2019. augusztus 19. hétfő
Útvonal: Bőgősrét - Márton-forrás - Mátraszentimre - Bagolyirtás - Fallóskút, Mária-kegyhely/ Szentkút - Fiúsom-patak völgye: Holtner-forrás - Vándor-forrás - Csörgőlyuk-barlang - Mogyorós-kút - Ágasvári turistaház
Korán keltem reggel, a busz 7.15-kor indult a Stadionoktól Gyöngyösre. Fox Gyöngyösön csatlakozott hozzánk, otthon járt előző nap, egyszerűbb volt neki onnan jönni. Átszálltunk a következő buszra. Útközben is volt már kilátás, a mátrai szerpentineken több helyen is olyan panoráma volt, hogy ihaj. Mátraszentimrén, a Bőgősréten szálltunk le, ahonnan a túra indult.
 |
| Nyári erdő |
Nem sétáltunk sokat, és már a településen jártunk. A
Papagáj presszóban ütöttük fel az alaptábort, kávé és reggeli után álltunk csak tovább. Mielőtt a rendes túrát megkezdtük volna, még bementünk a
Mátra Ásványházba. Itt nem csak a kiállítást néztük végig, hanem a műhelyet is megmutatták, ahol az ásványokat feldolgozzák.
 |
| Kövek |
 |
| Még kövek |
Megálltam, és nem vettem semmit a shopban, pedig voltak nagyon szép ásványok és kész ékszerek is, de tudom, hogy úgyse hordanám őket.
 |
| Mátraszentimre után |
Kisétáltunk Mátraszentimréről, és újra az erdőben jártunk. A
fallóskúti Mária-kegyhelynél megálltunk pihenni és körbenézni.
A kegyhelynek az a története, hogy 1947-ben egy bizonyos Sánta Lászlóné előtt megjelent Szűz Mária, és egy gyógyító erejű forrást mutatott neki. Egy évre rá újra megjelent, ekkor azt kérte, hogy állítsanak neki egy kápolnát a forrás mellé. Az asszony elkezdett a kápolnaállítással házalni, de még az egyház sem vette komolyan. A kápolna végül megépült hívők adományaiból, de Sánta Lászlónét többször is ideggyógyintézetbe zárták. 1987 óta az egyház kezeli a területet, azóta egy másik kápolnát is állítottak, valamint tele van a hely szobrokkal. Én giccsesnek éreztem, de hát ízlések és pofonok.
 |
| Úton |
Elég meleg volt, gyorsan fogyott a víz, úgyhogy nagyon megörültünk, amikor újratölthettük a kulacsokat a
Holtner-forrásnál.
 |
| Holtner-forrás vize |
Közeledtünk a túra egyik legnehezebb szakaszához: fel kellett másznunk az Ágasvárra. A forrás 531 méteren volt, az Ágasvár turistaház 640 méteren. A távolság maximum 2 km lehet a kettő között, ezért is kényelmetlen felfelé a séta, nagyon meredeknek érződik az emelkedő.
 |
| Csörgőlyuk-barlang lezárt bejárata |
A
Csörgőlyuk-barlang bejáratához tettünk egy kitérőt, illetve eredetileg arra akartunk átvágni, de túlságosan csúszós volt a meredek domboldalt keresztező keskeny utacska, inkább visszafordultunk a szélesebb útra. Az út továbbra is meredek volt, de az vigasztalt, hogy tudtuk, nincs már sok hátra. És igen, egyszer csak véget értek szenvedéseink, és megpillantottuk a turistaházat az
Ágasvár tövében.
 |
| Ágasvár turistaház |
A szobákkal először volt egy kis kavarodás, de végül foxszal kétágyas szobába kerültünk. Ez tök jó volt, csak már belépve láttuk, hogy valamilyen kaka van az ágyon - elsőre egérre gyanakodtam, de aztán megláttuk a plafonról lógó denevért. Kinyitottuk az ablakot, hogy ha este magához tér, akkor ki tudjon repülni, és szóltunk a helyieknek is, akik először azt ígérték, intézkednek, aztán végül csak javaslatokat tettek, hogy piszkáljuk meg és kergessük ki. Este megpróbáltuk, de határozottan immunis volt mindenféle piszkálásra, szóval vagy hibernálta magát (ami a nagy melegben kétséges) vagy már nem is élt.
 |
| A hegy tetejére vezető út |
Kis pihenés után nekivágtunk az aznapi utolsó nagy kalandnak, az Ágasvár meghódításának. Melian külön jelezte mindenkinek, hogy ez tényleg egy nehéz szakasz, és így is volt. 640-ről 788 méterre másztunk fel egy párszáz méteres szakaszon, ami köves, poros, csúszós volt. Itt azért nem egyszer megálltam én is szusszanni, és meg kellett gondolni jól, hova lép az ember.
 |
| Kilátás az Ágasvárról |
Mindenki felért a saját tempójában, a kilátásban pedig már együtt gyönyörködtünk. Ami szinte elképzelhetetlen, hogy az Ágasvár nevében nem véletlenül szerepel a 'vár'; a bronzkorban valamiféle erődítmény állt itt, a
középkorban pedig vár. Stratégiailag tökéletes a helyszín, megközelíteni nem lehetett akkor sem egyszerű.
 |
| Meglett az új profilképem is (Noób Árpi fotója) |
Ha választani kéne, hogy felfelé vagy lefelé volt-e rosszabb az út, akkor nehéz lenne dönteni, de lefelé talán még fárasztóbb volt az állandó térdrogyasztás és láb alól kiguruló kövek miatt. A turistaháznál már vacsorára készültek, mi vegák vega pizzát, a többiek valami rizses húst kaptak. Az ágasvári cicák közben folyamatosan ott kuncsorogtak, és hát kinek van szíve nem adni nekik, ha egyszer úgy nyávognak, mint akik még életükben nem ettek egy falatot sem? :D
 |
| Éhenkórász cicák (fox fotója) |
Rengeteg cica volt a háznál, meg se bírtam számlálni őket, olyan sok, de látszott, hogy jó soruk van, napoztak, hemperegtek, sőt, az egyik fogott egy egeret, és végignéztük, ahogy fél perc alatt bepuszilta. :O
 |
| Esteledik - kilátás a turistaháztól (fox fotója) |
Vacsora után még maradtunk a kis padon sörözni és beszélgetni, aztán ahogy besötétedett, kifeküdtünk csillagokat nézni. Fényszennyezés minimális volt, szépen láttuk a csillagokat egészen addig, amíg a hold el nem kezdett felemelkedni, onnantól sajnos egyre kevesebb csillag látszott. Közben néha hullócsillagok is áthúztak az égbolton, tücskök ciripeltek, igazi nyári este volt. Mikor már tényleg elfoglalta az eget a hold a fényével, akkor elmentünk aludni.
Útvonal: Ágasvári turistaház - "török lábnyom" - Kőkapu - Patai-kút - Fenyvespuszta/ Tuzson arborétum - Szalajka-patak völgye - Felső-csevice kút - Alsó-Csevice kút - Pokoljáró Tar Lőrinc várkastélyának romja - TarOpció: Buddhista sztúpa és teaház Tar mellett
 |
| Reggeli (Melian fotója) |
Rántottát reggeliztünk, megetettük az éppen aktuális éhenkórász cicákat, rendeztük a számlát, és már indultunk is tovább. Letértünk az útról a török lábnyomként ismert látványossághoz.
 |
| Török lábnyom és a mi lábaink (Noób Árpi fotója) |
A
török lábnyom két mélyedés az út melletti kőrétegben. Mivel egyértelműen lábnyomra hasonlít, az a legenda, hogy egy itt strázsáló török katona lábának a nyoma lehet. Valójában fogalmunk sincs, mi ez a fura mélyedés, de kétséges, hogy olyan sokat állt volna itt valaki, hogy a lábnyoma megmarad a kőben.
 |
| Útközben is akadt kilátás |
Visszatértünk az útra, és megkezdtük az ereszkedést lefelé - amennyit előző nap felmásztunk, annyit le is kellett sétálnunk. Eleinte nem volt gond, irtásos, mezős részen jártunk, aztán egyszer csak rátértünk egy ösvényre, amit először meg se találtunk, úgy benőtte a
gaz minden. Törtük magunknak az utat, tövises indákon, csalánon, összenőtt bokrokon és cserjéken, egy kisebb rengetegen át.
 |
| Ez lenne az út |
Nem tartott sokáig ez a szakasz, de annál emberpróbálóbb volt - az én túranadrágomon is akkor szakadt ki egy tenyérnyi foltban egy csomó szál. Az egyetlen jpozitívum a sok szeder volt, amit menet közben majszoltunk - mivel láthatóan senki nem jár arra, az összes szeder csak ránk várt. :)
 |
| Libasorban |
A fenyvespusztai
Tuzson arborétumnál megpihentünk, és akit érdekelt, meg is nézte a kis parkot. Az arborétumot dr. Tuzson János alapította, 1927-40 között telepítette az örökzöldeket a területre, elsősorban nem őshonos fafajokat. A gyűjteményben található egy 70 éves atlaszcédrus is. Régebben gyógynövényeket is termeltek itt.
 |
| Atlaszcédrus |
Az atlaszcédrus tényleg hatalmas. Látszik, hogy már kissé megviselte a kor, ágai is törtek le, de még így is fenséges.
 |
| Az arborétum fái közt |
Az arborétumban pont ez év júniusában helyeztek el egy időkapszulát, amit 2034. június 22-én fognak felnyitni. Ha aznap nem lesz jobb programom, akkor eljövök megnézni. :D
 |
| A tari fehérkő-bánya - ide már nem lett volna erőnk felmászni |
Tar felé vettük az irányt. Útközben egyszer csak egy folyó állta az utunkat, amin kicsit nehézkesen kecmeregtünk át, de átjutottunk, a folyó melletti sártenger ellenére is. Az
Alsó Csevice forrásnál enyhíthettük volna a szomjunkat, de a víz annyira vasas volt, hogy inkább szomjaztam tovább.
 |
| Az udvarház romjai |
A falu határában eldöntöttük, hogy ha már idáig eljöttünk, nem hagyjuk ki
Pokoljáró Tar Lőrinc udvarházának romjait. Ahogy meneteltünk a tűző napon, később egy párszor megkérdőjeleztem ennek a döntésnek a bölcs mivoltát. Hőség volt, árnyék, légmozgás semmi, és ami közkutat találtunk, mindnek le volt fűrészelve a nyele.
 |
| Valamennyire feltárt falak |
Elértünk a romokhoz, ami több volt, mint kiábrándító. Az udvarház dombjának aljában szemétégetés nyomai, mellette szeméttel, lomokkal teli udvar. Az udvarház földből kiásott falai teleszemetelve, sőt, egy halomban csontok feküdtek a köveken. Sörösdobozok, műanyag flakonok, nagyon szomorú látvány volt. Kár, hogy a helyiek nem vigyáznak a romokra, ennél jobb bánásmódot érdemelnének.
 |
| Csontok szanaszét |
Pokoljáró Tar Lőrinc nevét onnan kapta, hogy Zsigmond király diplomatájaként elzarándokolt az írországi Purgatórium szigetén található barlanghoz, amit Szent Patrik purgatóriumának neveztek. Ebben a barlangban mérges gázok terjengtek, és nem mindenki élte túl, aki alászállt, de azok közül, akik túlélték, sokan megőrültek. Lőrinc úgy érezte, elég erős a hite, így ő is tett egy próbát. A barlangban látomások gyötörték, de túlélte a kalandot.
 |
| Pedig a kilátás ilyen szép lenne a romoktól |
Csak reméltem, hogy mi is túléljük a mi kalandunkat. Keresni akartunk egy valamirevaló kocsmát, ahol a szomjunkat csillapíthatjuk, de csak kóvályogtunk egyre kitikkadtabban a faluban, ahol augusztus 20. miatt semmi nem volt nyitva, egy darab lottózót leszámítva, ahol meg innivalót nem adtak. Kimerülten, nyűgösen vágtunk át a meglepően hosszú falun, hogy ha már a faluban nem jártunk sikerrel, hátha a buddhista teaház nyitva van az út túloldalán, amikor egy működő közkutat találtunk. Ujjé, víznek ennyire rég örültem.
 |
| Buddhista templom |
A buszmegálló Budapest felé a teaház alatt van, odáig mindenképpen el kellett mennünk. Igen ám, de nemrég építették át a 21-es utat, és fogalmunk nem volt, hol tudunk átjutni a másik oldalára, mert a járdát egy szakaszon szalag zárta le. Keringtünk egy sort, aztán nemes egyszerűséggel átléptük a szalagot, és csodák csodájára használható járdán sétáltunk. Találtunk egy aluljárót is, szuper, már csak át kell sétálni. Amikor lementünk a lépcsőn, röhögve nyüszítettünk kínunkban: az aluljáróban állt a víz.
 |
| Átkelés |
De nem kicsit, hanem úgy bőven bokáig. Addigra már annyira készen voltunk, hogy bár láttuk, hogy nem olyan borzasztó messze van egy felüljáró is, inkább átvágtunk a vízen, senkit nem érdekelt, hogy csurom víz lesz a lába.
 |
| Tenger |
Beázott a cipőm természetesen, de nem érdekelt. Reméltem, hogy a teaházból nem dobnak ki, de nagyon kedves nénik fogadtak minket. A társaság annyi folyadékot fogyasztott el bő fél óra alatt, mint más egy nap alatt. :D Úgy éreztem, tökéletesen megérdemlek még egy marlenkát is a szilvalé és a mango lassi mellé.
 |
| A park bejárata, mögötte a teaház |
És hogy hogyan kerülnek a
buddhisták Tarra? 1992-ben hoztak létre egy
Kőrösi Csoma Sándor békesztúpát az utazó halálának 150. évfordulójára, ezt a kegyeteli emlékművet a dalai láma egy évvel később fel is szentelte. 1995-ben emlékparkot és emlékpavilont hoztak létre, 2011-ben pedig a templomot is felszentelték. Az egész park ingyenesen látogatható. Mi nem bírtuk rászánni magunkat, hogy a templomig felmenjünk, nem volt már erőnk hozzá.
 |
| A teaház belülről |
Tar egyébként meglepően jó helyzetben van közlekedésügyileg, óránként járnak a buszok Budapestre. A vizes cipő nagyban hozzájárult ahhoz, hogy alig vártam, hogy a buszon üljek, de leginkább azt, hogy hazaérjek.
 |
| Ott van a hegyünk a távolban, a nagy csúcsos középen, onnan indultunk |
A hétvége szuper volt, gyönyörű a Mátra, az Ágasvárra pedig régóta szerettem volna eljutni. A második napi túra a tervezettnél jobban leszívott mindenkit, a váratlan nehézségek után nem csoda, de még így is élveztem összességében. Kellenek néha a kihívások. Arra persze már nem is gondoltam aznap, hogy az esti tűzijátékra kimenjünk, jobban esett otthon fetrengeni a cicával. :)
