2019. szeptember 17., kedd

Utazás a Laulupidura - 7. nap, Ahja - Tallinn

2019.07.05. péntek
Ahjából első körben Tartuig kellett eljutnunk, onnan már vonat vitt Tallinnba. Bogi és Csaba hajnalban elvonatoztak Tartuba, és ott töltötték a napot az esti vonatig. Mi hárman foxszal és Minccel nem akartunk hajnalok hajnalán kelni. Én eredetileg el akartam biciklizni Tartuig, de a többiek nem támogatták túlságosan ezt az ötletet, és az idő is kifejezetten esős volt aznap, úgyhogy maradtunk a vonatnál. Vastse-Kuustéig így is biciklivel kellett mennünk.
Az egyik legjobb szállás, ahol valaha jártam. Jobb szélen a kis kandalló, amibe minden este begyújtottunk.
Összepakoltunk a szálláson, és dél után nem sokkal elindultunk. Ahjában még megálltunk a boltnál. Még a helyi mõist megnéztem magamnak, elég romos állapotban van. Az ahjai udvarházat 1749-ben építették barokk stílusban.
Ahja mõis
Az udvarház mellett egy emlékmű áll Friedebert Tuglasnak, aki a 20. századi észt irodalom neves alakja, az Észt Írószövetség egyik alapítója. Tuglas Ahjában született, ebben az udvarházban.
Tuglas emlékmű
Csatlakoztam a  többiekhez, akikkel a bolt mellett lévő Ah-ja pubban ittunk egy kávét, és palacsintáztunk. Az ég kezdett újra beborulni, de nem akartuk tovább húzni az időt, felpattantunk a bringákra. Nem telt el 5 perc, úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna. Megálltunk, hátha csillapodik, de nem akart. Mivel nem tudtuk, meddig fog esni, viszont a vonathoz így is, úgy is oda kellett érnünk, megindultunk a szakadó esőben. Nem ez volt életem legkellemesebb 10 km-e. Főleg amikor elkezdett a jég is esni! Szinte egész úton ömlő zuhében tekertünk, már a Vastse-Kuste vasútállomás előtt voltunk nem sokkal, amikor kiértünk az esőfelhőből, és egy ideig még akkor is esett, amikor kisütött a nap. A felsőtestemet kivéve, amit vízhatlan kabát védett, nem maradt egy száraz porcikám sem, még a bugyimból is csavarni lehetett a vizet. A cipőm hiába lett volna vízálló, fentről belefolyt a víz. Pedig még zacskót is húztam a lábamra, de csak annyit értem el vele, hogy a végén zacskó vízben tapicskoltam.
Kiértünk a felhőből
Míg megjött a vonat, az üres állomáson szárítkoztunk, a ruháinkat kiteregettük, a cipőket papucsra cseréltük, amennyire tudtunk, átöltöztünk. A vonaton már rutinosan pakoltuk fel a bicikliket. Tartuba érve újra beborult az ég.
Tartu vasútállomás
Tartuban én különváltam a többiektől: ők be akartak menni egy kicsit körülnézni a városban, én a vasútállomáson maradtam, sütit majszolva és kézműves sört kortyolva. Nem sokat voltam egyedül, nemsokára megérkeztek Bogiék. Már bent állt a vonat, felpakolunk rá a bicikliket. Időközben elkezdett megint esni, úgyhogy foxék is visszafordultak.

Este volt már, mire Tallinnba értünk. A bringakölcsönző, ahova vissza kellett vinni a járgányokat, már bezárt. Szerencsénkre a rigaiak megengedték, hogy csak reggel vigyük vissza őket, és nem kellett ráfizetnünk se.
Az egyetlen jó dolog a szálláson ez a függőágy volt 
Megkerestük a Katus Hostelt, ami tavaly még Kohver Hostel néven futott. Becsekkoltunk, de egy másik épületben kaptunk szállást, nem ahol tavaly. Ez az új rész sokkal borzasztóbb volt. Nem volt meg a romkocsmás bája, konkrétan igénytelen volt. Egy nyolcágyas szobában kaptunk öt ágyat, és a szobatársaink nem voltak túl bizalomgerjesztőek, ahogy kb. semmi sem a szálláson. Az emeletes ágy majdnem felborult, ahogy felmásztam, minden mozdulatra mozgott, a szoba büdös, cigiszagú, az erkélyablak régi, kopott, szigetelés semmi. A fürdőszoba egy vicc volt: egy valaha működő többfunkciós fürdőkabin volt berakva, de persze csak az alap zuhany működött benne, mellette egy klasszikus zuhany. Volt, hogy a többfunkciós kabinban csavartam valamit, és a mellette levőben kezdett el folyni a víz. Szóval baromi igénytelen volt minden. Ötünkre kaptunk egy darab kulcsot, hiába kértünk többet. Általában azt mondom az ilyen olcsó helyekre, hogy aludni jó lesz, de ez még arra is rossz volt, az odesszai Greek Hostel szintjét veri.

El is menekültünk inkább vacsorázni. A szomszédos Karja Kelder tele volt, hiába ültünk ott negyed órát, felénk se nézett senki. Kis keresgélés után egy olasz étterembe ültünk be a várfalakon túl, ott gyorsan ételhez jutottunk, és még finom is volt. Itt csatlakozott hozzánk Félix, aki csak a Laulupidura jött, és még előző nap érkezett Tallinnba. A nap zárásaként a Raekoja platson megittunk egy-egy túlárazott, ámde kevésbé finom italt, de legalább elmondhatjuk magunkról, hogy a főtéren söröztünk.

Éjfél múlt már, mire ágyba kerültünk, az utcán persze egész éjszaka ment az őrjöngés, odabent meg az egyik faszi horkolt úgy, hogy néha meg akartam fojtani egy párnával.

<<<Előző nap                                                                                                         Következő nap>>>

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése