2018. szeptember 1., szombat

Észtország vol2 - Tallinn

Ha már a Naissaar szigetre nem tudtunk eljutni, belevetettük magunkat a tallinni városnézésbe. Nagy lelkesen vettem fel az Eesti Rahva Muuseum shopjában vásárolt észt mintás felsőmet - illett a naphoz.
Büszkén hordom azóta is
A délben induló ingyenes városnéző túrára odasétáltunk a tourinform irodához, ahol már nagy tömeg várta az indulást. Megint két csoport indult, olyan sokan voltunk. 
A Hosszú Hermann torony a parlament mellett. Amelyik ország zászlaja lent itt, az uralja Észtországot.
Az előző évihez képest nagy különbség nem volt: nagyjából ugyanazt az útvonalat jártuk be minimális eltéréssel, és a túravezetőnk is pontosan ugyanazzal a fanyar, önironikus humorral mutatta be a várost, mesélt az észt történelemről és az emberekről. A klasszikus helyeken jártunk: a Szent Miklós templomtól a Szabadság téren át a Kiek in de kökig, onnan a parlament épülete az Alexander Nevsky székesegyházzal, majd a Szűz Mária templom, a lépcsőn le az alsó városba, és végül a Városháza téren búcsúztunk el egymástól.
Alexander Nevsky székesegyház
A túra után megéheztünk, de rendes ebéd helyett az előző nap felfedezett Majasmokk Kohvikba tértünk be újra, és teleettük magunkat sütivel.
Sütihalmok
Mivel a vezetett városnézés mindig egy kisebb rohanás, tettünk még egy kört az óvárosban - ezúttal a saját tempónkban. Szerettem volna végre eljutni a város alatti katakombákba, mert az előző évben kimaradt - akkor nem indult aznap már túra. Most meg kiderült, hogy egy nappal előtte be kell jelentkezni, és másnap délelőtt 10-kor lett volna egy, de az nekünk már késő volt. A jóistenke nagyon nem akarja, hogy lássam a tallinni katakombákat. :/
Követségi iroda
Útközben belebotlottunk a magyar nagykövetség tallinni irodájába. Elég szép helyen van. Megmutattam foxnak a kilátóhelyet, ami a túrából kimaradt.
Mink meg a város
Szerencsénk volt, mert mindenki a Kohtuotsa kilátónál volt, valamiért ezt a Patkuli kilátópontot nem igazán találták meg a turisták, pedig innen sokkal szebb a kilátás.
Várfal
A Szent Olaf templom felé vettük az irányt. Tavaly ide se jutottunk be, most még bőven nyitvatartási időben voltunk. Befizettük a jelzésértékű belépőt a toronyhoz, és nekiindultunk a végtelennek tűnő csigalépcsőnek.
Olaf
Mindig elképeszt a tény, hogy 75 évig, 1549-1625 között ez volt a világ (!!!) legmagasabb épülete a 159 méteres magasságával - ma az átépítéseknek köszönhetően csak 124 m magas. Az már más kérdés, hányszor ütött ki rajta tűz villámcsapás miatt. Hiába no, nem volt akkoriban divat a villámhárító.
Óváros 
A csigalépcső és a végső kihívást jelentő létra megmászásra után az embernek jó esetben nincs más dolga, mint a panorámában gyönyörködni. Látni az óvárost, a kikötőt, a tengert, tényleg nagyon szép a város fentről.
Hajókikötő és tenger
Ami baromira kiábrándító és ront az élményen, az természetesen a többi látogató. A tetőn lehet tenni egy kört, de a hely pont annyi, hogy egy ember fér el, és még ő sem kényelmesen. Az ajtón kilépve szemmagasságban jelzi a haladási irányt egy nyíl. A felérkező turisták 60%-a a rossz irányba indul el, így minden sarkon behúzott hassal, de még így is túl intim közelségbe kerülve kerülgetik egymást az emberek.
Park és tenger
Arról inkább el se kezdek rinyálni, hogy a csigalépcsőn mi történik, amikor szembekerülnek az emberek. :D
Puritán oltár
Miután kigyönyörködtük magunkat, a templomban is tettünk egy kört.
Földig érő csillár
A Szent Olaf templom ma baptista templomként működik, bár tudjuk, mennyire vallásos nép az észt: nem igazán az.
Ez a kapu és ajtó :O 
Tartottunk egy kis pihenőt a városnézésben, de este újra a belvárosban kóricáltunk. Kedvet kaptunk kimenni a tengerpartra. Nem tudtuk, mit fogunk találni, de elindultunk a Linnahall felé. 
Nemzeti graffiti
A Linnahall oldalában egy meglepően szép graffitit vettünk észre. Felhívnám a figyelmet a lépcsőre, ami az észt zászlót akarja imitálni a kék és fehér festéssel, a lépcső szürkéje lenne a fekete. Szerintem zseniális. A rajzon az élesfogú medvére lehet egy tippje mindenkinek, mit akar jelképezni.
Kis öböl a Linnahall mellett
Lemásztunk a vízhez, de nem volt különösebben hangulatos, úgyhogy odébbálltunk. Nem kellett sokat sétálnunk, hogy egy parkba kerüljünk, ahonnan egyenes út vezetett egy nagyon bájos, köves-homokos parti részre, ami tele volt grillező, beszélgető, napon sütkérező emberekkel és kutyákkal.

Parti fák
Kerestünk egy szimpatikus kőpár, és mi is bámultuk a tengert a naplementében.

Naplementés tenger
Ez megint egy olyan pillanat volt, amibe vissza tudok süppedni azóta is, nagyon megnyugtató volt csak üldögélni és nézelődni. Egyébként érezhetően hidegebb volt a víz mellett, és éles volt a váltás.
Kövek
Vacsorázni egy vegán étterembe mentünk, ami nem túl kreatív módon a Vegan Restoran nevet viseli. Kellemes hely, az ételek finomak alapvetően, viszont itt tudtam meg, hogy mennyire zsigerien gyűlölöm a korianderlevelet. Paradicsomlevest kértem, és akkor még nem tudtam, mi az a petrezselyemszerű levél, amivel megszórták, csak azt, hogy borzasztó íze van. Mikor megláttam, hogy a főételnek kért tacómon is ez a cucc van, sírni tudtam volna. Azóta tudom, hogy ez a korianderlevél, és az emberek egy része nagyon szereti, mások viszont borzasztóan utálják, és ennek genetikai okai vannak. Tökre elszomorít, hogy egy ilyen megosztó fűszer esetén nem kérdezik meg a vendéget, hogy tehetnek-e belőle a kajára - az étlapon mellesleg nem is szerepelt, hogy koriander is lesz a kaján. Sajnos azt látom, hogy Budapesten is terjed ez a fűszernövény, és kérdezés nélkül szórják a kajára.

Úton a szállás felé még beugrottunk egy sörre a Karja Kelderbe, ami állítólag Tallinn legrégebbi kocsmája. 

Ezúttal a Sauna utca még hangosabb volt, mint előző este, és a diszkó is megnyitott. Ez azt eredményezte, hogy konkrétan berezegtek az ablakok a szobánkban éjszaka. A fáradtságtól szerencsére még így is tudtunk aludni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése