Witt-kilátó túra, Bakonybél

Bár már jócskán beteg voltam, a húsvét előtti szombaton medvehagymagyűjtő túrára indultunk húggal és sógorral. Nem akartam elhalasztani, mert már így is elkezdett virágozni a medvehagyma, nem akartam lekésni. 

Volt egyszer egy túránk még Dave-vel, 3 éve pont ugyanígy a húsvét előtti napot választottuk rá. Akkor a Witt-kilátóhoz akartunk menni, de elvétettük az utat, és pont a másik irányban, a Vörös János-sédi pihenőnél lyukadtunk ki. Most az akkor elmaradt túrát pótoltuk be. Eltévedni nem tudtunk volna, jól emlékeztem, hol indultunk rossz irányba. :D 

Bakonybéli tojásfa

Elbuszoztunk Bakonybélbe. A zöld kereszten sétáltunk ki a faluból, ahol meglepődve láttuk, hogy a Gerencén átívelő kis fahíd eltűnt, csak két farönk maradt a kis patak felett. Kicsit bonyolult volt így az átkelés.  

'Bakonybél 1000' felirat kövekből kirakva a domboldalban

A szokásos lelőhelyen megtömtük a zacskókat medvehagymával. Annyit szedtem, ami két leveshez és egy nagy adag pogácsához szükséges. Mivel lefagyasztani nem szeretem, mert szerintem kiolvasztva már nagyon más az íze, ezért nekem ennyi bőven elég. A pogácsát azóta megcsináltam, véletlenül levelestésztás lett, pedig nem azt akartam, de elég nagy sikere volt.  

Mászóka

A domboldal, ahol felmásztunk, még mindig mesésen szép. Most is ameddig a szem ellátott, minden tele volt medvehagymával. 

Hagyma! 

Ragyogó napsütéses időnk volt, úgyhogy szinte kerülgetnünk kellett egymást az erdőben a többi kirándulóval. Jobb szeretem, ha csak mi vagyunk és a természet, most kifejezetten nagy volt a forgalom a fák között. 

Jobbra az a fa félig belóg már a gyökerével az útra

A zöld keresztről áttértünk a piros négyzetre. Eléggé lelombozó volt, hogy az út egy részét teljesen szétbarmolták munkagépekkel, alig lehetett haladni, és egy kereszteződésben az utat is alig találtuk, mert hova máshová építenék a kivágott fákból a farakást, ha nem pontosan a turistaút bejáratára. :/ 

Halomsírok a fák között

Elhaladtunk a halomsírok mellett. A síroknak utánaolvastam, és borzasztóan izgalmas a történetük. Az i.e. 15 században nagyobb népvándorlás indult Csehország és Ausztria felől a Dunántúlra, ekkor érkezett egy feltehetőleg illír népcsoport a Bakonyba, akiket ma halomsíros kultúraként nevezünk. Földvárak és egy konkrét sáncrendszer nyomai maradtak utánuk a környéken, és persze a sírok. Halottaikat máglyán elégették, majd a máglya fölé sírdombot emeltek. Elképesztő belegondolni, milyen sokféle nép élt itt előttünk, és az is elképesztő, hogy erdőjárás közben többezer éves sírhalmok mellett sétálhatunk el. 

Fenséges fa

Miután leértünk a domb túloldalán, a piros sávon folytattuk az utat, ezúttal a helyes irányba kanyarodva. A régi kisvasút vonalán vezetett az út. 

Vasúti hídpillérek

A bakonyi vasút fénykorában, 1957-től 36 km hosszan kanyargott az ősrengetegben, Városlődtől egészen a Franciavágásig (Bakonybélen túli fűrészgyár). A vonal nagyobbik szakaszát fa és mezőgazdasági termények szállítására használták, de a Franciavágás-Gerencepuszta-Móricháza szakaszon személyszállítás is volt. 1968-ban döntöttek a megszüntetéséről, és elkezdték felszedni a síneket. Ma nem sok nyoma van a hajdani kisvasútnak, a leglátványosabbak a megmaradt hídpillérek. Biztosan nagy sikere  lenne egy bakonyi kisvasútnak, de abból a szempontból egyáltalán nem bánom, hogy megszűnt, hogy most még valamennyire kihívás az erdőbe eljutni, ha kényelmesen fel lehetne ülni a vonatra, még jobban tele lenne az erdő lusta turistákkal. 

Verőfény

Rákanyarodtunk a Witt-kilátóhoz vezető piros háromszög jelzésre. Kis ösvényen kanyarogtunk egészen hosszan, már kezdtük is megunni, de aztán murvás szekérúttá szélesedett a dombtetőre vezető szerpentin. 

Koponya

Hogy még teljesebb legyen a vadonbeli hangulat, egy koponya pihent az egyik út menti kövön. 

Witt-kilátó

A kilátóhoz kis lépcsőn kell felsétálni. Nagyon kellemes kis hely, van tűzrakó, padok, és a kilátás is szép. A pannonhalmi apátságot is lehet látni, de elég messziről, úgyhogy arról meg se próbáltam fotót készíteni. 

Kilátás

A kilátóhely Witt Lajos erdőmérnöknek állít emléket, aki az iharkúti vasútvonalat tervezte, egyetemi előadó volt Sopronban, ő vezette be a korszerű erdei mezőgazdálkodást (bármit is jelentsen ez). 1956-ban Kanadába emigrált, ahol a Brit Kolumbiai Egyetem zoológiai intézetének múzeumában kurátor volt. 1994-ben halt meg, és kérésének megfelelően itt, az ugodi erdőben temették el hamvait, igaz, csak 4 évvel később. 

Túrapóz

Megebédeltünk, illetve csak én, mert a többiek nem hoztak kaját, és nem kértek a kakaóscsigámból, de a sörömből azért kortyolgattak, vállalva az esetleges fertőzés kockázatát. Eddigre azért már éreztem, hogy tényleg beteg vagyok, zúgott már a fejem. 

Kőomlás

A kilátótól jelöletlen erdei utakon sétáltunk vissza a piros négyzetre. Menekülésre kényszerültünk, amikor békésen sétáltunk, és egyszer csak egy kirándulócsapat, tele gyerekekkel feltűnt mögöttünk az úton. Gyorsítottunk, nehogy utolérjenek, de nagy csoporthoz képest baromi gyorsak voltak, alig sikerült meglógnunk előlük. Konkrétan futottak utánunk az emelkedőn. :O

Újra medvehagymák közt

Visszaértünk a zöld keresztre, innen már csak le kellett ereszkednünk a faluba. A meredek domboldalon bicikliscsapatba botlottunk, akik próbálták átszenvedni a bringáikat a kidőlt fákon - nem is értem, hogy gondolták  ezt, egyrészt ezen a turistaúton nem is szabad biciklizni, másrészt okosan nekiindultak egy olyan terepnek, amit nem ismernek, hiszen kidőlt fák itt mindig is voltak, ráadásul kifejezetten veszélyes ez az ösvény biciklivel.  

Nem most dőltek ki

Bakonybélbe visszaérve volt még egy kis időnk a buszig, pont meg tudtam kóstolni a bakonybéli bencések egyik sörét, a Mauritiust. Szerencse, hogy vettem egyet otthonra is, mert sajnos nem éreztem az ízét, hála a bedugult orromnak. Lehet, hogy ha a seggemen maradok szombaton, akkor a húsvétot nem ágyban fekve töltöm, de a medvehagyma szedése hagyomány, és túl finom ahhoz, hogy kimaradjon egy év. 

Cica!

Szerencsére az egyik szomszéd cica aktívan hozzájárul a gyógyulásomhoz. (Valójában még egy hétig beteg voltam, és nem úsztam meg az antibiotikumot.)

13 km körüli volt a táv, amit megtettünk, ideális szombati program. Végre jártam a kilátóhelyen, ahova már olyan rég el akartam jutni!