Természetjáró Fesztivál 2019

A Természetjáró Fesztivál tavaly annyira bejött, hogy nagyon reméltük, hogy idén is lesz, mert mindenképpen akartunk menni. Idén szeptember 6-8 között rendezték meg a fesztivált a  jól bevált Csattogó-völgyben. Az egész hétvégét nem tudtuk ott tölteni, péntek este még Vad Fruttikon buliztunk a Parkban, szombat délelőtt indultunk el a Dunakanyarba.

Idén átalakították a jegyrendszert: maga a rendezvény ingyenes volt, de regisztrálni kellett az ingyenjegyekért, és csak az egyes programok voltak fizetősek, de nagyon kedvező árúak voltak. Egy kenutúrára és egy gyalogos túrára jelentkeztünk, ez összesen 1500 HUF volt fejenkénk, plusz egy csillagnézésre, ami ingyenes. Szállást Kismaroson foglaltunk, a Csattogó-völgyben már nem volt szabad faház, mire intézkedni kezdtünk, sátrazni nem akartunk, tavaly is csak a gond volt vele a végén. 

2019. szeptember 7. szombat

Délelőtt nálunk volt a gyülekező, húgékkal együtt mentünk a Nyugatiba, onnan pedig a zónázóval Zebegénybe, ahonnan a kenutúra indult. Előzetesen megérdeklődtem, és nem kellett a Csattogó-völgybe elmenni a karszalagokért, elég volt a kenus találkozóhelyen lecsippantatni a QR-kódokat, amiket a kenuzásra jelentkezés után kaptunk. 

Kenuk előkészítve

Kicsit borús időnk volt, még akkor is esegetett, amikor az indulásra vártunk, de szerencsénk volt, útközben már egyáltalán nem volt csapadék. Az esőkabátokat a biztonság kedvéért magunkon hagytuk, ha a Duna közepén kap el egy zuhé, akkor nem tudtunk volna hirtelen öltözködni. Jó ötlet volt, mert egyébként is elég hűvös volt a vízen. Én elül ültem, az összes szelet én kaptam, fáztam volna kabát nélkül. 

Indulás!

Az útvonal az előző évhez képest semmit nem változott, viszont ezúttal kisebb kenukat hoztak, négyszemélyeseket. Minden hajóba értelemszerűen kellett egy kormányos. Előző este pont arról győzködtem foxot, nehogy elvállalja, mert tavaly is felmentő kormányosokat kellett küldeni Verőcéről, de amikor ott voltunk, hárman kérleltük, hogy vállalja mégiscsak, és akkor egy saját kenunk lenne. Nem nagyon akarta, de végül vállalta. Felvettük a mentőmellényeket, választottunk evezőt, bepakoltuk a táskákat a hajóba, és már szállhattunk is be. 

Kanyargunk

Az indulás és az első negyed-fél óra nagyon mókás volt, fox szenvedett a kormányzással, folyton elsodródtunk, mindig a rossz irányba mentünk, lemaradtunk, de aztán a kormányosunk belejött, onnantól nagyjából tudtunk átlagban véve egyenesen menni. Persze ez úgy nézett ki, hogy megindultunk az egyik irányba, aztán korrigáltunk a másikba, aztán megint az egyik irányba. Kicsit idegölő volt, de egy idő után megszoktuk, hogy mi így közlekedünk. Az para volt, ha valamelyik másik kenu a közelünkbe jött, de szerencsére nem történt baleset, és fel se borultunk. 

Visegrád

És a táj közben mesésen szép volt. Amikor éppen mertem, próbáltam fotózni, de eveznem is kellett. 

Mögöttünk is szépséges a táj

Menet közben néha szembe kellett fordulnunk a hullámokkal, amiket a nagy turistahajók csaptak, de a végére már ez is nagyon lazán ment. 

Felhőbe burkolózó dombok

Mire Verőcére értünk, a lábfejem egészen megfagyott, a kenuba szálláskor levettük ugyanis a cipőket, amiket nem érdemes visszavenni, mert kiszálláskor ugyanúgy bele kell lépni a vízbe. Egy két és fél órás hajózás alatt azért át tud fagyni az ember lába. 

A kismarosi bejárat - bárcsak találkoztam volna azokkal a kutyusokkal!

Verőcéről fesztiválbusz vitt Kismarosra. Besétáltunk az Expressz tábor bejáratán egészen a völgyig, beváltottuk a jegyeinket karszalagra, és már siettünk is vissza Kismarosra elfoglalni a szállást. A Mézes Cukrászda feletti vendégházban vettünk ki egy panziót. Nem volt nagyon extra, egy szoba fürdőszobával és wc-vel, de a közös helyiségek elég menők voltak. Időnk mondjuk nem sok volt arra, hogy igénybe vegyük őket, de a közös konyha jól felszereltnek tűnt, és volt nappali társasjátékokkal. 

Az Expressz tábor egykori szállása

Megvacsoráztunk a Csibi Pubban, ahol a környék legjobb vega burgerét adják, ráadásul kifejezetten olcsó a hely. Ha már ott voltunk, két sört is legurítottunk, utána indultunk csak a fesztiválra. 

Az ég borús volt, egy csillag sem látszott, úgyhogy el se indultunk megkeresni a csillagnézést. Idén nem csak óriás babzsákokba lehetett behuppanni, hanem nagy műanyag kockákra is, amik váltogatták a színűket, nagyon jól néztek ki a sötétben.

Buli szakadó esőben

Beszereztünk babzsákból és kockából is, söröztünk és hallgattuk a Péterfy Bori koncertet, amikor úgy istenesen elkezdett szakadni az eső. Amíg lehetett, kitartottunk, de mikor már csurom vizesek voltunk, fedezékbe vonultunk. A büfé előtti fedett padoknál még egy sört megittunk, aztán visszamentünk a szállásra. Nem tudtunk volna mást csinálni már a völgyben, csak inni - a koncertnek is hamarabb vége lett, és nem volt más program utána. Ezért kicsit csalódott vagyok, egy kellemes estére készültem a csillagok alatt zenehallgatással, sörözéssel, beszélgetéssel, helyette szétáztunk, és caplattunk a szakadó esőben sáron és vízen át. A szálláson jó meleg vízben pancsoltunk a sarokkádban, úgy bepárásítottuk a fürdőszobát, hogy a Király fürdőben éreztük magunkat. 

2019. szeptember 8. vasárnap

Reggel korán keltünk: fox, húg és én gyalogos túrára indultunk, sógor sup-ozni indult Nagymarosra. A Naszály menti körtúra reggel 9-kor indult a Csattogó-völgy információs sátra elől. Ittunk egy kávét, közben fox úgy döntött, ő inkább hazamenne, egy 20 km-es túrát nem szívesen tenne meg, túl fáradt hozzá.

Cica!

Szép számmal gyülekeztek az emberek, és amíg várakoztunk, egy cica is megtisztelt minket a jelenlétével. Meg akartam simogatni, de a lányoknak nem engedte, csak a fiúknak meg a gyerekeknek. Nőgyűlölő cica. :/ Azért nagyon szép volt. :)

Túra

Ahogy megérkezett a két túravezetőnk, elindultunk. Kiderült, hogy az előző esti és a korábbi napok alatt leesett sok eső miatt az útvonal egy része járhatatlan, ezért csak egy 10 km-es szakaszt tudtunk bejárni. Kisétáltunk a táborból, át Verőcén, és felkapaszkodtunk az üdülőtelepre. Ahogy egyre feljebb másztunk, egyre gyakrabban bukkant fel a Duna a nyaralók között. A dombon aprócska viskótól kezdve palotaszerű nyaralóig mindent találni. Meglepően hosszan baktattunk a házak között, nem tudtam, hogy ekkora ez a nyaralóövezet, de a Dunakanyarban talán nem meglepő, hogy ahol kilátás van, oda azonnal építkeztek is.

Kilátás a Dunakanyarra

A Fenyves-hegy kilátópontjánál megálltunk fotózni, és túravezetőink meséltek a Dunakanyar kialakulásáról, a környék és a Duna állatvilágáról.

A jóllakott óvodás

Az erdőn keresztül Szendehely felé folytatódott a túra. Útközben megküzdöttünk egy árokkal, néhány csúszós lejtővel, és a távolból lövésekre emlékeztető hangokat hallottunk, ami emelte a parafaktort. Vezetőink szerint nem volt a környéken vadászat aznap, de elég gyanúsak voltak a hangok.

Dagonya

Egy kiadósabb dagonya után egy kicsit az úton kellett mennünk, aztán egy füves bicikliúton haladtunk, ahol szembetalálkoztunk a fesztivál egyik biciklitúrás csapatával.

Még nem annyira őszies erdő

Szendehely után váratlanul erős emelkedő következett. A Rockenbauer Pálnak emléket állító kopjafánál újabb pihenő és fejtágítás következett.

Kopjafa

Innen már tényleg nem volt messze Katalinpuszta, ahova autóval jöttek értünk a szervezők. Én többedmagammal egy furgon hátuljába kerültem, ahol ülések nem voltak, csak egy üres csomagtér, ami nikecellapokkal volt lefedve, hogy ne legyen minden tiszta sár. Eléggé szürreális volt így utazni. :D

Fesztivál

A fesztiválon kicsit még csilleztünk, aztán visszamentünk Kismarosra ebédelni a Csibi büfébe.

Ebédke

A nem annyira ideális időjárás ellenére jól éreztük magunkat a hétvégén. A kismarosi szállás annyiból nem volt jó, hogy nem éreztük magunkat igazi fesztiválozónak, jövőre mindenképpen a völgyben kell megszállnunk. Úgy tűnt, mintha idén a tavalyinál is kevesebben lettek volna a rendezvényen, de ez simán lehet a rossz idő miatt, és nagyon remélem, hogy jövőre újra megrendezik a fesztivált. Nem értem, az emberek miért nem fedezték még fel, hogy a Természetjáró Fesztivál jó: elképesztően olcsón lehet nagyon szuper mozgásos programokon részt venni, gyönyörű helyen van, és érezhető, hogy a szervezők tényleg nagyon igyekeznek és odafigyelnek, hogy mindenki jól érezze magát. Én megyek jövőre is!

Természetjáró Fesztivál 2018. szeptember 7-9.

Volt egy fesztivál szeptember második hétvégéjén, ami igazán nekünk lett kitalálva: az első rendezésű Természetjáró Fesztivált úgy hirdették, hogy „nappal túra, este buli”. Gyakorlatilag így is történt. És milyen jó volt! 

A rendezvény plakátja

A napijegy baráti áron 1000 Ft, a teljes hétvégi 2000 Ft-ba került. Ez nagyon olcsó, bár a szállás nincs benne. A Verőce és Kismaros közötti Csattogó-völgyi Üdülőházak területén volt a fesztivál, megszállni faházakban vagy a házak mögötti kempingben lehetett. Mi bevállaltuk a sátrazást, így jött ki szállással együtt 6500 Ft-ra a feszivál, de ebben mindkét napra benne volt a svédasztalos reggeli is. A programok nagy részére online előre kellett jelentkezni, és bizony volt, ami hamar be is telt: a kisebb workshopok, kenu- és biciklis túrák pillanatok alatt megteltek.

Péntekre szabadnapot vettem ki, hogy kényelmesen odaérjünk a helyszínre, és ne sátorral kelljen dolgozni mennem. Verőcéig mentünk vonattal húggal, onnan a fesztivál kisbusza vitt minket a helyszínre. Most már tudom, hogy Kismarosról 10, Verőcéről 20 perc séta lett volna odajutni, de ezt akkor még nem tudtuk, és kényelmesebb is volt a cuccokat nem gyalog odavinni. Az egykori Expressz tábor előtt raktak ki a buszból, onnan sétáltunk az üdülőházakig. Ez a tábor a 70-es, 80-as években élte fénykorát, népszerű nyaralóhely volt a vasfüggöny ezen oldalán élők számára. Ami cikket találtam róla, mind azt írja, mennyire pezsgő élet volt itt egykor. 2001-ben még tartottak a területen egy EFOTT-ot, aztán pár év múlva végleg bezárták. Ma magánterület, a tulajdonos nem kezd vele semmit, csak hagyja elrohadni azt, ami még nem rohadt szét teljesen. Most megnyitották a kapuit, hogy könnyebb legyen a fesztivált megközelíteni, amúgy tilos a belépés.

EFOTT!

Az hamar egyértelművé vált, hogy egy családias, kicsi rendezvényen járunk, kicsit a Zirci Buli hangulata jutott eszünkbe. Kora délután még bőven több volt a szervező, mint a látogató. Átvettük a karszalagokat, befizettük a sátordíjat - ezt külön az üdülőházak receptcióján kellett -, és gyorsan felállítottuk a sátrat. Tényleg kicsike volt a fesztivál: egy színpad, tucatnyi kitelepült stand, néhány árus, egy étterem, ami amúgy is üzemel egész évben, néhány akadálypálya és játék, meg egy kiskocsma. Az első programig, amire menni akartunk, sétálgattunk, fröccsöztünk, és belefetrengtünk a színpad elé lerakott babzsákokba.

Lazulás

 Jóga

Fél 6-kor kezdődött az egyórás jóga. Egy mosolygós fiatal lány fogadott minket. Én még nem igazán jógáztam, és kíváncsi voltam, mi sül ki ebből; végül tök jó volt. Tetszett, hogy kitisztult az agyam, kiszakadtam kis időre a mindennapokból, és csak magamra tudtam koncentrálni. Külön hangulatos volt, hogy nem elég, hogy egy kis tisztáson jógáztunk, élő zenét is kaptunk hozzá. Nem minden mozdulatsor ment könnyen, néha kibillentem az egyensúlyomból, főleg amikor mérlegállásszerű pózban kellett állni. A legjobb a vége volt, mikor csak feküdtünk és minden testrészünket ellazítottuk; ahogy a lány sorolta egymás után, mikor mi lazul el a testünkben, azt tényleg aktívan tudtam követni, és nagyon jó érzés volt.

Dekoráció

Este megérkezett sógor is, ahol megint előjött egy szervezési hiba. Az utolsó fesztiváljárattal érkezett, de a kaputól nem engedték be a biztonságiak, mert nem volt rajta karszalag - amit csak a fesztivál bejáratánál tudott volna normál esetben átvenni, ahol már nem volt senki. Azt akarták, hogy menjen vissza Verőcére, és onnan közelítse meg a fesztivált, mert a másik bejáratnál tudnak neki karszalagot adni. Szerencsére felkészültünk a legrosszabbra, és átvettük az ő karszalagját is, szóval csak elé kellett mennünk, de ha valaki jóhiszeműen odamegy egyedül, akkor nyer magának egy jó másfél órás sétát a másik bejáratig, ami légvonalban egyébként párszáz méter lenne, csak hát ha nem engedik át... Elég nonszensz volt. 

A napi program végén koncertek voltak, némi sörrel felszerelkezve hallgattuk a babzsákokból.

Teljesítménytúra

Útvonal: Királyrét (rajt) – Béla-rét – Fultán-kereszt – Nyír-rét – Alsó-Hinta-rét – Csóványos – Három-hárs – Nagy-Hideg-hegy – Magas-Tax – Ötperces-pihenő – Királyrét (cél)

Túra hossza: 22 km Szintemelkedés: 970 m Időtartam: 8 óra

Szombaton reggeli után elsétáltunk a Királyréti Erdei Vasút kismarosi állomásához. Itt találkoztunk Minccel, és ide jött volna fox is, ha nem kési le a vonatot és nem taxival érkezik Vácról a Királyrétre. Hárman szálltunk fel hát a kisvonatra, amire kedvezményes áron vehettünk jegyet a fesztivál karszalaggal. Fél óra a Királyréten voltunk, közben idilli tájakon suhantunk át. 

Száraz falevelek már voltak

A teljesítménytúra versenyközpontjában beregisztráltunk. Külön nem lehetett nevezni, csak a fesztivál programjaként - ergo csak karszalaggal. Minc és fox karszalagjait is átvettük, hogy ne kelljen csak ezért a Csattogó-völgybe eljönniük, de a hivatalos út az lett volna, ha először eljönnek a fesztiválra, kiváltják a karszalagot, visszamennek Kismarosra, onnan elvonatoznak vagy buszoznak a Királyrétre, és a karszalaggal bejelentkeznek a túrán. Nem túl kényelmes. A külsős helyszíneken nem lehetett karszalagot átvenni, erre nem gondoltak a szervezők - vagy szerették volna, ha mindenképpen mindenki jár magán a fesztiválon is.

Béla-rét

Pont a rajta, 10 órára érkezett meg fox, így elindulhattunk a könnyűnek korántsem ígérkező túrán. Eleinte nem volt sok izgalom, kicsit mászni kellett, aztán viszonylag sík terepen haladtunk a Béla-rétig, de aztán bedurvult a terep. Alig 2 km alatt kellett legyűrnünk 300 m szintemelkedést a Fultán-keresztig, ami ráadásul nem fokozatosan, hanem in medias res a semmiből érkezett. Én beismerem, hogy ott kicsit meghaltam, és már nagyon idegesített, hogy az út csak emelkedett egyre, de nem láttam a végét. Nagyon megörültem, amikor végre felértünk a kereszthez, ahol a pontőröktől csokit kaptunk. Kellett az energia.

Nyír-rét

Mivel az egyik leghúzósabb szakaszon túljutottunk, bontottunk egy sört, és vidáman csacsogva értünk a Nyír-rétre. Ez amolyan kitérő volt a Csóványos felé. A mögöttem látható magaslesre az a vicc, hogy tényleg érdemes felmászni: nem sokkal kerül magasabbra az ember, a kilátás mégis sokkal látványosabb fentről.

A távolban egy hegy. 

A 938 m magas Csóványos felé eleinte fokozatosan emelkedett az út, aztán a vége megint egy kellemes kaptató volt. Sebaj, erre legalább számítottam, majdnem pont egy éve jártunk erre a kószákkal.

Alsó-Hinta-rét

Pecsételés és egy rövid pihenő után megmásztuk a 22 méteres kilátót, és gyönyörködtünk egyet a panorámában. Tavaly mintha kevésbé lett volna párás a levegő, ebben nem volt szerencsénk, de így is szép volt.

Nagy-Hideg-hegy felé

Végtelen zöldesség

A távolban Szlovákia

Belefért ez a kis időhúzás a túrába, úgy számoltuk, hogy már a táv kicsivel több mint a felét megtettük, és időben még csak a szintidő felénél járunk, nagy baj nem lehet. Ráadásul a következő állomás, a Nagy-Hideg-Hegy után szinte már csak lefelé kell menni.

Tavaly ezt a fát megmásztuk

A Hideg-hegyre nagy keservesen értünk fel, volt, aki felszaladt, volt, aki felcammogott. Úgy döntöttünk, megengedünk magunknak egy hosszabb pihenőt, hogy legyen erő mindenkiben lejutni a hegyről. A büfében rendeltünk sültkrumplit, és meglepően hamar elkészült, nem kellett olyan sokat várni, mint tavaly.

Csúcson

Valahogy persze sikerült elszámolnunk magunkat, és mikor a pihenő után útnak eredtünk, hamar egyértelművé vált, hogy nem fogjuk a maradék 7-8 km-t másfél óra alatt megtenni. Próbáltunk sietni, de az utolsó 3-4 km-en az út csúszós kövessé vált: nem elég, hogy figyelni kellett a mozgó kövekre, rájuk lépni se volt kellemes.

Az út vége 

10 perc késéssel értünk be végül. Bár kicsúsztunk a hivatalos szintidőből, oklevelet és kitűzőt kaptunk, ahogy egy kis elemózsiát is magunkhoz vehettünk a célban. Én elfáradtam rendesen, Kismarosba visszafelé menet a kisvonaton kicsit meg volt zuhanva mindenki. A vonatról leszállva búcsút intettünk foxnak és Mincnek, mi hárman pedig folytattuk a fesztiválozást. Az esti koncert nem volt túlságosan a mi ízlésünknek megfelelő, ezért inkább kiskocsmánál söröztünk. Az tény, hogy sokáig nem voltunk fenn, eléggé elfáradtunk, és egyébként általánosságban is azt vettem észre, hogy hamarabb csend lett a táborhelyen. Fárasztó nap volt ez mindenkinek.

Kenutúra

A fesztivál harmadik, záró napján kenutúrán vettünk részt. A túra Zebegényből indult, Verőcén ért véget. Logisztikai probléma akadt itt is: reggel megtudtuk, hogy hivatalosan 3-kor zár a rendezvény, igen ám, de a mi kenutúránk fél 2-kor indult, 2 és fél órásra volt tervezve, ergo mire visszaérünk, már véget ér a fesztivál. Ha lett volna Verőcén csomagmegőrző, az lett volna a legjobb, de nem volt, és a kísérő motorcsónakba se fért volna bele a sátor, szóval csak abban reménykedhettünk, hogy a kemping recepcióján tudnak segíteni. Szerencsénk volt, nagyon kedvesek voltak, otthagyhattuk minden holminkat. Megkönnyebbülve, minimális felszereléssel keltünk útra reggeli után.

Tettünk egy kisebb, kb. 5 km-es kitérőt Kismaros külterületén, mielőtt elvonatoztunk volna Zebegénybe - mondjuk úgy, hogy eléggé elgyötörten érkeztünk. A karszalagokkal ingyen utaztunk Zebegényig, a kalauz alig hitte el, de nekünk volt igazunk. Megérkezve már csak meg kellett találnunk a gyülekező helyét, ami nem is volt egyszerű. Hamar összetalálkoztunk más fesztiválozókkal, de kavarogtunk egy ideig, mire megtalált minket az egyik szervező. Megtudtuk tőle, hogy csúszni fog az indulás, még nem értek vissza a hajók az előző túráról. Tök jó lett volna tudni, mennyit kell várni, mert akár meg is ebédelhettünk volna, de nem árulta el. Egy órát vártunk, mire minden készen állt az indulásra.

Útra készen

Megkaptuk a mentőmellényt, beosztottak minket a hajókba, és egy rövid eligazítás után már másztunk is be a kenukba. Mi a túra vezetőjével ültünk egy hajóba, ő volt a kormányos, hálistennek, biztos voltam benne, hogy jó kezekben leszünk.

A zebegényi Dőry-kastély

Az evező kezelése nem volt ismeretlen számomra, az észtországi kenutúrán ragadt rám valami. Az meglepett, milyen hamar elkezdtek fájni az izmaim, de nem kellett folyamatosan evezni, időnként megálltunk nézelődni - ilyenkor fotóztam a telefonommal gyorsan. Az út elején viszonylag sokat álltunk, az egyik hajó kormányosának nem igazán ment a feladat, sokszor kellett instrukciókkal ellátni. Abból a szempontból nem bántam cseppet se, hogy addig is tudtam nézelődni.

Mesevilág

Azért a Dunakanyar a Dunából nézve a legszebb. Elképesztő gyönyörű volt, ahogy beláttuk mind a két oldalt. Izgalmas volt olyan részleteket észrevenni, amiket a vonatból esélyünk sincs meglátni.

Az evezésre egy idő után rá lehet automatizálódni annyira, hogy a mozdulatokra nem is kell már figyelni, én onnantól élveztem a legjobban a túrát, tudtam rendesen bámészkodni.

Odafent van a Remete-barlang

Nagymarosnál két embert kiraktunk, ők eddig jöttek velünk, ketten pedig beszálltak a másik két hajóba kormányozni - gondolom riasztották őket, amikor kiderült, hogy az egyik hajón gondok vannak. Voltak is fura dolgok: el lett mondva, hova nem szabad menni a kenukkal, hol van a nagy hajók bólyasora, ahova nem szabad betévedni, a másik két hajó mégis rendszeresen odasodródott.

Jobbra Visegrád

Az izgalmas volt, amikor jöttek a gyors motorcsónakok meg a böhömnagy turistahajók, és nagy hullámokat vertek; olyankor szembe kellett fordulni a hullámokkal, különben borultunk volna. Elsőre félelmetes volt, mennyire imbolyog a kenu, de hamar hozzá lehet szokni.

És a vár közelről

Úgy volt, hogy megállunk még egy kis szigeten, de sajnos nem maradt már rá idő, úgyhogy Nagymaros után megállás nélkül csorogtunk Verőcére motorcsónakok, dúsgazdagék jachtjai, kajakok, turistahajók és nagy teherhajók között. A kiszállással sietni kellett, mert pont akkor jött egy nagy hajó nagy hullámokkal, azelőtt kellett kipattanni, hogy az elért volna minket.

Nagyon jó volt a túra, az evezés is tetszett, meg a szabadság érzése, hogy a vízen vagyok, bármeddig ellátok, arra megyek, amerre akarok - jó, amerre a kormányos akar. A Dunakanyar meg a legideálisabb hely a kenuzásra, csak arra kell figyelni, hogy ne bambuljon el nagyon az ember.

Visszasétáltunk Verőcéről a Csattogó-völgybe, felkaptuk a holminkat, és elindultunk Kismaros irányába. Már közel jártunk a kerítéshez, amikor szembejött az üdülőházak váltóportása, és figyelmeztetett, hogy azon az oldalon be van zárva a kapu, és a biztonságiak is elmentek, ő is csak azért tudott bemenni, mert kulcsa van. Számomra ekkor derült csak ki, hogy az Expressz tábor területe magánterület, és csak azért nyitották ki, hogy a fesztivál alatt lehessen közlekedni Kismarosról, mert amúgy hiába van párszáz méterre a fesztiválhelyszín, hivatalosan csak Verőcéről lehet megközelíteni. Annyi tippet kaptunk, hogy ha nem akarunk visszafordulni, akkor keressük a lyukakat a kerítésen. Nem volt nehéz találni egyet, a kapu mellett pár méterre simán átmásztunk. A kalandok végén betoltunk egy hamburgert Kismaroson, tökéletes zárás volt ez így.

A Természetjáró Fesztivál koncepciója nagyon tetszett: jók voltak a programok, kellemes volt a hangulat, szép volt a környék. A logisztikával akadt némi probléma, de ezek mind olyan dolgok, amiket jövőre korrigálni lehet - mert bizony, elvileg jövőre is lesz feszivál. Juhú, én már most várom. ^_^

Alfa feszt 2016

Tavaly nem sikerült rendesen fesztiválozni, csak egy-egy napokra mentünk el bulizni. Fel is merült bennem, hogy kiöregedtem ebből a stílusból – na jó, valójában ezt sose gondoltam komolyan, de tényleg rég voltam többnapos feszten. A pünkösdi hétvégét Várpalotán töltöttük az Alfa Fesztiválon. Mármint húggal és sógorral, efkú inkább fetrengéssel töltötte a hétvégét.

1. nap, szombat

Kicsit csaltam így is: pénteken kezdődött a móka, én szombat délelőtt indultam el Várpalota felé. Az első napi program annyira nem fogott meg, és nem akartam munka után fáradtan lerohanni bulizni. Szombaton kényelmesen odabuszoztam, húgék összeszedtek, teszkóban bevásároltunk – zsákmányom egy papucs és törölköző volt, mert nyilván a buszon jutott eszembe, hogy ezek otthon maradtak. Fesztiválbusszal jutottunk ki a Cseri parkerdőbe. A helyszín nem sokat változott a 2 évvel ezelőtti ősalfás elrendezéshez képest. Késő délután volt, nem sokan lézengtek még, este érkezett csak meg a nagyobb embertömeg. Gumicsizmával készültem, mert egész hétvégére rossz időt mondtak. Felesleges nem volt, akadt sár, de messze nem volt olyan esős idő, mint vártam, volt egy zápor, egy éjszakai vihar, egyébként egész jó időnk volt. Néha fáztunk napközben, éjszaka khideg volt, de lehetett volna sokkal rosszabb is.

Még mielőtt belecsaptunk volna a nagy partizásba, rávettem húgomat, hogy ha már van rá lehetőség a fesztiválon, adjunk vért. Ez volt a második véradásom, és az elsővel ellentétben most egyáltalán nem lettem rosszul se közben, se utána. Nyilván jobb, ha az ember tudja, mire számítson. Húgom is jól bírta, utána pedig nagyon büszkék voltunk magunkra. Már azt számolgattuk, hogy eltelik-e 56 nap Zirci Buliig, ahol lehet majd adni. (Legalább 56 napnak kell eltelnie két véradás között.) És azóta mindketten megkaptuk az sms-t, hogy a vérünkket kiszállították kórházba. ^_^

Az első koncert, amin voltam, a Vad Fruttik. Nagyszínpados koncert volt, de mivel az időjárás kissé kiszámíthatatlannak ígérkezett, lefedték ezt is, szóval konkrétan egy sátorban voltunk. Fruttiék hozták a szokásos formájukat, Marci kicsit lazább volt talán a közönséggel, ami nem meglepő, lévén várpalotai kötődésű a zenekar. Az cuki volt, amikor belesült az egyik dalba és kijelentette, hogy ezt elbaszta. :D

Fruttik

Alvinon inkább csak elvoltam, nem az én stílusom, nem is sok számukat ismertem. Jobb lett volna, ha inkább a koncertet figyelem, és nem azt az elképesztően moslék nőt, aki betúrta magát az első sorba, majd onnantól királynőként viselkedve oszott ki mindenkit, aki zavarta a bulizását, értsd: hozzáért, rálógott a haja vagy takarta a kilátását. Még azt is elérte, hogy a pasija nekiugorjon egy másik pasasnak, nagyon gáz volt. Sebaj, másnap láttam, hogy ez egy ronda és öreg nő volt, igencsak kiélt fejjel, nem kicsit szánalmas látványt nyújtott, ami egy kis elégtételt jelentett.

Belga

A Bëlga csodálatos volt, főleg annyi sör után, zúgott az egy, két, há', zárásként pedig odanéztünk Dévényi Tibi bácsira. Labdát természetesen nem szereztünk, de olyan sok időt nem is töltöttünk ott, hogy esélyünk legyen rá. :D 

Éjszaka kifejezetten hideg volt, ráadásul egy hatalmas vihar is átvonult rajtunk, de a mi sátrunknak nem lett semmi baja.

2. nap, vasárnap

Mások azért nem voltak ilyen szerencsések, látszik, hogy a sátorállítás skilljét nem sokan sajátították el. Volt sátor, amit konkrétan elfújt a szél, reggel pedig abban gyönyörködtünk, mennyi félig vagy teljesen összedőlt sátor van a kempingben. 

Reggel - mit reggel, dél múlt, mire felkeltünk - volt azért egy kisebb szívkihagyásom: azt láttam, hogy a családom különböző tagjai próbáltak elérni telefonon, és eléggé megrémültem, hogy mi baj történhetett. Aztán rájöttem, hogy névnapom van és csak fel akarnak köszönteni. Nem kicsit könnyebbültem meg. :D 

Nagy vígan megindultunk Várpalotára, mondván, hogy jól bevásárolunk megint a teszkóban. Már a városban sétálva jöttünk rá, hogy pünkösdvasárnap van, semmi nincs nyitva. Kóvályogtunk a városban éjjelnappalit keresve, de az egyetlen, amit találtunk, a tokánybolt volt, ami előtt sor kígyózott. Vettünk vizet, majd egy hamburgerezőben megebédeltünk. Olyan jó érzés, hogy van miből költenem és nem kell fillérre pontosan beosztanom, mikor mit veszek, és nem fogy el a pénzem fesztivál első napján. Elég csodálatos dolog pénzt keresni, amit aztán el lehet költeni. 

Visszamentünk a parkerdőbe, fetrengtünk egy sort, aztán felsorakoztunk Aurórára. Hogy is mondjam, nem az én világom ez se, de jobb dolgom nem lévén csatlakoztam a többiekhez. Az Előre, kurvák, gengszterek!-et legalább ismertem, plusz vicces volt a pogót nézni. Egy nem kicsit részeg, félmeztelen srác nagyon jó mókának találta eldobálni a cipőit pogó közben, utána meg nem győzte keresni a közönség soraiban. 

Tankcsapda

Tankcsapdára jól rákészültünk, sör megvéve, pisi elintézve, beálltunk jó előre, a harmadik sorba. Természetesen a koncert során mindhármunkra rájött a pisilhetnék, úgyhogy egyenként megtapasztaltuk, milyen egy tömött sátorban előreverekedni magunkat az első sorokig úgy, hogy a sör se folyjon ki. Mindannyian jól teljesítettünk. :D TCs egyébként jó volt. A legjobb, hogy régebben az volt a bajom a koncertjeiken, hogy sok régi számot játszottak, amiket nem nagyon ismertem. Most már azok számítanak réginek, amik akkor voltak menők, amikor elkezdtem hallgatni őket. Van jó is abban, ha az ember öregszik. :D 

Depresszión is rég voltam, hát nem sokat változtak ők sem. Szerencsére bár részt akartam venni a wall of death-ben, mégse sikerült megindulnom, azt hiszem, ez annyira nem nagy probléma. :D 

Mivel még aludni nem akartunk, elnéztünk Subb Bass Monsterre. Nagyon kemény, hogy már az is szinte nosztalgiaszámba megy, hát kicsi gyerek voltam, amikor a Négy ütem sláger volt. 

Utána volt még egy Mistery Gang. Emlékszem, hogy gimis koromban jártunk a koncertjeikre a presszóba, és az osztálytársaim körében elég menő bandának számítottak. Hát most úgy éreztem, hogy a hajnali kettes kezdés tök okés volt. Nem volt rossz, de el nem bírom képzelni, hogy önálló koncertjükre még egyszer elmenjek. És arra is emlékszem, mennyire gyűlöltem, hogy sose akkor kezdtek, amikorra meg volt hirdetve, hanem kb. akkor kezdtek pakolászni, és jó egy óra múlva kezdődött a koncert - volt is, hogy nem is váruk meg őket, annyira gáznak éreztük ezt a hozzáállást. Itt is elég sokáig álltak be, de egy órát azért nem kellett várni. 

Ezután mentünk aludni, fáradtak voltunk, és másnap délelőtt 11-ig el kellett hagyni a kempinget. Annyira utálom ezt a szabályt, az ember még úgy pihenne hazaindulás előtt, de nem, kelj fel korán, bontsd le a sátrad másnaposan és húzz haza. Ha előző éjszaka kifejezetten hideg volt, most brutál, majdnem megfagytam. Jó, május közepe még nem éppen az a kellemes sátrazós idő. 

Reggel utolsók között hagytuk el a kempinget, majd sikeresen visszaértünk Budapestre. Első dolgom volt ledőlni aludni. 

Az kiderült, hogy simán bírom én még a fesztiválozást. Jóság volt az Alfa, pont azt adta, amire számítottam: viszonylag kicsit vidéki fesztivál klasszikus fesztiválzenekarokkal. Nyárindításnak tökéletes.

induljon a hétvége

Végre, végre úgy tűnik, hogy jó lesz ez a hétvége. Mostanában mindig nagyon várom őket, aztán gyakran nem úgy sülnek el, ahogy tervezem őket.

Múlt hétvégén otthon voltam, de az is olyan felemásra sikeredett. Túl hamar vissza kellett jönnöm, a kellemes teraszon sörözést elmosta az eső, a pizzériába nem fértünk be, a csatlakozást nem értük el, szakadó esőben sétáltunk haza éjszaka, és a terepfutásomat is halasztanom kellett a kiszámíthatatlan időjárás miatt. Szóval meh.

A hétköznapok nyugodtan telnek, készülök a portfóliómmal, a vizsgaremekem gyakorlatilag 98%-on áll, még egy-két dolgot akarok csiszolni rajta, plusz kell egy prezentáció a tervezési és elkészítési fázisokról. Lassan nekiállok a szóbeli tételeknek, dzsí, hát elég fura, hogy lassan két évvel az egyetem befejezése után tételeket kell tanulnom. Nem különösebben tartok a vizsgától, de mindenesetre jó lesz túlesni rajta.

Lassacskán lejár a próbaidőm is, még pár hét van hátra.

A tánccal haladok, csak ne fájna állandóan a bal karom.

A héten megnéztem a sajtófotó kiállítást.

Beugrottam forrócsokizni – banános forrócsoki, nyamm.

Ja és hétfőn biciklivel jöttem dolgozni.

Péntek van, mindjárt hivatalosan is hétvége. Indításként ma este egy jó sörözés a lányokkal, holnap pedig irány Várpalota és csapatás az Alfafeszten. 

Sziget Fesztivál 2015

Így belegondolva teljesen alaptalan volt az a félelmem, hogy ha munkába állok, onnantól szabadidő nuku, nyaralás nuku, szociális élet és szórakozás nuku, a nyaralást meg felejtsem el, merthogy igen erős nyarat zárok hamarosan. Szerintem több helyen jártam és értelmesebben töltöttem a szabadidőmet, mint eddig bármikor. Korábban már a lányokkal beszéltünk erről, valószínűleg a minőségibb időtöltésnek annyi az oka, hogy ha már egyszer van pár szabad napja a jómunkásembernek, azt igyekszik ki is használni. 

Tábor után még ki se pihentem magam (tényleg nem, azon a héten hullaként jártam dolgozni), augusztus 14-én már a Szigeten voltam. Csodálatosan fantasztikusan remekül jött ki, hogy túlóráztam annyit, hogy több kollégámmal együtt pont azt a napot adják ki pihenőnapnak. Olyan nagyon meg se néztem a programot, viszont hónapokkal ezelőtt tudtam, hogy jön Marina and the diamonds, én meg hozzá igazítottam a szigetezést, mert Marinát látni akartam. Meg amúgy se voltam 2010 óta Szigeten, akkor is csak egy napra, pedig gimnazista koromban kint voltam minden évben egész héten. De jó is volt az. 

Szivárványos esernyőlámpák

Lényeg, hogy kishúggal felszerelkezve - aki mellesleg elsőszigetező - kibattyogtunk az Óbudai szigetre a legnagyobb hőségben, mert ha már egyszer egy vagyont kiadtunk a napijegyekért, akkor a feladat a lehető legtöbb időt a fesztiválon tölteni. Egyébként nem volt hülyeség korábban menni, mert végrevégre eljutottam a lumináriumba, ahova már azóta be akartam menni, mióta 2007-ben először a Szigetre keveredtem, de mindig olyan brutál sor volt, hogy következő évre halasztottam. Igaz a 40 fok odabent sokkal durvább volt, nem voltunk bent negyed óránál többet, de csináltunk egy rakás tök jó fotót. (Amiket nem tudok facebookra feltölteni, mert olyan csodásan leromlik a minőségük, hogy elsírom magam.) 

Luminárium

Meg ez is 

Körbejártuk a helyszínt, megnéztük a beachet, álldogáltunk a vízben és néztük a kerítésnél hűsölő vagy éppen hajat mosó külföldieket. A Nagyszínpadnál a vizes blokknál állóháborúvá merevedett vízi csatába keveredtem, kaptam két vödör vizet a nyakamba, de nagyon jólesett a kánikulában csuromvizesen mászkálni. Koncert előtt becsatlakozott Bogi, söröztünk, majd bevetettük magunkat Marinát várni. Természetesen zseniális koncert volt. 

Kasabian-t egy esőkabáton üldögélve hallgattuk, illetve én időnként felpattantam ugrálni, ha valamelyik kedvencem ment. Örömmel konstatáltam, hogy a zenekari kommunikáció a közönség felé sokat fejlődött Kasabianéknál. 2010-ben ugyanis annyira flegmán adtak koncertet, hogy bár szinte imádtam őket, valahogy olyan csalódottnak éreztem magam, hogy a zenei munkásságukat is eléggé elhanyagoltam követni azóta. Aztán jött az Avicii. Mivel pont akkor kezdett a Vad Fruttik, úgy voltam vele, ha meggyőz az Avicii és képes vagyok kurvajót bulizni rá, akkor maradok, ha csak úgy eltinglitangliznék, akkor inkább átmegyek Fruttikra. Nyilván átmentem, szerintem az Avicii egy fos volt, az a pár szám meg, amit ismerek tőle, annyira nem jó, hogy érdemes lett volna megvárnom. Fruttikra viszont konkrétan nem maradt hangom, egyrész sokat kiabáltam, másrészt olyan brutális por volt a Nagyszínpad környékén, hogy a Napot nem lehetett látni tőle, és még másnap is azt fújtam ki az orromból, ráment a torkomra is. Koncertek után összetalálkoztunk újra Bogival és a kisebbik húgommal. A Mary Popkids akusztikra beültünk, aztán lassan hazaszállingóztunk. 

Hajnalig terveztem bulizni, de így is elfáradtam. Jó volt a Sziget, én nem éreztem minőségbeli változást igazából, pont erre számítottam. Kishúgnak is tetszett, már mondogatjuk, hogy jövőre egész hétre kéne menni. Jó lenne, az tény, de meglássuk.

(Be akartam még ide sűríteni a mostani borsodi hétvége beszámolóját, de fáradt vagyok már. Majd hamarosan.)

Utcazene

Már nem is emlékszem, tavaly miért hagytam ki.A tavalyelőtt valamennyire rémlik. Hogy előtte mikor voltam, na arra már totál nem emlékszem. De idén végre megint kivonultunk Utcazenére, igaz, a fesztivál négy napjából csak hármat használtunk ki, de azt hiszem, érthető, hogy még az Alfa fáradalmait pihegtük akkor. 

Az idei rendezvény alacsonyabb költségvetéssel voltak kénytelenek gazdálkodni a szervezők, aminek eredményeképp kevesebb nagy nevet hallhattunk fellépni. Kicsi húztam a számat, mikor ezt először hallottam, de be kell ismernem, hogy jelentősen szélesedett az általam ismert zenei paletta. 23 évesen kellett rájönnöm, hogy az Utcazene lényege nem a nagyszínpad, hanem az a sok-sok kicsi, a mainstream számára ismeretlen zenekar, akik teljes beleéléssel és lelkesedéssel szórakoztatják a nagyérdeműt, legyen az bármilyen csekély létszámú. Az estéinket általában a Fortuna-udvarban kezdtük piknikes hangulatban pléden üldögélve, ott ért minket az első koncert minden nap. Mondhatom, nem volt csalódás egyik sem. A Town of saints nevű holland-finn zenekar valami zseniális volt, mindemellett közvetlenek is voltak. Az énekes srácot elkaptam az egyik pult mellett, nagyon kedves volt, mikor a koncertjükről áradoztam, még meg is ölelgetett. :) Ugyanitt hallottuk a Skarallaos spanyol formációt, másnap izomlázam volt, annyit ugráltam. Kicsit csalódás volt a Mary Popkids, akik Ajtósi Napokon iszonyat nagy bulit csaptak, kicsit vérszegények voltak a Közgáz udvarban. Azt meg abszolút Sámánnak köszönhetem, hogy ott voltam a Random Tripen, nem is hallottam még erről a közös zenélgetős produkcióról, de teljesen király volt. Rubbet Puppetre természetesen csak a slágerük miatt mentünk, de már annyiból megérte ott lenni, hogy láthattunk egy csajt felmászni a sátor tetejére. Egész este rá irigykedtünk, hogy mekkora epik lehetett a Kossuth utcánt ott fenn üldögélve hallgatni. Aztán ott volt a Canyonnál a gerillazenekar, akiknek a nevüket nem sikerült megjegyeznem, de minden hajnalban velük zártuk az estét. 

Egyébként ez volt az első olyan Utcazeném, ahol tényleg voltunk koncerteken, és ezen volt a hangsúly. És jó volt. :)

Alfa Fesztivál - 3. nap

Azóta húgom megállapította, hogy ha aznap este a pogó áldozata maradt volna a cipőm, mi is tarthattunk volna "cipő emlékkoncertet". Mindenféle rosszindulat nélkül szakadtam, amikor ezt meghallottam.

Szóval a bor rejtélyét nem sikerült megoldanunk. Arra tippelünk, hogy a sátor felé botladozva összefutottunk valami jószívű részeggel, és ő töltött nekünk, de tényleg egyikünknek sincs emléke erről. Pedig Nóra ezen kívül mindenre emlékszik. A szexuális zaklatás biztonságiőrökre viszont határozottan emlékszem. A zuhanyzónál héderelő két szekus srác rendkívül humorosnak képzelte magát, miután megkérdezték, kell-e segítség a zuhanyzáshoz, mert segítenek szívese. Nagylányok vagyunk, megoldottuk egyedül is. Aki sátrat állítani tud egyedül, az zuhanyozni is. :D

Az utolsó napon szembesültünk a fesztivál egyik legnagyobb hiányosságával - már az indokolatlanul drága alkoholon és kaján kívül - ; napközben egész egyszerűen nem voltak programok. Viszonylag korán felébredtünk, tekintve a sátrunk napos elhelyezkedését, és jobb dolgunk nem lévén bebuszoztunk Várpalotára. Órákat töltöttünk a teszkóparkolóban egy padon regenerálódva, és nem mi voltunk az egyetlenek. Elindultunk sétálni is, de nem találtunk semmi érdekeset, így inkább bevásároltunk sörből és visszamentünk. Előtte még húgom volt munkatársa, aki vagy nagyon részeg volt, vagy nagyon punk, de szerintem simán retardált, konkrétan Nóra ANYJÁNAK nézett. Utána azzal mentegetőzött, hogy 25-nek nézett, de a számok így se stimmelnek. Nem tudok mérges lenni igazából, annyira wtf az egész. Egyszerűen nem nézek ki ennyire öregnek, még a személyimet is el szokták kérni (főleg mióta megnyitottak a mutyiboltok tökéletesen hozzá nem értő eladókkal).

Ahaaa, szóval dohányterméket reklámozni tilos, dohányboltot viszont lehet...

A bejárat előtt megiszogattuk a söreinket, különösebb atrocitás ezúttal nem ért minket. Mivel egész nap csak ténferegtünk, befetrengtünk még a sátrunkba kicsit pihenni. Mikor úgy éreztük, életképesek vagyunk, kibújtunk vackunkból, és kissé kétségbeesve állapítottuk meg, hogy a pénzforrásunk igencsak megcsappant. Ráadásul Nóra még rosszul is emlékezett, a majdnem tele doboz helyett pár törött szál cigarettát talált csak. Dohánytermékhez pedig legközelebb a város túlfelén lehetett csak jutni, hála a drága kormányunknak. Elég hamar adta magát a helyzet, hogy az estét elhagyott repoharak felkutatásával fogjuk tölteni, amiket 200 Ft-ért készségesen visszaváltottak. Hogy pontosan mennyit sikerült összeszedni, azt nem tudom, de megint rendesen berúgtunk, és hála ennek a technikának, elég sok koncertre eljutottunk. (Koncertek után érdemes körbenézni a színpadnál, olyan sok az elhagyott pohár.)  A Hősöket csak messziről hallgattuk, Hegyalján még bejött, de akkor nagyon részeg voltam, ezúttal egyáltalán nem tetszett. Voltunk Prosecturán, Akelán, a Balkan Fanatik végén, Belgán (egykéthá!), és Subb bass monsteren is.

Két epic indokolatlanság történt, az egyik még az előző napon. Összetalálkoztam az egyik biztonságiőr fiúval, aki Hegyalján a tőlünk nem messze lévő kaput őrizte és elég jól összehaverkodtunk vele. Megismert, emlékezett ránk és beszélgettünk is. :D Kicsi a világ. A másik egy epikcuki történet, ami után csak mosolyogtam, mint egy hülyegyerek. Odajött egy hippilány, és cigit kért tőlem. Tekintve, hogy Nórával felesben szívtuk azt az nem teljesen egy doboz cigit, amim maradt, és annak is a legvégén jártunk, azaz egy egész és egy törött szálunk volt, ismertettem vele a tényállást. Azt hittem, ennyiben maradunk, de nem. Kb. 10 perc múlva visszaszaladta, a kezembe nyomott egy szál cigit, majd eltűnt. Ilyen kedves emberrel rég találkoztam. ^_^

A bejárat

Hogy végül miért és mikor mentünk aludni, azt nem tudom, de sejtem, hogy köze lehetett a sör elfogyásának a dologhoz, valamint annak a ténynek is, hogy reggel 7-re jóapánk kocsival ígérte magát, hogy hazavigyen. Nagyon nem akartunk buszozni, plusz így elihattuk a buszpénzt is, ami nem egy utolsó szempont.

Végkonklúziónak talán annyit, hogy vegyes volt ez a fesztivál. Az, hogy mennyire éreztük jól magunkat, sokszor nem a programokon, hanem magunkon és a többi kedves emberen múlt. Iszonyatos hiba, hogy napközben nem tudták mivel elfoglalni magukat a fesztiválozók, az infopultosok nem rendelkeztek infókkal, a tájékoztatás is hiányos volt, a biztonságiak időnként túllépték a hatáskörüket, az már csak kellemetlen apróság, hogy a kempingben sátrazásra alkalmatlan volt a talaj. Pofátlanságnak tartom viszont, hogy a szervezők pont az olcsósággal hirdették a rendezvényt, és nem lehetett abszolút semmit bevinni, borzasztó drága volt minden, kezdve a 990 ft-os hamburgerrel a 400 Ft-os sörig. Igaz, utolsó napra az addig 350-es főtt kukorica ára lement 200-ra, amit ki is használtunk, de a zsíros kenyér, ami az egyetlen igazán olcsó kaja volt, az elfogyott. Kedvesek voltak viszont az emberek, volt valami családias hangulata a fesztiválnak. Sokan családostul kint voltak, este 11-kor is viszonylag sok gyereket lehetett látni (amivel én nem feltétlenül értek egyet, no de nem én nevelem őket). Jó volt a felhozatal, a koncertek nagyon jók voltak, és indokolatlanságban sem volt hiány. Látszik, hogy első alkalommal szervezett fesztiválról van szó, ahhoz képest korrekt volt, de van még bőven min csiszolni. Annyit viszont simán megért, hogy ingyenbérlettel ott költsem a pénzt három napig. 

Alfa Fesztivál alias őspafe vol2 - 2. nap

A második napra már húgom társaságában érkeztem. Kétségtelenül nem volt túl kényelmes utunk sátorral, hálózsákkal és egyebekkel felszerelkezve busszal, de szerencsére Veszprémben elcsíptünk egy buszt, ami megáll a Cseri erdőnél.

Húgom kissé csodálkozva konstatálta a bejárat helyét, ő már a modernebb pafés időkhöz szokott. Kezdésnek letelepedtünk a bejárat közelében, és rábontottunk a magunkkal hozott sörre. A környék tele volt földön hesszelő punkokkal és hozzánk hasonló csóró fesztiválozókkal. Nem kellett sokat várni, hogy megtaláljon minket a környék talán egyik legrészegebb sráca. Cigipapírral próbált letarhálni, mivel nem élünk ilyennel. cigit kapott inkább, aztán letelepedett közünk. Alapvetően nem volt vele probléma, csak mindent háromszor kérdezett meg, a fülembe tolta a telefontját, hogy de hallgassam meg ezt a számot, mennyire király... Hamarosan csatlakoztak a haverjai is, ezek után történt a fesztivál egyik legmókásabb esete. Szegények mindenáron be akartak tépni, de képtelenek voltak megtekerni egy értelmes cigarettát. Lehet tippelni, ki segített nekik a kutyás rendőrök és szaladgáló fotósok közelében. Később összetalálkoztunk velük a kempingben, nem lettek józanabbak :D

jó kis Bohemian Betyars

A kempingnél kisebb meglepetés ért minket. A szekusok szóltak, hogy nem mehetünk be, mert nincs kempinges karszalagunk. Tisztában voltunk vele, hogy kell vennünk, de az nem jutott eszünkbe, hogy a főbejáratnál kell kiváltani, mert SEHOL nem volt kiírva, valamint a bódéban üldögélő jegyárus lányok se szóltak, hogy ne caplassunk át a fesztiválon feleslegesen a kempingig, mert ott bizony nem fogunk tudni jegyet venni. Hát jó, mentem egy kört a bejáratig, és beszereztem a fejenként 500 HUF-ba fájó szalagokat.

A sátorállítás maga mókás volt. A kemping férfi lakói őszinte érdeklődéssel figyelte, ahogy két, szakértőnek nem tűnő lány állítja a sátrát. Többen megálltak és figyeltek, többen felajánlották a segítséget is, és volt egy srác, aki konkrétan leült, és megkérdeze, nem zavar-e minket, ha ezt végignézni. Végül elégedetten állt fel, kijelentette, hogy nem hitte volna, hogy ilyen simán megoldjuk a feladatot, és már ezért megérte neki eljönni a fesztiválra. :D

Az első koncertünk a Bohemian Betyars volt. Régen elvből nem szerettem őket, mert az Exuram mindig azt bizonygatta, mennyire igénytelen zenét játszanak. Aztán szakítás után csakazértis elkezdtem hallgatni őket, amit egyáltalán nem bántam meg. Kicsit aggódtam, hogy a punkos vonalat kedvelő húgom kevésbé fogja élvezni a koncertet, mint én, de ő is végigugrálta. Cserébe én is ott voltam Aurórán.Megtanultam, kit szabad megütni pogóban és kit nem, elvegyültem és punknak tettettem magam, Nóra meg testőrként vigyázott rám végig. :) Egyszer teljesen váratlanul az előttünk lévő srác megfordult, és adott nekünk egy-egy szál cigit. Csak úgy. Aztán elment, és visszajött pár sörrel, és egyet nekünk adott. Koncert után pedig elvitt minket a jégeres sátorhoz, és meghívott minket. Nagyon kedves volt. :) 

hangulatfotó

A jégernek viszont egy szignifikáns hatása tuti lett: innentől darabos az este. Rémlik, hogy voltunk Alvinon, belesodródtam egy pogóba és leesett az egyik cipőm, 150 ft-is zsíroskenyeret zabáltunk, mert minden iszonyat drága volt, random fiú, aki elől elmenekültünk, földön üldögélés, aztán nagyjából ennyi. Kicsit félelmetes belegondolni, hogy úgy voltam Alvinon, hogy nem is emlékszem rá. A legnagyobb wtf mégis az, hogy reggel bornyomokat találtam a poharamban. Emlékeink szerint nem boroztunk, innentől viszont ki tudja... 

folyt. köv.