2017. június 20., kedd

Kószák a Bükkben 2. nap

Reggeli után egésznapos túrára indultunk a fennsík keleti felén. Már az első kilométerek kihívásnak bizonyultak: a fenyőerdőt, amin átkeltünk, határozottan megtépázta a hó. 
Kicsit bökős akadály
Lehet, hogy előző nap lassan haladtunk a kidőlt fák miatt, de az semmi volt a fenyveshez képest. Haloványan felmerült, hogy esetleg visszaforduljunk, de valójában senkinek nem volt hozzá kedve. 
Pusztítás
A fő probléma az volt, hogy a fenyőtüskék nagyon-nagyon böktek. Én persze rövidnadrágban toltam, mert az az elvem, hogy nem vagyok hajlandó megsülni, inkább karcoljanak össze az ágak. Ahhoz képest egész jól megúsztam, a csaláncsípés jobban zavart, mint a karcolások.
Kühne-emlékmű
Némi keresgélés után találtuk meg a Kühne-emléktáblát az úttól kicsit távolabb, a pusztítás mélyén. A táblát Kühne Andor emlékére állították, aki a Magyar Turista Egyesület Borsodi Bükk Egyletének alapítója volt. A táblán fia, Kühne Pál verse olvasható.
Öreg fáknak helyén
Új sarjadék nőtt már,
Füves ösvényeken
Másik nemzedék jár,
Régi nyomra ráhull az
Idők avarja,
S mint kedves emléket
Szelíden takarja.
Határozottan illettek a fenti sorok az erdőre: mindenütt kicsavarodott fák, amiket idővel majd felvált az új nemzedék.
Szusszanásnyi sík terep
Egy órát tölthettünk az amúgy nem nagy kiterjedésű Svéd fenyvesben. Megkönnyebbülés volt újra bükkfák között járni. Ott is akadt kidőlt fa, de jóval kevesebb. 
Bükkös
Egy ponton sikerült elkavarodnunk az eredetileg kinézett útvonalról, de annyiból nem volt baj, hogy találtunk például egy tavat, amit nem jelölt a térkép. 
Titkos tó
Betonútra értünk, arra vitt a sárga jel, de utunkat töbörök (töbrök?), zsombolyok és barlangok tették izgalmassá.
Lezárt barlang.
Persze mindent meg kellett néznünk közelről.
Részlegesen lezárt barlang.
Visszaértünk a földútra és vele együtt az erdőbe. Megmásztunk egy dombot, utána elkezdtünk leereszkedni Lillafüred felé. Igen ám, de egy helyen olyan sűrűn állták utunkat a kidőlt fák, hogy lehetetlenség volt továbbhaladni. A domboldalon csúszkáltunk le, kikerülve a járhatatlan szakaszt.
Inkább kerültünk
A domboldalon, mint a dominó, úgy terültek el a fák.

Dominó
Még pár km, és leértünk Lillafüred szélére, a kalandparkhoz. Egy szimpatikus büfénél megebédeltünk. Közben átgondoltuk az eredeti útitervet, aszerint még Hollóstetőig sétáltunk volna el, de beláttuk, hogy későre járt már ahhoz, hogy útba ejtsük. Visszafelé indultunk a pihenő után, a Lusta-völgyben folytattuk a túrát.
Úton a völgyhöz
A képek sajnos nem adják vissza, mennyire volt szépséges.
Lusta-völgy
Két oldalról égi érő fák között sétáltunk, nyugalom volt és jó levegő. Idilli.
Váááá de szép
A völgy felfelé kanyargott, emelkedő követett emelkedőt. Végül felértünk a tetőre, ahol egy kellemes mezőt találunk, a közepén egy gondozott katonasírral.
Mező sírral
Megejtettük a napi meditációt. Jól esett fetrengen a fűben, gyakrabban kéne csinálnom. Ezután következett a nap legszebb része: igaz töbörös, világítóan zöld mezőségen keltünk át Jávorkút felé.
Mint a mesében
Amikor sétálsz, körbenézel, és alig akarod elhinni, hogy ilyen szépségek léteznek. És nem érted, miért vártál 27 évet, hogy ott legyél és lásd.
Magány
Bónuszként még egy mókust is láttam az út végén! Arról sajnos nincs kép, túl gyorsan elszaladt.
Kanyargó út
Ilyenkor azért örülök, hogy a nemzeti park mint intézmény létezik. Kicsit nagyobb biztonságban érzem így ezt a tájat.
Töbör!
Még pár kilométer, és visszajutottunk Jávorkútra. A menetrend a szokásos volt: vacsora, pihenés, csillagnézés, végül alvás és felkészülés a másnapi túrára. Miért nem lehet minden napom ilyen?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése