2018. május 2., szerda

Óbudai Futófesztivál Családi futam + 5,5 km-es futam

Az Óbudai Futófesztivál az a verseny, amire minden évben benevezek, de sosem jutok el. Eddig a 10 km-es távon akartam mindig indulni, de sose bírtam a vasárnap reggel 8:30-as rajtra odaérni Pünkösdfürdőhöz. Egyik évben az eső is esett, mentségemre szóljon. Idén húg is nevezett, én is lejjebb adtam a távot, és sikerült időben odaérni. 
A zöld kör a 2 km-es táv, a narancs+zöld az 5 km
Ezt a versenyt ugyanaz az Óbuda Sport szervezi, akik a tavaszi teljesítménytúrát, de ezúttal nem volt gond a lebonyolítással. Jó, az 500 m-es mini futamot később indították, mert a gyerekesek nem vették figyelembe, hogy a verseny indulása előtt fél órávalig lehet átvenni a rajtszámokat. A szervezők voltak olyan rendesek, hogy megvártak mindenkit. Én is unom, hogy a kisgyerekes családok arroganciájáról írok szinte minden posztomban, de ez már tényleg annyira gáz. Ők valahogy alapnak veszik, hogy meg lesznek várva, aztán tuti hiszti lett volna, ha a szervezők betartják a szabályokat. 

10:30-kor indult a családi futam, azon ketten indultunk húggal. 2018 m volt a táv. A végéről rajtoltunk, ami hiba volt: a verseny első szakasza arról szólt, hogy kerülgettük a gyerekeket. Mire nagyjából lett helyünk, sikerült egy kellemes futótempót felvennünk, és abban végigkocogni a pályát. Végig betonon futottunk, nem állítom, hogy jólesett a talpamnak. A célban akkora torlódás volt, hogy be se fértem a rajtkapun. Az érmeket nem csak önkéntesek, hanem az olimpikon Gyurta Dani is osztotta. Mindenki tőle akarta megkapni az érmet, ezért volt a nagy torlódás. Én nem akartam csak ezért sorban állni, szomjas voltam és kitikkadtam a melegtől, jó volt az az érem egy ismeretlen embertől is. 
Kacsák
Futás után leheveredtunk a Dunapartra. Napoztunk, néztük a kacsákat, ettünk jégkását, én még a vízbe is belelógattam a lábam. Kacérkodtam a gondolattal, hogy az 5,5 km-es távot kihagyom, de tudtam, hogy úgyse teszem. Az indulás ellen szólt a meleg és az árnyék hiánya a pályán, de gyengének éreztem volna magam, ha nem indulok.

A legnagyobb melegben, 12:30-kor rajtoltunk. Egy 3,5 km-es nagyobb és egy 2 km-es kisebb kört kellett tenni. A nagy körön egyenletesen tudtam futni, volt, akit én előztem, volt, aki engem. Tűzött a nap, éreztem, ahogy égek le és száradok ki. A kör végén kénytelen voltam kicsit sétálni. Nagyon demotiváló az utolsó szakasz, ahol már látszik a célkapu, de még relatíve messze van. Húg integetett, mondtam, hogy hozzon vizet a pálya túloldalára, ahol elfutok majd. A kör végén volt frissítés, de jól jött még egy kis extra. Húg futott velem kicsit, de eléggé kivoltam. Mikor elköszönt, akkor kezdtem újra futni, onnantól már nem álltam meg. 

Itt is volt amúgy sportos anyuka síró kislánnyal, nem is egy. Megint volt, aki a zokogó gyereket rángatta  a célba és közben még cseszegette is, de végre hallottam olyat is, aki próbált lelkesíteni, "még a fordítóig fussunk el, onnan kicsit sétálunk", "már nincs sok hátra, ne add fel". Annyira felháborít, amikor felnőtt emberek erőszakkal ráncigálnak bömbölő gyerekeket. :/ 
Beérkezés után
Sikerült beérnem, jó érzés volt megállni. Éreztem, hogy totál leégtem, fájt is, és eléggé kimerültem. A 2018 m 15 perc alatt lett meg, az 5,5 km 46 perc alatt. Nem világbajnok eredmények, de a körülmények se voltak ideálisak. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése