Reggeliztünk, kijelentkeztünk a szállásról, és a csomagokkal elmetróztunk a Vatikánhoz. Online vettünk jegyeket a Vatikán Múzeumba, ami bár így fejenként 4 euróval volt drágább, a
helyszínre érve nem győztünk hálát adni érte, mert iszonyat
sorbanállást úsztunk meg így.
A jegyeket konkrét időpontra lehet venni: mi délre vettük, de félkor már
bementünk, és senkit nem zavart ez a tény. Le akartuk adni a
csomagjainkat, ám csak hosszas keresgélés és utánajárás után
tudtuk meg, hogy az a főbejáratnál, a biztonsági ellenőrzés
mellett van. Visszamenni nem lehetett, mert a jegyet le kell
csippantani befelé menet. A kijáratnál egy biztonsági őr jófej
volt, és megengedte, hogy elszaladjak a csomagokkal, leadjam őket,
és nála visszamenjek. Gyanítom, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek,
akik így jártak, tényleg nem jelezték látványosan a
csomagmegőrző helyét. Ha nem lett volna nálunk két hátizsák az
egész hétvégére való holminkkal, nem lett volna ennyire égető
a kérdés.
Kilátás a múzeumból |
Megkönnyebbülve, cuccok nélkül
vágtunk neki a múzeumnak, ami úgy tűnt, végtelen hosszú. Antik
szobrok, freskók, aranyozott bútorok és oszlopok között
haladtunk. Egyszerűen annyi látnivaló volt, hogy azt már alig
tudtuk befogadni. A magyarázó feliratok kis hányadát tudtuk csak
elolvasni, mert ha mindent elolvasunk, még most is ott böngésznénk.
Hé paraszt, melyik út megyen Budára? |
Megnéztük az etruszk emlékeket,
végtelen mennyiségű festményt és szobrot, és folyamatosan láttuk kiírva a Sixtus-káponát, mint a végső nagy látványosságot.
Térkép Szoba |
Közben
áthaladtunk a Térkép Szoba folyosóján, aminek a plafonja tele
volt festve, és minden kis képecske maga egy műalkotás volt.
Fura fejű bácsi |
Láttuk Raffaelló freskóit, Az athéni iskolát például, amit lehetetlenség szemből lefotózni.
Az athéni iskola |
A Sixtus-kápolna annyiból nem volt hatalmas meglepetés, hogy ugyanolyan
festett, freskós terem volt, mint sok másik, annyi, hogy ez
valamiért ismertebb, mint a többi. Nem lehetett fotózni, amit
megint nem értek, annak fényében pláne, hogy mindenhol máshol
engedték.
Plafonrészlet |
A kápolna után a múzeum kantinjában
megettem életem legolajosabb pizzáját, majd a kávézóban ittunk
kávét. Tudom, hogy szentségtörés délután capucchinot rendelni
Olaszországban, de egyrészt a Vatikán nem Olaszország, másrészt
ahhoz támadt kedvem. A pultos persze megvetően nézett a
rendelésemet hallva, és az utánunk következőnek még hallottam,
hogy olaszul magyarázott valamit a capucchinóról. Mi scusi.
Falfirka a freskón - valaki egy címert vésett bele :O |
Nem hittük el, hogy ilyen hamar a
végére értünk a múzeumnak, ezért elkezdtünk újra körbejárni.
Találtunk is antik szobrokat, korai keresztény emlékeket,
bélyegeket és érméket.
Már megint az a kupola... |
Az udvaron egy elsőre érdektelen gömb állt, de ahogy az ember közelebb megy, kiderül, hogy több rétegből áll, és rendkívül látványos.
Gömb |
A szobrok közül az egyik kedvencem ez az érdekes megoldás: a ruha más anyagból készült, mint a fej. Mennyivel máshogy néznénk az ókori szokrokra, ha az összes így készült volna.
Más színű a ruha |
A másik kedvencem annak a rekonstrukciója, hogyan nézhettek ki az ókorban a szobrok. Régészek találtak festéknyomokat az antik szobrokon, úgyhogy valószínű, hogy színesek voltak. Megnyugtató, hogy nem hófehér, halott tekintetű szobrokkal vették körbe magukat, hanem életteli, vidám darabokkal.
Színes szobor |
A csigalépcsőn át távoztunk a múzeumból, amikor közeledett a záróra.
Csigalépcső |
A tartalmas múzeumozás után
elsétáltunk a Szent Péter térre, ami egyébként kisebb, mint amire számítottam. Hozzáteszem, hogy így is elég nagy, de valamiért hatalmasnak képzeltem.
Szent Péter tér |
Lenn a téren |
Próba-szerencse alapon
beálltunk a biztonsági kapuhoz álló sorba a bazilikához. Hivatalosan 6-ig volt nyitva, ekkor már majdnem fél volt.
Sikeresen bejutottunk, a belépés itt is ingyenes volt.
Főhajó |
Talán ez
volt az első hely életemben, ahol belépéskor azt éreztem,
mindjárt elsírom magam. Utólag kicsit megmagyarázhatatlan ez az
érzés, de ahogy beléptem ebben a 220 m hosszú, 150 m széles, 136
m magas épületbe, letaglózott az érzés, mennyire apró és
jelentéktelen vagyok. Értem már a középkori katedrálisépítés
divatját, el tudom képzelni, hogy egy hívő lélek térdre borul
ekkora érzelmi sokk hatására. Tökéletes pszichológiai fegyver.
Piéta |
Én nem is tudtam, hogy a Piéta is itt található. Azt meg csak most olvasom, hogy azért van törhetetlen üveg mögött, mert egy magyar származású ausztrál geológus Jézusnak képzelte magát, és kalapáccsal nekiesett a szobornak 1972-ben.
Minden nagyon hatalmas |
Ámultunk és bámultunk, és próbáltuk bejárni az egész
épületet, amit nem egyszerű. Egy-egy oldalkápolna maga akkora, mint egy komplett templom.
Apszis. Székek for scale |
Az apszisban éppen misét
celebráltak, az oda vezető terület le volt zárva. Távolról
figyeltük a misét, érdekes volt. Mikor véget ért, megnyitották
azt a területet is, így közelebbről is megnézhettük az oltárt.
Szent Péter sírja |
Már látszott, hogy zárásra
készülnek, a kincstárat nem is tudtuk megnézni. Megtaláltuk
viszont a magyar korona elküldésének emléktábláját.
Magyar korona |
Az épületből kisétálva még
megálltunk a Szent Péter téren kicsit, aztán elindultunk a metró
felé.
A tér sötétben |
Este 10-kor indult a gépünk vissza Budapestre, ideje volt
lassan elindulnunk. A gép persze késett, de Ferihegyen meglepi 100E
busz várt minket, ami menetrend szerint már nem is járt. Hajnal 2
körül kerültünk haza. Nem vettem ki plusz szabadnapot, úgyhogy
délelőtt mentem dolgozni. Bumbi még két napig hisztis volt,
amiért egyedül hagytuk hétvégére - pedig volt szittere nem is
egy.
Szóval Róma izgalmas volt, elképesztő
látványos, és történelmileg monumentális. Amit láttunk, az
csak kis szelete volt a rengeteg látnivalónak. Muszáj lesz egyszer
ide is visszamennünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése