2020. március 21., szombat

Gdansk, Lengyelország - 02. nap - Tengerpart

2020. február 10. hétfő
Fel akartunk kelni időben, de már 10 is elmúlt, mire magamhoz tértem. Miközben megreggeliztünk és készülődtünk, odakint szakadt az eső, ami elég aggasztó volt, mert a tengerpartra terveztünk kimenni. Szerencsére mire elindultunk, pont elállt. 

Villamossal fél óra volt a tengerpart. Útközben láttunk egy hatalmas szivárványt, szomorkodtam is, hogy mire odaérünk, tuti eltűnik.
Szivárvány fotózás
Tévedés, a szivárvány még egy órán keresztül látható volt! Egyszerűen nem akart eltűnni: amikor úgy tűnt, már tényleg nem látható, akkor valamelyik szára még gyorsan előtűnt újra.  
Egy kis Balti-tenger, nem a szokásos tallinni irányból
Nagyon hideg volt, igazi jeges szeles hideg, de ledobtam a cipőmet és besétáltam a vízbe.
Lefagyás
Még a homok is jéghideg volt, a víztől úgy éreztem, lefagy az agyam. 
Gigaszivárvány
Kisütött a nap (Máté fotója)
Míg a parton voltunk, többféle arcát is láttuk a tájnak: volt borult ég, szemerkélő eső, napsütés, szakadó eső. 
Sötét felhők
Fotóztunk, bámultuk a szivárványt, majd végigsétáltunk a parton a nagy mólóig.
És napsütés
A kellemetlen idő ellenére sétálgattak emberek a parton, sok cuki kutyával találkoztunk. El tudom képzelni, mekkora élet lehet itt nyáron, amikor strandolni is lehet - a tengervíz július-augusztusban 21 fokos is lehet.
Elhúzódnak a felhők
Kisétáltunk a Molo w Brzeźnie mólóra, de nem nagyon lehetett ott megmaradni, mert erős szél fújt.
Oroszlán a móló bejáratánál
Közben az  eső is újra rákezdett. Abból a szempontból pont jókor, hogy kezdtünk megéhezni. Az esőt egy közeli halétteremben, a "Gruba Ryba" Restauracjaban vészeltük át. Vegaként nem volt túl nagy választási lehetőségem, de a hatalmas adag paradicsomlevessel és az egyébként köretnek számító sültkrumplival nagyon is jóllaktam. 
Újra felhősödik az ég
Az ebédhez forralt bort kortyolgattam, remekül ellensúlyozta a kinti cudar időjárást. 
Erdei út
A bőséges ebéd után a strand mögötti erdőben folytattuk a sétát.  Nem kis meglepetésünkre egyszer csak Ronald Reagenbe és a II. János Pál pápa, persze csak szobrok formájában. 
Reagen és II. János Pál
A Reagen park egyszerre szoborpark és szabadidős tevékenységre kialakított helyszín: a szobrok mellett szabadtéri edzőterme, görkoris pályája és játszótere is van. Gdanskról az a benyomásom, hogy sok a zöld területe. A tengerpart alapból tök jó sétálgatni, de nagyok sok park van a városban szétszórva.  
Lájk a szabadságnak
Kezdett sötétedni,elhagytuk a parkot mi is. Egy közeli kisboltban vettünk pár dolgot, reggelit például másnapra. Találtam borscs instantlevest, abból jól feltankoltam. Visszabuszoztunk a szállásra, lepakoltunk, és elmentünk vacsorázni. A Tutti Santi éttermet néztük ki, ami térképen nem tűnt nagyon távolinak, de nagyon fájdalmas volt a jéghideg szélben fél órát sétálni. A kaja finom volt, de megszenvedtük, amíg odaértünk. Visszafele hiába nem volt jegyünk, inkább villamosoztunk, egyszerűen nem bírtam volna még egyszer megfagyni. 

A nap zárásaként a Graciarnia pubba ültünk be, ami egy kézműves söröző és társasjátékozó hely. Nagyon tetszett, mert pozitív hangulata volt: tele volt társasozó fiatalokkal, a pultos srác tök jófej volt, és a sörök is finomak. 

2020. március 18., szerda

Guckler Károly sétány és az Újlaki-hegy

Idén a március nem csak a tavaszt hozta el, hanem az utálatos korona vírust is. A vasárnapi állás szerint (még csak?/már?) betiltották a tömegrendezvényeket, bezártak a mozik, színházak, a munkahelyemen erősen javasolt a home office, és valószínűsítettem, hogy már csak napok kérdése a teljes kijárási tilalom. Rosszul vagyok a gondolattól, hogy a négy fal között töltsek heteket. Ha még egy #maradjotthon-t vagy #staythefuckathome-ot meglátok, felgyújtok valakit. Utálom ezt a hülye vírust, utálom a korlátozásokat, utálom, hogy a csapból is ez folyik, utálom, hogy nem ignorálhatom, utálom, hogy érdekel, de már herótóm is van tőle, utálom, utálom, utálom. Persze közben nekem is ez tölti ki a mindennapjaimat, folyamatosan frissítem a híreket, mindenkivel ez a téma, mindenki bizonytalan, és jól esik kibeszélni az aggodalmakat. Előző héten minden nap bementem dolgozni, pedig békeidőben két napot otthonról tolom a melót, de pont azért, mert tudtam, hogy nem sokáig tehetem meg a bejárást, a szokásosnál jobban igényeltem a kollégáim társaságát. Szóval a lelki békém megőrzése érdekében szükségét éreztem egy rövid fejszellőztető túrának. A Guckler Károly erdei utat néztem ki, mert rövid, és a hírek szerint nemrég felújították.  

Bőven benne jártunk a délutánban, mire elindultunk foxszal és Csabával hármasban. A Fenyőgyöngyéig buszoztunk. Úgy tűnt, nem csak nekem voltak hasonló gondolataim, hogy használjuk ki ezt a hétvégét, mert ki tudja, mit hoz a következő: tele volt a környék parkoló autókkal és sétáló, kiránduló emberekkel. A kéken indultunk a Hármashatárhegy irányába, és folyamatosan jöttek szembe és előztek is hátulról az emberek. 
Irányjelző fa
A zöld keresztre kellett átcsatlakoznunk, onnan indult a séta a domb oldalában. Mielőtt elindultunk volna rajta, meguzsonnáztunk a padoknál.
Kanyargós út
Kicsit hűvös volt, de kiránduláshoz ideális idő, a nap ragyogóan sütött.
Óbuda, középtájt a Rókahegy, jobba a Megyeri-híd
A sétautat tényleg kipofozták, több helyen is kilátópontokat hoztak létre, ezek nem voltak ott, mikor legutóbb arra jártunk.
Fiúk
Nem mentünk végig a Guckler úton, mert egy ponton lekanyarodott a hegyről, és az Erdőalja úti buszmegállóhoz vitt volna minket, ezzel pedig igen hamar véget ért volna a kis sétánk.
Szikla és út
A Virágos-nyeregnél kerültünk újra napfényre. És úristen, ez a napfény annyira életmentő volt! Kicsit azt éreztem, amit tavaly az első igazán tavaszi túránkon: végre kiszabadultam, végre a természetben vagyok, végre itt a tavasz! Ezen érzések mellé elképesztően frusztráló a gondolat, hogy bármikor bekaranténozhatnak.
Napsütés, Virágos-nyereg
Attól csak még boldogabb voltam, hogy pont az arany órában jártunk, amikor szerintem a legszebbek a színek.
Már a sárga úton
Két lehetőségünk volt: felmenni a HHH-ra vagy az Újlaki-hegyen keresztül visszamenni a betonútra, ami a Kecske-hegy előtt vezet le egészen Fenyőgyöngyéig. Csaba benne lett volna a Hármashatárhegy meghódításában, de fox és az én emlékezetemben élénken élt a kép a felfelé vezető útról: a Budai-hegység túraútjainak általunk egyik legjobban utált szakasza ez. Szerencsére Csaba meggyőzhető volt.
Bukik le a nap
Többször írtam már, de még mindig az Újlaki-hegy kilátása a kedvencem a budai hegyekben. Ráadásul most sikerült pont naplementére felérni a csúcsára, úgyhogy még gyönyörűbb volt!
A HHH és a város
Nem mellékesen ez az a hely, ahol foxot férjül kértem, és nyilván mindketten szívesen emlékeztünk vissza rá.
Lement a nap
Lemásztunk a hegyről, rátértünk a betonútra, és lesétáltunk a Fenyőgyöngyéhez. Később nálunk még játszottunk a Pandemic-kel, és foxék stílusosan Dekameron pizzát rendeltek maguknak vacsorára. Jó nap volt ez, pár órányi igazi szabadságérzettel.

Meg fogok bolondulni, ha nem foghatom magam bármikor és mehetek ki a természetbe. Az ilyen vészterhes időkben érzi az ember igazán, mennyit is ér a szabadsága, és milyen bénító tud lenni a bizonytalanság: meddig is birtokolhatom teljes egészében ezt a szabadságot? Tudom, hogy közös cél, hogy minél lassabban terjedjen a vírus, racionálisan felfogom, megértem, betartom, de nem fogok hazudni, engem elképesztően nyomaszt, ha korlátoznak és megmondják, mit csináljak, egyszerűen felőröl. Ameddig nem tiltják, addig ki fogok járni esténként sétálni, futni vagy biciklizni, és hétvégente kirándulni. A városban meg csakis biciklivel közlekedem. Legyünk túl ezen az időszakon mihamarabb: még csak pár napja tart, de az örökkévalóságnak tűnik. 

2020. március 16., hétfő

Gdansk, Lengyelország - 01. nap - Gdansk óváros

Gdanskról már nagyon sok képet láttam, és évek óta terveztem, hogy egyszer megnézem ott a karácsonyi vásárt. Amikor Máté megkeresett egy keddi napon, hogy nem mennék-e el vele szombaton Gdanskba, mert a barátnője családi okok miatt nem tud menni, akkor először sajnálkoztam, hogy ez megoldhatatlan, aztán egy gyors kereséssel rájöttem, hogy vasárnap reggel igazából minden probléma nélkül, olcsón el tudok repülni Varsóba, onnan pedig 3 óra vonattal az út. Osztottam-szoroztam, anyagilag is belefért, szabadságot is ki tudtam venni következő hét szerdájáig (nagyon örülök, hogy ilyen könnyen elengedtek a munkahelyemről), úgyhogy eldöntöttem, hogy megyek. A hét további részében a hazautat tervezgettem, mert azt nem tudtam ilyen egyszerűen megoldani: az tűnt a legolcsóbb, de nem teljesen elvadult megoldásnak, ha szerda reggel elrepülök Malmöbe, és onnan megyek haza az esti géppel. A többi opció nagyon drága lett volna: mehettem volna Varsóból 110.000 Ft-ért LOT-tal, vagy Gdanskból düsseldorfi átszállással hasonló áron. 

2020. február 9. vasárnap
Február 9-én kibumliztam a reptérre, és a tervek szerint jutottam el Varsóba, onnan pedig egy nagyon modern intercityvel zötyögtem Gdanskba. A vonaton még vizet is kapott minden utas - mondjuk a vonatjegy ára egészen borsos volt, ennyi figyelmesség talán elvárható is volt. Máté a vasútállomáson várt, örültünk egymásnak, már ezer éve nem találkoztunk. A szállás 5 perc sétányira volt, egy kellemes kis apartman egy újépítésű lakóházban. Aztán Máté elmesélte a családi okokat, és a a jókedvnek hamar vége lett. Hamar elkezdtem magam kínosan érezni, hiszen annak, hogy én ott lehettem, oka volt. Az első estére ez eléggé rányomta a bélyegét, szinte lelkiismeretfurdalásom volt attól, hogy ott vagyok, de aztán ha már ott voltunk, megpróbáltuk jól érezni magunkat. 
Gdansk első írásos említése 999-ből származik, ahol azt írják le, hogyan keresztelte meg Prágai Szent Adalbert a város lakóit. Feltételezik, hogy I. Mieszko lengyel fejedelem emeltetett Gdansk helyén 980 körül egy erődöt, ezzel indulhatott a város története. 1260-ban kapott városi jogokat. Történelme során gyakran változott a város uralkodója, kedvező fekvése miatt sokan próbálták az évszázadok során elfoglalni. Lengyel hercegek, Brandenburg, Nagy-Lengyelország, Német Lovagrend, a Porosz Szövetség, mind uralták a várost hosszabb-rövidebb ideig. 1455-ben a város különleges jogokat kapott, ellenőrzés nélkül szállíthattak árut, és amolyan szabad városként működött. 1577-ben Báthory István is megerősítette ezeket a jogokat. A 18 században porosz fennhatóság alá került, majd Napóleon foglalta el, aki megalapította a Danzigi Köztársaságot. 1920-tól Danzig Szabad Városként különleges jogokat kapott. 1939. szeptember 1-jén elkezdődött a második világháború, amikor Németország megtámadta Lengyelországot, egy csatahajó Gdanskra adott le sortüzet. A háború alatt és közvetlenül utána a szovjet megszállás alatt az óváros nagy része elpusztult. A város Lengyelország része lett, az óvárost az '50-es és '60-as években újjáépíttették - a német építészeti elemek kihagyásával. 1970-ben a hajógyárban sztrájk kezdődött, a fegyveres erők felléptek a rezsimellenes megmozdulás ellen. 1980-ban Gdanskból indult a Szolidaritás. Ma 460.000 ezren lakják, fő bevételi forrása a turizmus, a hajógyártás és a vegyipar.      
Bár már elkezdett sötétedni, látni akartuk a várost, és elvillamosoztunk az óvárosba.
Piwna utca
Gdansk épületei igazán baltinak hatnak, az egyedi tetőhomlokzatok igazi északias hangulatot kölcsönöznek nekik.
A Gdanski Képzőművészeti Akadémia épülete
A Piwna utcán sétáltunk, és szinte lépésben haladtunk, mert mindig találtunk valami fotóznivalót.
Ásító nagycica (Máté fotója)
Nem tudtunk sok időt az utcákon tölteni, mert hideg volt és erős, jeges szél fújt. Kezdtünk éhesek lenni, úgyhogy kerestünk egy éttermet.
A Szent Mária Templom toronyórája - bemenne nem tudtunk, éppen átépítés alatt állt. 
A Pierogarnia Stary Myln pirogozóba ültünk be, ami nemcsak hangulatos volt, de a pirog is finom volt - igaz, egyszer a sörömet keverték el, majd a kajámat, de legalább finom volt mindkettő. 
A kikötő házai
Vacsora után még kisétáltunk a kikötőöbölbe, ahol még erősebben fújt a szél. Kicsit bóklásztunk még a városban, aztán visszamentünk a szállásra. Vettünk egy-egy sört a boltban, amit az apartmanban elkortyoltunk, aztán én ki is dőltem a fárasztó nap után.  

2020. március 15., vasárnap

Pilisborosjenő körtúra

Március első napján a kószákkal mentünk volna a budai hegyekbe kirándulni, de későn feküdtünk, és reggel túl fáradtnak éreztük magunkat az induláshoz. Nem akartunk mozgás nélkül maradni, ezért délután elbuszoztunk Pilisborosjenőre

Egy 10 km-es kis körsétát néztem ki, ami érinti a Teve-sziklát, az egri várromokat és a Köves-bércet. A leírás 3 órásra saccolta a séta időtartamát, úgyhogy nem siettünk, délután 2 után értünk a településre.
Forrás: https://kirandulastippek.hu/budapest-kornyeke/pilisborosjeno-egri-var-romjai-teve-szikla-koves-berc
Útvonal: Pilisborosjenő - Teve-szikla - Egri vár - Jenői-torony - Balázs-lépcső - Köves-bérc - Pilisborosjenő
Táv: 10.5 km

Indulás előtt még kávéztunk egyet a Kis-kevély sörözőben. A túra egy része ismerős terepen haladt, a Teve-sziklánál és az egri várnál már többször is jártam.
Teve-szikla
Az idő kellemes volt,  kabátomat is levettem.  A szikla és a vár környékén sok kirándulóval találkoztunk.
Úton
Azért is ezt az útvonalat választottam, mert fox szerette volna megnézni a várat, amiről állította, hogy nem járt még ott. Mikor odaértünk, kiderült, hogy de, volt már ott, amikor tavaly a kollégáival túrázott a Nagy-Kevélyen. Sebaj, most volt időnk rendesen körbejárni, mert én is csak az Intersport Túranapokon voltam a várnál, amikor mindig rohanni kellett tovább.
Az egri vár másolata
Ezúttal kényelmesen körülnéztünk.
A másik oldalról 
Olyan borzasztó sok mindent nem lehet itt csinálni, az üres romokat hamar be lehet járni.
Kapuk
A karácsonyra (és szülinapra és Mikulásra és minden lehetséges ünnepre) kapott új gépemmel fotóztam, hatalmas felüdülés, hogy alig kell a képeket utólag szerkeszteni, mert alapból tök szép fotókat tudok vele lőni. Még szelfit is csináltam magunkról, és az is teljesen használható lett.
Nikon szelfi
Agyagos, egyenetlen földúton sétáltunk a vártól. A Solymári-völgybe vezetett az út, ahol az árok szélén haladtunk egy keskeny ösvényen.
Függőhíd
Egy leszakadóban lévő függőhídon lehetett valaha átkelni a túloldalon fekvő harcászati gyakorlótérre. A deszkák már nagyrészt leestek, a drót még kitart, de nem hiszem, hogy bárki használná ezt a hidat. Mindenesetre nagyon jól néz ki az erdő mélyén a pusztuló híd, remek fotótéma.
Jenői-szikla
Fel-le másztunk a domboldalban. Az út a Jenői-torony mellett haladt el. A dolomitszikla egy kaptárkő, négy faragott üreg található az oldalában. (A kaptárkövek létezésének oka a mai napig rejtély. Azokat a sziklákat nevezik így, amikbe üregeket, mélyedéseket faragtak. Nem tudni, pontosan miért készítették őket.)
Moha
A Házi-réti víztároló előtt kanyarodott el az út, és kerültünk a Malom-erdőbe. Itt történt a legaranyosabb dolog evör. Szembejött egy idősebb pár, elsőre semmi feltűnő nem volt rajtuk. Kutyát sétáltattak, kistestűt, elég gyakori ez az erdőben. Kérdezték, van-e velünk kutya. Azt hittük, az ő kutyájuk miatt kérdezik, de nem, ahogy elhaladtak mellettünk, akkor vettük észre, hogy egy macska sétál mögöttük pár méter távolságban. Cicasétáltatás! ^_^
A háttérben a víztároló
A nap még nem ment le, de picit kezdett sötétedni. A Balázs-lépcsőhöz gyanúsan sokat kellett lefelé menni, tudtuk, hogy ez csak egyet jelenthet: legalább ennyit vissza is kell majd mászni.
Balázs-lépcső
A lépcső egy árokba vezet le és fel a túloldalra. Az árok oldalába vájták a lépcsőfokokat, de földből van az egész.
Az árok
Természetesen alapos mászás várt ránk ezután egy meredek domboldalban. Utána megint lefelé ereszkedtünk, az erdő szélén sétáltunk egy darabon, aztán a Köves-bércre megint mászni kellett. Közben lement a nap is, amit nagyon sajnálok, mert mire felértünk olyan helyre, ahonnan lett volna kilátás, már sehol sem volt a naplemente.
Fox nézelődik
Innen már nem volt messze Pilisborosjenő. A kéken mentünk még egy keveset, és kiértünk az erdőből.
Kőtornyok
A falun keresztül sétáltunk vissza a kocsmáig. Pont volt időnk meginni egy jutalomsört a busz indulásáig. Szép volt ez a túra, örülök, hogy Pilisborosjenő környékét jobban felfedeztük. 

2020. március 13., péntek

XIV. Reguly Antal Emléktúra, 35 km

(Most vettem csak észre, hogy a szervező a facebook eseménynél XIII. Reguly túrát írnak, pedig már a 2019-est is így hirdették, úgyhogy az idei csakis XIV. lehet.)

"Azért remélem, hogy jövőre már tényleg a hosszú távon indulunk, jóság lenne." - írtam tavaly az akkori túra után. Azért is érzem fontosnak, hogy mihamarabb beszámoljak az idei élményekről, mert sajnos biztos vagyok benne, hogy hamar el fogom felejteni, mennyire fájt és szenvedtünk. 
Útvonal (Forrás: https://www.alltrails.com/explore/map/reguly-antal-emlektura-35km-c8d1211?u=m)
Útvonal: Zirc – Kardosrét széle – Cuha-völgy – Porva-Csesznek vá. – Károlyháza – Aranyos-völgy – Suttony (Csesznek széle) – Zörög-hegy oldala – Kőpince-forrás – Vinye – Hódos-ér – Üveghuta – Porva – Borzavár – Pintér-hegy – Fiatalító-forrás – Parkerdő – Zirc 
Táv: 35,6 km Szint: 690 m Szintidő: 9 óra

Reguly túra, 35 km. Pontosabban 35.6. Kétszer már teljesítettem a közepes távot, és mindig az volt a végszó, hogy jövőre megpróbáljuk a hosszút. Megpróbáltuk. Lelki szemeim előtt lebeg a meme az Infinity Warból Thanossal és a gyerek Gamorrával: Did you do it? Yes. What did it cost? Everything. Valahogy így éreztem magam a túra után. 
Reggeli fények
De ne ugorjunk ennyire előre. Március 7, szombat reggel 7:55-kor húggal elindultunk Zircről a régi általános iskolánkból, hogy a napot sétálással töltsük. Az idő ideális volt a túrázáshoz, csípős, de nem fagyos hideg kellemes napsütéssel.
Kardosréti EP (Rendezői fényképek: © Rakk Gyula / © Ösvénytaposó Baráti Társaság, Forrás: https://www.facebook.com/osvenytaposo/photos/a.3112424288790524/3112442415455378/?type=3&theater)
Eltökélten haladtunk az ismerős helyszíneken: át a réten (már itt csúszkáltunk a sárban), végig a Cuha mentén Porva-Csesznekig.
Sínen vagyunk
A folyó erős sodrásúra duzzadt, több helyen ki is lépett a medréből. Még Porva-Csesznek előtt van egy átkelő, ahol egy fatörzsön kell átsétálni a víz felett, de az út a túlparton nem látszott ki a vízből, úgyhogy párszáz métert a síneken mentünk inkább. 
Édes nedű
Porva-Cseszneken a büfébe belépve finom forralt bor illata csapott meg, ott elvesztem. Annyi pihenőt engedélyeztünk magunknak, amíg a bort elkortyoltuk. A Suttonyig tartó szakasz szinte végig ismeretlen volt számunkra.
Kutyuk ^_^
Két kutya kísért minket, nem győztünk nyunnyogni, annyira helyesek voltak! Össze-vissza szaladgáltak, kerülgettek bennünket, úgyhogy volt lehetőségünk stikában megsimítani a buksijukat. Olyan puha volt a bundájuk! A legjobb az volt, amikor a lehető legnagyobb nyugalommal feküdtek bele a pocsolyákba és onnan nézelődtek. :D
Cseszneki vár
Szerencsére  a Zörög-tetőt megkerültük, de a süppedős, csúszós sarat nem úsztuk meg. El nem estünk, de sokszor lassította a haladást a mély sár. A suttonyi kódos EP-ig sikerült elcsúszkálnunk. Pont ráláttunk a cseszneki várra.
Őserdő
Vinye volt a következő állomás. Az idővel jól álltunk, úgy számoltuk, hogy délben indulunk tovább Vinyéről, ami a táv fele, és akkor még 5 óránk lesz beérni szintidőn belül. Éreztük, hogy kezdünk fáradni és jó lenne egyet pihenni, de a következő ellenőrzőpontig már nem akartunk megállni. Hatalmas faóriások között vitt az út, aztán az erdő szélén sétáltunk.
Csupasz bozótos
Egy ponton még a pannonhalmi apátságot is láttuk a dombok között, de arról nem tudtam használható fotót készíteni, mert csak telefont vittem - nem lett volna kényelmes a fényképezőgépet cipelni.
A Kőpince-barlangnál
Közeledtünk a Cuha völgyéhez, ahol a bővizűre duzzadt folyóhoz értünk. Nem is tudtunk ott átkelni, amerre a túraút vezetett, le kellett sétálnunk a kis hídhoz. Nem volt nagy kerülő, és végig szép volt a táj, szóval nem bántuk a kis kitérőt.
Itt úgysem jössz át! 
A Vinye.hu büfében nem csak pecsétet, italkupont is kaptunk. A kettőnkét összedobtuk, úgy jött ki egy doboz sör ára - ennél többet nem láttam bölcs dolognak meginni.  Tartottunk egy kis pihenőt, sós rágcsát majszoltunk, és már elmúlt dél, mire újra felkerekedtünk, pedig nem időztünk sokat.
Még valamennyire lelkesen
Vinyétől a Hódos-ér mentén sétáltunk. Megdöbbentett, hogy a környéken éltem egész gyerekkoromban, és talán egyszer jártam erre, és arról sincs sok emlékem. A Hódos-ér mente simán van olyan szép, mint a Cuha-völgy, viszont alig jár arra bárki is. Szeretném ezt a részt egyszer kényelmesen végigjárni.
Hódos-ér menti sziklafal
Merthogy most sem gyűjtöttem túl sok emléket. Ez volt a túra abszolút mély- és holtpontja. Egyértelműen fáradtunk, csak tettünk egymás elé a lábainkat. Beütött a zombi üzemmód, egyre gyakrabban kellett valamit ennem, hogy funkcionálni bírjak.
A Hódos-ér is megduzzadt
Az út egyenes volt, enyhe kanyarokkal, és szintben mentünk hosszú ideig. Hiába volt szép a táj, baromi unalmas volt, és egy végtelenségnek tűnt, mire letértünk a széles útról. Nem sokáig örülhettünk, mert dagonya következett, aztán az erecskén kellett átjutni. Húg áttrappolt a vízen, én egy faágakból épített, viszonylag stabil "hídon" másztam át.
Gémes kút és kilátó Porva közelében
Közeledtünk Porvához, de párszor elkapott az érzés, hogy sosem érünk oda, én meg nem bírok még egy lépést megtenni. Spoiler: de, bírtam. Már csak a sör képe éltetett, ami a kocsmában várt.
Porván túl
Az egy csodálatos pillanat volt, amikor a porvai kocsmában egy korsó sörrel a kezemben leültem egy asztalhoz. A pogácsa már elfogyott -szipszip-, de italkupont kaptunk. Sajnos sokkal kevesebbet üldögélhettem, mint szerettem volna. A szintidő vészesen közeledett, és így is vagy fél órát eltöltöttünk itt, de egyszerűen baromi jólesett a sör és a pihenés is. Kínkeservesen összeszedtem magam, és megadtam magam a keserű sorsnak: továbbmentünk.
Mögöttünk Porva, hajunk tépi a szél (Rendezői fényképek: © Rakk Gyula / © Ösvénytaposó Baráti Társaság, Forrás: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=235631694273457&set=a.235617710941522&type=3&theater)
A jó az volt, hogy beütött a sör, felpörögött a kedvünk, és tompult a fájdalom a lábunkban. Azon elmélkedtünk, nem lett volna-e könnyebb az egész túra, ha már az elején berúgunk, akkor talán nem éreztünk volna semmi fájdalmat.
Dagonya
Egy elektromos kerítés mellett újabb sártenger várt ránk. Végig féltem, hogy megcsúszok és ráesek a kerítésre, de valahogy megúsztam. Mire Borzavárra értünk, kezdett múlni a sör hatása, de egy kocsmában tudtunk utánpótlást venni. Eddigre már annyira fájt minden egyes lépés, hogy nem bírtuk volna a tompító nedű nélkül. A Fiatalító forrásig még fel kellett másznunk...

Az út ezen szakasza egy merő fájdalom és szenvedés volt még úgy is, hogy betompítottuk az agyunkat. Folyton az óránkat ellenőriztük és számolgattunk. Úgy tűnt, van még esélyünk beérni, de szoros lesz. Fotót se csináltam már egyet se, csak mentünk. A Fiatalító forrás mintha nem közeledett volna, persze odaértünk végül. Itt mindig sárdagonya van, ha kicsit is esik, most is bukdácsoltunk az ellenőrzőpontig. Pecsételés után rohamléptekkel közelítettünk a város felé. Arra az eshetőségre is felkészültünk, hogy a végén kocognunk kell, de elég volt lendületesen haladni. Amikor a városba értünk, tudtuk, hogy ez már meglesz, és csak egy kicsit kell még szenvedni.
Megcsináltuk
A szintidő vége előtt kb. 12 perccel értünk vissza a régi Békefi Általános Iskola épületébe. Végeláthatatlannak tűnő ideig álltunk sorban, de végezetül 8 óra 55 perccel az indulásunk után , 5 perccel a szintidőnk lejárta előtt hivatalosan is beértünk a célba. A világ legjobb dolga volt leülni és csak nézni ki a fejemből.

Megcsináltuk tehát, elindultunk a 35 km-es távon, és beértünk szintidőn belül. A túra alatt szentül fogadtuk húggal, hogy ezt soha többé, ez kegyetlenség, egy merő szenvedés. Tudjuk, hogy azt mindig elfelejtjük, mennyire volt rossz és fájdalmas túra közben, csak arra emlékszünk, milyen jó érzés beérni és mekkora büszkeség teljesíteni. A túra után három napig fájtak a lábujjaim, az egyik nagylábujjam körme még most is lila. Pár napig izomlázam volt, a combomat még négy nappal később pilatesen is éreztem. Az a baj, hogy már most, öt nappal később is halványul a szenvedés emléke, és pont az történik, amire szinte megesküdtünk a túra alatt, hogy soha többé nem tesszük meg: elgondolkodtam, hogy jövőre újra ezen a távon kéne indulni.