2017. június 19., hétfő

Kószák a Bükkben 1. nap

Volt egy nagyon kellemes hosszú hétvégénk a Bükkben a Kószakommandóval, amiről még nem számoltam be. Négy napot töltöttünk a Bükk-fennsíkon túrázva, a szálláson nem volt se internet, se térerő, tökéletes kikapcsolódás és zavartalan menekülési lehetőség a hétköznapokból.

Idén februárban voltam először teljesítménytúrán, akkor kaptam rá nagyon a túrázásra, de előtte is szerettem kirándulni. A bükki hétvége szervezése januárban indult, és már akkor nagyon be voltam sózva. Rettenetesen vártam az első perctől kezdve.

Május 18-án reggel indultunk. Elvonatoztunk Miskolcra, onnan a lillafüredi kisvasúttal mentünk a végállomásig, Garadnára. Tavaly utaztunk már ezzel a vonattal, mikor a környéken kirándultunk foxszal. A büfében vettünk nasit, és elndultunk gyalog Jávorkútra, ahol a szállásunk volt. 
Szövetség forrás
Elhaladtunk a Szövetség forrás mellett, ami egy kész történelmi relikvia: a tábla szerint 1966-ban állíttatta a Lenin Kohászati Művek, a Diósgyőr Gépgyár, az Ózdi Kohászati Művek, a Keletbükki Állami Erdőgazdaság és a LÁEV (Lillafüredi Állami Erdei Vasút). A Lenin Kohászati Művek utódja 2009-ben fejezte be működését, a DIGÉP 1990-ben fizetésképtelenné vált és bezárt, és az Ózdi Kohászat Művek se létezik már eredeti formájában. A környéken a kohászat nagyon menő iparág volt, a közeli Újmassa őskohóról már tavaly írtam. 
Pusztítás
Az út eleje könnyen járható volt, de hamar elértük az áprilisi hó pusztításától meggyötört területet. 
Sebes-víz vízesés
Nem volt hosszú az út, de a kidőlt fák megnehezítették a haladást, és egy szép nagy emelkedőt is meg kellett másznunk. 
Virágrengeteg
Az emelkedő után betonútra értünk ki, majd rövid séta után érkeztünk meg Jávorkútra, ahol a Fenyvesházban szálltunk meg. 
Közeledünk
Lepakoltunk, megebédeltünk, és tettünk egy kisebb kört a környéken. 
Babatoboz
Óriási bükkfák között sétáltunk, de akadt fenyő is. Jávorkúton 1885-ben lucfenyvest telepítettek, ma ezt nevezik őslucosnak. Egy 8 hektáros területen fekszik a fenyves, aminek ma már csak a 60%-a fenyő, szép lassan visszafoglalja a területet az őshonos bükkös. 
Lépcső a fában
Mivel a fennsíkon nincs fakitermelés, ilyen megoldással találkozhatunk a kidőlt fákon való átjutásra. Elég menő. 
Rengeteg
A Nagymező felé haladtunk, de időszűke miatt nem mentünk fel a rétre. 
Töbör
Egy szép nagy töbör oldalában megpihentünk, közös meditálás (részemről inkább csak fűben fekvés és madárcsicsergés hallgatása), és indultunk is vissza a szállásra, mert már vár minket a vacsora. 

A vacsora utáni csendespihenőben elaludtam, de éjjel felébredtem. Akkor foxszal rövid sétára indultunk a fényszennyezéstől mentes környéken. Zseniális élmény, amikor tényleg látni a csillagokat. Ottlétünk alatt minden éjszaka tettünk egy rövid sétát, ki kellett használni az alkalmat a csillagnézésre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése