2016. május 23., hétfő

21. Coca Cola Testébresztő Női Futógála

Dzsízözsfákinkrájszt, ha a Vivicitta kemény volt, akkor a Coca Cola Futógála valami eszméletlen brutál. Pedig olyan felkészültnek éreztem magam! A héten kétszer is voltam futni, hogy szoktassam magam a vasárnapi 10 km-hez, odafigyeltem, hogy előző este ne alkoholizáljak nagyon, próbáltam kipihenten és időben érkezni, de a 30 fokos hőség keresztbehúzta a számításaimat. 

Ahhoz képeset, hogy éreztem, kámeleg van, még indulás előtt is bizakodó voltam. Kevésbé izgultam, mint Vivicittán, egyszer már futottam ezt a távot versenyen, mi gond lehet? Egész jó tempóval indultam, egy ideig az 1óra 10 perces iramfutók mögöttem haladtak, de olyan másfél km után már én kerültem mögéjük. Nem érintett annyira rosszul, hogy folyamatosan előznek le a futók, tudtam, hogy ha beérek - és HA egyáltalán beérek -, akkor a sereghajtók között fogok, de nem bántam, tisztában vagyok a jelenlegi képességeimmel.

Egészen érdekesen kacsakaringóztunk a Városligetben. Az valami kegyetlen húzás volt, hogy először tettünk egy kisebb kört, de úgy, hogy 3 km-es távnál újra átfussunk a rajtvonalon. Amikor már ekkor érzed, hogy itt nagy bajok lesznek, és látod a hatalmas kijelzőn, hogy még csak 25 perc telt el, és tudod, hogy kb. még egy órán át fogsz futni, az elképesztően demotiváló és fájdalmas. Valahol ezután álltam meg először. Szégyelltem is magam: eddig még ha lassan is, de folyamatosan kocogva lefutottam a 10K-t, maximum pár lépésnyit sétáltam. Ez a verseny most megmutatta, hogy egyszerűen van az a hőség, amit nem futásra találtak ki. 

Még szerencse, hogy előrelátóan vittem magammal fél liter vizet, el se tudom képzelni, mások hogyan bírták ki csak a frissítőállomások vizével. Az első frissítőállomás után újra kikanyarodtunk a Dózsára, képzelhetitek, mennyire kellemes ilyenkor betonon futni. Mikor elértem az 5 km-t, azt éreztem, hogy nem bírok még egyszer ennyit futni, és tuti utolér a záróbusz. A nem is olyan távolban láttam is az egyik szervező által csak "halottaskocsinak" nevezett rémet. Abban bíztam, hogy ez a busz 8 perc alatt tett meg 1 km-t, nem úgy, mint Vivicittán, ahol 7:30 alatt, így azért volt egy kis előnyöm. 

Basszus nagyon sokat sétáltam, és hatalmas harcok árán tudtam csak rávenni magam, hogy fussak, és akkor is csak rövidebb távokat. Egyezkedtem magammal, hogy oké, a fáról futok és leghamarabb a bódénál állok meg, de általában képtelen voltam addig futni, mint szerettem volna. 7 km után azt terveztem, hogy most már nem állok meg, na persze. Nem bírtam, muszáj volt sétálnom. A második frissítővel ráadásul hülye voltam, lehúztam egy vizet, egy powerade-et, majd még egy poharat magamhoz vettem, de az valószínűleg magnéziumos víz volt, nagyon rossz ízzel. Mindegy, megittam mindent, aztán futhattam lötyögő vízzel a gyomromban, jól van lányom, ülj le, egyes. 

Küzdöttem, tovább, és nem értettem, hogy az istenbe lehet ilyen messze a 8K, onnan pedig a 9. Elszenvedtem magam a 9K-ig, itt már kicsit lendületet adott, hogy nem láttam a záróbuszt, ellenben az út mellett szurkolók álltak, és mivel egy fordulót kellett tenni és egymással szembe futott a tömeg, a szembejövők is lelkesen nyújtották a tenyerüket pacsira, ami továbbra is a futóversenyek legeslegjobb része. Az utolsó kilométerbe annyi futást próbáltam beletenni, amennyi csak kifért, végülis minél többet futok, annál hamarabb beérek és véget érnek szenvedéseim. Az utolsó 600 m viszonlag gyorsan telt, hamar a célegyenesbe kerültem. A kordon mellett ott állt fox, aki azzal próbált motiválni, hogy vett sört. :D 

Aztán beértem. Az utolsó métereken majdnem megint elsírtam magam. Úgy tűnik, nálam ez ilyen, annyira örülök ilyenkor, hogy sírni tudnék. Mondjuk ez esetben valamennyire a megkönnyebbülés is kiválthatta ezt, hiszen végre megállhattam. Kurvabüszke vagyok az érmemre, ezt most tényleg megharcoltam. Megint a végén értem be, de nem különösebben érdekel. Ilyen időben hős mindenki, aki egyáltalán beér. 

1 óra 24 perc alatt teljesítettem a távot, 4 perccel rosszabb eredménnyel, mint a Vivicittát. Mégse vagyok letörve: ahhoz képest, mennyit sétáltam, ez nagyon jó. Ha nem lett volna ilyen meleg, lehet, hogy meglett volna az 1 óra 10 perc környéke? 

Természetesen futás közben megint megfogadtam, hogy soha többet nem futok, mert ez embertelen, és egy idióta vagyok, hogy szenvedtetem magam. Naná, hogy már tervezem a következő versenyt.  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése