Kőről kőre a Bakonyban 20

Útvonal

Útvonal: Bakonybél - Száraz-Gerence - Árpád-kút - Somhegy - Oltár-kő - Kereteskői-szurdok - Borostyán-kő - Szent-kút - Hegyes-kő - Fehér-kő - Szekrényes-kő - Augusztin-tanya - Rák-tanya - Szent-kút - Bakonybél

Táv: 22,7 km Szintidő: 7 óra Szint: 698 m

Utoljára júniusban indultunk a Hit Pajzsa Nemzeti Egylet túráján, akkor Vinye környékét jártuk be, most Bakonybél volt soron és a Kőről kőre a Bakonyban 20 km-es távja. Reggel korán keltünk, negyed 8kor már a buszon ültünk húggal és Dave-vel. A faluban első dolgunk volt elkeveredni, majd a Pikoló Vendéglő előtt muszáj  volt megállnunk cicát simogatni. Ez a vendéglő volt a rajt és cél helyszíne. Befizettük az 1200 Ft-os nevezési díjat, megkaptuk az itinert, és go.

Az útvonal nem jelentett különösebb kihívást, előre letöltöttem a GPS tracket, amit előzetesen e-mailben is megkaptam a szervezőktől. Ködösen, csípősen indult a reggel, ám nem telt el sok idő, és kisütött a nap, felszakadozott a ködfelhő. Az első EP-t kicsit nehéz volt megközelíteni; fakitermelés folyik az erdőben, az út az áthaladó nehéz járművek nyomában megsüllyedt, tiszta sár, és többször is keresztezi egy patak, amin köveken átugrálva lehet átkelni.

Ködös reggel (Dave fotója)

Mi úgy szeretünk túrázni, ha nincs senki a sarkunkban, és előttünk sincs látótávon belül senki, de ezen a túrán az első kilométereken ezt nehéz volt kivitelezni. Meglepően sokan jöttek ki a természetbe, és ráadásul az első szakasz csak a 20km-es táv indulói számára volt a táv része, szóval úgy tűnik, népszerű volt ez a hosszabb táv.

Kerteskői-szurdok (Dave fotója)

Kényelmesen sétáltunk, néha fotózgattunk. Az első megmérettetés az Oltár-kő ellenőrzőpont volt, ahol egy csúszós, meredek úton kellett felkaptatni a dombtetőre az ellenőrzőponthoz. Bár más lefelé tartó túratársak azt állították, mesés a kilátás, én nem nevezném olyan nagyon különlegesnek. Nem is szusszantunk, a kód felírása után indultunk is tovább, a Kerteskői-szurdokon át folytattuk az utat. A szurdok után történt a túra legindokolatlanabb eseménye: majdnem elütött egy szarvasbika. 

Túratesók (Dave fotója)

Egy szakaszon összesűrűsödtek a túrázók, és épp egy kisebb társaságot előztünk meg, mikor nagy recsegés-ropogás hallatszott mellettünk a susnyásból. Először azt hittem, hogy egy fa készül kidőlni, de pár pillanat múlva láttam egy hatalmas állatot közelíteni egyenesen felém. Konstatáltam, hogy ez bizony egy szarvas, méghozzá megtermett példány óriási szarvakkal, és ha ez rámtámad vagy nekemjön, akkor engem vinni fognak kifele az erdőből, nem két lábon távozom, az biztos. Próbáltam az alatt a pár pillanat alatt felmérni, odébb kell-e ugranom, de jobbnak láttam nem mozdulni. Húg és köztem száguldott el a hatalmas jószág. Annyira közel futott el előttem, hogy a mögöttem álló túrázók megkérdezték, jól vagyok-e. Dave megdicsért, hogy nyugodt maradtam és nem pánikoltam. Időm se lett volna rá, meg amúgy se sok értelme lett volna elkezdeni visítva rohanni, az nem is az én stílusom. :D

Borostyán Kút (Dave fotója)

A következő állomás a Szent Kút (vagy Borostyán Kút) kápolna volt. Ez a hely a pogány időkben áldozóhely lehetett, később Szent Günther, majd Gellért püspök remetéskedett itt. A hegy tetején kis templom állt, ez a történelem viharában elpusztult. Ma a tóparton áll a kis kápolna, a domboldalon kálvária vezet felfelé, és egy helyütt Mária szobor rejtőzik a sziklába vájt fülkében. Nem sokat időztünk, a kód felírása utána rátértünk a murvás útra. Kicsit csalódott is lettem, hogy ennyire járható úton kell mennünk, nincs is ebben kaland.

Elbűvölt minket ez a fa (Dave fotója)

A sárga csík és piros négyzet közös szakaszon haladtunk egészen addig, amíg a két út kettévált, mi a pirosat  követtük. A Hegyes-kő kódját elsőre nem is vettük észre, az úttól beljebb, a fák között volt. Nagyon durvák ezek a sziklák az erdőben. Nézed őket percekig, és nem bírod eldönteni, hogy a természet alkotásai, vagy emberi kezek formálták. Mindkettőt el tudod képzelni.

Hegyes-kő (Dave fotója)

Ez volt a következő EP-nél, a Fehér-kőnél, és elsőre a Szekrényes-kőnél is. Ez utóbbi rafinált volt, a szikla tetejére kellett felmászni a kódért, ami nem volt egyszerű feladat. A domboldal meredek, csúszós, sáros, tele falevelekkel, és minél többen másznak fel, annál jobban kilazulnak a kövek is.  Közben az eső is elkezdett csöpögni. Felérve láttuk, hogy itt inkább emberi építményről lehet szó, mert téglának tűnt az építmény alapanyaga, de eddig nem találtam semmi forrást, ami ezt megerősítené.

Szekrényes-kő teteje (saját fotó)

Most, hogy ezt leírtam, találtam egy túraleírást, ahol megemlítik, hogy 

"A Szekrényeskő sziklája itt található. A képződmény egy rétegesen összeállt nagy szikla. A kövek úgy pattogzanak le róla, mint a cserép."

Nem semmi, én emberi építménynek véltem.

Szelfi a magasból. (saját fotó)

Túl voltunk az út felén, egyre jobban fáradtunk. A Fehér-kő-árokban baktattunk, egyre gyakrabban megpihenve. Kétoldalról égigérő fák vettek körbe, és az árok mélyén aprónak érzi magát az ember. 

Őserdő (saját fotó)

Az árok egy pontján elkanyarodott a jelzés, és egy meredek domboldalon másztunk fel az Augusztin-tanya felé vezető földútra. Ez egy kulcsos ház, el is kezdtünk álmodozni róla, hogy egyszer eltöltünk itt egy éjszakát. Itt biztosan nincs fényszennyezés! 

Egy mosoly (Dave fotója)

Nem kellett sokat sétálnunk, és máris a Ráktanyánál jártunk. Itt sebtiben felhelyezett kódot kellett leolvasnunk. Egy másik társasággal együtt próbáltuk megfejteni a titkosírásnak is megfelelő szöveget. Sándor? Lángos? Vidor? Vándor! Ez tűnt a leglogikusabb megoldásnak.

Kicsit már fáradt voltam (Dave fotója)

Több EP nem volt a célig, hátravolt viszont jó 7 km. Beszélgetve sétáltunk, nem rohantunk. Egy helyen tértünk le az erdei ösvényről. Nem volt ésszerű, hogy egy csapásnyi ösvénykén kell menni, miközben mellettünk széles földút halad. Mé épp időben vettem észre, hogy mégiscsak vissza kell menni a kis ösvényre, különben nagy kerülőt tettünk volna.

Zseniálisak a színek! (Dave fotója)

Olyan 3-4 km-el a cél előtt döbbentünk rá, hogy késésben vagyunk, és bele kell húznunk, ha szintidőn belül akarunk beérni. Annyira elszüttyögtük megint az időt, hogy az utolsó 1 km-en már futottunk húggal. A kocsmába visszaérve beálltunk a sorba, és még csak rá se pillantott senki az itinerünkre, úgy kaptuk meg az oklevelet és kitűzőt. Ha ezt tudjuk, nem rohanunk ennyire. :D (Úgyis rohantunk volna. Nem bírnám elviselni, hogy úgy kapok kitűzőt, hogy nem tudtam tartani a szintidőt.) Kaptunk egy 200 Ft-os kupont is, amit a pultnál tudtunk beváltani. Jólesett volna egy korsó sör, de száraz november lévén forró csokiztam.

Oklevél és csodaszép kitűző (saját fotó)

A cicát nem találtuk a kocsmánál, mikor elindultunk a buszhoz. Titokban abban reménykedünk, hogy valaki hazavitte vagy van hol laknia és hazament.

Kellemesen elfáradtunk, szép és tartalmas túra volt. A Bakony sosem okoz csalódás. Néha elgondolkodom, mekkora szégyen, hogy a Bakonyban éltem majdnem 20 évig, és csak most kezdem felfedezni, mennyire gyönyörű.