UkRAJna - day 10 - Oleski sivatag

A tourinformos lány hívott nekünk taxit a hostel elé, azzal mentünk a sivatagtúra találkozóhelyére. A túravezető annyit szólt hozzánk angolul, amíg bemutatkozott, onnantól meg nem mukkant volna más nyelven, csakis oroszul. Hogy egyébként mennyire beszél angolul, azt nem tudom, de ha az idegenvezetést nem is, de legalább a gyakoralti infókat megoszthatta volna velünk. Az egyik útitársunk kicsit kifaggatott minket, hogy woow, milyen bátrak vagyunk, orosz tudás nélkül Ukrajnában, és merre jártunk és milyen volt. Belegondolva nyilván könnyebben boldogultunk volna, ha tudunk oroszul vagy ukránul, de összességében így is megoldottunk minden helyzetet.

Egy kisbusszal zötykölődtünk a sivatag felé. A sivatag 15 km átmérőjű, és a 19. században alakult ki, amikor a későbbi természetvédelmi terület alapítója ráeresztette a félmillió birkából álló nyáját a területre. A birkák lelegelték a füvet, a homok felszínre került, és a szél elvégezte a dolgát. Ma akár ötméteres homokdűnék is kialakulhatnak. A 20. században, hogy a homok terjeszkedését megállítsák, erdősávot ültettek a sivatag köré. Ez az erdő csenevész, és a szárazság miatt gyakoriak az erdőtüzek. Homokviharok is előfordulnak, amik időnként elérik Herszont. A II. világháborúban katonai bázis működött a területen, és napjainkban is kerülnek elő repülőroncsok és gránátok a homokból. Főleg a gránátveszély miatt nem akartunk egyedül bóklászni a homokban.

A buszból kiszállva

Ahogy közeledtünk, egyre több homokot láttunk az út mentén. Bekanyarodtunk a fák közé, amik a homokdűnéket hivatottak kordában tartani, majd a sivatag határánál kiszálltunk a buszból.

Térkép - mintha sokat segítene...

Olyan másfél órát sétáltunk a homokban. Mivel a túravezető egy szavát sem értettük, ahogy a csoport többi tagjáét sem, nézelődéssel és fotózással voltunk elfoglalva.

A kép egy útjelző táblát tartalmaz.

Szűzhomok

Elképesztő, hogy itt van ez a hatalmas sivatag csak azért, mert mohó jószágok lelegelték a füvet. Egy idő után levettem a cipőmet, és mezítláb sétáltam a meleg homokban, kifejezetten jól esett a lábamnak. Láttuk sivatagi állatkák nyomait, lecsúsztunk homokdűne oldalán, megpihentünk fenyőfás „oázisban”.

Csenevész kis fácskák

Félelmetes érzés volt, hogy viszonylag hamar elvesztettük a tájékozódási képességünket, a monoton sárgaság teljesen összezavarja az irányérzéket. A kis körön, amit bejártunk, jelzőoszlopok jelölték az utat.

Nézem a homokot

Homok

A sivatag megdöbbentően kis szegletét jártuk csak be. Olvastam útibeszámolókat, vannak, akik bemennek dzsippel vagy gyalog a sivatag belsejébe, és ott éjszakáznak. Na én ezt a gránátok, a sivatagi pókok, és a farkasok miatt nem szívesen tenném.

Homoksztyeppe

Némi növényzet akad

A túra végén szánhúzó kutyákkal is találkoztunk. Szegények, nem erre a klímára lettek kitalálva, lihegtek is rendesen a tűző nap elől a busz árnyékába menekülve.

Kutyusok

Sárga

Dűnék

A túra része volt egy ebéd az egyik közeli településen. Eléggé kirekesztve éreztük magunkat a társaságban: bár egy asztalnál ültünk a többiekkel, nem tudtunk aktív részesei lenni a társalgásnak. Az ebéd maga borzalmas volt. A leves még elment, de a főétel pirog volt, de annak a főtt verziója. Fogalmam sincs, milyen töltelék volt benne, az íze meghatározhatatlan volt. Próbáltam enni belőle, legalább ne legyek éhes, de nem sokat bírtam. Ebéd után különféle gyümölcsökből készített pálinkaszerűséget kóstoltattak velünk, ott volt pár kellemes íz, de a paprikás nem lett a kedvencem. Végül kis üvegben paprikás savanyúságot kaptunk ajándékba, vakartuk is a fejünket, hogy na ezt hogyan visszük át a reptéri ellenőrzésen – azóta is itt csücsül a hűtőnkben.

Pózolj sivataggal!

Mezítlábas trúság

Jószágok

A beígért 3 helyett már 2 óra előtt a herszoni vasútállomáson voltunk. A restiben ittunk egy sört, beváltottuk az online jegyet a jegypénztárban rendes jegyre, és a peronon vártuk, hogy felszállhassunk a vonatra. Olyan fél órával az indulás előtt álltak a kalauzok a vagonok ajtajaiba, és elkezdték ellenőrizni a jegyeket és az útleveleket, enélkül senki nem szállhat fel. Intercity első osztályon utaztunk, de ezt nem úgy kell elképzelni, mint az itthoni intercityket. A szint inkább egy sima másodosztályú kocsira emlékeztetett. Fülkében utaztunk, hatan voltunk összezárva majd 8 órára, köztük egy hiperaktív kisgyerek. Ráadásul nem egymás mellé ültünk foxszal, az online vásárlásnál nem látszott, hogy az egyik jegy az egyik oldal ablak mellé szól, a másik a másik oldal ajtó mellé.

Az út nagyjából eseménytelen volt, a gyerek is elfáradt egy idő után a folyosón rohangálásban, és elaludt. Egy hosszabb pihenőt tartottunk, ott az állomás megtelt helyiekkel, akik a vonatról végtagjaikat kinyújtani leszállókat kínálták a sörrel, pereccel, gyümölccsel. Sokan éltek a lehetőséggel, és gyorsan legurítottak egy sört, ezt a vonaton ugyanis nem tehették volna meg, ott tilos az alkoholfogyasztás.

Szerintem mindenki el tudja képzelni, mennyire voltunk nyűgös-fáradtak, mire este 11 körül Kijevbe értünk. Uberrel mentünk a Hotel Evropeyskiybe, ami bár képek alapján igényes helynek tűnt, inkább a látszatra mentek, de nem volt meg mögötte a tartalom. A szoba nagyon elegáns volt, a fürdőszobában időzített illatosító üzemelt, közben a kilátás egy raktárudvarra nézett, a recepció melletti szobát kaptuk és a vékony falak miatt mindent hallottunk a folyosóról, és a fürdőszobában függöny helyett csak reluxa volt, aminek a résein keresztül pont rá lehetett látni a zuhanykabinra. Legalább az ágy kényelmes volt.