2018. február 23., péntek

Kis téli tekergés

Nem is tudom, voltam-e már klasszikus egynapos kószakommandós túrán, belegondolva valószínűleg még soha. Úgy alakult, hogy sok ismerős jelezte, hogy megy, köztük Minc is, aki pár nappal később indult a perui nagy kalandjára, és pont kapóra jött, hogy egy kis időt még együtt tudunk tölteni. 

A Hárs-hegyen sétáltunk egyet. Tartottunk egy pihenőt a Szépjuhásznénál, majd Hűvösvölgyön át folytattuk az utat, el a reptér és a Nyéki vadaskert mellett a Fenyőgyöngyéig. Útközben szépen lassan fogyatkoztunk, voltak, akik lecsatlakoztak, a keménymag tartott ki. Volt hó, csúszós út, néhol sár, szép táj, jó társaság, beszélgetések, és kellemes fáradtság a végére. 

Fel a hegyre
Kis-Hárs-hegy kilátó
A csapat fenről
kjk
Úton
Nagy-Hárs-hegy
Kilátás
Még kilátás
Hóember
Kisvasút
Ismeretlen katona sírja
Oroszlán szikla
Jókívánság?
Gyökérzet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése