2019. április 19., péntek

Ciprus: Páfosz

Február 18 - Páfosz
Reggel a 9.30-as busszal már úton voltunk Páfoszba. Kicsit talán elkalkuláltuk magunkat, mert dél után nem sokkal értünk oda, és az eredetileg visszafelére kinézett este 8-as busz nem létezett a menetrend szerint, csak az eggyel korábbi este 6-kor, így kevesebb mint 6 óránk maradt felfedezni a várost. Nem is húztuk az időt, siettünk a királysírokhoz.
Páfosz és a tenger
Páfosz arról nevezetes, hogy a görög mitológia szerint itt emelkedett ki a tengerből Aphrodité. Pygmalionnak is köze van a városhoz. Ő volt az a szobrász, aki a saját alkotásába annyira beleszerelmesedett, hogy végül a szobor a szerelemistennő közbenjárásával életre kelt - az ő fiukat nevezték Paphosnak. Az i.e. 12. században alapították Ó-Páfoszt (mai neve Kouklia), ami a mai várostól 16 km-re található, i.e 320 körül pedig a ma Páfoszként ismert települést, mert a réginek nem volt elég nagy a kikötője. Az ókorban sokáig a sziget fővárosaként funkcionált, pénzügyi és "turisztikai" központ volt - az Aphrodité-kultusz miatt sokan keresték fel. Az i.sz. 1. században Pál apostol látogatott a városba, és a sziget lassan keresztény területté vált. A középkorban sokat vesztett jelentőségéből, a 20. század közepén elmaradott településnek számított. 1974 után kezdődött meg a város fejlesztése, ma népszerű turistahely, a fő bevételi forrás a turizmus. 
A buszpályaudvarról 20 perces séta vezetett a királysírokig. Útközben égig érő kaktuszokat csodáltunk. A kaktusz ott olyan, mint nálunk a sövény - volt, ahol úgy kilógott a járdára, hogy le kellett sétálnunk az útra, hogy elférjünk tőle. 
Kaktuszhad
A parkba néhány euró kifizetése után bejutottunk. Vezetés nincs, a hatalmas területet mindenki saját szájízének megfelelően járja be. Vettünk egy kis könyvet (Sophocles Hafjisavvas: Digging up the tombs of the kings), hogy nagyjából eligazodjunk a sírhelyek között, információs táblák ugyanis bár voltak, de nem voltak túl részletesek. 
Egyszerűbb sírhely kintől
És odabent
A királysírok elnevezés annyiban csalóka, hogy nem királyokat, hanem nemeseket és hivatalnokokat temettek ide. Az első sírok az i.e. 4. századól származnak, az egyiptomi Ptolemaiosz-dinasztia páfoszi uralma idején kezdtek ide temetkezni. Igen, ez az a dinasztia, amit Nagy Sándor tábornoka, Ptolemaiosz alapított Egyiptomban, miután a főnök elhalálozott. Eredetileg kinevezett kormányzó volt, de ő úgy gondolta, inkább fáraó lenne. Ez sikerült is elérnie, és az általa alapított dinasztia 300 évig uralta Egyiptomot, egészen a leghíresebb uralkodója, Kleopátra haláláig. 
Festményszerű táj
A Ptolemaiosz arisztokraták sírjait a nyers kőbe vésték, és a hellenisztikus temetkezési szokások nyomait őrzik. Családonként külön temetkezési helyet tartottak fenn. A bonyolultabb síremlékeknél mind találtak kutat, ami a görög temetkezési szokások elengedhetetlen része volt: a víz a megtisztulás eszköze. Magokat, gyümölcsöket, áldozati szertartásra utaló nyomokat is találtak a síroknál, ezek szintén jellemzően görög szokások voltak. 
Barlang!
Egyszerűbb sírhely
Az utolsó temetések az i.sz. 3. században történtek. Később a sírok egy részét sírrablók fosztották ki. Bár a nekropolisz létezése nem volt titok, és rendszeresen látogatták külföldi tudósok, utazók, az első tudományos jellegű feltárások 1915-ben kezdődtek. A terület 1980 óta szerepel az UNESCO Világörökségi Listáján.
Nyitott síremlékek
Oszlopaljak
Az egészen megdöbbentő volt, hogy a síremlékekbe simán le lehetett sétálni lépcsőn és körbenézni. Odalent a legtöbb helyen galambok fészkeltek, ami még kísértetiesebbé tette a helyet.
Az összes mélyedés sírt rejt
Oszlopok
Némelyik sírhely tényleg olyan volt, mint egy nagyobb ház, és ehhez mérten kicsit olyan érzése van az embernek, ahogy lesétál az átriumba vezető lépcsőn, mintha magánlaksértést követne el.
Festett habarcs látható a falon
Átjáró
Összesen 9 nagyobb sír látható a területen, bejártuk mindet.
Lépcsősor
Pálmafa
Tenger és virágok
Nagyon-nagyon izgalmas volt ez a hely, és a kiskönyv, amit vettünk, sokat segített abban, hogy értsük is, amit látunk. Ha valaki erre járna, mindenképpen javaslom neki megvételre - tényleg érdemes.
Aphrodithe's Rock Premium
Mivel nem sok időnk volt a városban, már robogtunk is tovább a kicsivel odébb elhelyezkedő régészeti parkig. Bár siettünk, nem bírtunk ellenállni egy kis kocsmának, ahol kézműves sört is árultak. Az Aphrodithe's Rock Premium annyira ízlett, hogy el is vittünk két üveggel, hogy este azt kortyolgathassuk az apartmanban. 
Páfoszi erőd a tenger partján és pipacs installáció
A tengerpartra kiérve elindultunk a parti sétányon. A térkép szerint közeledtünk a régészeti parkhoz, de már nagyon messze jártunk, mire észrevettük, hogy a terület be van kerítve, és a bejárat éppen a kerítés másik oldalán van, tőlünk baromi távol. Ha nem lettünk volna időszűkében, akkor ez nem lett volna akkora baj, így viszont csak végigrohantunk a parton, és imádkoztunk, hogy még nyitva legyen a park. Nyitva volt még, bejutottunk, és maradt egy óránk arra, hogy valamennyire bejárjuk a hatalmas területet.
Oszlopsor

Aion házának mozaikpadlója az i.e. 4. századból
A Kato Pafoszi Régészeti Park elsősorban mozaikjairól és négy hatalmas római kori villájáról híres. A mai napig folynak itt ásatások.
Mozaikút

Theseus háza és a mozaik
A villák egy részét újraépítették, de van, ahol csak az alapok látszanak. A fenti mozaikok emiatt ki vannak téve az időjárás viszontagságainak. Szeretném azt gondolni, hogy ez így rendben van, és nem fognak tönkremenni. 
Világítótorony
A világítótorony persze nem az ókorból maradt itt: 1888-ban építették, amikor a sziget brit fennhatóság alatt állt. A fényét 17 tengeri mérföldről (kb. 30 km) látni lehet. 
Ez a park is hatalmas. Jobbra az agora és az Odeon színház, a bal sarokban pedig ha jól sejtem, egy korábbi színház maradványai
A feltárt helyszínek között van az agora, ami a központi  tér volt annak idején. 
Odeon színház (fox fotója)
Az Odeon színház az i.e. 2 századból származik, és a mai napig tartanak itt előadásokat. 
Bazilika az i.sz. 5.századból
Van egy másik, ennél régebbi színház is a parkban az i.e. 4. századból, ami sokkal romosabb állapotban van, és sajnos meg se találtuk. Utólag azt gondolom, hogy de, láttuk, csak annyira formátlanok a romok, hogy nem ismertük fel, hogy ez lenne a színház - feliratok sajnos nem segítik a tájékozódást, nagyon kevés van belőlük, és az útjelzők csak nagyjából mutatják az irányokat. 
Szélkerekek a háttérben
Tényleg csak átrohanni tudtunk a parkon, sok nézelődésre nem volt időnk. Ahogy végeztünk, kezdett lemenni a nap, mi pedig visszabuszoztunk a buszpályaudvarra. 
Sétány Páfoszban
Már semmi nem volt nyitva, se a kávézó, se az információs pultként odarakott bódé, így mikor este 6-kor a buszunk még sehol se volt, meg se tudtuk kérdezni, hogy van-e értelme várni, létezik-e egyáltalán a busz. Limassolba, ami kb. félúton van Larnaka felé, pont indult egy busz. A sofőr azt mondta, ott majd át tudunk szállni a larnakai buszra, ne aggódjunk. Épp fordultunk ki a pályaudvarról, amikor érkezett egy busz, az lehetett a közvetlen járatunk, ami késett, de akkor már nem tudtunk mi tenni.

Limassolban tényleg át tudtunk szállni, csak röpke két órát kellett várnunk a következő larnakai járatra - ami Páfoszról indult, útközben beelőzött minket, és amúgy se ugyanott állt meg Limassolban, nem tudtunk volna átszállni rá. Az egész napos utazástól és sétától nyűgösek voltunk, na jó, főleg én, kb. duzzogva vártam a buszt, pedig utólag belátom, hogy több értelme lett volna tenni egy kört Limassolban, mert volt nagyon messze a központ, és az is egy szép város, de annyira féltünk, hogy otthagy a busz, ami az utolsó volt aznapra, hogy nem mertük elhagyni a busz útvonalát.

Így esett, hogy este 9 helyett 11 után értünk vissza  a szállásra. Mivel nem volt mikrónk, ezért az előző estéről maradt pizzát a tűzhelyen próbáltuk felmelegíteni, és míg zuhanyoztam, fox odaégette az enyémet. Szerencsére elment vacsorát vadászni, és így esett, hogy életem első vega McDonald's-os burgerét Larnakán ettem. 

A tanulság az, hogy máskor még jobban meg kell szervezni az utakat: ha tudjuk előre, hogy Páfoszba akarunk menni, simán megszállhattunk volna ott egy estét. Ez így egy nagyon fárasztó nap volt, örültünk is, hogy másnap csak délben kell elhagynunk a szállást, volt időnk pihenni.   

2019. április 16., kedd

PZS 29 km & Nagy-Kevély mászás 10 km

Március utolsó hétvégéjét alaposan kihasználatam túra szempontjából: szombaton a 29 km-es PZS teljesítménytúrán jártam, vasárnap pedig foxszal és a kollégáival másztam meg a Nagy-Kevélyt. 

PZS túra, 29 km
A PZS túrát a Sarokkő Sportegyesület rendezte, az elnevezés a piros, a zöld és a sárga túraútvonalakat jelöli, amiken aznap túráztunk (mire erre rájöttünk…). 
Térkép

Útvonal:
Szépjuhászné Étterem - Fekete-fej - Kecske-hát - Nagykovácsi - Anna-vadászlak - Mamutfenyők – Budakeszi - Virág-völgy - Szépjuhászné, Gyermekvasút-állomás 
Táv: 29 km Szintidő: nincs, de délután 5-re vissza kell érni

Azt terveztük, hogy reggel 8-ra már a Szépjuhásznénál leszünk, hogy mihamarabb el tudjunk indulni. Ennek keresztbe tett, hogy előző este ünnepeltük fox szülinapját, ami hajnalig tartó társasozásba torkolt, mert A Mars terraformálása egy olyan játék, amit nem érdemes este 8-kor elkezdeni úgy, hogy 12 óra múlva túrázni akarsz indulni. Fél 3 volt, mire ágyba kerültem. A játék egyébként nagyon jó, amint elkezdi az ember átlátni a szabályokat, onnantól nagyon szórakoztató. Mivel alig aludtam, nem bírtam felkelni időben, és még azzal a gondolattal is kacérkodtam, hogy megy a fene túrázni, maradok az ágyban és kialszom magam, de tudtam, hogy szép időnk lesz, és fájt volna egész nap a lakásban punnyadni túrázás helyett. Megembereltem magam, összekészülődtem, és csak egy bő fél órát késtem. A nevezés és a wc-hez sorbanállás miatt végül 8.45 körül járt az óra, mikor végre tényleg elindultunk. 
A Fekete-fej mászása
Minc és egy kollégája voltak a társaim ezen a túrán, húg az előző esti társas miatt nem bírt felkelni. Az elején próbáltam magam szellemileg is felébreszteni, kicsit kóvályogtam még az első km-eken, de a Fekete-fej megmászása minden értelemben felébresztett. Régen nagyon utáltam ezt az emelkedőt, de minél többször mászom meg, annál tűrhetőbbnek tűnik. Az egyetlen hátrány a kilátás hiánya, az a kis lyuk, ahol ki lehet lesni, nekem kevés.
Ezt a képemet még istán is továbbosztották
A piros vonala nekem ismerős, Nagykovácsiig nem is nagyon történt semmi említésreméltó. Sétáltunk, beszélgettünk, örömködtünk, hogy a természetben vagyunk, jó volt a hangulat. Nagykovácsiban olyan rutinból mentünk a zöld és a piros közös szakaszán, hogy jó másfél km után jöttünk rá, hogy bizony rossz irányba indultunk el. Nem annyira szívderítő, amikor az ember rájön, hogy a 29 km-esre tervezett túrája olyan 32 lesz a végére, és még csak az első tízesen van túl. 
Az erdő felé
Visszamentünk a központba, és a helyes irányt megtalálva hamar odaértünk az EP-re, ahol a kedvenc kacsás bácsim osztotta a muníciót. (Mindig kacsás pecsét van nála.) Feltankoltunk, és mentünk tovább. Elsétáltunk a Tarnai pihenő „alatt”, aminek örültem, mert mindig jó valami alapján beazonosítani, felismerni az új helyet, ahol éppen járok. 
Tarnai orom, te vagy az?
A mamutfenyők előtt volt egy borzasztó szakasz, ahol egy baromi forgalmas autóútra kellett kimenni: hely a gyaloglásra alig volt, a kanyarok beláthatatlanok, az autók meg ezerrel száguldoztak mellettünk. Kész életveszély volt. Szerencsére nem sokat kellett ilyen körülmények között mennünk, lóistállók mellett tértünk le az egy mezős részre. 
Már biztonságban
A mamutfenyőknél Minc kollégájának felesége és fia vártak minket frissítővel és egy cuki kutyával - a kolléga Budakeszin lakik, a kutyust pedig meg akartuk nézni. 
Mamutfenyők
Kis pihenő után folytattuk a sétát Budakeszi utcáin keresztül, majd újra erdős szakaszhoz értünk, a Budakeszierdőbe, ahonnan már csak a János-hegyet kellett megkerülnünk, és vissza is értünk a Szépjuhásznéhoz. 
Erdei út
A célban betoltam két nutellás kenyeret, aztán még ittunk egy jutalomsört - amiből végül kettő lett. 
Jutalmak
A 29 km-nél kissé hosszabbra sikeredett túrát kb. 7 óra alatt toltuk le. Egész jól bírtam, ha nem kezdte volna kidörzsölni a lábujjam a cipőm, akkor meg se kottyant volna a séta, de azért kellemesen elfáradtam. Azt hittem, jobban megvisel majd ez a táv. Az is igaz, hogy este csak bedőltem az ágyba és már aludtam is - kimerültem én, csak nem tűnt fel elsőre. 

Nagy-Kevély mászás, 10 km
Ezek után indultunk el foxszal másnap a Nagy-Kevélyre. Az óraállítás és az előző napi túrám miatt a felkelés nem úgy sikerült, mint szerettük volna, persze elaludtunk: akkor ébredtünk, amikor már Csillaghegyen kellett volna lennünk. Kis vacillálás után arra jutottunk, hogy elindulunk így is. Kiderült, hogy nem csak mi késünk, fox egy kolléganője is elaludt, így vele együtt indultunk a többiek után, akik időhúzás gyanánt megmászták a Róka-hegyet. Én nem bántam, hogy az most kimaradt.
Háttérben a Kevély
Ez az útvonal sem volt újdonság számomra, a már sokszor bejárt piroson közelítettük meg a Nagy-Kevélyt a Kő-hegyen és az Ezüst-Kevélyen keresztül. Tudtam, hogy a csúcsmászás fájni fog, mindig fájni szokott, de a kilátás kárpótol majd. 
Kilátás a Kő-hegyre
A csúcs előtti pihenőnél értük be a többieket.  
Nagy-Kevély kilátás
Meg ez is 
A Nagy-Kevély tetején tartottunk egy ebédszünetet. 
A Kevély még mindig - nem tudom megunni, de kedvenc kilátásom
Leereszkedtünk a hegyről, és Csobánka felé vettük az irányt. Erre még sosem jártam, és nem állítom, hogy boldog lettem volna a keskeny, meredek ösvénytől, amin haladnunk kellett. Voltak szakaszok, ahol nem is látszott az út, mert a víz meg az erózió elmosta. A bokám folyamatosan terhelve volt, ahogy a dőlésemet próbáltam egyensúlyozni, hogy ne zúgjak le a szakadékba, és egy idő után nagyon fájt. Ehhez hozzáadódott az előző napi túra okozta kidörzsölt láb, a fáradtság, a hasam is görcsölt, emberekkel lógni se volt nagyon hangulatom, úgyhogy a kis-kevélyi Mackó-barlangnál elkezdtem azon gondolkozni, hogy ezt a túrát nem a tervek szerint fejezem be.  
Mackó-barlang
Csobánkán ittunk egy sört a fő téren, én közben néztem magamnak buszt Budakalászra. Rossz érzés túrát feladni, még ha nem is teljesítménytúra, de tudtam, hogy a maradék 7 km Pilisborosjenőig csak szenvedés lenne, annak meg semmi értelme. Felpattantam egy buszra, és hazajöttem pihenni. 
Csobánka
Így is elmondhatom magamról, hogy a hétvége nagy részét túrázással töltöttem a szabadban, és egy hétvége alatt bő 40 km-t sétálni nem is rossz. Azt meg tudni kell, mikor kell azt mondani, hogy elég, nem éri meg feleslegesen szenvedni. 

2019. április 15., hétfő

34. Vivicitta futás, 2.4 km

Eredetileg a tavalyi kombót tervezveztem lefutni az idei Vivicittán: 2.4 km húggal, majd a 7 km-es Midicitta egyedül. Aztán kiderült, hogy pont aznap tart Nóri húsvéti kézműveskedést, oda is időben meg akartam érkezni, és amúgy se futottam még idén 7 km-t, azt meg nem akartam, hogy megint a záróbusz elől meneküljek, úgyhogy a hosszabb futamot visszamondtam. 

Az elmúlt hetekben kijártunk húggal  a Margitszigetre, egy 5 km-es kört szoktunk futni, így a 2.4 km-es táv kényelmesen teljesíthető kihívásnak tűnt. Rajt előtt megbeszéltük, hogy próbálunk 15 percen belül beérni. Mivel ezen a távon chipes mérés nincs, nagyon kellett figyelnünk a kijelzőt, hogy pontosan ki tudjuk számolni az időnket. Rajtnál nagyjából a mezőny elején voltunk, nem akartuk a sétálókat kerülgetni. 

12:45-kor rajtoltunk. Húg megnyomta az elejét, én nem akartam megint elfutni, tavaly szégyenszemre belesétáltam emiatt. Egyenletes tempóban futottam, és boldogan konstatáltam, hogy nem igazán fáradok, tudom tartani az iramot. Húgot végig láttam magam előtt, de nem gyorsítottam, hogy beérjem. Sokan lehagytak, de én is sokakat előztem, ez kiegyenlített volt. Az első km után húg is észrevett, én beértem, nagyjából együtt futottunk. 

Gyorsan érkezett a két km-es tábla, aztán egy kanyar, és már a célegyenesben jártunk. A kanyar után látszott a kijelző a célban, sasoltam nagyon, és láttam, hogy az abszolút idő nincs még  15 perc. A rajt pillanata után 20 mp-vel haladtunk át a rajtvonalon, 15 perc 20 mp-ig be kellett érnünk, hogy ne legyen több 15 percnél a teljesítés. Nem szoktam, de most spuriztam, mint állat, a végét (magamhoz képest) keményen megnyomtam, és meglett! Pár másodperccel azelőtt értem be, hogy letelt volna a 15 perc. 
Ez a mosolygás dolog még nem ment - és igen, levágattam a hajam
Azon kicsit röhögnöm kell, hogy kaptunk érmet, eddig az ilyen kicsi távért nem járt, és nem is érzem túlságosan megérdemeltnek. Mármint a saját teljesítményemmel elégedett vagyok, de ilyen pici távra szerintem nem kéne, hogy érem járjon, ha valaki végig sétál, akkor is teljesíteni tudja. 

Átlagban 6 perc 15 mp/km-es tempót futottunk, ami wow, én 7 perc/km-mel már okésnak szoktam értékelni a "futásomat". Ha így futnék máskor is, akkor meglenne az 5K fél óra alatt. Idén még lesz egy pár verseny, lesz lehetőség kipróbálni magam. 

2019. április 10., szerda

Tavaszi séta a budai hegyekben

Március vége közeledett, amikor egy szombati napon foxszal és húggal nekiindultunk a budai hegyeknek. Semmi teljesítménytúra, semmi rohanás, csak élvezni akartuk a kellemes időt és a természetben akartunk lenni. Nem terveztünk nagy sétát, csak egy kis 10 km-es karikát tettünk az Apáthy-sziklától Hűvösvölgyig. 
Séta útvonala
Útvonal: Apáthy-szikla - Árpád-kilátó - Hármashatárhegy - Hűvösvölgy
Táv: 10 km

Az egyik első meleg, napos hétvége volt ez. Ha borzasztóan hideg nem is volt ez a tél, mégis hosszúnak érződött már a végére. Én szinte ujjongtam, amikor az első rügyeket megláttam a bokrokon, az első tavaszias napot pedig mélységesen imádtam. Végre meleg, végre napsütés, végre ezer réteg nélkül lehet kint lenni a szabadban! 
Apáthy-szikla
Az Apáthy-sziklához a Nagyhíd villamosmegállótól sétáltunk fel, és rendesen kimelegedtünk, mire feljutottunk. Bár jobb szeretem azokat a kilátókat, ahonnan a természetre lehet rálátni, az Apáthy-szikla nálam kivétel: végülis innen is látni hegyeket, és a János-hegy után ez volt a második kilátóhely, ahol valaha jártam Budapesten. (Első alkalommal sötétben, durrdefektes bringával, egy olyan sráccal, aki nagyon rég nem is jutott már eszembe. Lenyűgözött a látvány, arra emlékszem.) 
Kis csapat
Kicsit néztük a tájat, aztán az Árpád-kilátó felé sétáltunk. Egy-egy sörrel felszerelkezve másztunk felfelé. Meglepően tiszta volt a levegő, nem olyan párás volt, mint szokott, egészen messze elláttunk. 
A város fentről
Nem is a kilátónál, hanem előtte, a még csupasz fák között kilesve láttunk rá a legjobban a városra.
Bp kicsit magasabbról - HHH
Lecsorogtunk a Fenyőgyöngyéhez, és a már unalomig ismert úton másztunk fel a Hármashatárhegyre. Közeledett a naplemente, ezért a kényelmes tempón mi is gyorsítottunk egy kicsit. 
A háttérben a Kevélyek
A Virágos-nyereghez a "kedvenc" utunkon ereszkedtünk le - egységesen gyűlöljük ezt a szakaszt, és nem tudjuk eldönteni, felfele vagy lefele rosszabb. Felfele talán egy picit nehezebb, de lefelé is halál, főleg a térdnek.  
Naplemente
Annyit változtattunk az útvonalon, hogy az Újlaki-hegyet kihagytuk (amiért sírt a szívem, mert a kedvenc kilátóhelyem a környéken), és egy földúton közelítettük meg a repülőteret. Így is sötét volt, mire Hűvösvölgybe értünk. 

Elégedett voltam ezzel a kis sétával. Végre itt a tavasz, viszlát négy fal!