gyógyulás

Két nap tömény szenvedés és rengeteg alvás után ma reggel úgy ébredtem, hogy hiába vártam, nem jött a szokásos fájdalom, képes vagyok nyitva tartani a szemem, és ha homályosan is, de látok. Most giganagyra állított betűkkel írok, kicsit homályos így is, meg nem tudom, meddig bírja a szemem, de megpróbálok nagyjából beszámolni a történtekről.

a nagy nap - 0. nap

A műtét napján elkövettem azt az ostobaságot, hogy elkezdtem prk műtét utáni tapasztalatokat olvasgatni a neten, és megbizonyosodtam róla igen hamar, hogy meg fogok vakulni, megkínoznak, még rosszabb lesz a szemem, mint volt, kettős látásom lesz egész életemre és sötétben nem fogok semmit se látni. Miután vinnyogtam egy sort foxnak, kénytelenek voltunk elindulni, mert közeledett az időpont. Útközben felszedtük Esztit, és hármasban érkeztünk a klinikára. Betessékeltek a műtétre várakozós recepcióra. Megkaptam a beleegyező nyilatkozatot, amit átolvastam, aztán vittek is vizsgálatra. Belefotóztak a szemembe, hogy okés-e a szaruhártyám, meg néztek azt hiszem egy gépes dioptriamérést, aztán olvasgathattam tovább a nyilatkozatot. Épp elkezdtük a részletfizetést megbeszélni, amikor egy doktornő magával vitt és táblát kellett olvasnom: a jobb szememre állítólag jobban láttam, mint az előző viszgálatkor. Elmondta, hogy maga a műtét 3 perc, minden oké lesz, csak majd ne mozogjak. Visszamentem a többiekhez, kaptam egy xanaxot, kitöltöttük a papírokat, fizettünk, aztán pár perc múlva hívtak, hogy menjek, cseppentenek a szemembe. Meg is indultam, azt hittem, még utána visszamehetek foxhoz, úgyhogy el se köszöntem, erre kiderült, hogy a-a, itt már műtétre előkészítés történtik. óshit. Kaptam cseppeket, hajhálót, köpenyt, a cipőmre is, aztán vártunk. A nővérke, aki beöltöztetett, kedves volt és csupa megnyugtató dolgokat mondott, plusz hatott a nyugtató, úgyhogy egész lazán vártam, hogy szólítsanak. 

Amikor ez tényleg megtörtént, elég fura érzés volt realizálni, hogy bármennyire elbagatelizáltam én ezt a dolgot, itt egy konkrét műtét fog történni. Lefektettek az asztalra, elrendezték felettem a műszert, szóltak, hogy ne mozogjak, aztán talán még cseppentettek a szemembe, ezt nem tudom pontosan, de utána elkezdték lekaparni a szaruhártya felületét. Nem igazán éreztem, de nem volt jó érzés. A látásom homályosult, és maga a tudat se kellemes. Kérték, hogy nézzek középre, azt se tudtam sokszor, hova nézek éppen. Tényleg nem tartott sokáig, de örültem, amikor vége lett. Ekkor jött a lézer, az kismiska ehhez képest.  Egy zöld pöttyöt kellett néznem, a lézer beindult, a pötty helyett már csak csíkokat láttam. A legrosszabb az volt, amikor megéreztem a saját szaruhártyám égett szagát. Teleöntötték a szemem fertőtlenítővel, rácsapták a védő kontaktlencsét, aztán viszontlátásra, következő szem. Tényleg nagyon gyorsan történt minden. 

Mikor mindkét szemmel megvoltunk, én alig mertem kinyitni. Homályosan, de tök jól láttam. Megnyugtattak, hogy ez ennél csak jobb lesz. Lőttek rólam egy fotót (miért???), aztán mehettem utamra. 

A hazaúton élveztem, hogy látok. Mivel még hatott az érzéstelenítő, sokat kellett pislognom, mert az ember képes elfelejteni. Kiváltottuk a szemcseppeimet, aztán mentünk is haza pihenni. Aznap szinte nem is volt semmi kellemetlen tünet - ha kicsit homályosan is, de jól láttam, még chatelni is tudtam a telefonomról. Az egyetlen mellékhatás, hogy két telefonbeszélgetésre estére már nem tudtam visszaemlékezni. Kiderült, hogy ez a xanax egyik mellékhatása. Az éjszaka nyugodtan telt, már kezdtem is szerencsésnek érezni magam, hogy ennyivel megúszom. Aha. 

1. nap

Ahogy kinyitottam a szemem, elkezdett ömleni a könnyem. De folyamatosan. Egész nap. Nyitva csak másodpercekre bírtam tartani, fájt és csípett, tortúra volt a napi 5 cseppentés is. A nap nagy részében aludtam, és igazi kínszenvedés volt elmenni az egynapos kontrollra. Egyedül nem tudtam volna, Eszti jött a megmentésemre. Mint egy drogos celeb, akit most visznek az elvonóról, úgy néztem ki szerinte. Hát úgy is éreztem magam. Nehezen bírtam elképzelni, hogy a vizsgálaton rá bírnak venni arra, hogy olvassak a tábláról, de sikerült. Nem volt könnyű a könnyáradat alatt fókuszálni. Belenéztek a szemembe, szépen hámosodik, holnap már jobb lesz, tv-zni is fog tudni, de a ma éjszaka még keserves lehet. Hát jó. Hazaszenvedtük magam, aztán aludtam is tovább. Éjjelre bekaptam egy altatót, mert annyira szúrt a szemem, hogy nem tudtam elaludni tőle. Amikor pár másodpercre ki bírtam nyitni, akkor tökéletesen élesen láttam. 

2. nap

Vártam én a tv-nézést, de csak nem voltam rá képes. Továbbra is alig bírtam nyitvatartani a szemem, úgyhogy aludtam vagy Csáth Gézát hallgattam hangoskönyvben. Este kimentem foxszal a ház mögötti cukrászdába, hát kellemetlenebb élmény volt, mint gondoltam. Mivel az első hámréteg összeért a szemem előtt, a látásom elhomályosult. Az utcán fedeztem csak fel, mennyire durván homályos minden. Sütiválasztásnál nem láttam a feliratokat, fel kellett mindent olvasni, és egyébként is zavart a fény, már otthon akartam lenni. 

Egész nap olyan érzésem volt, mint amikor rosszul van berakva a kontaktlencse a szembe, full idegentest érzés, ami borzasztó. Legszívesebben megdörzsöltem volna a szemem,de azt nem lehet. Hozzá se érthetek egy hétig. Alvásnál megint betoltam egy altatót, mert féltem, hogy annyira zavarni fog ez az érzés, hogy nem tudok aludni. Valamiért viszont sokáig forgolódtam, altatóval is nehezen aludtam el. És hol maradt a jól megérdemelt tv nézés? Hát sehol. 

3.nap

Azaz ma. Az, hogy egy ilyen hosszú posztot megírtam, elég nagy csoda. Reggel alig mertem kinyitni a szemem, nehogy fájjon, de hálistennek semmi. Nem fáj, és bár továbbra is homályosan, de látok. Sose hittem volna, hogy ilyen öröm lesz az, ha folyamatosan nyitva bírom tartani a szemem. Mivel eléggé unalmasan telt ez a pár nap, ma elkezdtem rendet rakni, mosogattam, és bekapcsoltam a laptopot. Gigabetűkkel, de tudok írni. Nagyjából olvasni is. 

Délután megyek a 3 napos kontrollta, ha minden jól megy, kiveszik a védőlencséket, és lassan elkezd élesedni a látásom. Keddre már értelmesen fogok látni, ha minden jól alakul. 

Amit biztosan tudok, hogy tök felesleges volt mások gyógyulástörténeteit véresen komoly műként olvasnom, mert tényleg tök máshogy gyógyul mindenki. Van, akinek alig vannak fájdalmai. Van, aki 5 nap után tud csak nyitott szemmel közlekedni.
Az elmúlt két nap borzasztó volt, nagyon vártam, hogy vége legyen. Ha innentől csak csendes gyúgyulásban lesz részem és semmi fájdalomban, akkor nagyon boldog leszek.