OKT 01 - Írottkőtől Kőszegig

Az Országos Kéktúra 1168 km hosszan szeli át az országot Írottkőtől Hollóházáig. A túra teljesítéséhez 152 pecsétet kell begyűjteni a hivatalos túrafüzetbe. Időbeli megkötés nincs, nem muszáj egyben végigjárni, a túrázóra van bízva, milyen felosztásban és melyik irányból járja be. Húggal és foxszal Írottkőtől indultunk el, valahogy a Ny-K irány nekünk jobban feküdt. (Ezért is nem csatlakoztunk a kószákhoz, akik még tavasszal kezdték el a kéket, csak ők Hollóházától.) Nem tudom, mennyi idő alatt teljesítjük, de a koronavírus miatt még nem indult be a külföldi turizmus, addig is ráérünk idehaza barangolni. 

Cicagombóc!

2020. május 31. vasárnap

Reggel elbúcsúztunk Apáék macskájától, aki legutóbbi ott jártunkkor még pici cica volt. Autóval mentünk az Írottkő alatti parkolóig. Ahogy kanyarogtunk a szerpentineken, megállapítottuk, hogy itt azért elég kemény menet lett volna felmászni, és nem is biztos, hogy időben Kőszegre értünk volna, ha az eredeti tervnél maradva gyalog megyünk fel. 

Kéktúra-emlékmű

A Szent Vid kápolnánál megálltunk, megnéztük a Kéktúra-emlékművet, ami azért nem Írottkőnél áll, mert 1977-től a rendszerváltásig itt volt a kéktúra kezdőpontja. 

További pár perc autózás után megálltunk, és elindultunk gyalog fel az Írottkőhöz. 2.5 km-t kellett mennünk, ami nem sok, de cserébe emelkedett rendesen. Amikor tervezgettük a túrát, még a vírus előtt, akkor azt képzeltük el, hogy megint átvitetjük magunkat az osztrák oldalra, és onnan indulunk el, de a pünkösdi hétvégén még le volt zárva a határ. 

Zöld erdő

Miközben küzdöttünk az emelkedővel, elkezdett csöpögni az eső is. Ez persze nem tántorított el minket a folytatástól: amíg nincs monszun, addig megyünk. A nem kifejezetten kirándulóbarát idő ellenére sokan voltak a kilátónál. Reméltem, hogy szép időnk lesz, és végre jó messzire ellátok a tetejéről - legutóbb a hóviharban semmi nem látszódott, most már legalább a hegyről leláttunk a közeli síkságra, de messzebb sajnos nem. Nincs szerencsém az Írottkővel. 

Felhős, esős kilátás

Fox és húg pecsételtek, készítettünk néhány csoportképet, aztán indultunk vissza, hosszú út várt még ránk. Illetve az út maga nem is volt nagyon hosszú, 14 km csupán, de mindenképpen meg akartunk ebédelni Kőszegen.  

Írottkő kilátó

A parkolónál elbúcsúztunk Apáéktól, megköszöntük a vendéglátást, és hármasban sétáltunk lefele az erdei úton. Elmentünk a Hörmann-forrás mellett, de nem álltunk meg: a vize nem iható, és különösen látványos sem volt. 

Télen-nyáron túra

Hamar a Stájerházakhoz vezető betonúton találtuk magunkat, mintha legutóbb tovább tartott volna odáig eljutni, bár az is igaz, hogy most nem keveredtünk le a helyes útról. Újrafotóztam Nóra borítóképét, most már téli és nyári verzió is van belőle.

Stájerházak

A Stájerházak környékén most is csend honolt, nem úgy tűnt, mintha használatban lennének. 

Óriás fák

Erdészeti úton sétáltunk tovább, és nosztalgiáztunk, mekkora volt a hó itt télen. Teljesen más volt a táj a friss falevelekkel és zöldellő bokrokkal. 

Erdészeti út

A Vörös keresztnél pihentünk pár percet. 

Vörös kereszt

Innen egy bő kilométer az Óház-kilátó. Emlékeztem, mennyire fáztam már a téli túrán, amikor erre jártunk, és hogy mennyire gyönyörű volt a táj akkor is. A nyárra készülő erdőben egészen más élmény volt a séta, mintha nem is ugyanott járnánk. 

Ázott verebek

Az Óház-kilátónál befoglaltuk a fedett pihenőt és bekifliztünk (én sütöttem ezt az adagot is). Nóra nem akart feljönni, mi foxszal felmásztunk.  fentről már látni lehet Kőszeget. 

Kőszeg

A Hét-forrásig meredek, csúszós lejtőn másztunk le, nem szeretem ezt a részt. Utálok megcsúszni, és itt ez elkerülhetetlen. Jó, most csak vizes faleveleken, faágakon és köveken csúszkáltunk, nem jött hozzá még egy réteg hó is, de sokkal azért így sem volt kellemesebb. Pláne hogy sár is volt, néha alig tudtam hova lépni, hogy ne essek egy hatalmasat. 

Fox megszakérti a forrásokat

A forrásnál megosztottuk a győzelmi Cheetost, amit csak azért vettem, hogy a túrán tartsa bennünk a lelket. Egyébként meglepő, hogy nem mentünk sokat, mégis már fáradtunk, mire idáig elértünk. 

Hétforrás és a medence

Innen már lélektanilag is közelinek érződött Kőszeg. Némi lihegés árán felmásztunk a Pintérhegyre, az eső ellenére is csodaszép volt a kilátás. 

Osztrák hegyek a távolban

Szerencsére több emelkedő nem várt ránk, csak térdsajdító lejtő, szinte végig a Kálvária-kápolnáig.  Én még lesétáltam volna a Trianon-keresztig, de húg előrement és eltűnt, inkább nem kockáztattuk, hogy elveszítjük egymást. Mindegy, én már voltam ott, és végülis a kilátás nem sokban más, mint a Pintérhegyről. 

Kálvárián le

A kálváriára felmászni is utálatos, de lefelé se sokkal jobb - nagyon fájt a térdem a végére. A Kék Huszár vendéglőnél pecsételtek a többiek, aztán más dolgunk se maradt, mint keresni egy ebédelőhelyet. A Garabonciásba ültünk be pizzázni és sörözni - most is finom volt a pizzájuk, a kőszegi sörtől pedig igazán jó kedvem lett. 

Busszal mentünk Szombathelyre, onnan pedig vonattal vissza Budapestre. Este 10 körül értünk haza, eléggé fáradtan. Közben úgy belelkesedtünk, hogy elhatároztuk: két hét múlva Kőszegről folytatjuk a túrát, egészen Sárvárig, és ezzel meglesz a teljes első szakasz. Már alig várom!