2020. február 29., szombat

6 év

Döbbenetes belegondolni, hogy eltelt 6 év azóta, hogy belezúgtam ebbe a szépséges emberbe. Azon nem csodálkozom, hogy még mindig együtt vagyunk, de felfoghatatlan, hogy ennyi év eltelt, egyáltalán nem érződik ilyen soknak. Még mindig azt érzem, hogy egy csomó kaland vár ránk, egy rakás dolgot kell még együtt átélnünk. 

Még mindig imádom a beszélgetéseinket, a közös sétákat, utazásokat, a szabadságot és biztonságot mellette. Még mindig iszonyatosan felszabadító, hogy párkapcsolatban ennyire szabad lehetek. (El akarsz menni Németországba? Menj csak nyugodtan. Kedden eldöntöd, hogy vasárnap Gdanskba mész? Oké, jó utat, vigyázz magadra.) Meg is lennék zakkanva, ha ez a szabadság nem lenne meg. Valószínűleg ezzel lehet engem egy életre megfogni.  

Imádom, ahogy Bumbival bandáznak. Mindig jó érzés abban elmerülni, ahogy két lény, akiket szeretsz, szeretik egymást. Gondolom mások a közös gyerekekkel vannak így, nálunk a macska a közös felelősség, ő az, akit rajongva imádunk. Amikor Bumbika hozzánk bújik, akkor mindig nagyon boldog vagyok, és azt érzem, hogy ez a mi kis családunk, és a világ így kerek. (Néha eszembe jut persze, hogy milyen jó lenne, ha Rambó is élne még, de törpehörcsöghöz képest így is hosszú élete volt.)

Néha persze megőrjít. Amikor halomban áll a mosatlan edény a konyhában. Vagy amikor már megint rohanni kell, mert hiába tudja, hogy időre megyünk, az utolsó pillanatban áll neki készülődni. Meg amikor hangosan püföli a billentyűzetet, amikor én aludnék. Meg amikor horkol. De egészen biztos vagyok benne, hogy ugyanilyen idegesítő tudok lenni én is. Pont a napokban beszéltük meg, mennyire jó, hogy a másik létezik. És hogy én nem értem, ő hogyan bír néha elviselni engem, ő meg azt nem érti, hogy én hogyan bírom őt. 

Őszintén úgy érzem, hogy a legjobb emberrel vagyok együtt, akivel csak lehetek.

1 megjegyzés: