2015. március 26., csütörtök

taplóságok

Megvolt az első ügyfél, aki megríkatott. 

Nyilván ha gyakorlottabb lennék és találkoztam volna már paraszt ügyféllel, fel se vettem volna, de túl jó sorom van, elkényeztetődtem a sok kedves telefonáló között. 

Nyilván az én kurva anyámat, hogy a büntetőkamat mint olyan létezik, meg azért is, ha ilyen-olyan oknál fogva él vele bank. Az is az én saram természetesen, hogy nem képes az adós írott szöveget értelmezni. Arról már ne is beszéljünk, hogy a másik kolléga miatt is én vagyok a hibás. Az elszámolással kapcsolatos jogszabályokat is bizonyára én találtam ki, és mellesleg dögöljek meg, hogy betartom a belső szabályzatot. A világ nagy bánatára nem születtem robotnak, a memóriám a hadarva előadott zagyva szöveget nem képes szóról szóra eltárolni és utólag előhozni. Az ügyfélszolgálatra meg alap, hogy csak inkompetens idiótákat vesznek fel, mindenki úgy jár a legjobban. És természetesen a felsorolt összes problémát megoldja, ha többek között név szerint ellenem is panaszt ad be a kedves ügyfél, miközben nem hagyja, hogy segítsek. A tuti módszer pedig az MNB-vel való fenyegetőzés, ahol szintén név szerint ellenem fog panaszt benyújtani. Sok sikert hozzá.  (Kár, hogy valószínűleg pofán fogják röhögni.)

Egy ilyen húszperces tortúra után jobbnak láttam elvonulni a mosdóba bőgni és kiadni a feszültséget. Mert nem vagyok ahhoz szokva, hogy ilyen rosszindulatú, korlátolt nyomoroncok az összes kudarcukat és frusztrációjukat az én nyakamba zúdítják, mintha tehetnék bármelyikről is. Meg én nem is értem, hogyan gondolhatja valaki, hogy ha faszparaszt módra beszél az ügyintézővel, aki próbálná megoldani a problémáját vagy legalább elmagyarázni, mi miért történik, annak lesz bármi eredménye. Végülis lett, egész nap fos kedvem volt emiatt, és nem voltam képes olyan lelkesen felvenni a telefont, mint eddig. 

Valahol sajnálom ezt az embert, mert elég szar élete lehet így, ilyen értékrenddel, de valójában mélységesen megvetem. A legjobban azt sajnálom, hogy nem tudtam kivédeni a negatívságát és hatással volt rám. Annyi jó van az egészben, hogy találkoztam már ilyennel is. Legközelebb kevésbé érint majd meg egy paraszt ügyfél. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése