I. Dunakanyar Félmaraton, 12 km

Nem mondom, hogy jólesett vasárnap reggel hajnalok hajnalán felkelni és a 8:07-es vonattal Nagymaros felé robogni, hogy 12 km-t futhassak. Legszívesebben aludtam volna tovább, de a nevezési díj már réges rég be lett fizetve, Minccel is megbeszéltük, hogy együtt megyünk, meg tudtam én, hogy jó lesz, csak az ágyból kikelni nehéz. Eltekertem a Nyugatihoz, vonatra fel, Nagymarosnál le, séta a versenyközpont felé. Kicsit sokkolt a kanyargó sor a rajtszámfelvételnél. Merthogy ez volt az első Dunakanyar Félmaraton, de láthatóan sokakat megmozgatott az esemény. De ki ne szeretne a Dunakanyarban futni? ^_^ 

Bevallom, egészen máshogy terveztem ezt az év eleji futószezont. Mikor neveztem a versenyre, meg voltam győződve, hogy ekkorra lazán futom a 10 km feletti távokat, a 12 már meg se kottyan. Aha. Ehhez képest a verseny előtt egyszer sikerült 13 km-t futnom kb. véletlenül; elindultam és nem volt kedvem megállni, a lábam is bírta, de akkor éppen olyan lelki állapotban voltam. Féltem, hogy a versenyen nem jön elő ez a state of mind, próbáltam tréningelni magam agyban, hogy meglegyen a kellő akaraterő és belső béke. Hoszabb távokon ugyanis egy idő után ez hat: tudod, hogy bármennyire szeretnél éppen máshol lenni térben vagy időben, ott vagy a futás közepén, és tudod, hogy ezt végig kell csinálni, még ha fáj is. Ehhez kell jó adag fegyelem és elfogadás, anélkül nem megy. Tudtam, hogy nehéz lesz. 

Tényleg az volt. De nem annyira, mint gondoltam. 10:20-kor indult a mezőny. Örültem, hogy viszonylag sokan vagyunk, legalább nem feltűnő, ha lassú vagyok és későn érek be. Az első 4 km viszonylag gyorsan, kényelmes tempóban eltelt, Minccel együtt futottam, még beszélgettünk is. Aztán éreztem, hogy lassítanom kell, ha ezt még 8 km-en át bírni akarom. A bicikliúton haladtunk Zebegény felé, balra a Duna, jobbra az autóút. Az augusztusi Panorámafutás jobb volt abból a szempontból mindenképpen, hogy könnyebb volt a táj szépségére koncentrálni, és messze volt a forgalom.  Itt próbáltam a tájra összpontosítani, de nem annyira sikerült.

Az első frissítés 2 km után volt, a második 6 km-nél, ott volt a fordító is. Feltankoltam, és felkészítettem magam lélekben, hogy még ugyanennyi van hátra. Elégedetten láttam, hogy bőven van még mögöttem futó. Nem rengetegen, de azért szép számmal, és voltak, akik tőlem jócskán lemaradva futottak. Megnyugtató tudni, hogy nem én leszek az utolsó. 

A visszaút hosszabbnak tűnt, mint az odafele. Még a legenyhébb lejtőnek is megörültem, az egyenes és minimálisan is emelkedő szakaszokat utáltam. Szembe fújt a szél, és nem mertem nyitva tartani a számat, mert egyre több bogárka ütközött az arcomnak. Az orromon viszont alig kaptam levegőt, folyamatosan tele volt, még jó, hogy vittem zsepit. 

A legrosszabb az utolsó 2 km volt. Tízeket szoktam futni, valamennyire már hozzá vagyok szokva, utána jönnek a gondok. Őrült nagy akaraterő kellett, hogy ne álljak meg. Tudtam, hogy közel vagyok már, talán ettől lett még nehezebb. Fájt a lábam, éreztem, hogy ürülnek az energiatartalékok. Pláne ciki lett volna megállni, hiszen feltűntek az első szurkolók, onnantól már nem túl elegáns sétálni. :D 

(Bszki, most látom az eredménylistán, hogy nem is 12, hanem 12,5 km-t futottunk. whaaaaaaat lol.:D És én azt hittem, az Endomondo nem bír rendesen mérni.)

1 óra 34 perc 24 mp alatt futottam le az -ezek szerint- 12,5 km-t, ez 7:33 perc/km. Lehetne jobb, de nem rossz ekkora távon. 351 indulóból 321-ik lettem. 

Célfotó

Kellett 10 perc pihenő, miután beértem. Először fáztam, aztán zsibbadt a lábam, végül alig bírtam ráállni. A bal térdem vészjóslóan fájdogált. Szerencsére elmúlt azóta, remélem nem lesz vele gond a későbbiekben.

Érem és Visegrád

Bár most távolabb volt a Dunapart, így is élmény volt újra a Dunakanyarban futni. A kövezkező esemény, amin a Panorámafutás szervezésében részt veszek, az a július 8-i Éjszakai Panorámafutás lesz, szintén 12 km-es távon. Nem bírok elszakadni a Dunakanyartól. ^_^