Witt-kilátó túra, Bakonybél

Bár már jócskán beteg voltam, a húsvét előtti szombaton medvehagymagyűjtő túrára indultunk húggal és sógorral. Nem akartam elhalasztani, mert már így is elkezdett virágozni a medvehagyma, nem akartam lekésni. 

Volt egyszer egy túránk még Dave-vel, 3 éve pont ugyanígy a húsvét előtti napot választottuk rá. Akkor a Witt-kilátóhoz akartunk menni, de elvétettük az utat, és pont a másik irányban, a Vörös János-sédi pihenőnél lyukadtunk ki. Most az akkor elmaradt túrát pótoltuk be. Eltévedni nem tudtunk volna, jól emlékeztem, hol indultunk rossz irányba. :D 

Bakonybéli tojásfa

Elbuszoztunk Bakonybélbe. A zöld kereszten sétáltunk ki a faluból, ahol meglepődve láttuk, hogy a Gerencén átívelő kis fahíd eltűnt, csak két farönk maradt a kis patak felett. Kicsit bonyolult volt így az átkelés.  

'Bakonybél 1000' felirat kövekből kirakva a domboldalban

A szokásos lelőhelyen megtömtük a zacskókat medvehagymával. Annyit szedtem, ami két leveshez és egy nagy adag pogácsához szükséges. Mivel lefagyasztani nem szeretem, mert szerintem kiolvasztva már nagyon más az íze, ezért nekem ennyi bőven elég. A pogácsát azóta megcsináltam, véletlenül levelestésztás lett, pedig nem azt akartam, de elég nagy sikere volt.  

Mászóka

A domboldal, ahol felmásztunk, még mindig mesésen szép. Most is ameddig a szem ellátott, minden tele volt medvehagymával. 

Hagyma! 

Ragyogó napsütéses időnk volt, úgyhogy szinte kerülgetnünk kellett egymást az erdőben a többi kirándulóval. Jobb szeretem, ha csak mi vagyunk és a természet, most kifejezetten nagy volt a forgalom a fák között. 

Jobbra az a fa félig belóg már a gyökerével az útra

A zöld keresztről áttértünk a piros négyzetre. Eléggé lelombozó volt, hogy az út egy részét teljesen szétbarmolták munkagépekkel, alig lehetett haladni, és egy kereszteződésben az utat is alig találtuk, mert hova máshová építenék a kivágott fákból a farakást, ha nem pontosan a turistaút bejáratára. :/ 

Halomsírok a fák között

Elhaladtunk a halomsírok mellett. A síroknak utánaolvastam, és borzasztóan izgalmas a történetük. Az i.e. 15 században nagyobb népvándorlás indult Csehország és Ausztria felől a Dunántúlra, ekkor érkezett egy feltehetőleg illír népcsoport a Bakonyba, akiket ma halomsíros kultúraként nevezünk. Földvárak és egy konkrét sáncrendszer nyomai maradtak utánuk a környéken, és persze a sírok. Halottaikat máglyán elégették, majd a máglya fölé sírdombot emeltek. Elképesztő belegondolni, milyen sokféle nép élt itt előttünk, és az is elképesztő, hogy erdőjárás közben többezer éves sírhalmok mellett sétálhatunk el. 

Fenséges fa

Miután leértünk a domb túloldalán, a piros sávon folytattuk az utat, ezúttal a helyes irányba kanyarodva. A régi kisvasút vonalán vezetett az út. 

Vasúti hídpillérek

A bakonyi vasút fénykorában, 1957-től 36 km hosszan kanyargott az ősrengetegben, Városlődtől egészen a Franciavágásig (Bakonybélen túli fűrészgyár). A vonal nagyobbik szakaszát fa és mezőgazdasági termények szállítására használták, de a Franciavágás-Gerencepuszta-Móricháza szakaszon személyszállítás is volt. 1968-ban döntöttek a megszüntetéséről, és elkezdték felszedni a síneket. Ma nem sok nyoma van a hajdani kisvasútnak, a leglátványosabbak a megmaradt hídpillérek. Biztosan nagy sikere  lenne egy bakonyi kisvasútnak, de abból a szempontból egyáltalán nem bánom, hogy megszűnt, hogy most még valamennyire kihívás az erdőbe eljutni, ha kényelmesen fel lehetne ülni a vonatra, még jobban tele lenne az erdő lusta turistákkal. 

Verőfény

Rákanyarodtunk a Witt-kilátóhoz vezető piros háromszög jelzésre. Kis ösvényen kanyarogtunk egészen hosszan, már kezdtük is megunni, de aztán murvás szekérúttá szélesedett a dombtetőre vezető szerpentin. 

Koponya

Hogy még teljesebb legyen a vadonbeli hangulat, egy koponya pihent az egyik út menti kövön. 

Witt-kilátó

A kilátóhoz kis lépcsőn kell felsétálni. Nagyon kellemes kis hely, van tűzrakó, padok, és a kilátás is szép. A pannonhalmi apátságot is lehet látni, de elég messziről, úgyhogy arról meg se próbáltam fotót készíteni. 

Kilátás

A kilátóhely Witt Lajos erdőmérnöknek állít emléket, aki az iharkúti vasútvonalat tervezte, egyetemi előadó volt Sopronban, ő vezette be a korszerű erdei mezőgazdálkodást (bármit is jelentsen ez). 1956-ban Kanadába emigrált, ahol a Brit Kolumbiai Egyetem zoológiai intézetének múzeumában kurátor volt. 1994-ben halt meg, és kérésének megfelelően itt, az ugodi erdőben temették el hamvait, igaz, csak 4 évvel később. 

Túrapóz

Megebédeltünk, illetve csak én, mert a többiek nem hoztak kaját, és nem kértek a kakaóscsigámból, de a sörömből azért kortyolgattak, vállalva az esetleges fertőzés kockázatát. Eddigre azért már éreztem, hogy tényleg beteg vagyok, zúgott már a fejem. 

Kőomlás

A kilátótól jelöletlen erdei utakon sétáltunk vissza a piros négyzetre. Menekülésre kényszerültünk, amikor békésen sétáltunk, és egyszer csak egy kirándulócsapat, tele gyerekekkel feltűnt mögöttünk az úton. Gyorsítottunk, nehogy utolérjenek, de nagy csoporthoz képest baromi gyorsak voltak, alig sikerült meglógnunk előlük. Konkrétan futottak utánunk az emelkedőn. :O

Újra medvehagymák közt

Visszaértünk a zöld keresztre, innen már csak le kellett ereszkednünk a faluba. A meredek domboldalon bicikliscsapatba botlottunk, akik próbálták átszenvedni a bringáikat a kidőlt fákon - nem is értem, hogy gondolták  ezt, egyrészt ezen a turistaúton nem is szabad biciklizni, másrészt okosan nekiindultak egy olyan terepnek, amit nem ismernek, hiszen kidőlt fák itt mindig is voltak, ráadásul kifejezetten veszélyes ez az ösvény biciklivel.  

Nem most dőltek ki

Bakonybélbe visszaérve volt még egy kis időnk a buszig, pont meg tudtam kóstolni a bakonybéli bencések egyik sörét, a Mauritiust. Szerencse, hogy vettem egyet otthonra is, mert sajnos nem éreztem az ízét, hála a bedugult orromnak. Lehet, hogy ha a seggemen maradok szombaton, akkor a húsvétot nem ágyban fekve töltöm, de a medvehagyma szedése hagyomány, és túl finom ahhoz, hogy kimaradjon egy év. 

Cica!

Szerencsére az egyik szomszéd cica aktívan hozzájárul a gyógyulásomhoz. (Valójában még egy hétig beteg voltam, és nem úsztam meg az antibiotikumot.)

13 km körüli volt a táv, amit megtettünk, ideális szombati program. Végre jártam a kilátóhelyen, ahova már olyan rég el akartam jutni! 

Medvehagyma túra 2018.

Nem maradhat el év medvehagymázás nélkül. Április elején amúgy is hazamentem szavazni a választásokon, úgyhogy a szombati napot túrával töltöttük Dave-vel. Elbuszoztunk Bakonybélbe, és a tavaly felfedezett útvonalat jártuk be. 

Medvehagyma mindenhol!

Ahogy felkapaszkodtunk a medvehagymával sűrűn borított, meredek domboldalra, és éppen csak elkezdtem szedni a hagymát, erdei látogatók zavarták meg a műveletet. Először azt hittem, más kirándulók törik az utat valahol tőlünk nem messze, de aztán megláttuk a barna testeket és fehér agancsokat.

Még több medvehagyma

Egy őzcsorda vonult annyira közel, hogy el is kezdtem egy fatörzshöz közelíteni, nehogy hirtelen megijedve felénk kezdjenek szaladni. Úgy tűnt, hogy észrevettek, mert először mintha felénk tartottak volna, majd irányt váltottak. Méltóságteljesen kapaszkodtak fel a közeli sziklás csúcsra, mi csak néztük ámulva, mert oda sose bírnánk felmászni, ők pedig lazán felszökkeltek. Miután eltűntek szem elől, egy ideig még vert a szívem rendesen: lelki szemeim előtt már egy kész ütközet képei peregtek le, és örültem, hogy békés volt a találkozás. Azt azért jó tudni, hogy van élet az erdőben, még a településhez ennyire közel is.

Még egy kis medvehagyma

A Gerence-völgyi pihenőnél tartottunk egy rövid pihenőt. A kedvenc erdei wc-met elbontották, de kicsivel odébb emeltek egy másikat. 

Gyilkos-tó

A Hubertlaki-tónál több társaság is piknikezett, és zengett a hangos, már alkoholittas társalgásuktól az erdő. Annyira jó lett volna az erdő csendjében üldögélni a parton… Mikor a hangos társaság elment, akkor meg családok jöttek, és az egyik anyuka teljesen okénak gondolta pisilni akaró kisfiának lerángatni a gatyáját és odatartani a tóhoz, hugyozzon csak bele. Komolyan, elképesztő, amit egyes családosok megengednek maguknak. Aztán meg csodálkozunk, hogy felnőtt férfiak miért kapják elő bárhol mindenféle szemérmesség nélkül és hugyozzák tele a várost.:/

Túrafelszerelés (Dave fotója)

A tó partján van egy geoláda, ami nagyon cseles helyre van rejtve, de legalább sikerélmény volt megtalálni. Jobb híján egy ragtapaszt hagytam benne. 

Köteles átkelés

A visszaúton csak a köteles Gerence menti átkelés volt izgalmas. Láthatóan csökken a partszakasz, már az előző évihez képest is kevesebb helyre tudtunk lépni. 

Lépcső

Bakonybélbe visszaérve egy bő fél órát kellett csak várni a buszra vissza Zircre. A medvehagymából még aznap este főztem egy adag krémlevest. ^_^

Bakonybél - Zirc téli túra

Nemrég otthon jártam. Az van, hogy nem nagyon tudok már megmaradni a seggemen, mindig bennem van a mehetnék. Rávettem Dave-et, hogy tartson velem egy kellemes téli túrán Bakonybéltől Zircig. 

Úgy kezdődött, hogy pénteken már munkába menet vettem észre, hogy nem a túrabakancsomban indultam dolgozni. Ez azért baj, mert munka után egyenesen mentem a vonatra, úgyhogy ezzel eldőlt, miben fogok a hóban baktatni. Tudtam, hogy a cipőm be fog ázni, ezért szombaton bekészítettem két zacskót és egy váltózoknit a hátizsákomba, hogy le tudjam cserélni a vizes zoknit, amit a lábamra húzott zacskóval védjek a beázástól.

Busszal mentünk Bakonybélbe, és az első kocsmában ittunk egy kávét. Kissé megdöbbentő volt délelőtt 11-kor arra benyitni, hogy a kocsma kis helyisége tele van vöröslő képű, pálinkát szürcsölő, részegen hahotázó férfiakkal. 

Hóvirágmező

A Mária zarándokutat követtük végig Zircig. Ez a szakasz 15 km, szép időben pár óra alatt lesétálható. Utunk elején hóvirágok között vezetett az erdei ösvény a Borostyán-kút kápolnától, de az erdőben már összefüggő volt a hóréteg, és bokáig mély. 

Durvul a helyzet

Nem sokan jártak arra előttünk, de volt egy túrázó, aki ugyanarra ment, egészen Zircig, mint mi. Sokszor segített, hogy az ő nyomában tudtunk lépkedni, időnként elérte a fél métert is a hó, főleg a Bakony szíve felé közeledve, Nélküle nem is biztos, hogy mindig jó irányba mentünk volna. 

A Kőris-hegy

A hó azért izgalmas az erdőben, mert az állatok nyomai megmaradnak. Láttuk róka, nyúl, és őz nyomait is. Élőlénnyel egyszer találkoztunk csak, egy alkalommal felzavartunk egy őzcsordát. 

Kereszteződés

A táv harmadánál ázott be annyira a cipőm, hogy muszáj volt zoknit cserélnem. Nagyjából működött a zacskós módszer, az egyik lábamnál tökéletesen, a másiknál a túra végére félig lecsúszott a zacsi, így nedves lett a zoknim, de nem volt vészes. 

Fagyöngyök a fán

Az hamar kiderült, hogy sokkal lassabban haladunk, mint terveztük. A hó elnyeli az energiát, kétszer annyit kell küzdeni minden lépésért, mint egyébként. Volt is egy holtpontom, egy sör segített átlendülni rajta. 

Zoltay-forrás

Az út során tényleg alig találkoztunk a civilizáció nyomával onnantól, hogy Bakonybél után pár kilométerrel átkeltünk az autóúton. Meg is lepődtünk, amikor egy forrásnál lyukadtunk ki. A Zoltay-forrásnál erdei pihenőhelyet is kialakítottak paddal, amit most hó fedett.

Végtelen fehérség

A forrástól igazán mély hóban sétáltunk. Kezdtünk fáradni, de tudtuk, már nem járunk olyan nagyon messze.

Szalagként lóg le a hó az ágról

Közben beborult, hideg szél fújt, mi pedig fázni kezdtünk, de lépkedtünk tovább rendületlenül. Az eddig folyamatos beszélgetés egyre ritkult.

Havas ágak

A legnehezebb az volt, hogy akármerre néztünk, csak havat láttunk, semmi mást. A levegő párás volt, nem láttunk messzire. Minden emelkedő után azt reméltem, végre megpillantjuk a távolban Zircet, de mindig csalódnom kellett. 

Kiértünk.

Csak akkor láttuk meg a város házait, amikor Tündérmajor alatt kiértünk az erdőből.

Fagyott verebek

Nem volt egy egyszerű túra, 5 és fél óra kellett a 15 km megtételéhez. A táj hihetetlen szép volt, imádok hóban túrázni, de nagyon el is fáradtam, és teljesen átfagytam. A túra után a cserépkályha lábához bújva melegedtem nagyanyámnál vagy egy órán át, és alig bírtam rászánni magam, hogy hazasétáljak. Nem baj, örülök, hogy kihasználtuk a havas időt, és ilyen mesetájon sétáltunk. A Bakony télen is gyönyörű. 

Kőről kőre a Bakonyban 20

Útvonal

Útvonal: Bakonybél - Száraz-Gerence - Árpád-kút - Somhegy - Oltár-kő - Kereteskői-szurdok - Borostyán-kő - Szent-kút - Hegyes-kő - Fehér-kő - Szekrényes-kő - Augusztin-tanya - Rák-tanya - Szent-kút - Bakonybél

Táv: 22,7 km Szintidő: 7 óra Szint: 698 m

Utoljára júniusban indultunk a Hit Pajzsa Nemzeti Egylet túráján, akkor Vinye környékét jártuk be, most Bakonybél volt soron és a Kőről kőre a Bakonyban 20 km-es távja. Reggel korán keltünk, negyed 8kor már a buszon ültünk húggal és Dave-vel. A faluban első dolgunk volt elkeveredni, majd a Pikoló Vendéglő előtt muszáj  volt megállnunk cicát simogatni. Ez a vendéglő volt a rajt és cél helyszíne. Befizettük az 1200 Ft-os nevezési díjat, megkaptuk az itinert, és go.

Az útvonal nem jelentett különösebb kihívást, előre letöltöttem a GPS tracket, amit előzetesen e-mailben is megkaptam a szervezőktől. Ködösen, csípősen indult a reggel, ám nem telt el sok idő, és kisütött a nap, felszakadozott a ködfelhő. Az első EP-t kicsit nehéz volt megközelíteni; fakitermelés folyik az erdőben, az út az áthaladó nehéz járművek nyomában megsüllyedt, tiszta sár, és többször is keresztezi egy patak, amin köveken átugrálva lehet átkelni.

Ködös reggel (Dave fotója)

Mi úgy szeretünk túrázni, ha nincs senki a sarkunkban, és előttünk sincs látótávon belül senki, de ezen a túrán az első kilométereken ezt nehéz volt kivitelezni. Meglepően sokan jöttek ki a természetbe, és ráadásul az első szakasz csak a 20km-es táv indulói számára volt a táv része, szóval úgy tűnik, népszerű volt ez a hosszabb táv.

Kerteskői-szurdok (Dave fotója)

Kényelmesen sétáltunk, néha fotózgattunk. Az első megmérettetés az Oltár-kő ellenőrzőpont volt, ahol egy csúszós, meredek úton kellett felkaptatni a dombtetőre az ellenőrzőponthoz. Bár más lefelé tartó túratársak azt állították, mesés a kilátás, én nem nevezném olyan nagyon különlegesnek. Nem is szusszantunk, a kód felírása után indultunk is tovább, a Kerteskői-szurdokon át folytattuk az utat. A szurdok után történt a túra legindokolatlanabb eseménye: majdnem elütött egy szarvasbika. 

Túratesók (Dave fotója)

Egy szakaszon összesűrűsödtek a túrázók, és épp egy kisebb társaságot előztünk meg, mikor nagy recsegés-ropogás hallatszott mellettünk a susnyásból. Először azt hittem, hogy egy fa készül kidőlni, de pár pillanat múlva láttam egy hatalmas állatot közelíteni egyenesen felém. Konstatáltam, hogy ez bizony egy szarvas, méghozzá megtermett példány óriási szarvakkal, és ha ez rámtámad vagy nekemjön, akkor engem vinni fognak kifele az erdőből, nem két lábon távozom, az biztos. Próbáltam az alatt a pár pillanat alatt felmérni, odébb kell-e ugranom, de jobbnak láttam nem mozdulni. Húg és köztem száguldott el a hatalmas jószág. Annyira közel futott el előttem, hogy a mögöttem álló túrázók megkérdezték, jól vagyok-e. Dave megdicsért, hogy nyugodt maradtam és nem pánikoltam. Időm se lett volna rá, meg amúgy se sok értelme lett volna elkezdeni visítva rohanni, az nem is az én stílusom. :D

Borostyán Kút (Dave fotója)

A következő állomás a Szent Kút (vagy Borostyán Kút) kápolna volt. Ez a hely a pogány időkben áldozóhely lehetett, később Szent Günther, majd Gellért püspök remetéskedett itt. A hegy tetején kis templom állt, ez a történelem viharában elpusztult. Ma a tóparton áll a kis kápolna, a domboldalon kálvária vezet felfelé, és egy helyütt Mária szobor rejtőzik a sziklába vájt fülkében. Nem sokat időztünk, a kód felírása utána rátértünk a murvás útra. Kicsit csalódott is lettem, hogy ennyire járható úton kell mennünk, nincs is ebben kaland.

Elbűvölt minket ez a fa (Dave fotója)

A sárga csík és piros négyzet közös szakaszon haladtunk egészen addig, amíg a két út kettévált, mi a pirosat  követtük. A Hegyes-kő kódját elsőre nem is vettük észre, az úttól beljebb, a fák között volt. Nagyon durvák ezek a sziklák az erdőben. Nézed őket percekig, és nem bírod eldönteni, hogy a természet alkotásai, vagy emberi kezek formálták. Mindkettőt el tudod képzelni.

Hegyes-kő (Dave fotója)

Ez volt a következő EP-nél, a Fehér-kőnél, és elsőre a Szekrényes-kőnél is. Ez utóbbi rafinált volt, a szikla tetejére kellett felmászni a kódért, ami nem volt egyszerű feladat. A domboldal meredek, csúszós, sáros, tele falevelekkel, és minél többen másznak fel, annál jobban kilazulnak a kövek is.  Közben az eső is elkezdett csöpögni. Felérve láttuk, hogy itt inkább emberi építményről lehet szó, mert téglának tűnt az építmény alapanyaga, de eddig nem találtam semmi forrást, ami ezt megerősítené.

Szekrényes-kő teteje (saját fotó)

Most, hogy ezt leírtam, találtam egy túraleírást, ahol megemlítik, hogy 

"A Szekrényeskő sziklája itt található. A képződmény egy rétegesen összeállt nagy szikla. A kövek úgy pattogzanak le róla, mint a cserép."

Nem semmi, én emberi építménynek véltem.

Szelfi a magasból. (saját fotó)

Túl voltunk az út felén, egyre jobban fáradtunk. A Fehér-kő-árokban baktattunk, egyre gyakrabban megpihenve. Kétoldalról égigérő fák vettek körbe, és az árok mélyén aprónak érzi magát az ember. 

Őserdő (saját fotó)

Az árok egy pontján elkanyarodott a jelzés, és egy meredek domboldalon másztunk fel az Augusztin-tanya felé vezető földútra. Ez egy kulcsos ház, el is kezdtünk álmodozni róla, hogy egyszer eltöltünk itt egy éjszakát. Itt biztosan nincs fényszennyezés! 

Egy mosoly (Dave fotója)

Nem kellett sokat sétálnunk, és máris a Ráktanyánál jártunk. Itt sebtiben felhelyezett kódot kellett leolvasnunk. Egy másik társasággal együtt próbáltuk megfejteni a titkosírásnak is megfelelő szöveget. Sándor? Lángos? Vidor? Vándor! Ez tűnt a leglogikusabb megoldásnak.

Kicsit már fáradt voltam (Dave fotója)

Több EP nem volt a célig, hátravolt viszont jó 7 km. Beszélgetve sétáltunk, nem rohantunk. Egy helyen tértünk le az erdei ösvényről. Nem volt ésszerű, hogy egy csapásnyi ösvénykén kell menni, miközben mellettünk széles földút halad. Mé épp időben vettem észre, hogy mégiscsak vissza kell menni a kis ösvényre, különben nagy kerülőt tettünk volna.

Zseniálisak a színek! (Dave fotója)

Olyan 3-4 km-el a cél előtt döbbentünk rá, hogy késésben vagyunk, és bele kell húznunk, ha szintidőn belül akarunk beérni. Annyira elszüttyögtük megint az időt, hogy az utolsó 1 km-en már futottunk húggal. A kocsmába visszaérve beálltunk a sorba, és még csak rá se pillantott senki az itinerünkre, úgy kaptuk meg az oklevelet és kitűzőt. Ha ezt tudjuk, nem rohanunk ennyire. :D (Úgyis rohantunk volna. Nem bírnám elviselni, hogy úgy kapok kitűzőt, hogy nem tudtam tartani a szintidőt.) Kaptunk egy 200 Ft-os kupont is, amit a pultnál tudtunk beváltani. Jólesett volna egy korsó sör, de száraz november lévén forró csokiztam.

Oklevél és csodaszép kitűző (saját fotó)

A cicát nem találtuk a kocsmánál, mikor elindultunk a buszhoz. Titokban abban reménykedünk, hogy valaki hazavitte vagy van hol laknia és hazament.

Kellemesen elfáradtunk, szép és tartalmas túra volt. A Bakony sosem okoz csalódás. Néha elgondolkodom, mekkora szégyen, hogy a Bakonyban éltem majdnem 20 évig, és csak most kezdem felfedezni, mennyire gyönyörű. 

Medvehagymatúra 2017

Idén a megszokottól eltérően nem volt kószakommandós mecseki medvehagymázás, így a saját kezeimbe kellett vennem az irányítást, hogy friss medvehagymához jussak. Persze lehet venni a piacon, de az nem ugyanaz. Már hozzászoktam, hogy én szedem, úgy finomabb is. :D 

Tavaly már felfedeztem magamnak Bakonybélt, idén is ide szerveztem túrát. Húsvéthétfőn a két húgommal és foxszal elbuszoztunk a Bakony sűrűjébe. Ezzel sikeresen meglógtunk a locsolók elől, bár ettől függetlenül is ezen a napon terveztünk túrázni. (Akartunk szombaton is, de az végül kimaradt.) Mivel Zircen semmi nem volt nyitva, Bakonybélben szereztünk be mindent: a kocsmában vettünk jobb híján ropit meg csipszet az útra, a mozgóárustól pedig lángost és gofrit reggelire. 

Ezt a túrát néztem ki alapvetően. Kis módosításokkal valósult meg a séta. Már az elején változtattam az eredeti útvonalon: nem a Gerence mentén jutottunk el a parkolóba, hanem ahogy tavaly is, felkapaszkodtunk a medvehagymás dombok közé a zöld keresztet követve. 

Medvahagyma, ameddig a szem ellát

Nagyon szeretem ezt a szakaszt. Az elején mászni kell, de elképesztő gyönyörű, ahogy mindent beterít a medvehagyma. Sokkal durvábban, mint a Mecsekben. Mázli, hogy az emberek nem jöttek még rá, hogy itt is lehetne szedni. Valahogy a Bakonyban nem akkora divat, mint Pécsett. Egy olyan túrázót se láttam rajtunk kívül, aki gyűjtötte volna, amin azért meglepődtem. Nem szedtünk olyan sokat mi sem, nekem még tavalyról is maradt lefagyasztva, most nem akartam megint beleesni abba a hibába, hogy többet szedek, mint amennyi elfogy. 

Körülbelül 5 km-t sétáltunk a Táborhely-hegy gerincén. Az idő elég hektikusan alakult: egyszer napsütés és meleg, aztán felhők és hideg, majd újra napsütés. De legalább nem esett. 

wtf?

A túra legszürreálisabb pontja a Széchenyi Zsigmond emlékkő volt. A fenti képen látható. Első ránézésre azt hinné az ember, hogy március 15-i emlékmű vagy valami történelmi emlékhely, no hát a fenét. A kő hátulján egy tábla áll, rajta a következő szöveggel:

„Táborhely, 1940. január 07. Itt állt az a magasles, amelyről gróf Széchenyi Zsigmond (1898-1967), gróf Esterházy Tamás (1901-1964) meghívott vendégeként 16 vaddisznót és egy rókát ejtett el az uradalom fővadásza, idős Fuchs Antal (1883-1968) által szervezett hajtóvadászaton.”

Hát beszarás. Ezek képesek voltak egy vadászatnak emléket állítani, ahol lemészároltak több mint egy tucat vaddisznót, és egy rókát. Hányingerem van ettől az "emlékkőtől", Elképesztő. Erre mondják, hogy az urak már azt se tudták jó dolgukban, mit csináljanak. 

Innentől már nem emelkedett az út, megindultunk lefele. Kiértünk az Gerence-völgyi autóspihenőhöz. Itt nagy volt a forgalom, többen bográcsoltak. Letelepedtünk egy padra, és megebédeltünk. Azért bírom ezt a pihenőt, mert cuki erdei pottantós wc-je is van. :D 

A tó felé

Újult erővel indultunk el a Gyilkos-tó keresésére. A bakonyi Gyilkos-tó eredetileg Hubertlaki-tó néven fut, de a népi észjárás hamar észrevette a hasonlóságot az erdélyi tóval, úgyhogy ma Gyilkos-tóként emlegetik inkább. Túl sok infót nem találtam a történetéről. Az biztos, hogy mesterségesen duzzasztották fel a tavat és vaditatónak szánták, de a mikorról csak egy helyen olvastam, ott a '80as éveket írták. 

Gigafa. Sisters for scale.

Térkép alapján közelebbinek tűnt, és arra se számítottunk, hogy emelkedőket kell megmásznunk. A legrosszabb a tó közelében volt: újra lejteni kezdett az út, ami egyet jelent - visszafele meg kell mászni. Tény, hogy a látvány minden mászásért kárpótolt.

Gyilkos-tó

Csonkok

Míg a többiek a tóparton pihentek, én körbesétáltam a tavat. Nem voltam benne biztos, hogy sikerülni fog, de az út járhatónak bizonyult. 

Új élet a halott törzseken

Tóparti romantika

Nagyon-nagyon csodaszép ez a hely! Bár ahhoz képest, hogy nem kifejezetten felkapott, nagyon sokan kirándultak ide, szinte tele volt a tópart túrázókkal. 

Patak csörgedezik a tóból

Mikor mindenki képesnek érezte magát a visszasétára, újra útnak indultunk. Az autóspihenőtől a kék kereszten haladtunk Bakonybél felé, végig a Gerence partján. Tavaly is erre sétáltunk Dave-vel, nem volt ismeretlen a terep.

Gerence

Az egyetlen kihívást jelentő szakasz a lenti képen látható. Kifeszített kötél segítette a haladást, elég közel volt a víz.

Köteles haladás

Még egy kis medvehagyma

Bakonybélbe érve még volt időnk egy sört meginni a kocsmában, viszont Budapestre már nem tudunk visszajutni. Sebaj, még egy estét otthon töltöttünk.

Annyira hihetetlen belegondolni, hogy ahol pár napja kirándultunk, azt most mind jelentős hóréteg fedi. A képeimen is full tavasz van, virágzik minden, erre hirtelen tél. Nem semmi. :O 

A túra távra kb. 17-18 km, az elejét leszámítva könnyű séta, És vááá, a Gyilkos-tó annyira szép!!! És hazafelé még szivárványt is láttunk. :)