2016. december 7., szerda

tranbär

Ahhaha, megvan az új kedvenc kajám: a vörös áfonya. Hát van ennél finomabb gyümölcs? Ma húsgolyókat ebédeltem, kis tálkában adtak hozzá áfonyát, zseniális volt a húshoz! Vettem vörös áfonyás gyümölcslevet, annyira finom, hogy hazafelé tele fogom tömni vele a bőröndömet. 

Svéd húsgolyó vörös áfonyával
Reggel sikeresen kinyomtam az ébresztőmet, és akkor ébredtem, amikor már ott kellett volna lenni a tréningen. Még jó, hogy közel van az épület, negyed órát késtem csak, és még el se kezdték. Tréning után voltam futni a konditeremben, majd szaunáztam egy órát. Hamar hozzá tudnék szokni ehhez az életvitelhez. 

Ooszlán még mindig nincs meg, de már riasztották a mosószolgálatot, ahova az ágyneműhuzatokat viszik, hogy nézzenek körül. Kezdek becsavarodni a tehetetlen várakozástól. Ráadásul reggel a recepciós megkérdezte a szobaasszonyokat, és azt mondták, az ágyon hagyták a plüssömet. Ha az ágyon hagyták volna, nem lennék két napja idegben. Már százszor felforgattam a szobát, egyszerűen nincs itt. Az esti recepcióslány viszont tökre együttérző, látom rajta, hogy sajnálja és reméli megkerül. Én is nagyon remélem. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése