BBU Föld alatti futás 7 km (február 25)

A Föld Alatti Futás is olyan móka, amit nem érdemes kihagyni. Szeretem az ilyen futós rendezvényeket, ahol a sport nem csak verseny és teljesítmény, hanem van mellette valami extra, amitől tényleg szórakozássá válik a futás. Ez a rendezvény elég sok extrát hozzátett a mozgás öröméhez, a kőbányai pincerendszerbe olyan show-t varázsoltak, amit kár lett volna kihagyni.

A 7 km-es Minimaraton futamra neveztem, ami délben indult. 11 körül már a helyszínen voltam, a versenyközpont a Kőbányai Gyermek és Ifjúsági Szabadidő Központ volt. Nem voltam még BBU-s eseményen, így kicsit tartottam tőle, milyen szervezés vár, de alapvetően kellemesen csalódtam. Gond nélkül megkaptam a rajtcsomagom, volt öltöző, ruhatár, chipes időmérés, érem, ahogy illik. Az egészségfelmérős asztalnál mérettem testzsírszázalékot, mert már régóta kíváncsi voltam rá. Vicces volt, hogy az egészségügyis nő valamit nagyon elnézett a táblázatban, mert az egyébként bőven az egészséges kategóriába eső eredményemre azt mondta, hogy ez már az elhízott. Otthon leellenőriztem, mert azért na, van rajtam felesleg, de nem ennyi. A BMI-m természetesen magas, de már megszoktam, hogy mióta sportolok, hiába nézek ki sokkal értelmesebben, a kilók nem mennek le. Szeretem azt gondolni, hogy átalakultak izommá, és reménykedem, hogy ez tényleg így van.

Dél előtt nem sokkal kezdődött a bemelegítés, majd pontban 12-kor indult az első szakasz. Ötvenesével indítottak minket, hogy ne legyen torlódás, én a 4-5. hullámmal rajtoltam. Azt már az elején éreztem, hogy nem lesz ez annyira laza futás, mint amire számítottam, valahogy lélekben nem készültem fel kellően. Zavart, hogy nem tudom, mennyit futottam, mert nem voltak km jelző táblák. (Ez mindig nyomasztó.) És fújt a szél. És az első párszáz méter után indokolatlan emelkedő következett, amire nem számítottam. Aztán sík szakasz, lejtő, majd újra emelkedő. Fúúúúúú. Aztán megint sík, és egy hosszú-hosszú lejtmenetben értük el a pincerendszer fölé épült gyártelepet. Fura volt régi gyárépületek között macskakövön futni. 3,5 km-nél volt egy frissítés, utána kezdődött az izgi rész, a pince.

Ez még a verseny eleje, azért nincs olyan döglött fejem.

Ha egy mondatban kéne összefoglalnom, akkor annyit írnék, hogy baromi jó volt! Teremről teremre haladtunk, és tele volt a pince látványosságokkal: fényfestések, lendületes zene, táncosok, hangulatos dekoráció, tényleg nagyon ötletes és látványos volt. A padló viszont csúszott, volt is versenyző, akit a mentő vitt el lábtöréssel. Láttam a lehelletem, de nem fáztam, kellemes volt a hűvös odalent. A végén egyszer-kétszer erőt kellett gyűjtenem és sétálnom pár lépést. Tényleg nagyon zavar, ha nem tudom, mennyi van még hátra, nem tudom rendesen beosztani az erőm olyankor. Lent a pincében majdnem 2,5 km-t töltöttünk, úgyhogy csak tippelni tudtam, mikor jutok a kijárathoz. 

Mikor kiértem, megcsapott a kinti hőmérséklet, és nem esett jól. Rajt előtt még fáztam, haha. Fáradtnak éreztem magam, és az hajtott, hogy egy előttem futó társaság említette, hogy már csak 600 m van hátra. Hohó, akkor mindjárt vége! Utolsó erőmmel bezúztam a célba. 48 perc 39 m alatt lett meg a 7 km. Hát nem egy világbajnok eredmény, de az élmény a lényeg és a mozgás. Megkaptam az érmem, nagyon cuki. :)

Pincebejáratos érem.

Futás után belegondoltam, hogy a félmaratonisták ezt a távot még kétszer lefutják, és pfff, mit képzelek én, hogy félmaratont fogok futni, mikor egy kör után kipurcanok. Van még hova fejlődni.

Jó élmény volt, szívesen mennék máskor is.

Itt lehet nézni képeket, milyen is volt a pince a fényjátékokkal.