Igen, barátom, ez ennyire egyszerű. Összefutunk párszor véletlenül, ismerősnek jelölsz, amit visszaigazolok, mert mégiscsak van sejtésem róla, hogy ki vagy, bár emlékeim szerint a köszönésen tovább sosem jutottunk, aztán írsz nekem. Nem kell túlzásba vinni, elég egy köszönés, egy udvarias "hogy vagy", aztán csapjunk a közepébe, "tali vagy valami más?". Tekintsünk el attól a ténytől, hogy tali nélkül a valami más elég nehezen valósulna meg. Amint megértem, milyen mély nyomot hagytam benned a profilképemmel és pironkodva rebegek pötyögök igent, álmodozva gondolok bele, milyen remek is lesz bekopogni az ajtódon, hogy jöttem valóra váltani a fantáziáidat. Ja várj, hazudtam. Ez nagyon nem így működik.
Mégis mi azisten baja van egynéhány hímnemű egyednek, hogy komolyan azt képzeli, ezzel célt ér? Tényleg létezik olyan nő, akinek ennyi elég és szalad a sráchoz?
Egyedülállóságom ténye senkit nem jogosít fel arra, hogy ilyen ortó módon próbálkozzon be. Nőiségemben érzem magam sértve minden ilyen eset után: tessék már megérteni, nem vagyok két lábon járó vagina. Köszönöm.
Oh, ja és tudtommal barátnőd van, de ez aztán már tényleg ne zavarjon.
(Tudom, hogy nem kéne magamra vennem, egyszerűen legyintenem kéne, de annyira el tudnak szomorítani az ilyen sekélyes emberek. Nőjetek már fel lécci.)
