2016. november 20., vasárnap

Graz day 0.5-01

Graz Stájerország (Steiermark) tartomány fővárosa. Bécstől 200 km-re fekszik, hegyek veszik körbe, igazi hegyi városka. Az óváros és a Várhegy 1999 óta az UNESCO világörökségi helyszínei közé tartozik. Ottjártunkkor ezzel a döntéssel csak egyetérteni tudtam, egyszerűen gyönyörű a belváros. 

A Zombi Run miatt töltöttünk egy hétvégét Grazban. A szállásunk az Annenstraßén volt. Nagyon menő rendszerrel lehet éjszaka becsekkolni: a bejáratnál lehúzod a bankkártyád, az kinyit egy fotocellás ajtót, ami egy kis helyiségbe vezet a bejárat mellett, ott bepötyögöd az előre e-mailben megkapott kódot egy fiókos szekrényszerű cuccon, ami ha helyes a kód, kinyílik, és kidobja a mágneskártyát, ami a hotel bejáratát és a szobaajtót nyitja. Este 6-tól nincs recepció, ezzel a módszerrel viszont nem kell rohanni a késői érkezéssel. Tekintve, hogy éjjel 11-re értünk oda, nagyon örültünk ennek a lehetőségnek. 

A futás után vettünk egy zuhanyt, majd nekiindultunk a városnak. Megálltunk még az Annenstraßén ebédelni egy nagyon indokolatlan helyen: egyszerre volt cukrászda, étterem és kocsma. Jó, az étterem talán kissé túlzás. Mikor kértem a Speisekartét, kaptunk egy darabot, mert összesen annyi volt a helyen. A pincérbácsi angolul nem beszélt, és úgy tűnt, a német nem az anyanyelve, de egész jól tudtunk kommunikálni. Gyakoroltam végre én is a németet, időnként több, néha kevesebb sikerrel. Ebéd közben megtárgyaltuk, merre is kéne sétálni, de a végkonklúzió az volt, hogy MINDENT látni akarunk. :D 

Ami engem nagyon érdekelt, az a Mura sziget. 2003-ban, mikor Graz kulturális főváros volt, felhúztak egy mesterséges szigetet a Mura folyóra, ami azóta is nagy látványosság. Pechünkre nem tudtunk átkelni rajta, mert pont most újítják fel. Ezen azért elszomorodtam, de ez azt is jelenti, hogy vissza kell még mennem legalább egyszer Grazba. 

A sziget
Átkeltünk a Murán, és célbavettük a Várhegyet (Schloßberg). Siklóval és lifttel is fel lehet jutni, de mi a sétát választottuk: nem bántuk meg ezt a választást, a panoráma mesés a lépcsőkről.
Kanyarog a lépcsősor
A név csalóka: a hegyen kastélyt vagy várat nem találni, csak néhány bástyát és egy nagy parkot. A középkorban bevehetetlen erőd állt a hegyen, amit Napóleon is sikertelenül próbált bevenni. Mikor végül 1809-ben elfoglalta Bécset, az erődítmény elbontására kötelezte a graziakat, akik csak az óratornyot és a harangtornyot tudták jelentős váltságdíj fejében megmenteni.
Kilátás a hegyről naplementében
Azért odafent igen sok látnivaló van: a park tele van emlékművekkel, szobrokkal, kilátókkal, kanyargós ösvényekkel, lépcsőkkel. Párméterenként újabb látnivalóba botlasz, akármerre indulsz. 
Az óratorony
A Tamás várkápolna alapjai. A 12. századtól 1810-ig létezett.
A harangtorony. A Liesl nevű harang a harmadik legnagyobb Stájerországban.
Távolságok légvonalban
Kínai pavilon
Óratorony közelről. A kedvenc dolgom Grazban.
Szép nagy kört sétáltunk a Várhegyen, majd lesétáltunk az óvárosba. Céltalanul sétáltunk, de próbáltunk minden izgalmasnak tűnő utcába és udvarba bemenni. Így találtuk meg Thomas Baumann Lissa nevű installációját. Ez gyakorlatilag egy pálca egy épület oldalában, aminek a végére egy fényes gömb van erősítve. Az épület oldalán egy nagyon magasztos bullshit szöveg olvasható, mit is szimbolizál ez a cucc, de olyan deep bullshit, hogy az rémes. (Our perspective looking upwards is directed over this symbol of light to the sky, and the universe: we are moved by this. In our thoughts we thus connect the rays and the glowing of the stars in eternal timelessness, recognising emotionally the moment in the infinite. Calculation and chance, insight and play are thereby elementary span lengths that also accompany our lives.) A lényeg, hogy egy telefonszámot kellett megcsörgetni, hogy mozgásba lendüljön a pálca, ezt azért megtettük.
Lissa mozgásban
Ekkorra már lejártuk a lábunkat, és nem vágytunk másra, mint egy meleg forralt borra. Nem jártunk szerencsével, egyszerűen október közepén még nem volt sehol a városban. Végül egy borozóba ültünk be - sörözni. Hangulatos, régimódi hely volt, sajnálom, hogy végül nem fotóztam ott. Egy-két sör után úgy ránktört a fáradtság, hogy elindultunk a szállás felé abban a tudatban, hogy másnap még lesz időnk várost nézni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése