Zirci Buli 2014

Hajjaj, most látom, hogy itt ez a vázlat, amit nem fejeztem be, azóta pedig már volt egy diplomaosztóm meg egy kiváló borsodi hétvége, úgyhogy gyorsba megírom és publikálom. 

"Kedves Látogatók!

A ma este során a Vad Fruttik koncertje elmarad, a Hangmanjack koncertje holnap éjszaka kerül megrendezésre, az időjárás viszonylatában a Funthomas zenekar szórakoztatja a legkitartóbb vendégeinket, de az időpontról sajnos még nem tudunk pontos információt adni. Megértésüket köszönjük! Egy holnapi szebb nap reményében." - olvastam a szervezők üzenetét facebookon múlt péntek este (07.11) a vonaton döcögve Fehérvár felé. (A döcögést szó szerint értsd, fél óra késést produkált a veszprémi vonat: egyszer csak elkezdtünk gyökkettővel haladni.) Közben húgomékkal konzultáltam, akik már kint voltak a helyszínen: szakad az eső és fúj a szél, de átmenetinek tűnik, mire odaérünk, talán normalizálódik a helyzet. Addigra már túl voltunk egy erős kapkodáson és rohanáson, hogy Kelenföldnél elcsípjük a vonatot, különben borult volna minden terv és sosem érünk Zircre. Fox nyugodtan olvasott mellettem, én meg szép csendben idegbajt kaptam a késés és azon tény okán, hogy nem voltam benne biztos, a győri vonat bevárja-e a pestit, mert ha nem, akkor nem érjük el, és aznapra nincs több vonat Zirc felé, a buszpályaudvar messze van, de legalább már az a veszély nem fenyegetett, hogy a Vad Fruttikról lemaradunk. Végül minden jól alakult, elértük a győri kis pirost, elzakatoltunk Zircre, bulijárattal pedig eljutottunk a fesztiválra. 

Eső már nem esett, a szél ellenben fújt, és nem volt éppen meleg. Húgomék épp a mi sátrunk felállításával szenvedtek, közepesen volt részeg a társaság. A feladat teljesítése után a színpad felé vettük az irányt, mert kezdődött a Funthomas, akik magyar és külföldi popslágereket játszottak. Addigra elfogyasztottuk egy pálinkát és némi sört, úgyhogy élvezni is tudtuk a koncert. Sok éves hagyomány szakadt meg aznap este, ugyanis sosem volt még olyan, hogy első sorban álljunk, megadva a lehetőséget a fotósnak, hogy megörökítsen minket. Olyan "sokan" voltak kíváncsiak a koncertre, hogy simán eljutottunk az első sorig. Az este a továbbiakban érdekes elemeket kevésbé tartalmaz, egy kisebb traumás eset után lehúztam még egy pálinkát, aminek eredményeképpen totál memóriazavarosra ittam magam (Fox szerint Mementó-szindrómám volt), úgyhogy az alvás mellett döntöttem. 

Szombaton ragyogón sütött a nap, meleg volt, az ég tiszta. A reggeli gyógysör elfogyasztása után lesétáltunk nagyanyámhoz, aki ebéddel, palacsintával, ropival és sörrel várt minket, és természetesen mindenből enni kellett, lehetőleg kétszer, nehogy lefogyjunk. Ebéd és zuhanyzás után mindenki keresett egy kellemes kis zugot a lakásban, ahol ledőlhet, és kezdődött a csendespihenő. Mire odajutottunk, hogy mi is ledőlünk Foxszal, már csak a szőnyegen volt hely, de életemben nem aludtam még ilyen jót szőnyegen. Puha volt és simis, kényelmesebb, mint sok ágy. 

Pár óra alvás után helyszínt váltottunk, másik nagyanyámnak aznap volt a születésnapja, amit nagy családi bográcsozással ünnepeltünk. Természetesen volt némi kíváncsiság, merthogy bemutattam a pasimat, de hálistennek minden rendben ment, nagyapám hozta az "üdv a családban" pálinkát, voltak sztorizások a bakonyi huncutságokról, ettünk, jó mulattunk. 

Csak ezek után vettük irányba a teszkót, ahol feltankoltunk az estére, majd visszabuszoztunk a fesztiválra. Sok időnk nem volt, mert kezdődött is a Paddy. Újfent megbizonyosodtam róla, hogy ez a Paddy alak egy igen nagy egoista, istenkomplexusos megalomán lehet, süt minden mozdulatából, és főleg abból, ahogy a hangosítókkal kommunikál. Koncert közepén szólt a közönségnek, hogy olyan messze vagyunk, menjünk már közelebb, ergo másszunk át a fa korláton, ami a színpadot elválasztotta az emberektől. Az az őszinte rémület, ami a szekusok arcán megjelent, na az mókás volt. :D Végül az énekes mászott fel a korlátra és tolt végig pár számot visítozó tinilányok között. Jó volt, Paddyék mindig jó bulit csinálnak. 

Én sose voltam egy nagy kispálrajongó, a slágereket ismerem és ennyi, inkább a 30y-generáció vagyok már, de Fox becsülettel végigtolta a Paddyt, úgyhogy én is eltáncikáltam a Tökéletes Helyettesek Kispál tribute-re. Utána már csak bóklásztunk, ettünk egyet, megnéztük a nagy tábortüzet, megkerestük húgomékat, konstatáltuk, hogy egy csapat fülbemászó elfoglalta a sátrunkat, aztán alvás. Ami eddig nem nagyon tűnt fel, vagy csak nem emlékeztem rá, vagy kevésbé voltam érzékenyre, az a sok paraszt részeg, akik egész éjjel üvöltenek. Szoktam én káromkodni eleget, de ami itt ment éjszaka, az elég ortó volt. Ráadásul nem hiszem el, hogy ezek az emberek sose fáradnak el, és egész éjjel konstans faszparaszt valaki és üvölt. Biztos öregszem. 

A vasárnap hagyományosan a döglés és a fáradalmak kipihenésének napja, ami idén kicsit nehezen ment, ugyanis nekünk jönni kellett vissza Pestre. Egy szenvedés volt a buszút még úgy is, hogy gyorsjárattal jöttünk, fájt a szemem, álmos voltam, de aludni nem tudtam. Foxnál eldőltem az ágyon és végem volt. Mikor felébresztett, hogy ő most elmegy mosni, de aludjak nyugodtan, sokáig tartott, mire egyáltalán felfogtam, hogy hol vagyok és mi történik. 

Jóság volt ez a buli, de jövőre lakókocsival megyünk. 

Hangulatfotó: a szánkós fiúk szakadó esőben (húgom fotója) 

elsőprájdozó

Én már nagyon-nagyon rég el akartam menni Pride-ra, de soha senki nem akart eljönni velem, egyedül meg annyira nem móka, ezért is örvendtem meg nagyon, hogy idén végre találtam egy hozzám hasonlóan kíváncsi társat, akivel jól megnéztük a felvonulást és nagyon nyitottnak éreztük magunkat.

Nem mondom, kicsit feszengtem, amikor a megbeszélt találkahelyen, a Jászain várakoztam fekete twilight sparkle-ös, love&tolerate feliratú pólóban (és eszembe jutott, hogy fox ezt magától hordja és szarik az egész világra, én meg egyszer felveszem és hülyén érzem magam, mekkora gáz vagyok). Ahogy közeledtünk a beengedő ponthoz, megütötte a fülemet egy kis mocskosbuzizás, amit igyekeztem ignorálni és reméltem, hogy jóóó messze verik a nyálukat az ellentüntetők. Belépésnél bele kellett kortyolnunk a vizünkbe, bizonyítva, hogy az valóban víz, aztán mehettünk utunkra a kordonok között. Azonnal kaptunk szivárványos zászlót, és elindultunk a tömegben körbenézni. Merthogy tömeg volt. És nem lehet általánosítani, kiscsaládtól babástul kezdve fiatal meleg és heteró párokon át nagymamáig-nagypapáig volt ott mindenféle korosztály. Ja és állatok, leginkább kutyák szivárványos nyakörvvel. És mindenki lelkes volt, vidám és mosolygós.

Időben érkeztünk, hogy ne maradjunk le semmiről, a szervezők is ezt kérték. Azzal viszont nem számoltunk, hogy a menet majdnem 40 perces késéssel indul csak el. 40fok, forróság, tűző nap, kevés árnyék, annyira nem volt ideális. Egy szavam sem lehet, mert kaptunk ingyen kávét, ami nagyon jól esett, és várakozás közben is partihangulat volt.

Aki ismer, tudja, mennyire imádok vonulni, tüntetni, dolgokért kiállni (erről jut eszembe az ENFP humor szekció egyik képe, amin egy transzparens látható a következő szöveggel: "Mentsük meg....(az ügy)". valahogy így, valahogy így van ez). Amikor megindult a menet, megint azt éreztem, mint a diáktüntiken: igen, jó ügyért állok ki, és itt egy rakás ember, akik úgy gondolkodnak, mint én, én ide tartozom és jó arc vagyok és ők is azok, és most jól megmutatjuk, milyen sokan vagyunk és majd megváltozik a világ. Annyival okosabb vagyok már, hogy tudjam, nem sok minden változik, vagy leginkább semmi, de a közösségi érzés jó, és iszonyat jó azt látni, hogy öreg nénik integetnek lelkesen az ablakokból. 

Az Oktogonon megálltunk egy időre. Később olvastam a híreket az ellentüntetőről, aki a második kamionra felmászott, ott és akkor mi erről semmit nem tudtunk, a nyitottak vagyunk kamionról annyit mondtak, hogy kisebb forgalmi akadály adódott. Pár perc várakozás után bevonultunk az Oktogonra, ahol elengedték a színes lufikat a kis üzenetekkel. Nekünk nem sikerült szereznünk, de már nézni is elég volt, nagyon szép látvány volt.

Az Andrássyn haladva szinte kettészakadt a menet, a harmadik kamion a többiekhez képest lemaradva tolta a bulit. Megközelítettük a második kamiont, ami végül a hírekbe is belekerült a tetején őrjöngő arc miatt. Megnéztük a transzparenseket, és úgy döntöttünk, igyekszünk elhatárolódni a vonulás ezen részétől, mert a papruhában táncoló buzi és a faszos nagymagyarország azért nem a legjobb módja a tolerancia és elfogadás közvetítésének.

Én nem is értem egyébként, ennyi gyaloglás után emberek hogy voltak képesek ugrálni és partizni. A Hősök teréhez közeledve nekem már fájt a lábam, és rá kellett jönnünk kis társammal, hogy ez nem az a felvonulás, ahonnan akkor lépsz le, amikor akarsz, mert körbe vagy kordonozva, és a rendőrök sehol nem engednek ki. Mindkettőnknek dolga volt még este, így az az eshetőség, hogy a Városligetben meg kell várnunk a beszédeket, és csak akkor megyünk haza, amikor valaki végre úgy dönt, egyáltalán nem volt szimpi. Végül a Dózsán tudtunk kilógni pár másik szemfüles emberrel együtt. A balhé a Hősök tere felőli oldalon volt, ahol megintcsak ellentüntetők próbáltak bejutni, az Ajtósi felőli oldalon szó nélkül kiengedtek a rendőrök, és a kordon mögött álldogálók is leginkább turistáknak és kíváncsiskodóknak tűntek csupán. Semmi attrocitás nem ért minket, bár kicsit rossz belegondolni, milyen nyugodtan sétáltunk át a szivárványos zászlócskákkal a ligeten, miközben a homofóbok ott keringtek a környéken.

Összességében én nagyon örülök, hogy ott voltam, jó buli volt és jól éreztem magam. Ami beárnyékolja az egészet, az a bezártság érzete, és a szomorúság, hogy 2014-ben Magyarországon még mindig vannak olyan agresszív és ostoba csoportok, akik miatt több ezer embernek kordonoktól védve kell kiállnia a nyitottság és elfogadás mellett.  

itthonságok

Zircről bárhova utazni nem tősgyökeres helybeliként rémálom. Ahhoz már hozzászoktam, hogy valahányszor megpróbálok kardosréti buszra szállni, a sofőr külön felhívja rá a figyelmemet, hova készül, és nem is feltételezi, hogy én is oda mennék. Meg nem oda áll be a busz, ahova ki van írva, mert a helyiek úgyis megtalálják. Meg nem cseréli le a táblát ugyanezen oknál fogva. Tegnap Veszprémbe próbáltam eljutni, és elég nehéz, ha az ember nem lát mást, mint egy rakás buszt egymás mögött lehetetlennél lehetetlenebb útirányokkal, a sofőrök pedig egymással trécselnek. Hárman álltunk értetlenül a feltételezett veszprémi járat előtt, mire a sofőr visszatért, és nem is értette, miért bizonytalankodtunk az úticélt illetően, majd észrevette, hogy elfelejtette megfordítani a táblát (nem mindegy, hogy Bakonynána-Veszprém vagy Veszprém-Bakonynána), és nevetve megfordította. Aranyos volt egyébként, de a mindig precízen kiírt és percre pontosan induló népligeti járatok után nehéz visszaszokni. 

Amúgy jó itthon. Hosszú távon nem bírnám, de egy-két napra hazalátogatni kellemes. Sörfesztivál helyett ültünk a szokásos Titkos Helyen, fetrengtünk a frissen vágott fűben, olcsó sört vedeltünk és munkáról meg tervekről beszélgettünk. Találtam ötlevelű lóherét, mókus szaladt a fa oldalán, részeg tinisrácok lányokat megszégyenítő cicafightot tolva mentek egymásnak, befutott Ági, két sörtől már tökrészegnek éreztem magam, lelkiztünk a hazaúton húgommal, aztán felzabáltunk mindent, amit itthon a konyhában találtunk. Jó kis délután volt.

Közben munkakeresés, kedden állásinterjú. Sok reményt nem fűzök hozzá, annyira talán nem jó az angolom, mint várják, de legalább kaptam értelmes visszajelzést. Két hete vagyok diplomás és munkanélküli, de kezd kikészíteni a semmittevés. Meg a pénztelenség rémképe. Adjatok munkát!

Azok a szegény védett férfiak

Könyvkritika következik: Merle és a Védett férfiak

Mielőtt elkezdtem volna írni ezt a posztot, lecsekkoltam az internet világában, mások mégis mit gondolnak Robert Merle agymenéséről. Moly.hu-n összességében 88%-ra értékelték a felhasználók, goodreads.com-on ötös skálán 4.15-re, valamint rengeteg olyan beszámolót és értékelést találtam róla, amiben a mű zsenialitását, mélységét emlegetik. Elgondolkodtató, szatirikus, társadalomkritika, utópia, bla. 

Én konkrétan agyfaszt kaptam tőle, időnként nagyon ingerenciám lett volna felgyújtani az egész szennyet. 

Az egy dolog, hogy olyan szájbarágós az egész, hogy jajj. Az első fejezetekben tűnik fel a férfigyilkos vírus, ami csak nemzőképes korú hímneműekre hat, őket viszont pillanatok alatt likvidálja. Eleinte nyilván nem veszi komolyan senki, aztán amikor hirtelen hullani kezdenek a férfiak, a nők átveszik az irányítást, addigi elnyomott szerepükből elnyomókká válnak. A főszereplő Martinelli doktor, aki az ellenszer kidolgozásán munkálkodik, néhány társával együtt egy vidéki kastélyba kerül, ahol "védett férfiakként" állandó őrizet alatt állnak, nem érintkezhetnek a külvilággal, szigorú szabályrendszer veszi őket körül. A regény nagy része itt játszódik, a cselekmény nagyjából ennyi: férfigyűlölő ősfeminista lesz az Egyesült Államok elnöke, a védett férfiak dolgoznak az ellenszeren, közben szövetkeznek a férfi hímtagot továbbra is kedvelő nőkkel, akik a kormány megbuktatásán ügyködnek, a kormány titokban nem akarja elterjeszteni az ellenszert és fenntartaná a férfigyűlöletet, és közben mindenki Martinelli doktort akarja megdugni. 

Mivel énelbeszélő a narrátor, nem tudom eldönteni, mennyiben írta le Merle a saját gondolatait és mennyiben élte bele magát a főhős helyzetébe, de az kétségtelen, hogy a gondolatmenetek nagy része arról szól, hogy az adott női szereplő hogyan néz ki, milyen az orra, hogyan riszálta a csípőjét, mennyire volt kacér vagy rideg, mennyire fenséges az arca vagy milyen a haja. Ezen kívül tökhülyén viselkednek, semmi értelme nincs a lépéseiknek és viselkedésüknek, és körbelengi őket a női misztikum: a titokzatos nők, akiknek sosem lehet tudni, mi jár a fejükben. Azt sem tudhatom, az író milyen kapcsolatot ápolt a női nemmel, de hogy fingja nincs rólunk, az tuti. A könyvben úgy viselkednek a nők, ahogy egy férfi elképzeli, hogyan kéne viselkedniük. Úgy flörtölnek, ahogy egy férfi szeretné, hogy flörtöljenek. Úgy fedik fel véletlenül gyengéd érzelmeiket, ahogy egy férfi elképzeli, hogy hogyan történhet ez. Művi, erőltetett, komolytalan az egész.   

Attól most vonatkoztassunk el, hogy pár hónap leforgása alatt a nők teljesen kifordulnak önmagukból, megalázzák a férfiakat, lenézik és kihasználják őket, nagyfiút játszanak és megvetik a férfiakkal való testi érintkezés minden formáját. És akármit tesz egy férfi, az szexista. Ha "úgy" néz rájuk egy férfi, akkor az szexista és fallokrata (kedvenc új szavam), és ezt minden egyes kibaszott alkalommal szóba hozzák, és az a nyomorék Martinelli minden egyes kibaszott alkalommal elmondja, hogy de hát nem tehet róla és amúgy se úgy értette. Ugyanazok a klisék ismétlődnek újra és újra. 

Ahogy már korábban említettem, mindenki ezt a kis alacsony, olasz származású doktort akarja megdugni. De tényleg. Szinte az összes nő a kastélyban rá pályázik, amit nagyon ügyetlenül titkolnak, állandó összenézések és félmosolyok és titkos érintések, ehh, komolyan, mint egy tinidráma. Az egyik csajszival össze is jön egy mozgalmas éjszaka, aztán a lány terhes marad, de ez egy új, felvilágosult világ, a lány nincs kiakadva, hát úgyis pótolni kell az elpusztult embereket. 

És az elvileg szerelmi szál. Burage, a nő, aki egy hisztérika, egyszer hideg, aztán flörtöl, aztán bömböl. Idegesítő, érthetetlenek és céltalanok a tettei, a karakter totál nincs felépítve. Az elején egyfolytában veszekszik a doktorral, ez lenne a tipikus "jajj szeretem, de mérges vagyok, amiért ezt érzem, úgyhogy ezzel leplezem" klisé, amitől hülyét kapok. De még ezt is olyan szerencsétlenül, ami félelmetes. Minden férfi disznó, és láttam hogy néztél az x munkatársnőre, és jajj doktor, maga egy fallokrata, nem is tudom, mit vártam, nőihiszti, nőihiszti, nőihiszti. Ki veszekszik így, most komolyan? Aztán a kis titkos női társasággal megszökik az egész bagázs a kastélyból, kijut az ellenszer, happyhappyjoyjoy, és akkor Burage bevallja, hogy hát ő szerelmes meg féltékeny volt. És itt következik az a monológ, aminek elolvasása után két lábbal akartam a könyvön tiporni. Tessék: "Irtózatosan szenvedtem a szexuális hiányérzettől. Minden éjszaka órák hosszat vergődtem az ágyban, hason fekve, és téged hívtalak a sötétben. Igen, Ralph, emlékszem, ahogy görcsösen belemarkoltam a lepedőbe, és megállás nélkül suttogtam, nagyon halkan, a lehallgató-készülék miatt: Gyereket akarok tőled, Ralph, gyereket akarok""  

Igen, hölgyeim és uraim, ez így megy. Kormányzatilag tilos a szex férfi és nő között, és a végletekig kanos nő másra sem tud gondolni, mint hogy gyereket akar. Nem szexelni végre egy jót, nem. Gyereket. Ez már csak ilyen. 

A sztori legvége persze az, hogy újra kell népesíteni az államokat, és mindenki a jó doktort kéri fel, hogy legyen a gyermeke apja. Amit természetesen nem mesterséges megtermékenyítéssel végeznek, hanem régimódi keféléssel. Köszi. 

Nem tudom, másoknak miért jön be ezt a regény, hol van ebben a szatíra és a mélység, én mindenesetre rég olvastam ekkor halandzsát, és egy életre kiábrándultam Merléből. 

rácsok

Van abban valami iszonyatosan bájos, mikor a rég nem látott, egyébként mindig jó kedélyű rokon megállít az utcán nagyanyámhoz menet, mondván, beszélni akar velem. Mert hát mi van Pesten?  Ő látta a tévében, hogy tüntetések, meg most fogtak el valami gyilkost, borzalmas. Konkrétan nem nagyon tudtam erre mit mondani, mert tüntetés az volt mostanában, de nem tudom, melyikre gondolhatott: se a lázár ellenes, se  az azt megelőző dob utcai tüntetés nem volt erőszakos. Gyilkosság meg történik időnként, de nem csak Budapesten, és nem is hallottam ilyesmiről mostanában. Azon kívül, hogy én nem vettem észre, hogy veszélyesebb és élhetetlenebb hely lenne a főváros, és ilyenek vidéken is történnek, nem nagyon tudtam mit mondani. 

Meg mesélte, hogy járt Pesten egy ismerősnél, és képzeljem el, ott az ajtók előtt rács van, amit az emberek rendesen be is zárnak. (Nem tudott nem eszembe jutni azonnal fox lakása, és hogy mennyit szenvedtem, mire rá bírtam jönni, a csillió kulcs közül melyik illik melyik zárba a rácson, melyik az ajtóba, melyik a lépcsőház bejáratába.) Meg tudom érteni, hogy a kedves rokon ezt barbár és borzasztó dolognak tartja, hiszen ha otthon vagyok vidéken, sokszor éjszakára se zárjuk az ajtót, mert minek. A főváros azért más, természetes a bizalmatlanság még az egy házban lakókkal szemben is. Abban nincs sok köszönet, ha nem zárod az ajtót éjszakára. Albérletben sokszor még nappal is bezárkóztam, hiába voltam otthon. De mellbevágott, mennyire természetellenes egy sok-sok éve kisvárosban élő embernek az, ami nekem már teljesen megszokott. És valószínűleg neki van igaza, jobb olyan környezetben élni, ahol megbízol a szomszédban és ismersz mindenkit, de kétmillió emberben azért nem lehet feltétel nélkül megbízni. 

Tanulság nincs. Azt viszont rég tapasztaltam testközelből, mennyire eltérhet földrajzi okokból az ingerküszöb, a mentalitás és a hozzáállás. 

diplomáslány

Természetesen nem szakíthattam meg a Mister baráti kör államvizsgás hagyományát, így a nagy nap reggelén a lányokkal még rituális és idegnyugtató jelleggel fogyasztottunk el egy kör rövidet a Kamara teraszán. Nagyon jót tett, fél óráig nem izgultam, de sajnos utána visszatért az érzés. 

Maga az államvizsga egyébként tényleg nem para, ha leszámítjuk, mekkora a tétje. A várakozás fílingje megegyezett egy sima vizsgáéval, talán csak az aggodalom volt nagyobb az arcokon. Dél előtt nem sokkal a teremből kifelé igyekvő konzulensem odajött hozzám, és mondta, hogy szól az opponensemnek, hogy idő van, úgyhogy lassan mehetek is befelé. Így is lett, B.G. ezek után nem sokkal szólított, végre bejutottam. 

Túl akartam lenni már az egészen, mégis megcsapott az "úristen ez most tényleg megtörténik" - érzés, ahogy leültem kidolgozni a húzott tételeket. Hálistennek a mumustémákat szerencsésen elkerültem, ha egy irodalomelmélet-stilisztika kombót húzok, eléggé vége lett volna a világnak. Ehelyett egy lightos kis nyelvi változást és a XX. századi magyar lírát húztam, természetesen Adyról meséltem, róla sokat lehet. A védés nagyon jól ment, K. tanár úr szakmai dolgokba nem ment bele, gyakorlatilag csak mesélnem kellett arról, hogyan végeztem a kutatást a témához és milyen eredményeket kaptam. simaliba. Kiküldtek, visszahívtak, a bizottság úgy döntött, hogy négyesre értékeli a teljesítményét, köszönöm szépen, viszontlátás. 

Eszti lent várt az A épület előtt, ahol hajj de sokat dohányoztunk előadások előtt. Örömködés, végre mindannyian diplomások vagyunk, a négyes tök jó (jobbat nem érdemeltem volna amúgy, úgyhogy elégedett vagyok), telefonok, sms-ek, gratulációk és boldogság. Este ünneplés a kolibüfében, bogitószt, öt éve még nem is tudtunk egymás létezéséről, korszak lezárul, kocc. Elég jó érzés, amikor a kis pajtásaid veled együtt örülnek. 

Tegnap átvettem az indexemet. Már egy hónapja megtehettem volna, teljesen véletlen, hogy államvizsga után egy nappal volt időm és kedvem elmenni érte. Nagyon nem vagyok az a sírós lány, de ahogy elpakoltam a kis fekete könyvecskét, rámszakadt a véglegesség súlya. Hogy akkor most ennek így végleg vége van. Nincs több szeminárium, nincs több zh, innentől nem lesz okom a BTK-ra menni, és ettől egészen elszomorodtam, az a pár könnycsepp meg önkéntelenül kiszaladt a szemem sarkán. 

Sablon és közhely, hogy új korszak, mert az utolsó egy évben is inkább dolgoztam, mint tanultam, de valahol mégis az. Boldog vagyok, hogy bár ráérősen, de eljutottam a diplomáig. Köszönöm minden egyes drukkolómnak, szurkolómnak, támogatómnak, nélkületek nem ment volna. (Elképesztően sokat tud ám számítani pár kedves szó, némi noszogatás, hogy tanuljak, energiaital, kávé vagy egy lazítós sör.) Innentől már csak azért kell izgulni, hogy értelmes munkát találjak, ami egy nagyon izgalmas feladat.

Szóval köszönet még egyszer. Végre én is diplomáslány vagyok.

államvizsgadrukk

Eddig tökéletes hidegvérrel készültem államvizsgára (jó, záróvizsga, de az államvizsga ezerszer menőbben hangzik), megtanultam minden nap az előzetesen beosztott tételadagomat (milyen P vagy én?!), készültem jógyerek módjára. Most meg kezdek aggódni, hogy igazából nem is tudok semmit, minden csak a rövidtávú memóriámban rögzült, szar tételt húzok, nem tudok összeszedetten beszélni, nem jut eszembe semmi, ilyenek. Eddig úgy voltam vele, hogy úgy kezeltem az egészet, mintha egy sima vizsga lenni. Mostanra realizáltam, hogy ez azért kicsit több annál, ha most elbukok, az hatalmas nagy égés és szégyen. Muszájmuszáj sikerülnie, ha már egyszer a Scorpions koncertet is kihagytam, hogy még tanulhassak. (Prioritások.)

Holnap szurkoljatok, hadd ne legyek én az az egyetlen szerencsétlen, aki megbukik az államvizsgán.

babák, babák mindehol!

Most már tényleg az van, hogy egyre gyakrabban vonogatom a szemöldököm, ahogy a facebookot scrollozom. Merthogy kezdem egész hülyén érezni magam, ahogy az utóbbi hónapokban indokolatlanul megemelkedett az ismeretségi körömben a férjhezmenők és babátvárók száma. Ilyenkor szoktam stalkerkedni egy kicsit, ránézek a születési évekre, és amikor azt látom, hogy az aktuális kismama bizony nálam évekkel fiatalabb, akkor valahogy összeszorul a gyomrom, úgy önkéntelenül. Nem mintha a közeljövőben tervezném a férjhezmenést (bár ahhoz nyilván több kedvem van, mert buli, de a lányok lehűtöttek múltkor, ugyanis a menyasszony nem rúghat be. vagyis de, megteheti, de elég gáz esküvői képeket eredményez). Vagy babát (istenments). De egyszerűen nem értem, mások miért érzik időszerűen húszas éveik legelején gyereket szülni. 

Nem arról van szó, mindenkinek megvan a saját motivációja, biztos jó lehet fiatal anyukának lenni. Csak magammal nem vagyok teljesen tisztában, mármint hogy én miért vagyok úgy behuzalozva, hogy a hideg kiráz, ha arra gondolok, hogy egy élőlény növekedjen a testemben. Nagyon rossz anyuka lennék, nem tudnék mit kezdeni a szereppel. Meg őszintén bevallom, egyelőre én rettegek a szüléstől is, de nagyon. Kb. annyira, mint amennyire félni tudok a sötétben. 

Amitől viszont tartok, hogy így maradok. Húszas éveim legeslegelején még olyan terveim voltak, hogy majd olyan 28-29 évesen már biztos aktuális lesz a téma. Azóta eltelt négy év, és már szimpatikusabb a 30-35 éves kori gyerekvállalás. De tudom, milyen gyorsan szalad az idő, és nem vagyok meggyőződve arról, hogy 30 évesen nem fogom tovább tolni a dolgot. 

Ambivalens az egész a fejemben. Biztos tök jó illata van egy kisbabának, biztos nagyon cukin tud aludni meg gügyögni, de 0-24es elfoglaltság és sír és megnő és csak a baj van vele. Látom azt a szeletet a jövőben, ahol nem fogok másra vágyni, csak erre. De mi van, ha ez is olyan zsákutca, mint a meggyőződésem arról tinikoromban, hogy pszichológus leszek? Mi van, ha sohasoha nem fogom úgy érezni, hogy akarom? 

 Nem akarok utódok nélkül meghalni, de utódot gyártani sem. Na ezt rakjátok össze. 

agymenés következik

Ma képes voltam azt mondani a kicsi számmal a munkahelyemen, hogy én úgy készülök majd államvizsgára, hogy meló után este tanulok. Erre itt vagyok 10 (tíz!) munkaóra csinovnyikoskodás után (a héten másodszor), és überrottyon vagyok. A szavak nem jönnek, vagy nem úgy, vagy csak félremennek, nem bírok egy értelmes mondatot megfogalmazni, logikusan gondolkozni, per arra emlékezni, mit mondtam öt perccel ezelőtt. Kicsit olyan, mintha konstans lennék részeg. Azt hiszem, totál elfelejthetem a diákmunka+tanulás kombót. Cserébe az agyrohasztó munkahely helyett váltottam egy hasonló agyrohasztóra, de legalább itt ki tudom kapcsolni teljesen az agyam, beállok zombi üzemmódra, és darálom az adóbevallásokat. (Jövőre már meg fogom tudni  csinálni a sajátomat legalább.) 

Arra legalább már most elég motivációt kaptam, hogy érezzem a késztetést egy rendes munkahely megtalálására. Ami elég nehéz, ha azt se tudod, mit szeretsz csinálni vagy mivel foglalkoznál szívesen munka címszó alatt. Úgy érzem magam, mintha póni lennék, és próbálgatnám, mire szánt a sors vagy mire szántam magam, és mikor lesz már cutie markom. Arra már rájöttem, hogy nem akarok semmilyen állami cég csinovnyikja lenni, mert kizsigerel és mellesleg én totál leszarom, ha félreírok egy számot, az ilyen bürokratikus rendszerek meg pont azon az elven működnek, hogy mindent pontosan kell csinálni, különben borul az egész. Úgy szeretnék kreatívkodni, meg írni, amúgy a cicákat is szeretem, nyitok egy cat cafét és a dögjeimet imádja majd minden vendég, miközben én a sarokban írom a kis novelláimat. (Úgyis rég írtam.) 

Nem mondom, hogy kivagyok, mert toltam már heti hat napot három műszakban gyárban, ez ahhoz képest semmi, de az se állapot, hogy a kevés szabadidőmet se tudom kiélvezni. Meh, szeretem a felnőttlét szabadságát, de a munkásélet nem tetszik. Ez a fajta legalábbis tuti nem. 

Abban meg egészen biztos vagyok, hogy holnap ha mindezt visszaolvasom, csodálkozni fogok, mik jutottak eszembe, mert a poszt megírás után tíz perccel már nem is fogok emlékezni az egészre. 

Írás közben eszembe jutott egy tök frappáns befejezés, de mitadisten elfelejtettem menet közben. Mindegy, ma tök sokan felköszöntöttek a névnapomon, Bogáta még virágot is hozott nekem (de rég kaptam virágot. legutóbb is pont tőle. :) <3 ) Meg az eltés bürokrácia is belátta valahol, mennyire önmaga ellen szólott, amikor az évekkel ezelőtt elfogadtatott tárgyaimra azt mondta, hogy fogadtassam el újra, és ma a to-s néni személyesen hívott fel, hogy sztornó, nem kell még emiatt szaladgálnom, el van fogadva. Szóval amúgy minden rendben van, csak legyen egy nap 48 óra, és abból léccilécci hadd aludjak 24-et. És azt is a kedvenc ágyamban. Köszi. 

bürokrácia

Amikor azt hinnéd, hogy azzal, hogy leadtad a szakdogádat, célegyenesben vagy és már csak a záróvizsgára kell tanulni, akkor szembejön a facebookon (!) egy emlékeztetető, hogy még lesz egy köröd a TO-n, vidd be a nyelvvizsgáidat, fizesd be a tartozásaidat, menj el négy könyvtárba és pecsételtess le egy darab papírt annak bizonyításaképpen, hogy nincs tartozásod, mindezt még akkor is, ha be se tetted oda a lábad tanulmányaid során, és pont most kezdtél az új munkahelyen, ahol reggeltől estig heti hat napot akarnak dolgoztatni, akkor elkezdesz kalkulálni, hogy mégis mikor és hogyan és minek. Amúgy tudhattam volna, minden barátom átesett ezen a procedúrán, de esküszöm, ez a legnehezebb része a diploma megszerzésének. meh. Közben enyhén rettegek, hogy nehogy az utolsó észt zh-mon bukjon minden, nem bírok én már ilyenekkel foglalkozni, legyek már túl rajta. És még egy rakás tételt kell megtanulnom.

Még jó, hogy a kis magánéletemben boldogság van, meghittség és szeretés. Nem is tudom, mi lenne velem most egyedül.  

napi prosztó

Nem bírom ép ésszel felfogni, hogyan lehetséges az, hogy elmegyek egy felsőoktatási médiakonferenciára, ahol a rendezvény utáni fogadáson az egyik túlbuzgó fotóscsaj konkrétan a pofámba fényképez, miközben szendvicset zabálok. Egy média(!)konferencián. Nem mondom, hogy szar az újságíró/fotósképzés vagy akármi, de f@szom, ha valaki ebből akar megélni, legyen már tisztában olyan alap dolgokkal, mint hogy nem fényképezünk étkező embereket, mert az bunkóság. 

finnugor hazugság

Komolyan sírva fakadok, ha még egy "alternatív" nyelvrokonítási katyvasz a szemem elé kerül. Ostoba, ostoba, ostoba emberek. De ne csak nekem fájjon, nesztek. 

• "A múlt század elején Magyar munkások és mérnökök az indián lakossággal a Dél-amerikai vasútépítésnél. Magyarul tudtak szót váltani. Kiderült több törzs beszéli az õsmagyar nyelvet, melyet odafigyeléssel meg lehet érteni. 10 ezernél is több magyar azonos térképészeti és családnevet találunk ezeken a területeken.(...)
  pl. ezeket a szavakat használják: apa=apa, aya=anya, nap=nap, vin=vén, kit=két, us=õs, cu=kõ, pi, bi=víz, fuel=folyó, pille=pille, lepke
  Magyarral megegyezõ földrajzi nevek: Tanay, Damma, Taday, Mór, Momay, Mansy, Pil, Béla, Uray, Zillahi stb. Zuay tartomány egyik õsrégi helysége: Pest. A spanyol hódítók erõszakos uralma sem tudta teljesen kiirtani a régi múlt emlékeit és az õsnyelvet. Ez az õsmagyar nyelv."
  http://hungarianrealnews.com/tortenelem/oldal1.html
  
  
• Rokonlátogatóban az ujguroknál
  "Gyermekkori kívánságom volt, hogy eljuthassak a rokon népekhez, akikhez a ,,hadak útján” Csaba királyfi segítségért ment.(...)
  
  
  Egypár ujgur szót lejegyeztem, melyek hangzásukban és jelentésükben is nagyon közel állnak a magyarhoz. Először magyarul írom, és utána ujgurul: kecske — ecske; teve — keve; kos — kos (berbécs); oroszlán — aroszlán; bika — buka; alma — alma, kék — kök; bátor — bátor; unokám — ukám; kicsi — icsig; szakáll — szakál; kalap — kalpag; nyakam — jakam; késni — kicskis, dideregni — titirmek; menés — minis; tűrni — türüs (ing ujját feltűrni); gyúrás — jurus; édesanyám — édemenem; apám — átám."
  http://www.ujgur.hu/muvelodes/lorincz-bela-rokonlatogatoban-az-ujguroknal/
• "Itt megint alapkérdéshez jutottunk, ti. a sumer nyelv - ki kell mondani - szegényesebb, mint a magyar nyelv. Méghozzá a nyelvtani szerkezetét tekintve is és a kifejezési lehetőségeit tekintve is. Ezt mi onnan tudjuk, mert mi eléggé régen és eléggé intenzíven foglalkozunk azzal, hogy képírási szintű sumer közléseket megpróbáljunk sumerül olvasni, és - most kezd a csizma az asztalon mozogni - elkezdünk magyarul olvasni. Bármennyire furcsán hangzik, magyarul kerek, nagyon szép és tartalmas közlések olvashatók le, sumerül pedig döcögős és bizony néha nagyon közelítő értékű. Ezekkel a kérdésekkel meg kell barátkoznunk, hogy a magyar valami olyan hihetetlenül gazdag lehetőségrendszert őrzött meg, hogy ezekhez képest tényleg periféria - akármilyen furcsán hangzik - a sumer is. Egy a főtörzsről korán leszakadt, délre szorult és ott betokozódott, lehetőségei szempontjából pedig elmerevedett nyelvi rendszer. Mint ahogy az egész műveltség ilyen."
  http://www.kincseslada.hu/magyarsag/content.php?article.250
  
  [*sóhaj* ékírást magyarul olvasni. Ugyanez a nagyon okos ember arról beszélt még, hogy a kétnyelvű gyerekeknek szopóroller az élet, mert "csökött" lesz a nyelvtudásuk mind a két nyelven. És hogy nem adták ki neki a Sajnovics Demonstratio-ját az egyetemi könyvtárból, mert igazából Sajnovics tök mást írt, mint amit mi hiszünk. Róla meg tudták, hogy világgá kürtölte volna a nagy igazságot.]
  
  
• "A nemzetközi orientalista konferencia elfogadta, hogy az emberiség  civilizációjának bölcsője NEM Mezopotámia, ahogy eddig hitték, hanem a Kárpát medence, s ezen belül Erdély.(...)
  Joseph Budenz (aki egyetlen szót nem tudott magyarul) de kidolgozta ezt a nyelvészeti elméletet, saját maga a következőket mondta:  Nincsenek szövegek melyek a finnugorság nyelvén szólnának, az írásbeliség előtti korból.
  http://www.igazsagok-gazsagok.info/www/MAGYAR%20OSTORTENET/MAGYAR%20OSTORTENET.htm
  
  
  [Nem bírom ki: nincsenek szövegek az írásbeliség előtti korból. Most komolyan. Írásbeliség előtt. Nincsenek. Szövegek. Nincsenek. Tényleg?
  

  Budenz tudott magyarul.]
   
• Ezt meg Vona Gábor ejtette ki a száján állítólag: "A rovásírásos tábla azt üzeni mindenki számára, hogy elfelejtjük a finnugor hazugságot és magyarként vállaljuk, hogy Attila unokái vagyunk."
  http://www.parameter.sk/rovat/kulfold/2011/09/23/vona-gabor-felejtsuk-el-finnugor-hazugsagot-attila-unokai-vagyunk

Félelmetes.

Keel tuli meestega kaasa

A dilettantizmusnak is van azért határa. 

Írom a fantasztikus szakdolgozatomat nyelvrokonsági kérdésben, ami egy király téma. Alapvetően az észtek viszonyulását vizsgálom a finnugor nyelvrokonság elméletének kapcsán. Hálistennek az utolsó harmadban járok már, nincs sok hátra, gondoltam színesítem kicsit azzal, milyen agyfasz dolgokat lehet észt internetes fórumokon olvasni. Természetesen megy ott is a sumérozás, japánozás, töröközés, csak jóval elszigeteltebben és sokkal kisebb mértékben, mint nálunk. Az imént találtam egy cikket a kínai-észt nyelvrokonság elmélettel kapcsolatban, ami olyan, hogy ülj le fiam, egyes, és különben is bődületes baromság. 

Szóval ez a szerencsecsomag kis kínai Gao Jingyi fogta magát, elment Észtországba tanulni, amit nagyon jól tett. Megtanult észtül, jéééjj, és felébredt benne a gyanú, hogy hékás, itt vannak szavak, amik hasonlítanak, meg nyelvtan, ezek tuti rokon nyelvek. Olvastam már ilyet, nincs is ezzel baj, ahogy a konzulensem mondja, nyitottnak kell lenni, ha tudományosan meg tudja alapozni, akkor lássuk. 

Ezek után azt vagyok kénytelen olvasni, hogy a balti-finnek Kínában éltek és közös alapnyelven társalogtak a kínaiakkal, majd fogták magukat és adiós, vándorútra indultak az újkőkorban, hogy letelepedjenek a Balti-tenger mellett. Még ez is oké lenne. De. A magyarázat a nyelvekre. Tessék kapaszkodni. 

A balti-finnek távol-keleti férfiakból és az útközben felszedett európai nőkből állnak. A férfiak megőrizték a nyelvüket, a nők adták a géneket. Azért van az, hogy a nyelvrokonság fennáll, viszont a baltiaknak nincs ferde szemük. Belemehetnék végtelen hosszú okfejtésbe, hogy ez miért faszság, de szerintem nem kell magyaráznom. wtfwtfwtf. 

reménysugarak

A végkimerültség határán ültem P. úrral a tűzlépcső homályában, jóéjtcigarettát szívva, és azt ecseteltem neki éppen, mennyire elfáradtam, de írtam öt oldalt, és már csak tizenhármat kell, de az nem para, ha minden jól megy, végzek péntekre, de azért kicsit meg akarok halni és nem látok és tele van az agyam a szakdogával, amikor az ott dohányzó másik két kolis közül egyikük belefolyt a társalgásba. Az ő töri szakos ismerőse a hatodik oldalon jár. A másik ott dohányzó, egy lány egészen összetörve mesélte, hogy ő feladta, mert rájött, hogy amit bizonyítani akart, azt nem tudja, beletenyerelt a legnagyobb szarba, amibe csak tudott a témájával.

Megnyugtató, hogy nem én állok a legrosszabbul. 

választás14

Szeretek szavazni. De tényleg. Még akkor is kiválóan éreztem magam, amikor beálltam az Eötvös utcai átjelentkezős sorba, ahol közölték, hogy másfél óra várakozásra kell számítani. Mondom jó, számítottam rá, már olvastam az indexen, hogy megint horrorsorok várnak az átjelentkezőkre, de engem aztán nem érdekel, álldogálok fél napot is, de én szavazni fogok és kész. Ehhez képest bő egy óra alatt bejutottam, várakozás közben pedig teát és vizet osztogattak, ami nagyon cuki dolog. Tiszta lelkiismerettel jöttem ki, megcselekedtem, amit megkövetelt a haza, és bizakodva vártam az eredményeket. 

Amiket komolyan nehezemre esik elhinni. Hol az istenben bujkál ez a rengeteg fidesz szimpatizáns? Az ismerőseim közül nagyon kevés olyan embert tudnék mondani, akiről tudom, hogy biztosan rájuk szavazott. Másrészt az emberek komolyan nem veszik észre, hogy ami az elmúlt négy évben történt, az rossz? Tényleg ennyire segghülye mindenki? Tényleg annyira király egy olyan országban élni, ahol döglődik a demokrácia, cigi csak a trafikból, állami földet csak a haveroknak, dübörög a stadionbiznisz, a köztévé cenzúráz, a felsőoktatás romokban és ki ne menj külföldre dolgozni te hálátlan egyetemista szarcsimbók, az általános iskolás meg tanulja csak meg, hogy buzinak lenni halálos bűn, a kórházak undormányok, de, DE tessék bazdmeg, az elmúlt évtized legköltségesebb és legelcseszettebb projektje, a négyes metró már jár. Igen, basszameg, tök jó lesz ez nekünk még négy évig. Kedvenc viktátorunk úgyis kitalál még pár remek intézkedést, amivel megszépítheti a hűmagyarok életét. 

Négy éve is azt mondtam, hogy most kéne dobbantani, most megismétlem önmagam: most kéne dobbantani. Amíg még lehet. 

Az meg valami elképesztő pofátlanság, hogy a kormánypárt 700ezer szavazatot vesztett a négy évvel ezelőtthöz képest, és lám, mégis lehet, hogy meglesz az a kurva kétharmad. Szégyen, szégyen és a demokrácia pofánköpése ez, kérem szépen. 

suckdoga

Pató Pál urat rólam mintázták. 

krétafirka a Zichy Géza utcából

- Jössz?
- Hova?
- Velem.
- Igen.

És ennyi. Soha többet semmi definíciót, kategorizációt, agymenést, magyarázatot nem fogadok el se a barátságra, se a szerelemre. 

szakdogamóka

Amikor két órája szenvedsz egy szaros kérdőív összeállításával a szakdogádhoz, és már egészen belejöttél, gondolsz minden eshetőségre, egyértelműen fogalmazol, talán még el is kezded élvezni, és ezek után azt kapod a képedbe, hogy Qestion Limit Reached, és fizess elő a szolgáltatásért, de egyébként totál free vagyunk, akkor a következő opciók állnak rendelkezésre:

a, felgyújtom ezt az egész kócerájt, égjen a rohadék, most azonnal benzint nekik és sikítsanak, mint a disznók

b, levélbomba. egyszerű, elegáns, és azok a kis ujjacskák, akik ezt az üzenetet képesek voltak egyszer begépelni, azoknak végük.

c. sírok. ezt nem tehetik meg velem. tovább sírok. elbasztam két órát totál feleslegesen.

d. sör. és cigi. és nyugalom. és mantrázom, hogy minden okkal történik.és nem adom fel és folytatom.

Még szerencse, hogy délután vettem egy heinekent.

k.o.

Van az úgy, hogy pofátlanságnak érzem, hogy este 10kor totál álmos legyek, tekintve, hogy délben keltem, akkor sem önszántamból. (Elfetrengtem volna még jóideig a Világ Legkényelmesebb Ágyában, de a család az család, és ha a kedvenc húgom hív, akkor menni kell.)

Na és akkor magamba töltök egy energiaitalt, mert ez így nem állapot, de innentől a totál kómából áttranszformáltam magam hiperaktív álmosba, ami annyi, hogy mindent akarok csinálni, de továbbra is álmos vagyok, szóval valószínűleg innentől még használhatatlanabb vagyok, mint voltam és nem csinálok semmit. Meghasonlottam, vége, mára ennyi voltam.

(Azon meg nincs kedvem tovább pampogni, hogy a kedves TH úgy döntött, nem fogadja el a késve beadott kérvényemet a költségtérítésem ügyében. Naná hogy késve adtam be, mert a kérvény leadás határidejének napján fél 2kor tájékoztattatok egy rohadt Neptun üzenetben, hogy átraktatok, amit természetesen csak másnap olvastam. Köszipuszi, csak ehhez van hangulatom, hogy utolsó félévben még próbáljam bizonygatni az igazamat, vagy legalább az empátia legkisebb szikráját kicsikarni belőletek. Azért lássuk már be, hogy 3 kreditért 120ezer kicsit necces, bármennyire is magas az oktatás színvonala.)  

hjaj...

Távol álljon tőlem, hogy párkapcsolati tanácsokkal lássak el bárkit is vagy szakértőnek képzeljem magam (istenments), de amikor sugárzik az ostobaság, az nem tud hidegen hagyni.

Nehezen tudnám kitörölni azt a beszélgetést az agyamból, ami pár hónapja esett meg : nőszemély1 és nőszemély2 azt bizonygatták nagy elánnal, mennyire szeretik a párjukat, de sajnos ők féltékenyek, természetesen nem a párjukra, hanem azok miatt a szégyentelen lányok miatt aggódnak, akik ki tudja, mikre nem képesek, hogy az ő egyetlenüket elcsábítsák. De ez egy természetes dolog, igenis, ami az övék az az övék, az ő barátjuk ne beszélgessen más lányokkal, ne táncoljon más lányokkal, ne ismerkedjen más lányokkal, lehetőleg ne is nézzen rá egyre sem és gondolom az lenne a legjobb, ha nem is tartózkodna soha egy légtérben nőnemű egyedekkel. Mert hát a szerelem az ilyen nyilván, minél nagyobb (a bizalmatlanság), annál jobban kell vigyázni (a másikra, mert biztosan nem tudja, mi a jó neki), nehogy a gonoszak bekavarjanak.

Valahogy helyreállt a világ rendje, amikor ma nőszemély1 és nőszemély2 arról beszélgettek, mennyire igazságtalan nőszemély2 pasija, hogy ok nélkül féltékenykedik, pedig ő nem is csinált semmit és egyébként se akarna, és milyen rossz ez így. A fagyi visszanyal ti-pi-kus esete, mellesleg éljen a kettős mérce és a boldog, őszinte párkapcsolatok. 

^_^

Boldogság van. Végre.

i am a ukrainian

annyira, de annyira dühös és szomorú tudok lenni a napokban, ha Ukrajnára gondolok.

Egészen hamar kezdtem követni az eseményeket. Aki ismer, tudja, milyen hamar be tudok lelkesedni, ha tüntetésről, demokratikus jogokról, önmagunkért való kiállásról van szó, úgyhogy napi rutin lett lecsekkolni, mi történik a kormányellenes tüntetőkkel. Nem teljesen váratlan fordulat, hogy a tömegbe lövetnek, de valami elképesztő módon fel tudom baszni magam ezen. Emberi jogok, Európa, fegyvertelen emberek meggyilkolása? Ezt mégis hogy? Rettenetesen gyűlölöm, ha a szabadságukért harcoló, az életüket kockáztató emberek sorsáról a hatalmukat féltő korrupt politikusok döntenek.

Én a szabadságharcosokkal vagyok.

részegek üvöltenek a folyosón, ezaz

Lent már negyed órája megy a kolibuli, a tűzlépcsőn konstans az üvöltözés, én meg pizsamában ülök a gép előtt és teát kortyolok. Úgy tűnik a világ kifordult önmagából. Fél éve megrohadtam volna, ha tudom, hogy buli van, nekem meg a négy fal között kell ülnöm. De most jó ez így. Fáradt vagyok, keveset aludtam, sokat dolgoztam, rohangáltam a TO-n, órán voltam, elég volt már ebből a napból. A fiatalság érezze jól magát, ma nyugdíjas napot vettem ki. (Amúgy sincs túl sok kedvem ugyanazokat az arcokat nézegetni egész este. Berúgni még annyira se. Amúgy se lesz ott senki, aki számít.)

Van egy jó meg egy rossz hírem, melyiket mondjam először? Oké, kezdem a jóval: voltam a TO-n, és elvileg nincs kredittúlfutásom. Azt nem tudom, hogyan lehetséges ez, de én elfogadom. Valamit nagyon jól csináltam ezek szerint tudat alatt tárgyfelvételekkor. És a rossz? Hát jó, legyen: átpakoltak költségesre. Valamiért nem vagyok annyira kétségbe esve, mint lehetnék. Bár igen mókás, kedden láttam a neptun üzenetet az átsorolásról, amit hétfő délután küldtek, és a költségtérítéssel kapcsolatos kérvények leadási határideje hétfő volt. Kissé nonszensz. Hálistennek igen gyors választ kaptam a hök-ös tanulmányisoktól, úgyhogy ma betámadtam a költségtérítési referenst. Még nincs minden veszve, adjak be kérvényt, be fogják fogadni a késés ellenére. Annyira, de annyira boldog lennék, ha szerencsétlen 3 kreditért nem kéne 150.000 Ft-ot kiperkálnom.  Az meg totál szívás, hogy a szoctámnak búcsút inthetek, és kénytelen leszek többet dolgozni, ha nem akarok éhen veszni. Természetesen a lottó ötös és/vagy gazdag férj még mindig szerepel a meggazdagodási opcióim között. De futtathatok lányokat és lehetek madam is akár, ez a pálya valamiért mindig is vonzott, kár, hogy kevésbé megbecsült szakma.

first world problems

Ó, hogy száradjon el az a szégyentelen, aki képes volt a nézzsorozatokatra a Sherlock s01 helyére feltölteni az s02 videókat. Mindezt úgy, hogy a nulladik rész a helyén van. Szóval láttam az unaired pilotot és a második évad kétharmadát. Még csodálkoztam is, micsoda in medias res kezdődik az első részt, de gondoltam biztosan ez szimbolizálja Sherlock és Watson összeszokottságát és az életük kalandosságát.  

Mert az első évaddal kezdeni túl mainstream. 

meg lettem állásinterjúvolva

Túl vagyok az első olyan állásinterjúmon, ahol konkrétan megkérdezték, hol képzelem el magam öt év múlva. (Legszívesebben visítottam volna a kérdésen, mióta vártam már, hogy megkérdezzék.) Elég standard választ sikerült adnom, stabil állás, önfenntartás, pont. Aztán így itthon belegondoltam, hogy basszus, öt év múlva 29 leszek. Azért elég szomorú lenne, ha addigra csak egy állásom lenne. Addigra már minimum menyasszony akarok lenni.

Az viszont nagyon-nagyon nem tetszett, hogy feljött az a kérdés is, amit szerintem a világ legnagyobb tahósága feltenni ilyenkor: párkapcsolat. Az égvilágon semmi, de semmi közük nincs hozzá. Értem én, hogy miért kérdezik, faszt, dehogy értem, egyszerűen semmi közük hozzá. Ráadásul egy gyakornoki munkáról van szó. Ha azt mondom, hogy holnap férjhez megyek, akkor elhajtanak? :/ 

insomnia irl

Eddig fogalmam nem volt, milyen érzés kipattanó szemekkel bámulni a plafont alvás helyett.

11 körül lefeküdtem aludni, 2-kor mindenféle zajok felébresztettek. És én azóta ébren vagyok. (A nemalvás fertőző?)

Oké, pár napon belül másodszor sikerült egyazon személy által egészen mélyen megbántódnom. Ezen azért tud kattogni az agy, mondjuk egy bő félórát.

Három körül magamhoz vettem némi homeopátiás altatót, amiről eddig is sejtettem, hogy placebo, most meg is bizonyosodtam róla.

Négyig mantráztam magamnak, hogy ha csukott szemmel fekszem, az is pihenésnek számít.

Fél öt körül lezuhanyoztam. Sokkal kényelmesebb lett utána az ágyam, de el így se aludtam.

Öt körül fejben elkezdtem fogalmazni ezt a bejegyzést.

Háromnegyed hatkor melegítettem kávét (hálistennek még van), felöltöztem, most nyilván ülök a gép előtt kávét kortyolva.

Úgy döntöttem, ha már ilyen szépen ébren vagyok, elhúzok dolgozni hétre. Ilyen utoljára szeptemberben volt, amikor még lelkes voltam.

(Nem tudom, mi baja az agyamnak mostanában. Nem hagy aludni, amúgy meg creepy álmokkal bombáz. Ki álmodik olyat, hogy részeg? Ki álmodik olyat, hogy hallucinál, és nem tudja álmában eldönteni, mi a valóság és mi az, amit csak odaképzel, és ettől úgy érzi, megőrül?) 

thx

Ó, randomkodás, köszönöm, hogy visszatértél az életembe!

Már csak a mértéket kéne eltalálni. 

hogy is van ez?

Nagyanyám egyre gyakrabban érdeklődik olyan részletek felől, mint hogy miért nincs tartósan férfiember mellettem, illetve mikor szándékozom férjhez menni.

Bezzeg amikor jegygyűrű volt az ujjamon, azt nem vette komolyan senki.

Erről ennyit.

(Amúgy is cicás vénlány leszek.) 

nosztalgiaár

Jajj nem szabad régi képeket nézegetnem. Borzalmasan be tud szippantani a dolog.

2011-ben büdös hippi voltam. Olyan buliképeim vannak abból az évből, hogy azokkal emberek karrierjét lehetne tönkretenni. Denevér volt a törölközőmben. Vodkazselé. Ó, azok a mesés KUK-os folyosópartik. A Dob utcai albérlet. Mályi tó. Rengeteg, rengeteg prágai kép. Az első fotók az akkor még bimbózó, cukin ártatlan és naiv kapcsolatról. Jajj mennyire kövér voltam karácsonykor. A húgom meg mennyire vékony. Bassment. Jééézusom, az a Haramia afterparty, ahova a szálak még mindig, mindig visszavezetnek. Nóra összevarrt feje a pécsi punkkoncerten. (Sose fogom elfelejteni, ahogy állt a tükör előtt könyékig véresen, és az egyetlen dolog, amin ki volt akadva, hogy meg fog maradni a heg a homlokán.) Úúú, és mennyire gazdag voltam, amikor megjött az Erasmus ösztöndíjam, és mennyi rengeteg pénzt költöttem el faszságokra a kiutazás előtt... Ó, Hegyalja, alig volt pénzünk, a toitoik mellett sátraztunk, átaludtuk a Scootert, és egy rakás képem van, ahol random emberekkel iszunk. Hát jó.

2012. Konkrétan van egy olyan mappám, aminek az a címe, hogy "az este, amikor ellopták a táskám". Az utolsó közös bulik, utolsó közös képek, aztán egy totál szétesett nyár random képei. Somló. Pécs már megint. (Azon az estén nem találtam vissza a próbaterembe, és kétségbeesve hívtam Istit, hogy eltévedtem. Ott állt öt méterre mögöttem.) Vödör. Nem is egy. Koli. Hálistennek végre lefogytam. Cicák. Az a sorsdöntő Kutatók Éjszakája, amikor könyvet árultunk. Az a zseniális Gödör Kemping, amire azóta is tüncögünk Esztivel.Tüntetések. (Az unokáimnak tuti ezeket fogom mutogatni, nézzétek, milyen fiatal és elszánt volt a nagyi, mínusz kétszáz fokban menetelt a jeges szélben, hidat foglalt, parlamentet rohamozott, késő estig fórumozott az egyetemen, körbevették a rendőrök, skandált, jajj de hiányzik)

Na jó, azért túlzás lenne 2013-ról írni, az nemrég volt. De jajj, jó érzés visszagondolni az elmúlt évekre, és konstatálni, mennyi minden történt. A legjobban annak örülök, hogy most már tényleg rossz érzések nélkül tudok emlékezni mindenre.

(borzasztó a munkamorálom, ma se mentem be dolgozni. most pedig irány a kamara. nyilván.) 

kedvenc napom

ó, vasárnap, te rohadék, visszatérő borzalom az életemben, már megint itt vagy. 

szedd össze magad

A kép, amit Eszti küldött, amikor totál magam alatt voltam és a ne vinnyogj címet adtam neki.

Ideje rágyújtani. 

nézőpont

Ma láttam egy bácsit a trolin, aki az állával kormányozta a kerekesszékét. Nincsenek problémáim. 

most meglepődtem

Hajlamos vagyok elfelejteni azt a tényt, hogy az emberek időnként azért olvassák is a cikkeimet, aztán amikor egyszer utánanézek, hány ajánlást nyomtak facebookra valamelyik cikkem alatt és azt látom, hogy néha a szám száz felett van, akkor kicsit pánikba esek. Jézusúristen, ezek szerint ennyi ember nagyjából el is olvasta. És hoppá, lehet, hogy ezt nem így kellett volna írni. És mi van, ha benne maradt egy szóismétlés. És jajj, ez az újságírósdi azért mégiscsak felelősséggel is jár. 

ténylegnemtudokcímetadni

ó jajj, ez a lány már megint itt hagy minket. Pedig olyan, mintha le se lépett volna, olyan könnyű felvenni a beszélgetés folyamát, mintha a késő ősztől történt események egy hét alatt lejátszódtak volna. Mintha mi sem változott volna. (Változott. Nem is kevés dolog.) 

Sajnos nem kívánhatom valakitől, aki máshol megtalálta a számításait, hogy maradjon. Az emberek elutaznak, szétszóródnak, élik a saját kis világukat, ennek így kell lennie. Még az is lehet, hogy egyszer én is elhúzok valahova, aztán csak néha látogatok haza. De mennyire király lenne, ha legalább egy városban maradnánk mind. 

Hát nyüssz, ez is egy olyan búcsú, ami korántsem örökre szól, sőt, nem telnek el hónapok a következő viszontlátásig, de szarnak szar. 

Jó utat, te bolond lány, és bocsásd meg a szentimentalizmusomat. <3 

hétköznapi hősök

a mai nap termése:

• egy megírt cikk
• egy elolvasott kisregény
• egy elolvasott novella
• 2 átrágott, kijegyzetelt tanulmány

Hősnő vagyok.

Adjatok egy ágyat. 

legyen már vége lécci

Motiváció szempontjából valami borzalmas, amikor bruttó 3 óra tanulás után kapsz egy 4est egy amúgy kicsit parázós vizsgára. Adjuk hozzá a konstans "leszarom, végezzek már és amúgy sincs kedvem már ehhez" érzést, és kapunk egy iszonyatosan elbaszott utolsó hajrás vizsgaidőszakot. I'm getting too old for this shit. 

xcualoveykbwsng

Az mondjuk nem ér, hogy csak pozitív dolgokat lehet kiolvasni. Meg az sem, hogy függőlegesen nincsenek értelmes szavak. És van kb. tíz értelmes szó, abból hármat nem nehéz eltalálni. Mindegy, amúgy meg cuki, én popular leszek, happy meg lesz love is. 

vizsgaidőszak om nom nom

Enyhe szívroham, amikor a csütörtöki vizsgámra készülve lapozgatom a jegyzeteimet, és az utolsó órai anyag végén megtalálom a felírt vizsgaidőpontokat, és rájövök, hogy a csütörtöki vizsga rohadtul nem csütörtökön lesz, hanem szerdán. Érted, SZERDÁN. Ma KEDD van. Szerdáig nem alszom.

(legszívesebben elbújnék egy sarokba sírni. retardált gyökér vagyok már megint. muszáj vennem egy határidőnaplót, ez így tarthatatlan.) 

boldog új év

Az valami csodálatos évkezdés volt, ami éjfélkor a Királydombon történt. Alapból úgy készültünk, hogy kimegyünk rakétázni, bár azt nem terveztem, hogy mindezt rohamsisakban (enyhe túlzás, igazából police feliratú játéksisak), egy rózsaszín csillámpónival a hónom alatt fogom művelni. Nem mi voltunk az egyetlenek, akik a dombon kívánták kezdeni az új évet. Mások is lőtték a rakétákat, mi is, aztán visszaszámlálás, buék, hamis himnuszéneklés (hülye youtube nem töltött be a mobilomon), telefonhívások, körben mindenfelé tűzijáték, mesés volt. Majd jött az ismerkedés, a másik társaság közös körbe invitált minket, fogtuk egymás kezét és üvöltöttük a buék-ot. Bogi váratlan speech-el lepett meg minket, majd rövid bemutatkozás után sorban mindenki elmondta, mit kíván az új évre. Gyönyörű volt, de komolyan. Volt ott pilóta, óvónéni, bölcsész, mérnök, teljesen különböző emberek, mégis gátlás nélkül örömködtünk együtt. Invitáltak minket az ő házibulijukba, de nekünk még be kellett fejeznünk a sajátunkat, hogy aztán a Kamarában randomkodjunk még egy sort.

A zárás volt a legszebb, mint egy novellában vagy filmben: odajött az egyik srác, és azt mondta, legyünk mindig ilyen nyitottak. Így lesz.

(2014 egy remek év lesz. Ahogy elmúlt éjfél, éreztem. Azóta se kellett csalódnom.)

2013

Gyanítom, hogy holnap nem lesz időm írni, így ma összegzem a 2013-as évet.

Megint azt van, hogy nem tudom egységesen kijelenteni, hogy ez egy jó vagy rossz év volt. Voltak jó pillanatok, és voltak kevésbé jók. A szenvedős rész általában a mégnemhevertemki/mármeginttúlgondoltam/mármegintfeleslegesentúlsokatelmélkedtemrajta hármasa miatt történt. Rengeteg spontán jóság esett meg velem, egy nagy utazás, és sok-sok jófej új emberrel ismerkedtem meg. Nagyon hálás vagyok A.G.-nek, aki egy remek csapatot hozott össze IFUSCO-ra, és hiába álltam ellen hosszú évekig, kedvenc Bogátám kicsit bevitt az MTT-be, ami eddig jónak tűnik.

Voltak, akik elkoptak mellőlem, bár általában tudatosan hagytam őket eltűnni. Néha eszembe jut, milyen jókat beszélgettünk R-el, mennyire indokolatlan volt a Királydomb tetején hajnalban keringőzni, mennyire váratlan és kiszámíthatatlan volt a társasága, mégis mennyire kényelmesen jól tudtam érezni magam vele. De nem bánom, hogy így alakult, az is eszembe jut néha, mennyire nyomorultul éreztem magam, valahányszor kifejtette: nem lehetek lelkileg egészséges, ha nem akarok kapcsolatban lenni.

És az az IFUSCO, hajjaj, hányszor vágyok vissza... Életemben először repültem. Nem mindig tudom teljesen felfogni, hogy az a híres placc, amit Vörös Térnek hívnak, az az a hely, ahol csoportképet készítettünk, és szökdécselve, bamba vigyorral nézelődtünk. Az meg teljességgel felfoghatatlan, mit is kerestünk a világ végén Sziktivkárban. Valóságos viszont az érzés, amit orosz vendéglátóink hagytak bennem: a jó ég mentsen meg attól, hogy egy ideig oroszokkal találkozzam. A paranoia, bizalmatlanság, megfigyelés, idegengyűlölet, na egyik sem hiányzik, és mindet megkaptuk tőlük. A kétnyelvűség káros, és mindenki, aki nem tud oroszul, az minimum szégyellje magát. A finnugorok meg dögöljenek meg, vagy legalábbis asszimilálódjanak a felsőbbrendű, szent orosz népbe. Az etnoláger a legízléstelenebb giccsparádék egyike volt, amit valaha láttam. Nem fogom soha elfelejteni viszont a komi Alexet, aki a várható következmények ellenére átvette a csoportunk vezetését szásáinktól. Óriási szerencsénk volt vele. Szerintem ő volt az egyetlen, aki komi létére valamelyik delegáció fellépésében részt vett. :)

Aztán Hegyalja. Rég éreztem magam ilyen jónőnek. Mennyi új ismerős ott is, mennyi dagonyázás a sárban, király koncertek. Esztivel maxra pörgettük a fesztivált, ennél jobban nem is szórakozhattunk volna. Azóta is rengeteg momentum van, amire random ráflesselünk év közben, és még jobban várjuk a következő nyarat. A kedvencem mindig az lesz, amikor a seggrészeg srác addig nem hagyott békén, amíg nem mentem egy kört a bankkártyájával, hogy kokaint hozzak neki. Addig nem nyugodott meg, amíg nem közöltem vele, hogy sajnos a dílerek nem fogadtak el bankkártyát.

A nyár másik felét végigdolgoztam, gyár, 3 műszak, heti 6 munkanap, augusztus 20-án mehettem éjszaka dolgozni. Nem hiányoznak ezek a napok, alig volt időm élni, de boldog vagyok, hogy Dave ott volt velem, ami eleve privilégiumokkal járt. Jólesett műszak végén meglátogatni a húgomat, aki a következő műszakkal kezdett mindig, olyankor örültem, hogy én már túl vagyok rajta. Kemény volt, de a fizetés szeptemberben a számlámon valamennyire kárpótolt.

Régóta vissza akartam menni Prágába, idén ez is sikerült. Megnyugtató, Ralitsa mennyire nem változott, ha lehet, még cukibb, mint volt. Jó látni, hogy még mindig mennyire szeretik egymást Karellal, és esélyes, hogy ez már így is marad. Egy baj volt ezzel a kiruccanással (csóróságunkat leszámítva): 3 nap kevés. Pont annyira volt elég, hogy kezdjen visszaszivárogni az érzés, mennyire imádom azt a várost és mennyire iszonyatosan tud hiányozni. És borzasztóan szar érzés rádöbbenni, hogy már nincs meg a fejemben a metróhálózat, elvesztek az útvonalak, amiket én fedeztem fel magamnak. Csak egy turista voltam a sokból.

A szeptember-október kicsit csalódás volt. A pesti visszaköltözés pörgős szokott lenni, ez most nem így volt. Két hónapig gyakorlatilag unatkoztam, hiába voltam többet a városban, mint a szobámban. A munka is hozzájárult ehhez, azáltal, hogy gyakorlatilag majdnem minden nap dolgozom, véget értek a no tomorrow partik és a randomkodások, ami meg tud őrjíteni. Ezért is vártam annyira a KÖMT-öt, nagyon kellett a levegőváltozás. És nagyon jót tett, hogy ott voltam. Így jutottam el a november végi IHB-re, ami elég sok mindent megváltoztatott. Azóta nem mondhatom, hogy unatkoznék.

Nem fogadok meg semmit, jó lesz ez az új év is.  

arrrgh jajmár

Igen, barátom, ez ennyire egyszerű. Összefutunk párszor véletlenül, ismerősnek jelölsz, amit visszaigazolok, mert mégiscsak van sejtésem róla, hogy ki vagy, bár emlékeim szerint a köszönésen tovább sosem jutottunk, aztán írsz nekem. Nem kell túlzásba vinni, elég egy köszönés, egy udvarias "hogy vagy", aztán csapjunk a közepébe, "tali vagy valami más?". Tekintsünk el attól a ténytől, hogy tali nélkül a valami más elég nehezen valósulna meg. Amint megértem, milyen mély nyomot hagytam benned a profilképemmel és pironkodva rebegek pötyögök igent, álmodozva gondolok bele, milyen remek is lesz bekopogni az ajtódon, hogy jöttem valóra váltani a fantáziáidat. Ja várj, hazudtam. Ez nagyon nem így működik.

Mégis mi azisten baja van egynéhány hímnemű egyednek, hogy komolyan azt képzeli, ezzel célt ér? Tényleg létezik olyan nő, akinek ennyi elég és szalad a sráchoz?

Egyedülállóságom ténye senkit nem jogosít fel arra, hogy ilyen ortó módon próbálkozzon be. Nőiségemben érzem magam sértve minden ilyen eset után: tessék már megérteni, nem vagyok két lábon járó vagina. Köszönöm.

Oh, ja és tudtommal barátnőd van, de ez aztán már tényleg ne zavarjon. 

(Tudom, hogy nem kéne magamra vennem, egyszerűen legyintenem kéne, de annyira el tudnak szomorítani az ilyen sekélyes emberek. Nőjetek már fel lécci.) 

Alice

hm. ez egyrészt sok mindent megmagyaráz, másrészt egy időre hanyagolom a hülye tesztek kitöltését.

teszt meg itt

(nem szoktam egy nap kétszer posztolni)

Családi összejöveteleken rendszeresen elhangzó kérdések:

• akkor most mit is tanulsz?
• és azzal mit lehet kezdeni?
• mikor is végzel?
• szóval mi leszel, ha nagy leszel?
• és akkor most mi van az újságírással?
• van pasid?
• hm, hát az hogy lehet? miért nem? 

csoda, ha egy idő után grumpy leszek? 

wie treu sind deine Blätter

Lassan a végéhez közeledünk, és enyhén sajgó szívvel vagyok kénytelen kijelenteni, hogy ez a karácsony nem volt az igazi. A kellékek megvoltak hozzá, nem arról van szó, de nehéz átérezni a szeretet és család ünnepét, ha a család mint olyan szép lassan hullik szét körülötted, és nem tudsz mit tenni ellene. Egyre kevésbé érzem magam jól itthon. (Annak meg kifejezetten nem örülök, hogy Müller Péter könyv került a családi könyvtárba.) Ráadásul még mindig megkapom az olyan kérdéseket a rokonoktól, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Ilyet bölcsésztől alapból nem illik kérdezni, másrészt meg köszi, nem vagyok elég ideges emiatt úgy egyébként is. 

Jó ez a pár nap így az év végén, végre kipihenhetem magam, de most szívesebben mennék dolgozni. A napok csak eltelnek, nem csinálok semmi értelmeset az evésen és iváson kívül (gurulni fogok vissza budapestre, ez kétségtelen), tétlennek érzem magam. És lassan ideje számadást tennem az évemről, ami meglehetősen izgalmas tudott lenni egy-két unalmasabb hónapot leszámítva. 

Nem bírtam ki, éjjel megnéztem a Doctor Who christmas specialt. Szép, szép lezárása volt ez a Matt Smith-érának. Mondjuk el tudtam volna viselni még egy kis szentimentalizmusos időhúzást a regenerationnél, pont elkezdtek volna potyogni a könnyeim (csak úgy mondom: nem szoktam ám filmeken sírni), mikor hopp, heló, Peter Capaldi megjelenik és mond valami vicceset. Anyád, Moffat. 

Amikor

hazaérek egy sajnálatosan rövid veszprémi borozásból (legalább most már mindenkinek megvettem az ajándékát), és a ház úrnője, aka szürke macska úgy dönt, hogy megérkezésem pillanatában beront a szobámba, levágja magát az ágyamra és innentől kezdve itt mosakszik/cicul, na az kicsit a felbecsülhetetlen kategória, tekintve, hogy egyébként mennyire le tudja szarni a jelenlétemet.

Nyep. 

jóságok

Jól tud esni az ember lelkének, amikor a törzskocsmájában odafordul hozzá egy törzsvendég feltéve a kérdést, hogy mivel akar koccintani a születésnapja alkalmából. Ami múlt héten volt és nem is reklámoztam. Kamara <3

Vagy amikor egy rég nem látott barátnőjével (olyan megnyugtató, mennyire jó embereket ismerek) andalog a karácsonyi vásárban, és a világ összes bosszúságát kibeszéli magából. Aztán a legindokolatlanabb dolgokat veszi meg, és rendkívül boldognak érzi magát tőle. Villányi vörösborból készült, zselés állagú ételkülönlegesség, tejóég, remélem finom leszel. (Jó, három éve vettem egy kaleidoszkópot és A hercegnő és a kobold DVD-t, ahhoz képest felnőttem.)

Ráadásul felfrissítettem a Franz Ferdinand-élményt, tizenévesen is milyen király zenéket hallgattam, na.

terápiás

Akaratlanul is ritmusra lépdeltem a koli felé, miközben Likó Marci duruzsolt a fülembe:

 számolom a lépteimet, ahogy elrohanok saját magam elől

Lehetne az életem háttérzenéje.

maradni kéne, itt kéne maradni, szaladni kéne, el kéne szaladni

Totál nem vagyok elégedett magammal. Mi ez a hirtelen jött szentimentalizmus? Mik ezek az érthetetlen érzelmi ingadozások? Mi az isten bajom van nekem mostanában? Miért tipródom egy helyben ahelyett, hogy azzal a híresen flegma mosolyommal elsuhannék?

nehogy lemaradj valamiről, akármiről

Gyáá, nem haladok az egyetemmel, a szakdogámra kín gondolni, észt könyvek hevernek az asztalomon hetek óta. Lopva lesek beléjük és borzadok, mennyire nem tanultam semmit az elmúlt három évben. Pánikolva ébredek éjszaka, ha beszivárog a tudatomba, mennyire nem látok előre. Töltsek el még két évet az egyetemen, hogy aztán 26 évesen lobogtathassak egy kevésbé értékes, diploma feliratú papírdarabot? Próbáljak meg rendes munkát keresni és építgessem az egyelőre elérhetetlennek tűnő, egzisztenciának nevezett valamit? És ha belebukok, költözhetek vissza egy olyan környezetbe, ahol unatkozom? fuck this shit, i'll be a stripper

csendben ülni, tárgynak lenni, az őszi esőben elmosódni végül, lenyomat nélkül

Szedjem már össze magam, rakjak rendet magamban és körülöttem, és kerüljem végre az egészségre káros embereket. Amit le kell építeni, azt építsem le, amit pedig fel akarok építeni, azt építsem fel. Néha mocskosnak érzem magam, ha belegondolok, miket engedek meg magamnak időnként. Mennyire önző tudok lenni és mennyire le tudom szarni, ha ezzel kárt okozok.Talán sorsszerű, hogy mostanában kihasználva érzem magam.

amit kerestünk, a kezünkben tartjuk

Abba kéne hagynom a vinnyogást. Nem minden alakul a legjobban, de ezen csak én tudok változtatni. Nagy levegő, egyenes hát, mosoly. Ennyire könnyen nem adom magam.

24

Napom.

morzsák

Kőszeg egy kis ékszerdoboz. Imádok a középkorias hangulattól átitatott belvárosban sétálni, almát venni az utcai becsületkasszás asztalkáról, megbotlani a macskaköves járdán. Feltrappoltunk a Szulejmán-kilátóhoz (kicsit rontott az összképen a frissen lecsupaszított domboldal a még füstölgő kupacokkal, amik között fel kellett másznunk). A népi hagyomány szerint innen nézte a szultán a híres kőszegi ostromot 1532-ben, de 2013-ban is elég pazar a kilátás.

Rá kellett jönnöm, hogy a család egy alapvetően jó dolog, kell egy kis hátszél, egy közeg, ahova bármikor vissza lehet vonulni, de ha egy hétig össze vagy zárva ugyanazokkal az emberekkel, az rendkívül idegesítő tud lenni. Hirtelen minden idegesítő lesz: a németül éppen tanulgató apád az állandó kérdéseivel a szavak jelentéseiről, az unatkozó kishúgod, aki ennek a ténynek affektálva és szó szerint nyávogva ad hangot, és az anyád, aki kizárólag egyetlen dologról tud beszélni: saját magáról. Vagy arról, hogy az emberek milyen idegesítőek. noshitsherlock.   

Tegnap egy random férfiember feleségének néztek, aki történetesen éppen mellém ült le a szaunában. Utána a tévedés elkövetője próbált menteni, és mikor apámmal jelentem meg egy másik helyszínen, megállapította, hogy helyreállt a rend, most már látja, ki az igazi férjem. Úgy tűnik, feleségfejem van. A kellemetlenebb része a történetnek, hogy elég soviniszta hozzáállásnak tartom a férfi tévképzetét arról, hogy egy nőnek mindenképpen valaki feleségeként kell megjelennie, kortól függetlenül. Olyan, hogy valaki lánya, aki férfitól mentesen, szabadon grasszál a szaunák közt, olyan nincs. Cuki. 

(végre talán igazi blogformája lesz a blogomnak. csak tartson ki a lelkesedésem) 

 [Vivien, plíz blogolj te is rendesen, el vagy tűnve és hiányzol]

buta kicsi lény

Még egy ilyen balf*szt, aki hivatalosan elhúz "nyaralni" (bocsánat, telelni), és annyi munkát és tanulnivalót visz magával, hogy messze nem tud kikapcsolódni, na ilyen kétlem, hogy sok lenne. Köszönöm a tapsot, eddig remekül lavírozok a nappal pihenjünk aktívan, éjjel dolgozzunk aktívan pengén, csak nem értem, miért játszom ezt el minden áldott évben. Jól van lányom, egyes, leülhetsz.

(amúgy minden oké, csak kissé felemás)

december

Az eddigi legindokolatlanabb hónapom az évben. well, well. 

IHB

Van az, amikor hajnali 5+x órakor hazatántorogsz egy buliból, totál összezavarodva, aztán másnap reggel felkelsz, és átkozod magad, hogy már megint mi az istent csináltam? Elsőre csak kavarognak a randomabbnál randomabb emlékfoszlányok: kiömlő kézműves sör a villamoson, sokadik pinyófény a kézben, két korsó szóda, a költészet és a slamkultúra indokolatlanul mélyreszántó kivesézése az Élesztő kapujában, elszundikáló barátnő az 53-as presszóban. (Eszti szerint ha egy buli az 53-as presszóban végződik, akkor az csak nagyon indokolatlan lehet. Hát ebben van valami, oda akkor megy leginkább az ember, ha már a sokadik helyről kivágták zárás miatt.) Aztán jön a szokásos pánikrohamszerű kétségbeesés, hogy te jó ég, vajon milyen baromságokat mondtam? Nem fecsegtem el túlságosan intim dolgokat részegen? Nem égettem le magam valami ordas nagy hülyeséggel? Szép lassan megnyugodtam, ahogy rájöttem, hogy az egyetlen égő dolog az észtekkel való találkozás volt, annak is az a része, amikor Bogi lelkesen mesélte nekik, hogy én bizony észtül tanulok, ami tényt szándékosan nem tártam eléjük, sejtve, hogy akkor észtül kéne beszélnem, az meg részegen esélytelen. (Józanul is necces.) Kellett azért egy nap, hogy teljesen lenyugodjak, és megállapítsam: ez az IHB kibaszott jó volt. Simán megérte, hogy egy egész szombatom ment el a kipihenésével, amit tölthettem volna cikkek írásával és aktív pihenéssel is, helyette képtelen voltam bármi értelmeset csinálni, és egész nap sorozatokat néztem. Régen voltam ilyen hardcore kocsmázáson, de rendkívül jólesett. A társaság is király volt, egy percig sem éreztem magam kívülállónak. Csak mosolyogni tudok, ha eszembe jut.

Tünc.

there's nothing I can say

Juhúúú, nemsokára indulunk Bogival KÖMT-re. Teljesen be vagyok már sózva. Próbálom elképzelni, milyen lesz a helyszín, milyen emberekkel fogok találkozni, mennyire lesz kényelmes egy hálózsákban aludni egy általános iskola padlóján, éhen fogok-e veszni és megtanulok-e táncolni. A program halloween bulival indul ma este, nemes egyszerűséggel összeszedtem a leggótosabb ruháimat (nem, annyira nem azok), és majd jól ráfogom, hogy gótikus metál zenekar énekesnőjének öltöztem. Jajj már a vonaton akarok ülni és sört szürcsölni. 

Egész jól viseltem azt a pár napos magányt, ami nem csoda, tekintve, hogy gyakorlatilag csak aludni jártam a szobába (vagy még ezt se). Gyorsan eltelt az idő, sokat dolgoztam, esténként a belvárosban üldögéltem egy Esztilány és némi alkohol társaságában, és megnyugtató érzés volt tudni, hogy kerek négy napom van arra, hogy kitakarítsam a szobát. (Úgy imádom, ha rend és tisztaság van körülöttem.) Az egyetlen nyüsszögésre okot adó dolog az a tény volt, hogy nem tudok hazamenni. Leginkább akkor akart megszakadni a szívem, amikor megláttam, milyen szép töklámpást faragtak a húgaim. 

Legszívesebben hazahopponáltam volna azonnal. Több ilyen év nem lesz, amikor nem megyek haza halottak napjára, az biztos. Kb, úgy érzem magam, mintha kihagynám a karácsonyt. Imádok este, sötétben visszamenni a temetőbe és nézni a sok pici gyertyalángot. Azt hiszem, vasárnap, ha visszaértünk, kimegyek Csepelre dédanyám sírjához, hátha marad még egy pár mécses, amiben gyönyörködhetek. 

Azt hiszem, ideje elkezdenem készülődni. Addig is rongyosra hallgatom ezt az új The Killers dalt.

ha vasárnap, akkor nyüssz.

Mondtam már, mennyire rettenetesen utálom a vasárnapokat? Az egy dolog, hogy rögtön utána kezdődik az új hét, de ezt már megszoktam rég. Ez az a nap, amikor általában nincsen semmi dolgom, és ez kikészít. Se meló, se egyetem, maximum házit írhatok, ha értelmes elfoglaltságot keresek. Ilyenkor vagyok nyűgös, bágyadt és letört. Most ráadásul mindez duplán érvényes, hiszen a legtöbb barátom fogta magát és hazautazott az őszi szünetre. Én nem, én maradok, hiszen a munkahelyen nincs olyan, hogy szünet. Pedig legszívesebben elhúznék én is vidékre pihenni meg cicázni. De nem... Itt maradtam árván, szobatárs nélkül, én és az észt házi. Tavaly ölni tudtam volna egy-egy olyan napért, amikor a szobatársam nincs a koliban (egész évben hazament vagy kétszer, akkor is nagyon rövid időre), Bogi viszont rendszeresen jár haza, és egyre rosszabbul viselem ezeket a napokat az üres szobában. Sokkal megnyugtatóbb lenne, ha ott pötyögne a gép előtt és időnként felkacagna A.G. valami indokolatlan poénján. 

Ilyenkor szokott iszonyat erővel rámtörni a szocializálódhatnék. Nem mintha a hét minden egyes napját nem azzal töltöttem volna, hogy emberekkel veszem körül magam. Mégis, vasárnaponként eltörpülnek a hét történései, csak a magány marad. Megtehetném, hogy fogom magam és egyedül megyek be a városba, de ahhoz semmi kedvem. Legutóbb így voltam egyedül moziban, ami jó volt, de kocsmázni nem mennék egyedül. Úgy érezném, hogy mindenki engem sajnál, mert nem találtam senkit, aki eljött volna velem. Ezek azok a pillanatok, amikor elgondolkodom, lehet, nem ártana lassan egy állandó férfiember mellém, aki lefoglal. Csak ezért viszont nem ugrálok kapcsolatokba. 

Csak az vigasztal, hogy csütörtöktől Zebegény és KÖMT. Nagyon igénylem most új emberek társaságát. Nem mintha a régiekkel baj lenne, de nem ártana egy kis vérfrissítés lassan. 

hülyextrovertált