hűtőnkben.

Pózolj sivataggal!

Mezítlábas trúság

Jószágok

A beígért 3 helyett már 2 óra előtt a herszoni vasútállomáson voltunk. A restiben ittunk egy sört, beváltottuk az online jegyet a jegypénztárban rendes jegyre, és a peronon vártuk, hogy felszállhassunk a vonatra. Olyan fél órával az indulás előtt álltak a kalauzok a vagonok ajtajaiba, és elkezdték ellenőrizni a jegyeket és az útleveleket, enélkül senki nem szállhat fel. Intercity első osztályon utaztunk, de ezt nem úgy kell elképzelni, mint az itthoni intercityket. A szint inkább egy sima másodosztályú kocsira emlékeztetett. Fülkében utaztunk, hatan voltunk összezárva majd 8 órára, köztük egy hiperaktív kisgyerek. Ráadásul nem egymás mellé ültünk foxszal, az online vásárlásnál nem látszott, hogy az egyik jegy az egyik oldal ablak mellé szól, a másik a másik oldal ajtó mellé.

Az út nagyjából eseménytelen volt, a gyerek is elfáradt egy idő után a folyosón rohangálásban, és elaludt. Egy hosszabb pihenőt tartottunk, ott az állomás megtelt helyiekkel, akik a vonatról végtagjaikat kinyújtani leszállókat kínálták a sörrel, pereccel, gyümölccsel. Sokan éltek a lehetőséggel, és gyorsan legurítottak egy sört, ezt a vonaton ugyanis nem tehették volna meg, ott tilos az alkoholfogyasztás.

Szerintem mindenki el tudja képzelni, mennyire voltunk nyűgös-fáradtak, mire este 11 körül Kijevbe értünk. Uberrel mentünk a Hotel Evropeyskiybe, ami bár képek alapján igényes helynek tűnt, inkább a látszatra mentek, de nem volt meg mögötte a tartalom. A szoba nagyon elegáns volt, a fürdőszobában időzített illatosító üzemelt, közben a kilátás egy raktárudvarra nézett, a recepció melletti szobát kaptuk és a vékony falak miatt mindent hallottunk a folyosóról, és a fürdőszobában függöny helyett csak reluxa volt, aminek a résein keresztül pont rá lehetett látni a zuhanykabinra. Legalább az ágy kényelmes volt.

UkRAJna - day 09 - Kherson

Herszon. Nem sokat tudtunk erről a helyről, csak annyit, hogy egy ronda iparváros, és 30 km-re tőle található az oleski sivatag, ami az egyetlen igazi sivatag Európában. Az utazás tervezési fázisában sokat vacilláltunk ezen a helyszínen. Nagyon meg akartuk nézni a sivatagot, de csak homályos javaslatokat találtunk arra, hogyan is lehet ezt megvalósítani. Megtudtuk, hogy van vonat, ami nem olyan messze a sivatagtól rak le egy kis településen, ahonnan pár kilométer sétával juthatunk el a sivatag széléig. Tudtuk, hogy van egy látogatóközpont, de az pont a sivatag másik felén van, nem tudtunk volna eljutni oda. Sokan írták, hogy a legegyszerűbb fogni egy taxit, elkocsikázni a sivataghoz, megkérni, hogy várjon, amíg végzünk, majd ugyanazzal a taxival visszamenni Herszonba. Végül úgy mentünk el Ukrajnába, hogy ezt a pontot nem terveztük meg teljesen, mondván, a helyszínen csak könnyebb lesz valami megoldást találni, mint online. Odessza és a külvárosikatakombás kaland után elhatároztuk, hogy nem kockáztatjuk meg a taxit, túlságosan lutri, hogyan sül el. Csak remélni tudtuk, hogy sikerül a tervet megvalósítani. 

Arra ébredtünk, hogy nem volt áram a szálláson. Már nem is tudtunk fennakadni rajta, azon a helyen bármit kinézek. Azon se csodálkoztam, hogy a recepciós fiú kis lámpással mászkált a folyosón, ergo ez egy gyakori jelenség lehet, ha van bekészítve ilyen lámpás. 

Odesszából reggel 8.25-kor indult busz a 204 km-re fekvő Herszonba. Online megvettük a jegyeket (helló 21. század!), de azt már csak a buszon ülve, pár perccel az indulás előtt vettük észre, hogy az online jegyet oda kellett volna vinni a jegypénztárba, ahol rendes jegyre váltják. Körbejárt egy ellenőr a buszon, észre is vette a hibát. Kézzel-lábban mutogatva próbáltuk elmagyarázni, hogy elfutunk a jegypénztárba, várjanak meg, de a sofőr megpaskolta a felállni készülő fox vállát. Valami olyasmit akart ezzel kifejezni, hogy „haver, maradj a helyeden, most már mindegy, jó arc leszek, elviszlek titeket így is”. Nagyon hálásak voltunk ezért a gesztusért, simán leparancsolhattak volna és ott is hagyhattak volna – Magyarországon valószínűleg ez történt volna, és még kiabáltak volna velünk, hülye turistákkal, akik nem beszélik a nyelvet, hogy mit képzelünk. Vannak esetek, amikor előny tud lenni a kelet-európai rugalmasság. 

Útközben tavak, folyók mellett haladtunk el, de leginkább síkságon, ami az utolsó nagyobb város, Mikolajiv után egyre inkább pusztaságra hasonlított. Dél körül érkeztünk meg. A szállásunk Hostel Classic néven fut, és a pályaudvartól negyed óra sétára volt csupán. Odaérve egy nagy vaskerítés fogadott, ami kicsit elbizonytalanított, mert a booking.com-on máshogy nézett ki. Nyitva volt a kapu, besétáltunk. Egy nagy villaszerű házat láttunk, ami előtt egy nénike üldögélt. Sejtettük, hogy jó helyen járunk, de a bejárat nem volt nyitva. A néni tudta, mi járatban vagyunk, leültetett minket egy kinti asztalhoz, és annyit értettem a mondandójából, hogy várjunk. Nem kellett sokat várni, és megérkezett az egyik tulajdonos, egy nő, aki annyira legalább tudott angolul, hogy tőmondatokban elkommunikáltunk. A szobánk nagy volt és tágas, saját fürdőszobával, Odessza után igazi felüdülés. Fizettünk érte kemény 3000 Ft-ot-. Egy szabály volt csupán a szálláson: este 11-re vissza kellett érni, mert akkor zárják az ajtókat. 

Az első hajósok emlékműve

Dnyeper, jeeee!

A többórás út után jól esett kicsit elfetrengeni az ágyon. Közben a sivatagba való eljutásunkat tervezgettük. Hála a böngészőbe beépített fordítónak, fox megtalálta a helyi tourinform iroda honlapján a havi programokat, ahol pont másnapra ajánlottak egy túrát a sivatagba. Annyira tökéletes volt az időpont, hogy el se mertük hinni: délután 3-ra ígértek visszaérkezést, nekünk 4-kor indult a vonatunk Kijevbe. Találtunk egy telefonszámot, fox felhívta, és láss csodát, beszéltek angolul! A tourinformos lány elmondta a részleteket, az árat, és abban maradtunk, hogy még aznap odamegyünk az irodájukba befizetni a túra árát. Nagyon izgatottak lettünk, de nem mertük beleélni magunkat.

Dnyeperpart

Felkerekedtünk, és elindultunk a belvárosba. Herszont egy jó 4 km hosszú főutca vág ketté, mi ennek az egyik végéből indultunk a másikba, sokat sétáltunk hát.

A herszoni egyetem EU-s zászlóval

A központhoz közeledve a városhoz fűződő prekoncepcióink folyamatosan omlottak szét: mi egy koszos iparvárosra számítottunk, helyette kaptunk egy nyüzsgő tengerparti várost, tele emlékművekkel, szobrokkal, klasszikus stílusú épületekkel, európaias hangulattal. Odesszára hasonlít, ami nem csoda: II. Katalin nevéhez köthető Herszon alapítása 1778-ban, akárcsak Odesszáé.

Örökláng 

Herszontól egyébként olyan 100 km-re fekszik az annektált Krím-félsziget határa, mégis nyugodtnak tűnt a környék. 2014-ben itt is volt lázongás, a Lenin-szobrot ledöntötték, de azóta nyugalom van. A magyar testvérvárosa Zalaegerszeg.

A Dnyeper az öröklángtól

A tourinform irodában kedvesen fogadtak. Befizettük a részvételi díjat, és már el mertük hinni, hogy tényleg eljutunk a sivatagba. Az, hogy a túra oroszul lesz, nem különösebben zavart minket, tekintve, hogy még így is ez a legkényelmesebb módja az eljutásnak, és nem a duma számít, hanem hogy ott legyünk. Megnyugodva, elégedetten sétáltunk ki az irodából.

Figyeljétek a kép két szélén az arany csillagokat - Ukrajnában tök oké átfesteni a vörös csillagokat, még akkor is, ha egyértelmű az eredeti színük

Innentől nem volt más dolgunk, csak a városban mászkálni. A sétálóutcán leültünk egy szimpatikus helyre, ahol megebédeltünk, és a pincér srác olyan meggyőző volt, hogy két sört is megittunk. Ebéd után lesétáltunk a Dnyeper partjára. Egy hajókikötőbe értünk, ahol a az első hajósok emlékére állított szobra található. Nem sokat időztünk itt, nem volt sok látnivaló, átsétáltunk inkább a Slavy parkba. 

Tank mementóként

Leültünk a víz partjára, és figyeltük, hogyan fürdenek a vízben a herszoniak minden tiltás ellenére. Ne felejtsük el, hogy ez ugyanaz a folyó, amibe már Kijevnél sem volt ajánlott belemenni, mire Herszonba ér, ki tudja, mennyi szennyezés jut bele. A lábam picit belelógattam én is, de ennél jobban nem mártóztam meg benne. 

Csernobil emlémű

Tettünk egy sétát a parttól az erőd irányába. Felsétáltunk az öröklánghoz, onnan végig a felszabadítók dicsőségére létrehozott széles sétányon, majd az egykori erőd helyén álló parkba értünk.

Moszkva kapu 

Az erődöt 1778-ban kezdték építeni. A bástyáit földdombok kötötték össze, falain 220 ágyú állt. Ahogy most olvasgatok, nem vett részt csatában, de az nem teljesen tiszta, miért pusztult el, mindenesetre 1953-ban parkosították a területet. Engem a Városligetre emlékeztetett a park.

Ocsakivszki kapu

Az erődből csak falmaradványok maradtak fenn és két kapu: a Moszkva kapu és az Ocsakivszki kapu, emellett sétáltunk ki.

Emlék 2014-ből

Elsétáltunk egy emlékfal mellett, ami a 2014-es események áldozatainak állít emléket.

Templom 

Visszajutottunk a főutcára, de még nem volt kedvünk hazamenni, úgyhogy beültünk egy teraszra sörözni. Két sörrel később, már sötétben indultunk vissza a szállásra. Váratlanul jól sikerült nap volt ez is, kellemes meglepetés volt Herszon.

UkRAJna - day 08 - Dnyeszterfehérvár

Túléltük valahogy az éjszakát, bár nem egyszer elgondolkodtam, hogy fogni kéne a holminkat, és keresni egy másik helyet, annyira vállalhatatlan volt a hely. A kedvencem az volt, amikor éjfél után még azt hallgattam, hogy valahol az épületben fúrnak. Elképesztő. 

Reggel gyorsan elhagytuk a hostelt, és a pályaudvarra siettünk. Bilhorod-Dnyisztrovszkij, szép magyarosan Dnyeszterfehérvár látogatása volt az aznapi program. A város 80 km-re fekszik Odesszától, a Dnyeszter torkolatánál. Vonattal és busszal is el lehet jutni – nem terveztük meg előre, melyikkel megyünk. A busz és a vasúti pályaudvar egymás mellett van a belvárosban, nem volt létkérdés előre tudni, melyikhez menjünk. A vonattal próbálkoztunk először, de vagy két órát kellett volna várni a következőre, úgyhogy megpróbáltuk megkeresni a buszt. Elsőre nem tűnik nehéz feladatnak, hiszen ott a buszpályaudvar, de ezúttal igazi marshrutkával mentünk, ami máshonnan indul.

Egy tripadvisor threadből tudtuk meg, hogy a 20 percenként induló 560-as számú buszt kell keresnünk, ami a vasútállomás mellől indul. Kis keresgélés után megtaláltuk, címszavakban kommunikálva megtudtuk, melyik indul legközelebb. Fizetni itt is indulás előtt kellett a sofőrnél. Pont akkor vettünk fel pénzt automatából, jó nagy címletünk volt csak. Mikor a sofőr kérdés nélkül elvette a nagy pénzt és továbbsétált, azért összenéztünk foxszal, hogy most mi történik, ugye kapunk visszajárót? Egy idő után visszatért a manus és hozta a pénzt, valószínűleg összevárta, amíg lesz elég aprója, csak közös beszélt nyelv nélkül ezt nem magyarázta el. Az út legjobb része az volt, amikor egy földnyelven utaztunk, ami a Denysztert elválasztja a Fekete-tengertől. Azon a környéken sok üdülőházat láttunk, és egy strand mellett is elhaladtunk.

Az erőd

Bilhorod-Dnyisztrovszkij önmagában nem kifejezetten izgalmas hely – ami izgalmassá teszi, az az erőd a Dnyeszter partján. Nem elég, hogy úgy néz ki, mint ahogy gyerekkorában az ember elképzeli az erődöket: kerek, magas, bevehetetlen falak, tornyok, vizes árok, de magyar vonatkozása is van. A település már az i.e. 6. században lakott volt, lévén stratégiailag remek hely. A történelem során sok neve volt különböző nyelveken, de ezek szinte mindig ’fehér vár’ vagy ’fehér szikla’ jelentéssel bírtak. 

Bejárat

Lépcső a toronyhoz

A 14. században I. Lajos király elfoglalta, később a Moldvai Fejedelemség fontos vára volt. Zsigmond király idején is fontos szerepet játszott elhelyezkedése okán. A török hódítások miatt Hunyadi János, majd Hunyadi Mátyás is megerősítette a vár védelmi rendszerét. 1484-ben a fekete-tengeri kikötők közül utolsóként foglalták el a törökök, a 18. században pedig Oroszországhoz, majd Besszarábiához, végül a 20. században Romániához került. A II. világháború alatt a Szovjetunióhoz került, ma pedig Ukrajna része. Magyarok a 18. század közepéig lakták. Magyarul Dnyeszterfehérvár, Magyar-Neszter-Fejérvár, Ackerman vagy Akkermann néven említették. 

Dnyeszter

Elég izgalmas történelmi múlttal rendelkezik hát az erőd. Fél óra alatt értünk a bejárathoz, ékes orosz szóval vettük jegyek (dvá bileti, szpaszíba), elslisszoltunk a várkapunál idegenvezetői szolgáltatásait erőszakosan kínálgató térképes pasas mellett, és már bent is voltunk. 

Belső udvar

Védelmi rendszer

Épp valamilyen rendezvényre csöppentünk, várjáték és gyereknap keveréke lehetett. Az erőd körbejárásában nem akadályozott szerencsére. Körbesétáltunk, és csak ámultunk. 

Volt, aki felmászott oda

Óriási terek - és ez csak az egyik udvar, a másik hasonló méretű 

A falra felmászva a Dnyeszter végtelen víztömegét bámultuk, a falak között maradva a földről pedig a masszív építményt csodáltuk a hatalmas tereivel, tornyaival és meredek lépcsőivel. 

Hajómaradvány a vízben :O  

Voltak bátrak, akik végigsétáltak a falon, mi csak egy alacsony szakaszon mertük bevállalni. Meglepő módon senki nem szólt rá a falmászókra, és korlát se nagyon akadt – mintha errefelé a természetes szelekcióra bíznák a túlélést. Belegondolva erre nyugatabbra túl vagyunk óvva és gyereknek vagyunk nézve igen gyakran: mindent tábla jelez, mit ne csinálj, hova ne mássz fel, és ezeknek a nagy része eléggé magától értetődő egyébként. Na itt egy-két tábla volt csupán, ami falomlásra figyelmeztetett, de ezeket mindenki ignorálta. Mi is. 

Falmászó pózerek 1. 

Falmászó pózerek 2 

Az egyik toronyban egy szuvenírshop rejtőzött, ott vettünk hűtőmágnest meg képeslapokat. A bejárat mellett angolwc-s (!!!) mosdó volt, teljesen le voltam nyűgözve. 

Masszív falak 

Tornyos-váras szelfi 

Kapunálló 

Mivel a nagy erődsétában megéheztünk, kerestünk egy éttermet a közelben. Egy Argo nevű helyet választottunk, kifejezetten elegáns étteremnek tűnt. A teraszon foglaltunk helyet. A pincér bár előzékeny volt, angolul keveset beszélt, és az étlapot is képek és a google translate segítségével fejtettük meg. Végül akkora adag kaját kaptunk, hogy alig bírtunk vele. Szerencsére akadt segítségünk az elpusztításában, két kóbor cica csatlakozott hozzánk ebédre. Egyikük olyan pofátlan volt, hogy még fox ölébe is felugrott. :D Nem tudtunk haragudni rá, inkább dobáltuk nekik a falatokat. Néha eszembe jut, mi lehet velük, olyan kis soványak voltak. De Ukrajnában nem csak kóbor kutyából van sok, hanem kóbor macskából is. 

Éhes kóbor jószág 

Mielőtt visszaindultunk volna a buszhoz, elugrottam mosdóba. Meglepetésként ért, hogy egy ilyen elegáns étteremben guggolós a wc. Elképzelem, ahogy a kiskosztümös vendégek magassarkúban guggolnak a lyuk fölé… hááát érdekes, hogy az erődben meg rendes wc volt. Ebből a szempontból nincs következetesség, az út menti buszos pisilőhelyeken is mindig meglepi, hogy éppen angol vagy guggolós wc-t fogsz ki. 

Falfestés. A járdában pedig kagylódarabok voltak. 

Már bent állt a buszunk vissza Odesszába. A városba visszaérve sétára indultunk, és a nem túl elegánsnak mondott strandon lyukadtunk ki - ami kellemesebb élmény volt, mint az Arcadia strandja. Itt nem volt olyan undorító halszag, és még tisztább is volt. 

Ernyők a parton és a Hold 

A hold megvilágította a tengert, én bokáig besétáltam a vízbe, de tovább nem, mert hideg volt. Beültünk egy tengerparti étterembe, de csak söröztünk és sütiztünk. Közben néztük a holdat, és a meglepi tűzijátékot. 

Tűzijáték! 

Hangulatos hely volt, de itt ért az egyik legrosszabb élmény az egész nyaralás alatt: mikor elmentem mosdóba, hosszú, hosszú percekig nem jutottam ki, mert nem fordult a zár. Ráadásul telefon sem volt nálam, és nem tudtam, fox mikor jön értem. Dörömbölni nem volt értelme, az étterem eldugott, távoli sarkába száműzték a wc-t. Szerencsére végül sok próbálkozás után sikerült kinyitnom az ajtót, de brr, rossz volt. 

A hosetelbe érve összepakoltunk másnapra, reggel továbbindultunk Herszonba.