Régóta vártam a zebegényi Panorámafutást. Tavasszal neveztem, és egy ideig vacilláltam, hogy a 8 vagy a 17 km-es távon induljak - akkor még azt hittem, fejlődök annyit a nyáron, hogy a 17K meg se kottyan, haha. Örülök, hogy maradtam a realitások talaján és a 8K-s távra neveztem.
Mivel Zebegény az MTT szíve csücske, Minccel és foxszal lementünk pár órával hamarabb. Nagyon fontos réteseznivalónk volt a Monarchia Rétesházban, és a szabadstrandon is halaszthatatlanul szükséges volt megmártóznunk a Dunában. A mártózásnál tovább nem sokkal jutottunk, a víz jéghideg volt, a sodrás erős, ha kicsit hagytad magad sodródni a vízzel, alig bírtál visszaevickélni. Kifetrentünk a partra, kellett egy kis pihenés a nagy futás előtt.
Voltak azért kétségeim a futásommal kapcsolatban. Rájöttem, hogy konkrétan a Coca Cola futógála óta én nem is nagyon futottam hosszabb távokat, max. 5-6 km-eket. Ráadásul augusztus eleje óta nem is igazán jutottam el futni; a táborban nem volt energiám, se időm, utána pedig mindig úgy alakult, hogy nem jött össze. Múlt héten már rákényszerítettem magam egy edzésre, és ha már ott voltam, próbáltam a 8km-t úgy lefutni, mintha a versenyen lennék. 1 óra 7 perc alatt egyenletes, kényelmes tempóban teljesítettem, oké, akkor a táv alapvetően menni fog, az időjárás az egyetlen zavaró tényező. Szerencsére a szervezők gondoltak erre is: az eredetileg tervezett délután 3 órás rajt helyett két órát tolták a kezdést, hogy ne kánikulában fussunk. Egy váratlan tényező merült fel: a verseny előtti estén volt az IHB, ahol próbáltam nem sokat inni, de sajnos szeretem a sört, és még későn is értem haza. Még jó, hogy volt majdnem egy teljes napom kipihenni a fáradalmakat.
Elsőként a 25 és 17km-esek rajtoltak 5kor. Egy volt kollégám a 25km-es távon indult, váltottunk pár szót rajt előtt. Mi 17:20-kor indultunk. Bemelegítés közben észrevettem, hogy guggolásnál fáj a bal térdem, ezt így futás előtt pár perccel felfedezni nem túl nagy öröm. Féltem, hogy baj lesz, de csak guggolásnál fájt, amúgy nem. Találtam egy duzzanatot a térdemnél, ami valszeg izom, de futás közben nem zavart. Azért remélem elmúlik és bízom benne, hogy csak beütöttem rúdtánc alatt, nem szeretnék lesérülni.
A 8km-es táv útvonala Szobig vezetett a bicikliúton és vissza. Ahogy elhagytuk Zebegényt, nem volt más, csak nyugalom. Az út mentén fák, oldalt a Duna, a túlparton dombok és erdők, körülöttünk csend. Ahogy a mezőny felszakadozott, még nyugodtabb lett minden. Én nagyon élveztem. Egyszerre volt jó kifelé és befelé figyelni, ez az a futás volt, ami hiába merít ki, közben fel is tölt.
Fizikailag fáradtam persze. A versenyleírásnál 2km-enkénti frissítőt ígértek, és mikor már jó ideje futottam, de csak nem jött szembe frissítőállomás, kezdtem aggódni. Szomjas is voltam persze, de a gondolat, hogy még mindig nem futottam le 2km-t, az jobban megijesztett. Mikor végre elértem a frissítőt, meg is nyugodhattam, mondták, hogy ez már 3km. Huh. 4 km-nél volt a fordító, előtte jött szembe Minc, aki rajt után hamar lehagyott. Slaggal párakaput rögtönöztek a frissítő mellé, nagyon jó volt. :D Onnan újabb 1 km a következő frissítő, aztán már csak 3 km laza futás Zebegény.
Jólesett futni. Meglepő módon az emelkedők külön jólestek, jó volt felpattogni rajtuk, a lejtők kényelmesek voltak, az egyenes szakaszok fárasztottak leginkább. Az utolsó 1,5 km-nél már vártam a végét, nem tagadom, de nem volt szenvedés ekkor se. 7 km-nél kaptam egy adag tapsot és buzdítást, az lökött rajtam egyet, aztán a fotósnál még próbáltam pózolni egyet, akkor már húzott a cél közelsége. Végül az utolsó métereknél jött szembe a volt kolléga, összepacsiztunk, azzal a lendülettel pedig már besuhantam a célba. Bemondták a nevem, megkaptam az érmem, a célnál már vártak a többiek. 1 óra 7 perc 35 mp alatt futottam értem be. Az Endomondo szerint 8,7 km volt a táv. A statisztikában jól mutat, de nem túl reális érték. Minc persze jóval hamarabb beért nálam, de az lett volna a fura, ha nem. :D
A zsíroskenyér partiból kivontam magam, nem volt étvágyam közvetlenül futás után. A suliban lezuhanyoztam, átöltöztem, akkor már tudtam volna enni, de Zebegény fullon volt, a vonat indulásáig nem tudtunk meleg ételhez jutni. Beültünk hát a Mókusba, ittunk egy sört, mellé bundás mogyorót rágcsáltunk, időnként pedig az érmeinkben gyönyörködtünk.
Volt kollégám is csatlakozott hozzánk a hazaúton, szinte végig a futásról beszélgettünk. Ő nem most kezdte, maratont is futott már, jó olyannal beszélni, aki nálam sokkal tapasztaltabb.
A Panorámafutás nekem óriási jó élmény volt. Ennyire futást szerintem nem élveztem még, ebben nagyon sokat számított a táj, de a király szervezés nélkül nem lehetett volna teljes az öröm. Nagyon remélem, hogy jövőre is tudok menni, én azon leszek. És akkor már ki tudja, lehet megpróbálom a 17km-es távot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése