2015. szeptember 5., szombat

Cseszneki kalandok

Ha már így belejöttem a túrázásba és múlt hétvégén amúgy is Zircen voltam, elhatároztam, hogy ellátogatok Csesznekre. Hiába éltem le életem első 18 évét a Bakonyban, a cseszneki várnál jártam vagy kétszer: van egy halvány emlékem, mintha gyerekként egyszer elvittek volna megnézni, egyszer pedig a várjátékokon voltunk az István, a király-on, de az nem a várban van, hanem alatta a mezőn. Szégyen, hogy egy tőlünk csekély 10 km-re fekvő várromot sose láttam rendesen, de ezt most bepótoltam. 
A vár!
Összeszedtem kisebbik húgomat és Dave-et. Odafele buszoztunk, a győri buszról szálltunk le Csesznek megállóban. Már a megállóból a faluba vezető lépcső mosolygásra késztetett. 
Igazi motivációs lépcső
Életemben először nem úgy indultam neki egy túrának, hogy valaki más ismerte az útvonalat vagy én magam tudtam emlékezetből, merre kell menni. A felfestett jelzések alapján követtük a piros keresztet, ami felvezetett a várhoz. Előtte még bekukkantottunk a Kőmosó szurdokba. 
Mesés.
A jelzést követve az út felszaladt egy domboldalba, ahol egy zsidó temetőbe botlottunk.
Hangulatos.
Hamarosan emelkedni kezdett az út. A várhoz vezető bekötő úton lyukadtunk ki, immár a falun belül. 
Célegyenesben.
A cseszneki vár a tatárjárásnak köszönheti létrejöttét. Később a Csákok, majd a Garaiak birtokában volt, a török hódítások idején végvárként funkciónált. (Azt remélem vágja mindenki, hogy Csesznek kis túlzással majdnem Budapesttel van egy vonalban, azért kemény lehetett, amikor végvár volt.) Volt barokk kastély az Esterházyak idején, aztán jött egy földrengés, utána egy tűzvész, és volt vár, nincs vár. Azóta rom. Ottjártunkkor egyébként nagy munka folyt, úgy tűnik, pöpec kis látogatócentrum épül a bejárathoz. 
Vár állott, most kőhalom.
A belépő egyébként nagyon olcsó, 300 a diák, 500 a felnőtt jegy, és mint a vár rekonstrukciójára és fenntartására megy. 
Torony zászlóval.
Ahhoz képest, hogy emlékeim szerint mennyire kicsi a vár, egész sok időt töltöttünk ott. Amit sejthettem volna, de csalódást okozott, az az, hogy hiába vezet híd a toronyba, nem lehet átmenni rajta, a bejárat le volt rácsozva. 
Alulról megnézve tényleg nincs olyan állapotban az átjáró, hogy arra ember rálépjen.
Egyébként a kilátás is elég pazar. Abszolút megértem, hogy pont ide kezdtek el építkezni. 
Kilátás a várból
Mielőtt útra keltünk volna, a panorámát néztük és elfogyasztottunk egy seritalt, hogy a hazaút kellemesen induljon. A terv ugyanis az volt, hogy gyalog megyünk haza. Készítettem egy fasza útvonaltervet is, amit egy pontig tudtunk tartani, aztán természetesen borult minden. 
A Kő-árok
Utunkat a zöld csíkos jelzést követve, a Kő-árkon át folytattuk. Tényleg igazi vadregényes bakonyi tájon jártunk, és a legszebb az volt, hogy egy teremtett lélekkel se találkoztunk, csak mi voltunk és az erdő.
Ha itt víz folyt volna éppen, az elég szívás lett volna.
4 km séta után értünk ki Gézaházára. 
Romos épület Gézaházán.
Az eredeti terv szerint innen áttértünk volna egy másik jelzésű turistaútra, ami levisz a Cuha mellé, de mivel kezdett ránk esteledni, úgy döntöttünk, az a biztos, ha maradunk a 82-es főút mentén, és ott sétálunk. Egy élmény volt, az biztos. Magával a sétával nem volt gond, végre részletesen megfigyelhettem a tájat, amit egyébként csak buszból vagy autóból elsuhanva láttam. A problémásabb inkább a forgalom volt, ezen a szakaszon kissé szerpentines az út, sok a beláthatatlan kanyar, gyalogosforgalom nincs, úgyhogy gyakran száguldoznak az autósok.
Holdkelte
Szerencsére sötétedés után is elég fényünk volt, a telihold megvilágította az utat. 
Naplemente. Ez a kép később készült, mint a holdas.
Végül fáradtan, de szerencsésen hazaértünk. Azt már otthon mértük le, hogy Gézaházától még 6 km-t sétáltunk. Ezek után Dave-el még besétáltunk Zircre, mert nem volt otthon sör, majd vissza, úgyhogy mi simán megtettünk 14 km-t aznap. Jól is esett utána egy sör az udvaron. Megérdemeltük. Nagyon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése