Kószák a Bükkben 4. nap

Az utolsó napon reggeli után lekocsikáztunk Újmassára, hogy ott szálljunk fel a lillafüredi kisvasútra. Volt még idő a vonatra, úgyhogy elindultam megkeresni a geoládát, amit a geocaching applikáció jelzett. Fox segítségével meg is lett. Ez volt az első geoláda, amit találtam. ^_^

Vízesés Lillafürednél

Lillafüreden a libegő felé vettük az irányt. Itt a társaság kettészakadt: volt, aki tériszony okán nem vállalta be a libegést, így páran gyalog indultak a Fehérkőre.  

Libegő bejárat

A libegő viszonylag új dolog, 2015-ben adták át. Olyan komoly ráadásul, hogy még biciklit is lehet szállítani vele. Mikor utoljára Lillafüreden voltam egy napot még 2011-ben, akkor még nyoma se volt. 

Libegés

Az út egészen hosszú volt, legalább 20 percet töltüttünk a magasan. Néha tényleg nagyon magasan voltunk, és nehéz volt nem azon gondolkodni, hogy a drótkötél vajon mennyire strapabíró és ugye nem most fog leszakadni. 

Körbevesznek a dombok

Arra viszonyt tényleg nem számítottam, hogy fent büfét találunk majd, ahol rétest és jégkrémet fogunk venni. Legjobb ebéd! 

Megtépázott fenyves.

A rögtönzött ebéd után elindultunk a szikla felé. Útközbenitt is láttuk a pusztítás nyomait a fákon.

Áldás!

Volt, aki komolyan vette a spritualitást, és nem bírta ki, hogy ne írjon rá rovásírással egy közeli forrás táblájára. 

Erdei direktmarketing - a közeli turistaház reklámja

A Fehérkőig kilátópontjáig keskeny ösvényen jutottunk el. 

Fehérkő

A kilátásról szerintem nem kell sokat mesélnem. Lefelé egy meredek úton jutottunk vissza Lillafüredre. Ezután már nem volt más teendőnk, mint visszavonatozni Miskolcra, onnan pedig Budapestre. 

Mozgalmas négy nap volt. Olyan szép helyeken jártunk, hogy huh, teljesen feltöltődtem. Remélem idén is lesz részünk hasonlóban. 

Kószák a Bükkben 3. nap

Ezzel a bejegyzéssel már régóra lógok. Talán látszik, hogy igyekszem minél hamarabb letudni minden 2017-es tartozást, hogy végre a 2018-as évre koncentrálhassak. Van még mit bepótolni, de igyekszem. 

A harmadik napot újabb egésznapos túrával töltöttük, ezúttal déli irányba indultunk. A Nagymezőt vettük célba első körben. 

Nagymező "bejárat"

Ez nem egy átlagos rét, hiszen Magyarországon kevés 900 m feletti mező található. 

Teljesen idilli

Ennek köszönhetően egyedi, változatos a növényvilága, felszínét töbörök és víznyelők szabdalják, és látványra is varázslatos, ahogy körülölelik az erdők. 

Nem sokáig tart a betonút

Réges rég ez is az erdő része volt, de a 18. századi erdőírtás áldozatává vált. Utólag talán nem is akkora katasztrófa, hogy csak elvétve látni rajta fát, ettől csak még különösebb a hangulata. 

Egy-egy ősöreg fa azért akad

2012-ben 70 hektáron leégett, de hamar regenerálódott a terület.

Három kő jelzi az utat. :D

A Három-kő volt a következő úticél. Május lévén kifejezetten meleg volt, erre rátett a sok hegymászás és az azzal járó izzadás.

Az aljnövényzet, mint egy kényelmes szőnyeg

Az odavezető út mesés volt, de tényleg sokat kellett felfele haladni. Amikor belegondoltam, hogy ha végig akarom járni a kék túrát - márpedig ez a terv- , akkor ezen a szakaszon fogok még járni, ráadásul a másik irányból... nem irigylem a jövőbeni önmagam. A kilátás - közhely, de - megint kárpótolt.

Panoráma

Ez a pont a Bükk-fennsík déli pereme, 904 m magasan. Lenézve a Déli-Bükk terült el alattunk, ami egészen kicsinek tűnt a magasból.

Pózolj

Nekem ez volt az első olyan túraélményem, amikor a kilátás tényleg amolyan "szó bennszakad, hang fennakad" hatást keltett bennem. Csak ültem és nem tudtam betelni a látvánnyal, de azt hiszem, ezzel az egész társaság így volt.

Egy sziklásabb szakasz

Sok idő telt el a túra óta, de még mindig boldog vagyok, hogy ott lehettem és élőben láthattam ezt a szépséget. Az ilyen látványért érdemes élni, felkelni, elindulni, szenvedni és megérkezni. 

Megebédeltünk a festői környezetben, kifotóztuk magunkat, majd továbbindultunk a Tar-kőre.

Útjelző

A Tar-kő 949 m magasan helyezkedik el. A látvány hasonló, mint a Három-kőről, a két kilátópont nincs messze egymástól.

Fox mellett a sziklás rész a távolban a Három-kő

Volt olyan szép a kilátás, hogy elszöszmötöljünk itt is fél órát. Fotóztunk, mindenki a maga tempójában, üldögéltünk, nézelődtünk.

Tényleg nincsenek szavak erre.

Nem is nagyon beszélgettünk, mindenki elmerült a maga kis világába.

Random töbör az erdőben

Innen nem mentünk tovább, visszaindultunk Jávorkút felé, de nem ugyanarra, mint jöttünk. A távolból mennydörgés hangja morajlott, de nem ijedtünk meg túlságosan. A Nagymezőre érve szakítottunk még időt arra, hogy egy kis gödörben megtartottuk a napi meditációt, utána kerekedtünk csak fel teljesen. Addigra a dörgés egyre közelebbről hallatszott, megérkeztek az esőfelhők, és az eső is szemerkélni kezdett.

Esőfelhők

Mire rendesen ráeredt, már a fák sűrűjében jártunk, így nem áztunk meg annyira. Foxszal belehúztunk, elsőkként értünk vissza a szállásra, így csak mi láttuk a rókát, aki az úton átszaladt előttünk. Szép zárása volt a nap túrázós részének. Már csak pihenés, vacsora és a szokásos csillagnézés maradt hátra, és össze kellett pakolnunk, mert másnap indultunk haza. De előtte még egy rövid túrát tettünk Lillafüred környékén.

Kószák a Bükkben 2. nap

Reggeli után egésznapos túrára indultunk a fennsík keleti felén. Már az első kilométerek kihívásnak bizonyultak: a fenyőerdőt, amin átkeltünk, határozottan megtépázta a hó. 

Kicsit bökős akadály

Lehet, hogy előző nap lassan haladtunk a kidőlt fák miatt, de az semmi volt a fenyveshez képest. Haloványan felmerült, hogy esetleg visszaforduljunk, de valójában senkinek nem volt hozzá kedve. 

Pusztítás

A fő probléma az volt, hogy a fenyőtüskék nagyon-nagyon böktek. Én persze rövidnadrágban toltam, mert az az elvem, hogy nem vagyok hajlandó megsülni, inkább karcoljanak össze az ágak. Ahhoz képest egész jól megúsztam, a csaláncsípés jobban zavart, mint a karcolások.

Kühne-emlékmű

Némi keresgélés után találtuk meg a Kühne-emléktáblát az úttól kicsit távolabb, a pusztítás mélyén. A táblát Kühne Andor emlékére állították, aki a Magyar Turista Egyesület Borsodi Bükk Egyletének alapítója volt. A táblán fia, Kühne Pál verse olvasható.

Öreg fáknak helyén
Új sarjadék nőtt már,
Füves ösvényeken
Másik nemzedék jár,
Régi nyomra ráhull az
Idők avarja,
S mint kedves emléket
Szelíden takarja.

Határozottan illettek a fenti sorok az erdőre: mindenütt kicsavarodott fák, amiket idővel majd felvált az új nemzedék.

Szusszanásnyi sík terep

Egy órát tölthettünk az amúgy nem nagy kiterjedésű Svéd fenyvesben. Megkönnyebbülés volt újra bükkfák között járni. Ott is akadt kidőlt fa, de jóval kevesebb. 

Bükkös

Egy ponton sikerült elkavarodnunk az eredetileg kinézett útvonalról, de annyiból nem volt baj, hogy találtunk például egy tavat, amit nem jelölt a térkép. 

Titkos tó

Betonútra értünk, arra vitt a sárga jel, de utunkat töbörök (töbrök?), zsombolyok és barlangok tették izgalmassá.

Lezárt barlang.

Persze mindent meg kellett néznünk közelről.

Részlegesen lezárt barlang.

Visszaértünk a földútra és vele együtt az erdőbe. Megmásztunk egy dombot, utána elkezdtünk leereszkedni Lillafüred felé. Igen ám, de egy helyen olyan sűrűn állták utunkat a kidőlt fák, hogy lehetetlenség volt továbbhaladni. A domboldalon csúszkáltunk le, kikerülve a járhatatlan szakaszt.

Inkább kerültünk

A domboldalon, mint a dominó, úgy terültek el a fák.

Dominó

Még pár km, és leértünk Lillafüred szélére, a kalandparkhoz. Egy szimpatikus büfénél megebédeltünk. Közben átgondoltuk az eredeti útitervet, aszerint még Hollóstetőig sétáltunk volna el, de beláttuk, hogy későre járt már ahhoz, hogy útba ejtsük. Visszafelé indultunk a pihenő után, a Lusta-völgyben folytattuk a túrát.

Úton a völgyhöz

A képek sajnos nem adják vissza, mennyire volt szépséges.

Lusta-völgy

Két oldalról égi érő fák között sétáltunk, nyugalom volt és jó levegő. Idilli.

Váááá de szép

A völgy felfelé kanyargott, emelkedő követett emelkedőt. Végül felértünk a tetőre, ahol egy kellemes mezőt találunk, a közepén egy gondozott katonasírral.

Mező sírral

Megejtettük a napi meditációt. Jól esett fetrengen a fűben, gyakrabban kéne csinálnom. Ezután következett a nap legszebb része: igaz töbörös, világítóan zöld mezőségen keltünk át Jávorkút felé.

Mint a mesében

Amikor sétálsz, körbenézel, és alig akarod elhinni, hogy ilyen szépségek léteznek. És nem érted, miért vártál 27 évet, hogy ott legyél és lásd.

Magány

Bónuszként még egy mókust is láttam az út végén! Arról sajnos nincs kép, túl gyorsan elszaladt.

Kanyargó út

Ilyenkor azért örülök, hogy a nemzeti park mint intézmény létezik. Kicsit nagyobb biztonságban érzem így ezt a tájat.

Töbör!

Még pár kilométer, és visszajutottunk Jávorkútra. A menetrend a szokásos volt: vacsora, pihenés, csillagnézés, végül alvás és felkészülés a másnapi túrára. Miért nem lehet minden napom ilyen?

Kószák a Bükkben 1. nap

Volt egy nagyon kellemes hosszú hétvégénk a Bükkben a Kószakommandóval, amiről még nem számoltam be. Négy napot töltöttünk a Bükk-fennsíkon túrázva, a szálláson nem volt se internet, se térerő, tökéletes kikapcsolódás és zavartalan menekülési lehetőség a hétköznapokból.

Idén februárban voltam először teljesítménytúrán, akkor kaptam rá nagyon a túrázásra, de előtte is szerettem kirándulni. A bükki hétvége szervezése januárban indult, és már akkor nagyon be voltam sózva. Rettenetesen vártam az első perctől kezdve.

Május 18-án reggel indultunk. Elvonatoztunk Miskolcra, onnan a lillafüredi kisvasúttal mentünk a végállomásig, Garadnára. Tavaly utaztunk már ezzel a vonattal, mikor a környéken kirándultunk foxszal. A büfében vettünk nasit, és elndultunk gyalog Jávorkútra, ahol a szállásunk volt. 

Szövetség forrás

Elhaladtunk a Szövetség forrás mellett, ami egy kész történelmi relikvia: a tábla szerint 1966-ban állíttatta a Lenin Kohászati Művek, a Diósgyőr Gépgyár, az Ózdi Kohászati Művek, a Keletbükki Állami Erdőgazdaság és a LÁEV (Lillafüredi Állami Erdei Vasút). A Lenin Kohászati Művek utódja 2009-ben fejezte be működését, a DIGÉP 1990-ben fizetésképtelenné vált és bezárt, és az Ózdi Kohászat Művek se létezik már eredeti formájában. A környéken a kohászat nagyon menő iparág volt, a közeli Újmassa őskohóról már tavaly írtam. 

Pusztítás

Az út eleje könnyen járható volt, de hamar elértük az áprilisi hó pusztításától meggyötört területet. 

Sebes-víz vízesés

Nem volt hosszú az út, de a kidőlt fák megnehezítették a haladást, és egy szép nagy emelkedőt is meg kellett másznunk. 

Virágrengeteg

Az emelkedő után betonútra értünk ki, majd rövid séta után érkeztünk meg Jávorkútra, ahol a Fenyvesházban szálltunk meg. 

Közeledünk

Lepakoltunk, megebédeltünk, és tettünk egy kisebb kört a környéken. 

Babatoboz

Óriási bükkfák között sétáltunk, de akadt fenyő is. Jávorkúton 1885-ben lucfenyvest telepítettek, ma ezt nevezik őslucosnak. Egy 8 hektáros területen fekszik a fenyves, aminek ma már csak a 60%-a fenyő, szép lassan visszafoglalja a területet az őshonos bükkös. 

Lépcső a fában

Mivel a fennsíkon nincs fakitermelés, ilyen megoldással találkozhatunk a kidőlt fákon való átjutásra. Elég menő. 

Rengeteg

A Nagymező felé haladtunk, de időszűke miatt nem mentünk fel a rétre. 

Töbör

Egy szép nagy töbör oldalában megpihentünk, közös meditálás (részemről inkább csak fűben fekvés és madárcsicsergés hallgatása), és indultunk is vissza a szállásra, mert már vár minket a vacsora. 

A vacsora utáni csendespihenőben elaludtam, de éjjel felébredtem. Akkor foxszal rövid sétára indultunk a fényszennyezéstől mentes környéken. Zseniális élmény, amikor tényleg látni a csillagokat. Ottlétünk alatt minden éjszaka tettünk egy rövid sétát, ki kellett használni az alkalmat a csillagnézésre.