Oxford 2018

A londoni kiruccanásunk úgy folytatódott, hogy az indokoltnál kevesebb alvás után feltápászkodtunk, és elmentünk a London Paddingtonra, ahonnan a vonatunk indult Oxford fele. Én teljesen odáig voltam, hogy a mozdonyvezető (fú de fura ez a kifejezés egy modern vonat vezetőjére) egész úton kommunikált az utasokkal: elnézést kért, hogy a szokásosnál később állt be a megfelelő vágányra a vonat, emiatt pedig később tudták megkezdeni a felszállást az utasok, pedig megjegyzem, nem is indultunk késve. Sőt, a kései beállás okát is elmondta. Amikor az automata bemondó téves információt adott, azért is elnézést kért, és azonnal korrigálta az elmondottakat, mindezt többször, hogy mindenkihez eljusson a hír. Elképesztő. A MÁV meg akkor se tud bármit is mondani, ha órák óta vesztegelsz egy vonaton a semmi közepén. A hanyatló nyugat, ugye...

Oxfordi épület

Oxforban már jártunk 3 éve, de csak átrohantunk a belvároson. Most jó volt, hogy volt egy egész délutánunk körülnézni. A vasútállomásról a Weston Libraryhez siettünk, a Tolkien: Maker of Middle-earth kiállítás helyszínére.  Online előre "megvettük" a jegyeket, ami egy egyfontos kezelési költséget jelentett csupán, maga a kiállítás ingyenes. Félórás sávokra lehetett időpontot foglalni. Odamentünk időben, besétáltunk, és meglepve láttuk, hogy a kiállítás egy kicsi előszobát leszámítva egyetlen, nem is kifejezetten nagy teremből áll.

Kiállítás felirat

Húha, hát minket átvertek - gondoltam. Húha, ez fantasztikus volt - gondoltam bő másfél órával később. Hiába volt kicsi a hely, a kiállított anyag bőséges volt, részletes leírásokkal mutatták be Tolkien életét, a munkamódszereit és az alkotói folyamatokat. Volt interaktív térkép, levelek, rajzok, személyes tárgyak, fotók - sok újat megtudtam még úgy is, hogy én azért nagyjából képben vagyok Tolkien életével és a műveivel. Nagyon-nagyon megérte Oxfordig menni ezért a kiállításért, kár lett volna kihagyni. Sajnos fotózni nem lehetett odabent, így képeket nem hoztam.

Evés előtt

A nagy kiállításnézegetésben megéheztünk, becéloztuk a méltán híres Eagle and Child-ot, ahol anno Tolkien és írópajtásai itták a sört.

Étel

Életem egyik legjobb vega hamburgerét ettem, mellé pedig cider dukált. Ilyenkor mindig elszomorodok, mert ilyen burgert nem mostanában eszek, esetleg pár év múlva, ha arra járok, és nem változik az étlap.

Az egyik kiállított darab

Hogy teljes legyen a Tolkien körtúra, a Wolvercote temető felé indultunk, de a buszhoz sétálva egy templom mellett haladtunk el, és én ha templomot látok városnézés közben, akkor általában be is megyek. Nagyon sokat elárul az adott közösségről és népről, hogy milyenek a templomaik. A Saint Giles' anglikán templomba léptünk be. Odabent egy művészeti kiállítást találtunk, ami Exodus címen futott, és a témája a menekültek voltak. Festmények, rajzok, szobrok, versek menekültektől. Iszonyatosan megrázó volt, hirtelen ért minket az élmény, egyáltalán nem voltunk erre felkészülve. Vettünk képeslapot, hogy ezzel is támogassuk a kiállító szervezeteket, majd a látottakon rágódva kóvályogtunk el a buszmegállóba.

A sír

Igazi double-decker vitt a temetőig. Attól nem kellett félni, hogy nem találunk oda a sírhoz, mert tábla mutatja az utat egészen Tolkienék sírjáig. (Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy volt normális wc a temetőben. Hi-he-tet-len.) Mikor odaértünk, egy kisebb társaság volt ott, megvártuk, amíg elmennek, hogy csak mi legyünk a sírnál.

Ajándékok

Fox verset írt, én jobb híján a kiállításon vásárolt egyik vásárfia cetlijét hagytam ott. A sír tele volt apró ajándékokkal, a legindokolatlanabb szerintem a szemüveg, amit nem teljesen értek, miért hagy ott bárki, de ki vagyok én, hogy ítélkezzek? Egészen sokat voltunk a temetőben, próbáltuk átélni a pillanatot, és arra gondolni, milyen sokat köszönhetünk ennek az íróembernek, aki itt nyugszik. Szerintem nagyon hálásnak kell lennünk, nélküle nem lenne MTT, nem ismerném foxot, teljesen más lenne az életem. Durva belegondolni.

Belváros

Visszabuszoztunk a centrumba, onnan sétáltunk a vasútállomásra. Direkt silent coachba ültünk a London felé tartó vonaton, de az egyik megállóban csillió ember felszállt, mindenki beözönlött oda, ahova tudott, és naná, hogy két kisebb gyerekkel beült a csendes vagonba egy család. Eddig tartott a silent coach.

Londonban még egy cidert megittunk egy ismerőssel este. Másnap bár délután indult a gépünk vissza, semmi programra nem maradt időnk, de így is tartalmasan telt a hétvége.