Gdansk, Lengyelország - 03. nap - Múzeumok

2020. február 11. kedd

A keddi napot a belváros és múzeumok felfedezésére szántuk. Elvillamosoztunk a Stare Miastoba, azaz óvárosba, és sétálgattunk. Megint esős napunk volt, éppen kezdett felszakadozni a felhőzet, amikor az Arany kapun (Złota Brama) átsétáltunk. A kaput a 17. század elején építették késő reneszánsz stílusban, előtte gótikus kapu állt a helyén a 13. századból.

Złota Brama és a városháza tornya

A kapun átlesve a Długa utca és a városháza tornya tárult elénk, képeslapra illő volt a látvány.

Długa utca

A városháza épületébe nem jutottunk be, éppen zártak, pedig még nem volt délután egy sem. 1346-ban a kulmi törvény értelmében szétválasztották a városi tanács és a bíróság szerepkörét, így a két testületnek külön épületre lett szüksége. Bő tíz évvel később ideiglenes városháza állt a mai épület helyén. 1378-ban indult az építkezés, négy év múlva már állt az épület, amit később többször kibővítettek: a torony például csak 1492-ben készült el. 

Az utca másik végéből

A 16. században tűzvész pusztította, akkor reneszánsz stílusban épült újjá. Ekkor került II. Zsigmond Ágost lengyel király szobra a torony tetejére. A II. világháború a városházát sem kímélte, az épület nagyrészt megsemmisült, de 1952-ben újra felépítették. 

Neptun-szökőkút

A városháza mellett áll egy másik látványosság, a Neptun-szökőkút. A 17. század elejéről származó szökőkút eredetileg festett volt, és egészen a 19. századi vízrendszer modernizációjáig csak évente néhány napon üzemelt - víztartályai a városháza és a közeli Artúr-udvar tetője alatt rejtőztek. 

Az utca végén a Zöld kapu

A Zöld kapun átsétálva már a Motława folyó partjára, a kikötőbe értünk. A kapu a 16. század második felében épült, és az antwerpeni városházáról mintázták.

Cserebogár és béka a ház falán

Gdanski Régészeti Múzeum
A Gdanski Régészeti Múzeumot kerestük fel, ha már a városházába nem jutottunk be. Odabent gyanúsan nem volt senki, még várni is kellett, hogy a pénztáros visszajöjjön és jegyet tudjunk venni.

A torony a jobb oldalon a régészeti múzeumhoz tartozik

Az első meglepetés akkor ért minket, amikor elindultunk felfedezni a kiállításokat, és az első teremben a Nílus-völgy rejtélyei című, a szudáni életet bemutató tárlattal találtuk szemben magunkat. Végülis érdekes volt, de azt hittük, Gdansk és környéke történetéről fog szólni a múzeum, nem általános régészetről. Később azért megtaláltuk a számításainkat is, de tény, hogy ez a Régészeti Múzeum általánosan érti a régészetet. Ha a városról akarunk többet megtudni, a városházában található Várostörténeti Múzeummal jártunk volna jól. Nem bántuk, hogy így alakult, így is elég érdekes pár órát töltöttünk itt.

Urnás sírhely

Az emeleten már a környéken talált leleteket nézegethettünk a kőkortól kezdve egészen a középkorig. Pomeránia benépesítése a pleisztocén jégkorszak után kezdődött, amikor a területet beterítő skandináviai gleccser visszahúzódott, és megkezdődött a felmelegedés. Az emberi jelenlét első jelei az i.e. 10-9. évezredből származnak ezen a területen. Az i.e. 8. ezredtől az i.e. 5. évezredig itt élő népcsoportok vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak, és kőeszközökkel munkáltak meg fát és bőrt. Az i.e. 5-4. ezredben délről földművelő népek érkeztek a területre, ebből az időszakból származnak a vonaldíszes kerámia kultúrájának leletei.

Csónak

Pomeránia nagyobb populációval való betelepítése viszont a tölcséres szájú edények kultúrájához köthető az i.e. 4 - i.e. 3. ezredben. A neolitikum végére a Gdanski-öbölben tengeri népcsoport telepedett le, a Rzucewói kultúra tagjai, akik a part mentén éltek, és halászattal tartották fenn magukat. Ők voltak az  elsők, akik a helyi borostyán feldolgozását a gazdaság fontos részévé tették.

Arcos urna

A bronzkorban a Lausitzi kultúra dominált Közép-Kelet-Európában: ékszereket, fegyvereket, konyhai eszközöket készítettek bronzból, és az urnamezős (hamvasztásos) temetkezés volt a divat náluk. A vaskorban a pomerániai kultúra volt jellemző, ők arcos urnákba temették halottaikat.

Fegyverek

Az i.sz. I. századtól római behatások érték a Gdansk környéki népeket, egyre élénkebb kereskedelmet folytattak ugyanis a birodalommal. Megjelent a halottak eltemetésének szokása a hamvasztásos temetések mellett.

Borostyán minibútorok

Láttunk még kiállítást a történelem előtti emberek betegségeiről, 1000 év régészeti leleteiről, valamint a helyi fő exportcikkről, a borostyánról.

A sétányba belógó épület bal oldalt a Crane, azaz daru. A 15. században ezzel a daruval mozgatták az árut a hajókra

A régészeti múzeum után tovább sétálgattunk és nézelődtünk az öböl mentén.

Enyhén giccses körhinta

Amíg odabent voltunk, kicsit esett az eső, és továbbra is borult volt az ég, bár néha kisütött a nap. Ki akartuk használni, hogy éppen nem esik, ezért sem siettünk tovább a következő múzeumba.

Óriáskerék

Úgy döntöttünk, megnézzük a magasból a várost, erre pedig a legalkalmasabbnak egy óriáskerék bizonyult a víz mellett.

A kikötő óvárosi része nappal szemben, középtájt a Crane oldalról

A nézelődés mellett azért is jó volt beülni a fűtött kabinba, mert kint elég hideg volt.

Kilátás a kerékből

Az óriáskerék az AmberSky névre hallgat, és 2016 óta viszi a magasba a turistákat. Akárcsak Budapesten, először itt is csak szezonális látványosság volt, majd állandó helyet kapott. Egy főnek 28 zloty a jegy, ami kb. 2000 HUF-nak felel meg.

A II. világháborús múzeum és a daruhalom körülötte

Valószínűleg a városháza tornya lett volna a legjobb választás kilátás szempontjából, a kerékből csak az egyik irányba láttunk a városra, egyébként a kikötő daruhalmát, egy építései területet és egy ipartelepet csodálhattunk meg. Három-négy kört tett meg az óriáskerék, utána kitessékeltek minket. Egynek jó volt, de nem a legszebb a kilátás innen, ez tény.

Zwodzony híd

Második Világháború Múzeuma
Visszasétáltunk a másik oldalra, és megkerestük a II. Világháború Múzeumának bejáratát. Pont jókor jártunk ott, keddenként ingyenes a belépés, de egyébként se lett volna drága, 23 zloty.

Hitler születésnapjának tiszteletére tölgyfákat ültettek szerte a birodalomban, ez a kő is egy ilyen fát jelzett

A múzeum már méretéből adódóan is bámulatos, de a kiállítás is elképesztő. Az épület alapterülete 23.000 négyzetméter, ebből 5000 csak az állandó kiállítás. 2012-ben kezdték építeni, 2017-ben nyitotta meg kapuit. Nem értem, hogy lehetséges, hogy sosem hallottam erről a helyről, pedig akkora mennyiségű tudás, információ és emlék lakozik itt a világháborúról, ami hihetetlen. A belső tér már magában is izgalmas, néha kicsit labirintusszerű, de a jól kihelyezett információs tábláknak köszönhetően nem lehet eltévedni.

Propagandaplakátok

Azt kicsit elfelejtettük, hogy mégiscsak Lengyelországban vagyunk, egy olyan országban, amit elemi erővel sújtott a háború. Valószínűleg a világ minden pontján nehéz téma a II. világháború, de itt különösen az. Már ahogy beléptünk, a háború borzalmairól és a béke fontosságáról szóló videót láttunk. A tárlat eleje alaposan bemutatta a különböző nemzetek diktatorikus rendszereinek jellegzetességeit, aztán következtek a háború borzalmai.

Egy kis hazai

Több teremben videókat vetítettek: túlélők visszaemlékezéseit, korabeli híradásokat, rövid dokumentumfilmeket. Egyszerűen megrázó volt az egész. Haladtunk teremről és teremre, és hol a kezem szorult ökölbe, hol a gyomrom rándult görcsbe, hol a torkom fojtogatta sírás. A legjobban talán a légitámadásokat bemutató videó érintett meg: sorban vetítették a korabeli felvételeket a városok bombázásáról, évszámmal és lakosság számával együtt. Szívszorító volt nézni az esztelen pusztítást.

Náci karácsonyfadíszek

Alig jártunk a kiállítás felénél, amikor a teremőrök elkezdték lassacskán kiterelni az embereket, így a második felén csak átszaladtunk. Hatalmas mennyiségű anyag gyűlt össze a múzeumban, erre tényleg egy egész napot rá kell szánni. Vagy négy órát voltunk bent, és bőven nem értünk a végére.

Lezsibbadva, az élménytől megérintve hagytuk el az épületet. Az egész napos mászkálásban megéheztünk, a Restauracyjka Pod Bandera étterembe ültünk be vacsorázni. Itt főtt pirogot szolgáltak fel, sütött verzió nem volt. Kicsit tartottam tőle, mert ettem már nagyon rossz főtt pirogot, igaz, Katowicében, de az itteni szerencsére nagyon finom volt.

Nem maradtunk ki sokáig, reggel korán keltünk, mindkettőnknek viszonylag korán ment a gépe. Az enyém 9:35-kor indult Malmöbe, de időben ki akartam érni a reptérre. Este még megvettük online a vonatjegyeket a reptérig, elpusztítottuk a maradék sört, és eltettük magunkat másnapra.   

Gdansk, Lengyelország - 02. nap - Tengerpart

2020. február 10. hétfő

Fel akartunk kelni időben, de már 10 is elmúlt, mire magamhoz tértem. Miközben megreggeliztünk és készülődtünk, odakint szakadt az eső, ami elég aggasztó volt, mert a tengerpartra terveztünk kimenni. Szerencsére mire elindultunk, pont elállt. 

Villamossal fél óra volt a tengerpart. Útközben láttunk egy hatalmas szivárványt, szomorkodtam is, hogy mire odaérünk, tuti eltűnik.

Szivárvány fotózás

Tévedés, a szivárvány még egy órán keresztül látható volt! Egyszerűen nem akart eltűnni: amikor úgy tűnt, már tényleg nem látható, akkor valamelyik szára még gyorsan előtűnt újra.  

Egy kis Balti-tenger, nem a szokásos tallinni irányból

Nagyon hideg volt, igazi jeges szeles hideg, de ledobtam a cipőmet és besétáltam a vízbe.

Lefagyás

Még a homok is jéghideg volt, a víztől úgy éreztem, lefagy az agyam. 

Gigaszivárvány

Kisütött a nap (Máté fotója)

Míg a parton voltunk, többféle arcát is láttuk a tájnak: volt borult ég, szemerkélő eső, napsütés, szakadó eső. 

Sötét felhők

Fotóztunk, bámultuk a szivárványt, majd végigsétáltunk a parton a nagy mólóig.

És napsütés

A kellemetlen idő ellenére sétálgattak emberek a parton, sok cuki kutyával találkoztunk. El tudom képzelni, mekkora élet lehet itt nyáron, amikor strandolni is lehet - a tengervíz július-augusztusban 21 fokos is lehet.

Elhúzódnak a felhők

Kisétáltunk a Molo w Brzeźnie mólóra, de nem nagyon lehetett ott megmaradni, mert erős szél fújt.

Oroszlán a móló bejáratánál

Közben az  eső is újra rákezdett. Abból a szempontból pont jókor, hogy kezdtünk megéhezni. Az esőt egy közeli halétteremben, a "Gruba Ryba" Restauracjaban vészeltük át. Vegaként nem volt túl nagy választási lehetőségem, de a hatalmas adag paradicsomlevessel és az egyébként köretnek számító sültkrumplival nagyon is jóllaktam. 

Újra felhősödik az ég

Az ebédhez forralt bort kortyolgattam, remekül ellensúlyozta a kinti cudar időjárást. 

Erdei út

A bőséges ebéd után a strand mögötti erdőben folytattuk a sétát.  Nem kis meglepetésünkre egyszer csak Ronald Reagenbe és a II. János Pál pápa, persze csak szobrok formájában. 

Reagen és II. János Pál

A Reagen park egyszerre szoborpark és szabadidős tevékenységre kialakított helyszín: a szobrok mellett szabadtéri edzőterme, görkoris pályája és játszótere is van. Gdanskról az a benyomásom, hogy sok a zöld területe. A tengerpart alapból tök jó sétálgatni, de nagyok sok park van a városban szétszórva.  

Lájk a szabadságnak

Kezdett sötétedni,elhagytuk a parkot mi is. Egy közeli kisboltban vettünk pár dolgot, reggelit például másnapra. Találtam borscs instantlevest, abból jól feltankoltam. Visszabuszoztunk a szállásra, lepakoltunk, és elmentünk vacsorázni. A Tutti Santi éttermet néztük ki, ami térképen nem tűnt nagyon távolinak, de nagyon fájdalmas volt a jéghideg szélben fél órát sétálni. A kaja finom volt, de megszenvedtük, amíg odaértünk. Visszafele hiába nem volt jegyünk, inkább villamosoztunk, egyszerűen nem bírtam volna még egyszer megfagyni. 

A nap zárásaként a Graciarnia pubba ültünk be, ami egy kézműves söröző és társasjátékozó hely. Nagyon tetszett, mert pozitív hangulata volt: tele volt társasozó fiatalokkal, a pultos srác tök jófej volt, és a sörök is finomak. 

Guckler Károly sétány és az Újlaki-hegy

Idén a március nem csak a tavaszt hozta el, hanem az utálatos korona vírust is. A vasárnapi állás szerint (még csak?/már?) betiltották a tömegrendezvényeket, bezártak a mozik, színházak, a munkahelyemen erősen javasolt a home office, és valószínűsítettem, hogy már csak napok kérdése a teljes kijárási tilalom. Rosszul vagyok a gondolattól, hogy a négy fal között töltsek heteket. Ha még egy #maradjotthon-t vagy #staythefuckathome-ot meglátok, felgyújtok valakit. Utálom ezt a hülye vírust, utálom a korlátozásokat, utálom, hogy a csapból is ez folyik, utálom, hogy nem ignorálhatom, utálom, hogy érdekel, de már herótóm is van tőle, utálom, utálom, utálom. Persze közben nekem is ez tölti ki a mindennapjaimat, folyamatosan frissítem a híreket, mindenkivel ez a téma, mindenki bizonytalan, és jól esik kibeszélni az aggodalmakat. Előző héten minden nap bementem dolgozni, pedig békeidőben két napot otthonról tolom a melót, de pont azért, mert tudtam, hogy nem sokáig tehetem meg a bejárást, a szokásosnál jobban igényeltem a kollégáim társaságát. Szóval a lelki békém megőrzése érdekében szükségét éreztem egy rövid fejszellőztető túrának. A Guckler Károly erdei utat néztem ki, mert rövid, és a hírek szerint nemrég felújították.  

Bőven benne jártunk a délutánban, mire elindultunk foxszal és Csabával hármasban. A Fenyőgyöngyéig buszoztunk. Úgy tűnt, nem csak nekem voltak hasonló gondolataim, hogy használjuk ki ezt a hétvégét, mert ki tudja, mit hoz a következő: tele volt a környék parkoló autókkal és sétáló, kiránduló emberekkel. A kéken indultunk a Hármashatárhegy irányába, és folyamatosan jöttek szembe és előztek is hátulról az emberek. 

Irányjelző fa

A zöld keresztre kellett átcsatlakoznunk, onnan indult a séta a domb oldalában. Mielőtt elindultunk volna rajta, meguzsonnáztunk a padoknál.

Kanyargós út

Kicsit hűvös volt, de kiránduláshoz ideális idő, a nap ragyogóan sütött.

Óbuda, középtájt a Rókahegy, jobba a Megyeri-híd

A sétautat tényleg kipofozták, több helyen is kilátópontokat hoztak létre, ezek nem voltak ott, mikor legutóbb arra jártunk.

Fiúk

Nem mentünk végig a Guckler úton, mert egy ponton lekanyarodott a hegyről, és az Erdőalja úti buszmegállóhoz vitt volna minket, ezzel pedig igen hamar véget ért volna a kis sétánk.

Szikla és út

A Virágos-nyeregnél kerültünk újra napfényre. És úristen, ez a napfény annyira életmentő volt! Kicsit azt éreztem, amit tavaly az első igazán tavaszi túránkon: végre kiszabadultam, végre a természetben vagyok, végre itt a tavasz! Ezen érzések mellé elképesztően frusztráló a gondolat, hogy bármikor bekaranténozhatnak.

Napsütés, Virágos-nyereg

Attól csak még boldogabb voltam, hogy pont az arany órában jártunk, amikor szerintem a legszebbek a színek.

Már a sárga úton

Két lehetőségünk volt: felmenni a HHH-ra vagy az Újlaki-hegyen keresztül visszamenni a betonútra, ami a Kecske-hegy előtt vezet le egészen Fenyőgyöngyéig. Csaba benne lett volna a Hármashatárhegy meghódításában, de fox és az én emlékezetemben élénken élt a kép a felfelé vezető útról: a Budai-hegység túraútjainak általunk egyik legjobban utált szakasza ez. Szerencsére Csaba meggyőzhető volt.

Bukik le a nap

Többször írtam már, de még mindig az Újlaki-hegy kilátása a kedvencem a budai hegyekben. Ráadásul most sikerült pont naplementére felérni a csúcsára, úgyhogy még gyönyörűbb volt!

A HHH és a város

Nem mellékesen ez az a hely, ahol foxot férjül kértem, és nyilván mindketten szívesen emlékeztünk vissza rá.

Lement a nap

Lemásztunk a hegyről, rátértünk a betonútra, és lesétáltunk a Fenyőgyöngyéhez. Később nálunk még játszottunk a Pandemic-kel, és foxék stílusosan Dekameron pizzát rendeltek maguknak vacsorára. Jó nap volt ez, pár órányi igazi szabadságérzettel.

Meg fogok bolondulni, ha nem foghatom magam bármikor és mehetek ki a természetbe. Az ilyen vészterhes időkben érzi az ember igazán, mennyit is ér a szabadsága, és milyen bénító tud lenni a bizonytalanság: meddig is birtokolhatom teljes egészében ezt a szabadságot? Tudom, hogy közös cél, hogy minél lassabban terjedjen a vírus, racionálisan felfogom, megértem, betartom, de nem fogok hazudni, engem elképesztően nyomaszt, ha korlátoznak és megmondják, mit csináljak, egyszerűen felőröl. Ameddig nem tiltják, addig ki fogok járni esténként sétálni, futni vagy biciklizni, és hétvégente kirándulni. A városban meg csakis biciklivel közlekedem. Legyünk túl ezen az időszakon mihamarabb: még csak pár napja tart, de az örökkévalóságnak tűnik. 

Gdansk, Lengyelország - 01. nap - Gdansk óváros

Gdanskról már nagyon sok képet láttam, és évek óta terveztem, hogy egyszer megnézem ott a karácsonyi vásárt. Amikor Máté megkeresett egy keddi napon, hogy nem mennék-e el vele szombaton Gdanskba, mert a barátnője családi okok miatt nem tud menni, akkor először sajnálkoztam, hogy ez megoldhatatlan, aztán egy gyors kereséssel rájöttem, hogy vasárnap reggel igazából minden probléma nélkül, olcsón el tudok repülni Varsóba, onnan pedig 3 óra vonattal az út. Osztottam-szoroztam, anyagilag is belefért, szabadságot is ki tudtam venni következő hét szerdájáig (nagyon örülök, hogy ilyen könnyen elengedtek a munkahelyemről), úgyhogy eldöntöttem, hogy megyek. A hét további részében a hazautat tervezgettem, mert azt nem tudtam ilyen egyszerűen megoldani: az tűnt a legolcsóbb, de nem teljesen elvadult megoldásnak, ha szerda reggel elrepülök Malmöbe, és onnan megyek haza az esti géppel. A többi opció nagyon drága lett volna: mehettem volna Varsóból 110.000 Ft-ért LOT-tal, vagy Gdanskból düsseldorfi átszállással hasonló áron. 

2020. február 9. vasárnap

Február 9-én kibumliztam a reptérre, és a tervek szerint jutottam el Varsóba, onnan pedig egy nagyon modern intercityvel zötyögtem Gdanskba. A vonaton még vizet is kapott minden utas - mondjuk a vonatjegy ára egészen borsos volt, ennyi figyelmesség talán elvárható is volt. Máté a vasútállomáson várt, örültünk egymásnak, már ezer éve nem találkoztunk. A szállás 5 perc sétányira volt, egy kellemes kis apartman egy újépítésű lakóházban. Aztán Máté elmesélte a családi okokat, és a a jókedvnek hamar vége lett. Hamar elkezdtem magam kínosan érezni, hiszen annak, hogy én ott lehettem, oka volt. Az első estére ez eléggé rányomta a bélyegét, szinte lelkiismeretfurdalásom volt attól, hogy ott vagyok, de aztán ha már ott voltunk, megpróbáltuk jól érezni magunkat. 

Gdansk első írásos említése 999-ből származik, ahol azt írják le, hogyan keresztelte meg Prágai Szent Adalbert a város lakóit. Feltételezik, hogy I. Mieszko lengyel fejedelem emeltetett Gdansk helyén 980 körül egy erődöt, ezzel indulhatott a város története. 1260-ban kapott városi jogokat. Történelme során gyakran változott a város uralkodója, kedvező fekvése miatt sokan próbálták az évszázadok során elfoglalni. Lengyel hercegek, Brandenburg, Nagy-Lengyelország, Német Lovagrend, a Porosz Szövetség, mind uralták a várost hosszabb-rövidebb ideig. 1455-ben a város különleges jogokat kapott, ellenőrzés nélkül szállíthattak árut, és amolyan szabad városként működött. 1577-ben Báthory István is megerősítette ezeket a jogokat. A 18 században porosz fennhatóság alá került, majd Napóleon foglalta el, aki megalapította a Danzigi Köztársaságot. 1920-tól Danzig Szabad Városként különleges jogokat kapott. 1939. szeptember 1-jén elkezdődött a második világháború, amikor Németország megtámadta Lengyelországot, egy csatahajó Gdanskra adott le sortüzet. A háború alatt és közvetlenül utána a szovjet megszállás alatt az óváros nagy része elpusztult. A város Lengyelország része lett, az óvárost az '50-es és '60-as években újjáépíttették - a német építészeti elemek kihagyásával. 1970-ben a hajógyárban sztrájk kezdődött, a fegyveres erők felléptek a rezsimellenes megmozdulás ellen. 1980-ban Gdanskból indult a Szolidaritás. Ma 460.000 ezren lakják, fő bevételi forrása a turizmus, a hajógyártás és a vegyipar.      

Bár már elkezdett sötétedni, látni akartuk a várost, és elvillamosoztunk az óvárosba.

Piwna utca

Gdansk épületei igazán baltinak hatnak, az egyedi tetőhomlokzatok igazi északias hangulatot kölcsönöznek nekik.

A Gdanski Képzőművészeti Akadémia épülete

A Piwna utcán sétáltunk, és szinte lépésben haladtunk, mert mindig találtunk valami fotóznivalót.

Ásító nagycica (Máté fotója)

Nem tudtunk sok időt az utcákon tölteni, mert hideg volt és erős, jeges szél fújt. Kezdtünk éhesek lenni, úgyhogy kerestünk egy éttermet.

A Szent Mária Templom toronyórája - bemenne nem tudtunk, éppen átépítés alatt állt. 

A Pierogarnia Stary Myln pirogozóba ültünk be, ami nemcsak hangulatos volt, de a pirog is finom volt - igaz, egyszer a sörömet keverték el, majd a kajámat, de legalább finom volt mindkettő. 

A kikötő házai

Vacsora után még kisétáltunk a kikötőöbölbe, ahol még erősebben fújt a szél. Kicsit bóklásztunk még a városban, aztán visszamentünk a szállásra. Vettünk egy-egy sört a boltban, amit az apartmanban elkortyoltunk, aztán én ki is dőltem a fárasztó nap után.