2014. február 11., kedd

insomnia irl

Eddig fogalmam nem volt, milyen érzés kipattanó szemekkel bámulni a plafont alvás helyett.

11 körül lefeküdtem aludni, 2-kor mindenféle zajok felébresztettek. És én azóta ébren vagyok. (A nemalvás fertőző?)

Oké, pár napon belül másodszor sikerült egyazon személy által egészen mélyen megbántódnom. Ezen azért tud kattogni az agy, mondjuk egy bő félórát.

Három körül magamhoz vettem némi homeopátiás altatót, amiről eddig is sejtettem, hogy placebo, most meg is bizonyosodtam róla.

Négyig mantráztam magamnak, hogy ha csukott szemmel fekszem, az is pihenésnek számít.

Fél öt körül lezuhanyoztam. Sokkal kényelmesebb lett utána az ágyam, de el így se aludtam.

Öt körül fejben elkezdtem fogalmazni ezt a bejegyzést.

Háromnegyed hatkor melegítettem kávét (hálistennek még van), felöltöztem, most nyilván ülök a gép előtt kávét kortyolva.

Úgy döntöttem, ha már ilyen szépen ébren vagyok, elhúzok dolgozni hétre. Ilyen utoljára szeptemberben volt, amikor még lelkes voltam.

(Nem tudom, mi baja az agyamnak mostanában. Nem hagy aludni, amúgy meg creepy álmokkal bombáz. Ki álmodik olyat, hogy részeg? Ki álmodik olyat, hogy hallucinál, és nem tudja álmában eldönteni, mi a valóság és mi az, amit csak odaképzel, és ettől úgy érzi, megőrül?) 

4 megjegyzés:

  1. pl én. :D elmúlik, nyugi. próbálj ki vmi nyugtató gyógyteát (a naturlandé elég brutális), v edzést meló után, sokat segít :)

    VálaszTörlés
  2. Lehet kicsit túlpörgeted magad, nem? Lásd eggyel alábbi bejegyzés. Én egy időben amúgy azt álmodtam mindig, hogy megverek-megölök valakit. Na az ijesztő volt. Aztán elmúlt. :D

    VálaszTörlés
  3. Köszi, Minc, ha lesz még ilyen, akkor kipróbálom, de remélem, hogy ez volt az első és utolsó ilyen eset. Nem szeretném, ha rendszeres lenne, mert elég borzasztó volt.

    Cucumalac, ja, lehet. Erre eddig nem is gondoltam. :D A legeslegrosszabb rémálmom azt volt, amikor azt álmodtam, hogy démonok üldöznek, de szerencsére felébredtem. Aztán kiderült, hogy nem, még mindig alszom, és kezdődött újra az egész. Amikor nagy sokára végre sikerült tényleg felébredtem, akkor már nem hittem el, hogy tényleg ébren vagyok. Na AZ volt félelmetes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyszer álmomban felültem az ágyamban, visszanéztem és ott aludtam. Jó szar volt, visítottam. Azt szeretem ha nagyon fáradtan vagy részegen dőlök be az ágyba, akkor tuti nem forgolódok, meg nem rémálmodok, akkor nincs kapacitásom ilyeneken kattogni.

      Törlés